NE FÉLJ, CSAK HIGGY!

A mai evangélium üzenete

Minél tovább gondolkodom ezen az igén,
annál jobban megfogalmazódik bennem egy gondolat.
Ez az evangélium azt mondja:
ha Isten szól,
– közvetlenül, mint Noénak,
– vagy jeleken át, mint a végső időben,
akkor „dobj el mindent a kezedből” és nagyon figyelj!
Mert ott valami történik…

Noé sem értette, miért kell bárkát építenie,
távol minden víztől, ráadásul ragyogó napsütésben.
De félretett mindent, és ment bárkát építeni.
Felismerte a pillanat súlyát,
és elengedte a maga logikáját.

Hogyan nézhet ki ez a folyamat a te életedben?

Nagyon egyszerű:
– egy beszélgetés közepén egyszer csak azt érzed,
hogy nem kellene tovább bizonygatnod az igazadat,
– egy nap, amikor sok a feladatod,
valami belül azt mondja:
„most ülj le, és csak nézz ki az ablakon.”
– amikor már órák óta próbálsz mindent irányítani
és előre biztosítani, egy pillanatban rádöbbensz:
nem neked kell a válladon tartanod
az egész világot – és mély levegőt veszel.

Amikor valami kizökkent
a „vették-adták, ették-itták” mókuskerékből,
érdemes megállni és megkérdezni:
„Uram, mit akarsz nekem most megmutatni?”

Isten jeleinek mindig van egy különleges „íze”:
nem pánikot, görcsösséget vagy félelmet keltenek,
hanem egy mély, megmagyarázhatatlan békét,
tisztánlátást vagy éppen egy csendes,
szeretetteljes hívást arra, hogy lépj előre.

Amikor megállsz, kiszállsz a rohanásból,
és teret adsz a csendnek,
akkor nyitod ki az ajtót Jézus eljövetele előtt.

Jézus eljövetele nem csupán egyetlen,
távoli, kozmikus esemény a történelem végén.
Jézus folyamatosan érkezik az életünkbe.

Noé kortársai azért nem vették észre
a nagy fordulópontot,
mert a hétköznapokban sem figyeltek Istenre.

Ha a mindennapokban nem gyakoroljuk a figyelmet,
ha nem szoktatjuk a szemünket arra,
hogy észrevegyük Isten csendes érkezéseit,
akkor a végső eljövetel is váratlanul ér minket.

Aki megtanulja felismerni Jézus lépteit a hétköznapokban,
annak a végső találkozás nem rémisztő meglepetés lesz,
hanem régóta várt, ismerős Ölelés.