Történelmi és vallási háttér

Születését és küldetését Gábor angyal adta tudtul apjának, Zakariás papnak. Születése fél évvel korábbra tehető, mint Jézusé, akinek az unokatestvére volt. Születésének helye a Jeruzsálemtől 7,5 km-re nyugatra fekvő Ain Karim. Apját egy éves kora körül; anyját, Erzsébetet hét évesen veszítette el.

Felnőve Júda hegyeiben vagy Júda pusztaságaiban lakhatott, valamiféle barlangban. A sáska, amivel táplálkozott, Arábia és Afrika egyes részein még ma is eledel. Tűzön megpirítva, mézzel fogyasztják.

Hogy tagja volt-e a kumráni esszénus közösségnek, nem tudjuk. Lehetséges, de nem bizonyítható. Mellette szól, hogy az esszénusok szívesen fogadtak örökbe árva, vagy egészen kicsi gyermekeket, hogy azokat saját szellemiségükben neveljék fel.

János a pusztában prédikált, és bűnbánatot hirdetett, melyet egy szimbolikus cselekedettel, az alámerítéssel erősített meg. Jézust a Jordánban meríti alá, Betánia vagy Ainon közelében.

Ez azért érdekes, mert Betánia volt az a hely, ahol egykor Illés próféta lakott. A zsidók úgy hitték, hogy Illés visszajön, és meghirdeti a Messiást. Jánosról pedig ezt mondta Gábor angyal: „Illés szellemével és erejével lesz tele.” János nyilván azonosította magát a prófétával.

Erőteljes tevékenységével nagy hírnévre tett szert, sokan csatlakoztak hozzá és követték tanítását. Saját imádságaik és aszketikus szokásaik voltak.

Tragédiáját az okozta, hogy „erősen bírálta” Heródes Antipas negyedes fejedelmet, aki Kr.u. 28-ban Rómából Palesztinába szöktette féltestvére, Fülöp feleségét, Heródiást. Mivel János szót emelt a házasságtörés ellen, Antipas elfogatta, és börtönbe vetette.

A börtönben valószínűleg rendszeresen látogathatták tanítványai. Tőlük üzent Jézusnak: – Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?

Végül – Heródiás ármánykodásának köszönhetően – Antipas lefejeztette Jánost. A kivégzésre a Holt tenger keleti partján fekvő Maherusz várában került sor Kr.u.29-ben. Tanítványai temették el, egy régi hagyomány szerint Szamariában.

Követőivel még 25 évvel később is találkozunk Efezusban! (ApCsel 19,1-7)

Máté

Máté, vagy másik nevén Lévi, Jézus tanítványa volt.

Nevének jelentése: Isten ajándéka (héber: Matthai vagy Mattitjahu).

Vámszedőként élt Kafarnaumban, a Genezáreti-tó partján fekvő nagyvárosban. Éppen hivatali helyén ült, amikor Jézus odament hozzá, és így szólt: – Kövess engem!

Ez a két szó elég volt ahhoz, hogy örökre megváltoztassa egy másokat kihasználó ember életét. Felkelt, elhagyott mindent, és követte Jézust.

Evangéliumát a zsidóságból megtért keresztényeknek írta Palesztinában, arám nyelven.  Értékessége mellett írásának érdekessége, hogy – nem véletlenül! – igen pontos pénzbeli ismeretekről tesz tanúbizonyságot. Minden akkor használt pénznemmel tisztában van, és sohasem téveszti el, hogy mikor miféle pénzzel kell fizetni. 

Először Palesztinában, a zsidók körében hirdette az örömhírt.

Útjairól pontos ismereteink nincsenek, de miután elhagyta hazáját, a pogány népek között tett bizonyságot Jézus Krisztusról.

Egyes egyházatyák szerint Etiópiában; mások szerint Perzsiában; ismét mások szerint pedig Szíriában, Makedóniában, esetleg Írországban hirdette az evangéliumot.

A haláláról szóló hagyományok sem egyöntetűek. Legvalószínűbbnek látszik, hogy vértanú lett; de lehet, hogy békességben halt meg, valahol Núbiában.

Márk

Kr.u. 14 körül születhetett Jeruzsálemben, papi családból. Gyermek volt még, amikor Jézus fellépett és tanítani kezdett.

Eredetileg Jánosnak hívták, mivel azonban nem a zsidók, hanem a pogányok között térített, latin nevén Márkként vált ismertté. Nevének jelentése: „nehéz kalapács”. Állítólag azért kapta ezt a nevet, mert úgy alakította az embereket, mint kalapács a forró vasat.

44-ben édesanyja, Mária házában volt, amikor sokan összegyűltek, hogy imádkozzanak Péterért, akit Heródes Agrippa /Nagy Heródes unokája/ börtönbe vettetett. Így tanúja volt az apostol csodálatos szabadulásának.

Péter, miután kiszabadult Heródes börtönéből, ,,elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. (ApCsel 12,12)

Egyes Biblia-kutatók szerint ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben.

Amikor ugyanis az Urat elfogták, és tanítványai elmenekültek, ,,egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51–52).

Néhány hónappal később – Kr.u 45-ben – nagybátyjával, Barnabással együtt Pál apostol kísérője lett, de valami probléma adódhatott közöttük, mert félúton meggondolta magát, és hazatért Jeruzsálembe.

Barnabás szerette volna, ha Márk a következő útra is elkíséri őket (50-ben), ezt az ötletet azonban Pál élénk tiltakozással meghiúsította. Erre Barnabás is elhagyta Pál apostolt. 

Úgy tudjuk, hogy ezt követően Márk Péter apostol mellett tevékenykedett, bár Pál is említi őt a leveleiben, ezért nem világos, hogy mikor ki mellett tartózkodott. Egy biztos: ő jegyezte le Péter apostol beszédeit, melynek alapján a 60-as években megírta evangéliumát.

A hagyomány szerint Márk volt az alexandriai egyház megalapítója és első püspöke. Tizenkét éven át tevékenykedett itt, míg végül a pogány papok – megelégelvén sikereit – az életére törtek. / Kr. u. 100 körül./

Elfogták és kötelet kötve a nyakára addig vonszolták a sziklás ösvényeken, míg meg nem halt. Vére festette meg az első keresztények útját Egyiptomban. Halála után máglyát raktak és el akarták égetni, de hirtelen felhőszakadás támadt. Így testét a keresztények temethették el.

Lukács

A szíriai Antiochiában született, pogány görög családban. Orvosnak tanult, és széleskörű műveltséggel rendelkezett. Kr.u. 40 körül tért meg, valószínűleg Szent Pál hatására, akinek tanítványa lett. Elkísérte missziós útjaira is.

Orvos mivoltából fakadó lelkiismeretességgel és pontossággal járt utána mindannak, amit Krisztusról hallott.

Pál mellet volt annak római fogsága alatt is, itt írta meg evangéliumát, egy előkelő ismerősének, Teofilnak ajánlva.

Kr.u. 60 körül írta meg másik nagy művét, az Apostolok Cselekedetei, melyből a fiatal egyház életét ismerhetjük meg. Ezt a könyvet szintén a pogányságból megtért keresztényeknek szánta.

Sorsának alakulásáról nem sokat tudunk. A hagyomány úgy tartja, hogy Szent Pál vértanúsága után Achájában, Dél-Görögországban telepedett le és szolgált püspökként, majd Patara városában vértanú halált szenvedett. (Kr.u. 84 körül.)

János

Id. Jakab testvére. A János név jelentése: az Úr kegyes.

A szinoptikus evangéliumok szerint (Máté, Márk, Lukács) halászok voltak, és apjuk, Zebedeus mellől hívta el őket Jézus, amikor a Galileai-tenger partján járt. János azonban – saját evangéliumában – azt írja, hogy Keresztelő János tanítványaként látta meg először Jézust, amint az megkeresztelkedett. Kíváncsiságból szegődött Jézus nyomába Andrással együtt, és vele is maradt. János ekkortájt fiatal fiú lehetett.

Mindvégig a Rabbi megkülönböztetett figyelmében részesült. Evangéliumában így ír magáról: ,,a tanítvány, akit Jézus szeretett”.

Bátyjához hasonlóan temperamentumos ember. Bátor is, mert az apostolok közül egyedül ő van Jézus mellett a Golgotán.

Találóan fejezi ki a „Boanergész” név harcias természetét és elkötelezettségét. Vagy-vagy: ilyen radikálisan érti János a tanítványok jogait és kötelességeit.

Evangéliumából és leveleiből azonban kitűnik, hogy sokat változott az idők folyamán. Abból a Jánosból, aki kész lett volna a hitetlenekre pusztulást kérni az égből, a szeretet hírnöke lett. Élete vége felé, amikor már nagyon öreg volt, ezt az üzenetet ismételgette: – Gyermekeim, szeressétek egymást! 

Evangéliuma mellett több levelet (3) is írt az ázsiai egyházközségeknek, valamint egy gyönyörű apokaliptikus* művet, a Jelenések könyvét.

Művei – különösen a Jelenések könyve – intenzív természetfeletti látásmódot és mély teológiai gondolkodást tükröznek.

Pünkösd után Péter apostol mellett van Jeruzsálemben, és együtt élik át az első csodákat. Együtt mennek Szamariába is, a Fülöp által megtérített keresztényekhez.

Következő éveiről keveset tudunk, valószínűleg Jeruzsálemben maradt egészen a zsidó háború kitöréséig. (Kr. u. 67-70)

Amikor a rómaiak földig rombolták Jeruzsálemet – sok más kereszténnyel együtt – elhagyta Palesztinát, és az akkori világ egyik nagyvárosában, a kisázsiai Efezusban telepedett le.

Ő tanította a második apostol-nemzedék több jelentős képviselőjét: Papiászt, Hierapolisz püspökét; Polikárpot, Szmirna püspökét; és Ignácot, Antiókhia püspökét.

Nem tudjuk biztosan, hogy János járt-e Rómában, de ha igen, akkor azt nem önszántából tette. Ugyanis Domitianus császár keresztényüldözése alatt őt is elfogták, és bíróság elé állították.

Tény, hogy az idős apostolt az ítélet meghozatala után Patmosz szigetére száműzték. Itt részesült azokban a látomásokban. melyeket a Jelenések könyvében olvashatunk.

Domitianus császár halála után (Kr. u. 95) visszatért Efezusba, és már száz éves lehetett, amikor meghalt. Az apostolok közül egyedüliként természetes halállal.

—————————-

* Apokalüpszisz (gör.) = leleplez, kinyilvánít. Jövőre vonatkozó prófétai látomások, gazdag szimbólum-rendszerrel. Ebben az irodalmi műfajban majdnem minden jelképpé válik: a számok, a tárgyak, a személyek, a színek, stb…  Ha meg akarjuk érteni, vigyáznunk kell arra, hogy ne magyarázzunk bele mást, mint amit a szerző mondani akart.

Zsidó vallási párt tagjai, akik a Törvény és az Atyák hagyományainak alapos ismeretével rendelkeztek.

Szigorúan megkövetelték a saját törvény-magyarázataikhoz való igazodást, különösen a szombat, a rituális tisztaság és a tized kérdésében.

Nevük a héber phariszaiosz = elkülönült szóból vezethető le. Valószínűleg ellenfeleik nevezték így őket, mert a szabályok és törvények aprólékos értelmezése folytán erősen elkülönültek a „tisztátalan” tömegtől.

Egymás megszólítására a haver/haverim (mai: haver!) szót használták, ami barátot jelent.

A legtöbb írástudó a farizeusok pártjába tartozott. Ezért olvassuk az evangéliumokban legtöbbször így: „A farizeusok és az írástudók…”.

A papi arisztokratákkal – a szadduceusokkal – szemben a laikusokat képviselték, és tudásukon kívül semmi más eszközük nem volt a hatalom gyakorlására.

A nép körében nagy tekintélyt vívtak ki maguknak. Nem voltak politikai céljaik, csupán vallásiak. Tanításuk már Jézus korában irányt szabott a palesztinai zsidóságnak.

Jézus meglehetősen szigorúan ítélte meg őket, nem tanításuk, hanem magatartásuk miatt.

Túlzott buzgalmuk akadálya volt a szereteten alapuló közösség létrejöttének. Szemléletük formalizmussá és képmutatássá torzult, és az élő hit megmerevedését vonta maga után. Ezt bírálta Jézus.

Ezért kezdettől fogva szemben álltak egymással, míg összeütközésük végül Jézus halálra ítéléséig fajult.

Jeruzsálem pusztulása után /a rómaiak egy lázadást követően Kr. u. 70-ben földig rombolták Jeruzsálemet!/ a farizeusok érdeme volt a zsidó kultusz és vallás fennmaradása. Sok tekintetben tehát ők voltak az ószövetségi kinyilatkoztatás megőrzői.

—————————–

• Dr. Herbert Haag: Bibliai lexikona alapján. Apostoli Szentszék Könyvkiadója Bp., 1989

Amikor a zsidó Főtanácsról beszélünk, egy hatalmas, jól szervezett gépezetet kell elképzelnünk, ahol a szűk vallási és politikai hatalommal rendelkező elit hozta a döntéseket.

Kik voltak a főtanács tagjai?

A főpapok

Ide nem csak az éppen hivatalban levő főpap tartozott, hanem a korábbi, már nyugalomba vonult főpapok, és a leggazdagabb, legbefolyásosabb főpapi családok fejei is.
Ők a „vallási arisztokrácia”.
A papság nagy része a szadduceusok pártjához tartozott.

Csak a jeruzsálemi papság krémje juthatott be ide.
A vidéki, szegényebb papok (mint például Keresztelő János apja, Zakariás) soha nem kerülhettek a Főtanács közelébe. Ők csak a Templomban szolgáltak, de hatalmuk nem volt.

A vének

A gazdag családok fejei, a civil arisztokrácia.
Nagy befolyással bírtak.

Egyiküket név szerint is ismerjük: Arimateai József, aki derék és igaz ember hírében állt, és nem értett egyet a Főtanács határozatával Jézus perében. Ő volt az, aki elkérte Pilátustól Jézus testét és a saját sírboltjába temette.

Az írástudók képviselői

Ők voltak a Törvény szakértői.
Többségük a farizeusok csoportjához tartozott, és a polgári réteget, vagyis a ‘laikusokat’ képviselték.

Farizeus volt Nikodémus is, aki éjszaka felkereste Jézust, hogy beszélgessen vele. Amikor pedig a Főtanács el akarta fogni a Mestert, a törvényességre emlékeztette őket.

Nikodémus volt az a férfi, aki Arimateai Józseffel együtt eltemette Jézust. Emiatt valószínűleg nem vehettek részt a páska-vacsorán, mert a halott érintése miatt tisztátalanokká váltak.

Papi hivatalnokok

– A templomőrség parancsnoka töltötte be a rendőrfelügyelő tisztét.
– A templom felügyelője.
– A három kincstárnok. Ők fizették ki Júdást.

A Főtanács minden vallási és politikai kérdésben döntést hozhatott, és bíráskodási joggal rendelkezett.

Ez a szűk kör tartotta kezében:
– a rend fenntartását
– a Templom hatalmas kincstárát
– a rómaiakkal való kapcsolattartást.

A nép előtt megkérdőjelezhetetlen tekintélynek örvendett.
A távoli országokban élő zsidók számára a Főtanács határozatai iránymutatásnak számítottak.

Hogyan zajlott egy bírósági tárgyalás?

Főként későbbi leírások alapján képzelhetjük el egy tárgyalás menetét.

A tanács a főpappal együtt 71 tagot számlált. Ahhoz, hogy érvényes ítélet születhessen, legalább 23 tanácstagnak jelen kellett lennie az ülésen.

A tanács tagjai félkörben foglaltak helyet, középen helyezkedett el a hivatalban levő főpap, aki elnökölt.

A főtanács tagjaitól jobbra és balra ült egy-egy jegyző, akik minden elhangzott szót leírtak.

Középen állt a vádlott.
Mögötte a földön ültek a fiatal törvényszéki gyakornokok és a joghallgatók.

A per megkezdésekor a törvényszolga felszólította a tanács tagjait, hogy adják elő vádjaikat.
Joguk volt kérdéseket feltenni a vádlottnak.

Az ülés elején hallgatták meg a tanúkat. Két ember egybehangzó véleményére volt szükség a hiteles tanúskodáshoz.

Amikor elég bizonyíték gyűlt össze a vádlott ellen, akkor őt az őrség kivezette, hogy a tanács tagjai szavazhassanak.
A törvényszolga minden tanácstagot nevén szólított.
A szavazást a tanács legfiatalabb tagjának kellett kezdenie és két formula között választhatott: „Életre!” vagy: „Halálra!”

A felmentő ítélethez elegendő volt az egyszerű szótöbbség, a bűnösséget kimondó ítélethez a jelenlévők fele és még 2 szavazatra volt szükség.

Szavazás után a vádlottat újra bevezették a terembe, és leoldották róla a köteleket.
A tanács tagjai felálltak, és az elnök, kötelességének tudatában, mely szerint neki kell védenie Izrael törvényét, ítéletet hirdetett.

Jézus esetében ez így hangozhatott:
„A tanács a názáreti Jézust istenkáromlás vétke miatt halálra ítélte.”

Jézus perében több szabálytalanság is történt.

Az evangéliumi beszámolók szerint Jézus éjszaka és a kora reggeli órákban több kihallgatáson esett át.

Pedig a hagyományos zsidó jogrend szerint:
1. Halálos ítélettel végződő ügyeket nem lehetett éjszaka tárgyalni.
2. Ünnepnapon vagy annak előestéjén nem tartottak bírósági ülést.
3. Halálbüntetés esetén nem hoztak azonnali döntést; legalább egy napnak el kellett telnie az ítélethirdetés előtt.
4. A főpap magánháza nem számított hivatalos tárgyalási helyszínnek.

A zsidó jog elvileg szigorúan védte a vádlott méltóságát és testi épségét az ítélet kimondásáig.
A kihallgatási szakaszban alkalmazott erőszak jogellenes volt.

A per éjszakai, rendkívüli ülésezése során a felindultság és a politikai nyomás miatt a formai szabályokat félresöpörték.
Jézust ekkor már nem védelemre szoruló vádlottként, hanem elítélendő bűnösként kezelték.

Mivel az éjszakai ítélet jogilag érvénytelen volt, reggel a teljes Szanhedrin újra összeült, hogy megerősítse a halálos ítéletet.

Miután a Főtanács kimondta az istenkáromlás vádját, a beszámolók szerint elszabadultak az indulatok. Máté és Márk evangéliuma szerint a jelenlévők közül többen leköpték, arcul ütötték, és bekötött szemmel gúnyolták Jézust.

Így válik érthetővé, hogy Jézus pere nem csupán történeti esemény,
hanem az igazságtalanság egyik legmegrázóbb példája.

Az I. e.-i első század közepétől Palesztina római fennhatóság alatt állt. Időrendi táblázatunk megmutatja, hogy mely császárok, illetve helytartóik uralkodtak Jézus idején e kis ország fölött.

Mivel a Római Birodalomnak szüksége volt helyi vezetésre is, ezért megengedte – vagy jó pénzért eladta – az ország közvetlen irányítását, és zsidó uralkodókat nevezett ki. Így került hatalomra a Heródes dinasztia.

A Jézus születése körüli időben Nagy Heródes volt Palesztina királya. Halála után három fia örökölte az országot.

 Archelausz Júdea, Szamaria és Idumea etnarchája, Antipász Galilea és Perea negyedes fejedelme, Fülöp Gaulanitisz, Batanea, Trachonitisz és Auranitisz fejedelme lett.

Archelaus azonban – apjához hasonlóan – kegyetlen uralkodó volt, ezért Augustus császár megfosztotta királyi székétől és Galliába száműzte, területe fölé pedig ettől kezdve Rómából rendelt helytartót.

Palesztina vallási életét a papok irányították, élükön a főpappal. Jézus életében Annás és Kaifás játszott meghatározó szerepet.

Nevében a ‘nagy ‘ jelző nem uralkodói nagyságára utal, csupán ‘idősebbet’ jelent. Nem volt zsidó származású; apja – római polgárjogot nyert – edomita, anyja pedig nabateus volt.

Heródest Julius Caesar nevezte ki Galilea katonai parancsnokának, már egészen fiatalon, 26 éves korában. Első ‘sikere’ egy lázadást szító zsidó, Ezekiás legyőzése és kivégzése volt.

Következő politikai lépésként megvásárolta Szamaria helytartói hivatalát.

Caesar halála után Marcus Antonius kegyeit nyerte el, akivel életre szóló barátságot kötött. Tőle kapta i.e. 42-ben a ‘Júdea negyedes fejedelme’ címet. Néhány évvel később azonban – súlyos belviszályok miatt – családjával együtt menekülnie kellett Jeruzsálemből. Rómába ment, ahol a szenátus ismét melléállt és megtette Júdea királyává. I.e. 37 nyarán jelentős katonai erőkkel bevette Jeruzsálemet és uralkodni kezdett.

Első ténykedése az volt, hogy a zsidó főtanács 45 tagját kivégeztette, így a törvényhozó hatalom az ő kezébe került.

Célja: Róma támogatásának megtartása, és a zsidók nacionalizmusának megtörése volt. A zsidók – érthető módon – nehezen fogadták el egy idegen, Róma kegyeit kereső király jelenlétét országukban. Különösen erős ellenfelei akadtak a farizeusok pártján belül.

Érdekes módon mégis sok gondot fordított a nemzet anyagi jólétének növelésére. Hatalmas munkákba kezdett. Az ország különböző pontjain erődítmény-rendszereket hozott létre a katonai védelem érdekében. Új városokat építtetett. Sok városnak fürdőt, fórumot és színházat ajándékozott.

Jeruzsálemet az akkori kor gazdag metropoliszává tette.

Hogy megnyerje magának a zsidókat, i.e. 19-ben elkezdte az immár 500 éves Templom restaurálását, ami szinte teljes újjáépítést jelentett.
Közel s távolról összeszedték a tapasztalt építőmestereket.

Az építkezéshez használt hatalmas kőtömböket a várostól északra eső kőbányából szállították a helyszínre.

Mivel a Szentélyt csak ’tiszta’ kezek érinthették, ezért 1000 papot is kiképeztek a munkálatokra. Megtanulták a kőfaragást, az ácsok mesterségét, és ők készítették a Templom pompás díszítéseit is. Munkaruhájukat maga Heródes fizette – saját kincstárából.

A Templom területén felépíttette palotáját, az Antonius várat, ami egyben a római katonák helyőrsége is volt. Innét kiválóan tudták felügyelni a templomtéren zajló eseményeket. (Lehetséges, hogy 50 évvel később Pilátus az Antonius vár udvarán ítéli halálra Jézust.)

Egy évtizedig ez a káprázatos palota volt Heródes székhelye. Utána a város legmagasabb pontján új palotát emeltetett, ahonnan az egész várost szemmel tarthatta. Itt zseniális módon olyan fény-jelző rendszert alakított ki, mellyel akár a 30 km-es távolságban lévő erődökbe is tudott jeleket küldeni. Füst és fény-jelek segítségével még Jerikóval is képes volt üzenetet váltani!

Nem csak Heródes uralkodói pályafutása, hanem magánélete sem volt problémáktól mentes. Tízszer nősült. Első feleségét még magánemberként vette el. Később azonban, hogy a zsidók kedvében járjon, elbocsátotta, és feleségül vette Mariamnét, a száműzetésben élő zsidó főpap unokáját.

A főpap – unokája házasságán felbátorodva – visszatért Jeruzsálembe, ahol Heródes azonnal kivégeztette. Mivel felesége testvérét is vetélytársnak tekintette, megbízta testőreit, hogy fojtsák meg Arisztobuloszt.

Mariamnét azonban szenvedélyesen szerette! Ám ez a szerelem sem gátolta meg abban, hogy amikor a nőt azzal vádolták, hogy bűnös viszonyt folytat sógorával, mindkettejüket kivégeztette. Aztán pedig keservesen megsiratta hitvesét…

Ettől kezdve Heródes gyanakvó és véreskezű zsarnokká vált. Szinte megtébolyodott. Megölette anyósát, fiai közül többet, és minden potenciális vetélytársát. Jézus születésének évében 6000 farizeust végeztetett ki, akik nem voltak hajlandók letenni a hűségesküt.

Érthető tehát, hogy amikor a bölcsek egy újszülött zsidó király után érdeklődnek, Heródes megretten, és vele együtt egész Jeruzsálem! 

Pilatus Júdea ötödik helytartója volt, akit Tibérius császár küldött Palesztinába Kr.u. 26-ban. A római lovagrendhez tartozott.

A zsidók vallási érzékenységét mindjárt hivatalba lépésekor megsértette azzal, hogy katonáit a császár képével díszített zászlók alatt vonultatta be Jeruzsálembe, a templomtéren pedig felállíttatta hadijelvényeiket.

Erre a zsidók tüntetésbe kezdtek, és követelték a pogány szimbólumok eltávolítását. Pilátus először nem engedett, de látva a nép rendíthetetlenségét, eltávolította a jelvényeket.

Nagy ellenállást váltott ki azzal is, hogy egy vízvezeték építésének költségeit a templom pénztárából akarta finanszírozni. Ez alkalommal is tüntetést szerveztek a zsidók, melyet Pilátus civil ruhába bújtatott katonáival igyekezett feloszlatni. A nagy tömeg és a pánik miatt a tüntetők közül többen meghaltak. 

Feltehetően az ilyen esetekből származott Heródessel való ellentéte is.

Az evangéliumokban több helyen olvashatunk Pilátusról.

Bővebben Jézus perével kapcsolatban, ahol is a bírói tisztséget gyakorolta.

Lukács még egy borzalmas eseményt említ, miszerint: Pilátus áldozatbemutatás közben öletett meg egy zarándok-csoportot Jeruzsálemben.*

Karrierje végét jelentette, hogy egy vélt lázadás hírére harcot indított a szamaritánusok ellen, melynek során szükségtelenül kegyetlenkedett.

Ezt követően a szamaritánusok vádiratot nyújtottak be ellene a szíriai legátushoz. Vitellius kivizsgálta a vádakat, és Pilátust Rómába küldte a császár elé. Ez Kr.u. 36-ban történt, néhány évvel Jézus kivégzése után.

Pilátust a császár Galliába száműzte. Ott is halt meg, a 30-as évek végén.

——————————–

* Lk 13,1

A próféta Isten embere. Halló és látó ember.

Képes arra, hogy természetfeletti összefüggésekben szemlélje az eseményeket. Ezáltal tudja összekapcsolni azt, ami ideiglenes, az örökkévalóval.

Isten szája, mert az Ő szavait közvetíti. Nem saját belátása szerint, hanem a Lélek indítására. Arról beszél, amit Isten a szívére helyezett.

A próféta ismertetőjegyei:
– Isten az első az életében,
– hűséges és kitartó,
– nem fél a kihívásoktól,
– nem szégyenli hirdetni Isten
üzenetét,
– Isten áldását közvetíti.
A próféta feladata, hogy megerősítse Isten népét.       

Isten azért küldi, hogy:

– bátorítsa azokat, akik elveszítették reménységüket,

– utat mutasson azoknak, akik irányt tévesztettek,

– elhozza Isten tervét az egyének és a közösségek számára.

Vezetést és látást ad olyan helyzetekben, amikor minden összekuszálódik. Látja Isten akaratát és a zűrzavarban is felfedezi keze nyomát.

Isten ügye – szenvedélyévé válik!