Földrajz és helyszínek

Izraeli tájak – ahogy Jézus is látta

Tengerparti sáv

Nyugatról kelet felé haladva 3 tájegységet láthatunk Palesztina térképén.

A tengerparti sáv a Földközi-tenger medencéjéből kiemelkedő, 10–25 km széles parti síkság.

A tengert az Egyiptomból érkező Nílus folyó annyira feltöltötte hordalékkal, hogy legnagyobb része hajózhatatlan volt a homokzátonyok miatt.

Kikötőt csak Joppéban és Cezáreában tudtak építeni. 

/Így néz ki a tengerpart ma Tel-Avivnál Videó/

Hegyvidék

Az ország túlnyomó része 800-1000 méter magas, mészkőből, helyenként márgából felépült, törésekkel darabolt röghegység.

Jézus korában nemes egyszerűséggel csak ‘har’-nak, azaz ‘hegy’ -nek nevezték.

Északon található a Galileai hegyvidék, melyet bazalt-takaró fed. Középen a Szamariai hegyvidék, délen pedig Júdea hegyvidéke fekszik.

Ezeken a hegyeken ment keresztül Jézus, ha Názáretből Jeruzsálembe tartott.

Az út körülbelül 110 km, ezt 3 nap alatt tehette meg.

Ha Kafarnaumból indult, és a Jordán völgyében haladt, akkor 30 km-rel többet gyalogolt, de jóval könnyebb terepen.

/Júdea hegyei napjainkban Videó/

Jordán árok

A föld legmélyebb völgye. Nevét a Jordán folyóról kapta, mely észak-déli irányban átszeli az országot.

Forrása a Hermon hegy lábánál fakad, torkolata a Holt-tenger.

A folyó légvonalban 200 km, sűrű kanyarulatai miatt azonban valódi hosszúsága ennek duplája.

Esése a forrástól a torkolatig 915 méter! Nevét is valószínűleg sok zuhatagának köszönheti, mert a ‘jarad’ szó, melyből a Jordán származik, azt jelenti: ‘alázuhog’. A Genezáreti-tó fölötti szakaszán 16 km alatt 290 métert esik.

/A Jordán folyó ma Videó/

Jeruzsálemi templom

1. Izrael első templomát Salamon király építtette I. e. 970 körül. Föníciából hozatott szakemberek irányítása mellett a zsidók hét év alatt messze földön híres, pompás épületet emeltek Istennek.

A templom falai hatalmas kövekből készültek, melyet belülről cédrusfával borítottak. Díszítése puhább fából készült, gazdag aranyozással. Padlózata ciprusfa volt.

Az épületet két részre osztották: a szentélyre és a szentek szentjére.

A szentélyben tartották a kultikus tárgyakat; az illatáldozat oltárát, a kitett kenyerek asztalát, és a mécstartókat.

A szentek szentjében őrizték a frigyládát, benne pedig a két kőtáblát Isten parancsaival. Ebbe a helyiségbe csak a főpap léphetett be, egy évben egyszer.

A főépülethez kelet felől egy oszlopcsarnok tartozott. A kettő közötti teret nevezték előudvarnak, ahol az égőáldozat oltára, és a papok rituális tisztálkodásához szükséges bronz medence állt.

A templom területét párkányzat vette körül.

Salamon temploma I. e. 587-ig állt fenn, ekkor ugyanis a Júdára törő babiloni király, Nabukadnezár kifosztotta, és lerombolta.

2. A második templom felépítésére (pontosabban: az első újjáépítésére) csak azután kerülhetett sor, hogy Kürosz, perzsa király I. e. 538-ban elfoglalta Babilont, és szabadon bocsátotta a zsidókat. Szabadon bocsátásukkal együtt a jeruzsálemi templom felújítását is engedélyezte.

Leírások szerint a zsidók káprázatos szépségű épületet emeltek. Bár a frigyláda elveszett, és sok kincs megsemmisült az első templom lerombolásakor, a nép önkéntes adományai lehetővé tették, hogy gazdagságában hasonlítson az elsőre.

3. Csaknem 500 évvel később ezt a templomot restauráltatta Nagy Heródes.

Kr. e. 19-ben kezdte a felújítást. A szigorú előírások magának a templomnak az átépítését nem, csak a felújítását tették lehetővé. A körülötte levő teret és az oszlopcsarnokokat viszont ki lehetett bővíteni. (A templom minden oldalról fedett oszlopsorokkal volt körülvéve.)

Heródes élt is a lehetőséggel. Több ezer embert vont be a munkálatokba.

A munkálatokról és a tér méreteiről akkor alkothatunk fogalmat, ha elképzeljük, hogy hosszanti fala kb. 500 méter lehetett. 22 futballpálya fért volna el a területén! Az óriási köveket kötőanyag nélkül helyezték egymásra. Az egyik ilyen kő, melyet a régészek megtaláltak, csaknem 400 tonnát nyomott!

A templom az egész akkori világot ámulatba ejtette nagyságával és szépségével. (Jézus tanítványait is.) Heródes még a templom tetejére is arany nyársakat tetetett, hogy megvédje a madaraktól.

A templomteret övező oszlopcsarnokokban lehetett az a hely, ahol az írástudók találkoztak, hogy megvitassák nézeteiket. Itt találta meg Mária és József a 12 éves Jézust, amikor első jeruzsálemi útjuk során eltűnt mellőlük.

Az oszlopcsarnokban álltak a kereskedők és pénzváltók asztalai is, melyeket Jézus felforgatott.

A templom tere és oszlopcsarnokai – szerepüket tekintve – hasonlítottak a görög városok agorájához, illetve a római városok fórumához.

Mivel a templom hegyen épült, ezért minden oldalról másképpen lehetett megközelíteni.

Az alsóvárosból föld alatti folyosók vezettek fel, nyugatról pedig 2 hídon át lehetett bemenni a térre. Észak-nyugaton az Antonia-vár védte, ami egyben megfigyelőhelyül is szolgált építtetője, Heródes, és katonái számára.

(Heródes pompaszeretetére jellemző, hogy fürdőket, úszómedencéket, függőkerteket, és a pihenés mindenféle lehetőségét megteremtette ebben az erődben. )

A vár alatti hegyet az aljától a tetejéig csiszolt kőlapokkal borította. Nem csak díszítésül, hanem azért is, hogy illetéktelen személy, vagy ellenség, ha fel akarna jutni, elcsússzon rajta.

A képen jól látható, hogy a templom főépülete körül helyezkedett el a templom külső udvara. Ide bárki beléphetett, ezért nevezték pogányok udvarának. A pogányok udvaránál beljebb azonban csak zsidók mehettek!

Görög és latin nyelvű feliratok adták tudtára az idegeneknek, hogy számukra tilos a belépés. Halálbüntetés járt a tilalom megszegőinek.

Pál apostolt egyszer azzal vádolták, hogy pogány férfit vitt be a belső udvarra.

A templom falain belül: elöl a zsidó nők-, majd a zsidó férfiak udvara, a szentély körül pedig a papok udvara állt.

Az asszonyok udvarában helyezték el a perselyeket, melyekbe a templom fenntartására szánt adományokat tehették az emberek. Itt látta meg Jézus a szegény özvegyasszonyt, aki utolsó filléreit tette a perselybe.

Csak férfiak léphettek be az eggyel magasabban fekvő férfiak udvarába.

A szentély körüli legbelső udvar pedig kizárólag a papoknak volt fenntartva. Itt áldozták fel az állatokat, itt volt az égőáldozat oltára, és a rituális tisztálkodáshoz használt medence.

A papok udvarából tizenkét lépcső vezetett a templom fedett előcsarnokába. A templom előcsarnoka mögött volt a szentély, e mögött pedig a szentek szentje.

A szentélyt és a szentek szentjét – ajtó helyett – gyönyörűen szőtt és gazdagon díszített kárpit választotta el egymástól.

Ez a kárpit hasadt ketté tetejétől az aljáig Jézus kereszthalálakor.

A templomépítés fő munkálatai tíz év alatt befejeződtek, de a templomtér egyes részein még Jézus halála után is évtizedekig dolgoztak!

Majdnem addig, amíg Titus, római hadvezér Kr. u. 70-ben – vérbefojtva egy egész országra kiterjedő lázadást -, porig romboltatta Jeruzsálemet, és vele együtt a templomot.

Járd be a Második Templom épületét a Templom-hegyen, melyről a térség régészeti feltárását végző izraeli intézet, a Davidson Center munkatársai készítették ezt a 3D animációs filmet.

Jézus születésének helyszíne.
A falu Jeruzsálemtől 9 km-re délre fekszik. Csaknem ötezer éves település.
Már jóval a zsidó honfoglalás (= i.e. 1200) előtti időben létezett, amikor ezen a földön még pogány népek éltek.

Eredeti neve: ‘bit ilu lachama’ = ‘Lachama istennő háza’. Lachama a sok istent imádó kánaániták termékenység istennője volt. Ebből a névből alakult ki később a héberben a ‘bet-lacham’, vagyis: ‘Betlehem = Kenyér háza’.

Betlehemben született az Ószövetségből jól ismert Dávid király, aki gyermekkorában a környező dombokon legeltette atyjának juhait. Csakúgy, mint azok a pásztorok, akik 1000 év múlva elsőként hallottak Jézus születéséről.

A születés barlangját már az első keresztények nagy becsben tartották.

Valószínűleg zarándoklatokat is szerveztek erre a helyre, mert – ezt megakadályozandó -, Hadrianus, a keresztény-üldöző római császár, a barlang fölé Adonisz-szentélyt építtetett.

Végül is neki köszönhetjük, hogy így már el sem lehetett téveszteni Jézus születésének helyét!

A Születés Templomának felépítése Nagy Konstantin római császár nevéhez fűződik. Ő volt az, aki I.u. 312-ben véget vetett a keresztények üldözésének. (Egy látomás hatására megtért.) Édesanyját, Szent Ilona császárnét küldte a Szentföldre, hogy ott Jézus életének főbb helyszíneire templomokat emeltessen. Így került sor a Születés Templomának felépítésére is. 

Ez a templom később leégett, csak a 6. században építették újjá. Viharos története azonban ezzel nem ért véget. 

A perzsák I.u. 614-ben minden keresztény templomot leromboltak Palesztinában. Csodával határos módon csak a Születés Bazilikája kerülte el a pusztulást. Tudni illik; a perzsa katonák egy mozaikon saját őseiket fedezték fel – a napkeleti bölcsek személyében! Irántuk való tiszteletből megkímélték a templomot.

Ma a templom rejtekében található a születés barlangja, benne fehér márványba foglalt ezüst csillag, rajta a felirat: „Itt született Szűz Máriától Jézus Krisztus”.

A Holt tengertől északra, a Jordán folyó völgyében található. Mai ismereteink szerint a föld legrégibb városa, a Kr.e. 10. évezredből találtak itt leleteket. Egyben a legmélyebben fekvő is, hiszen 250 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. Híres volt illatozó balzsam-ültetvényeiről, gyönyörű pálma fáiról, ligeteiről.

Kr.e. 1300 körül elpusztult, ezt a bibliai hagyomány az izraelita törzsek honfoglalásával hozza kapcsolatba. A Kr.e-i 9. században építették újjá.

Ez a város volt Nagy Heródes (Kr.e. 73-4) kedvenc üdülőhelye, palotákkal és fürdőkkel, hiszen a városban gyógyforrás fakadt. Fontos kereskedelmi útvonal haladt át rajta, ezért védelmül a várost kőfallal vették körül, kapujában pedig vámot szedtek.

Jerikótól nem messze keresztelkedett meg Jézus a Jordán vizében. A város közelében, tőle nyugatra található a kísértés hegye.

Itt élt Bartimeus; ebben a városban lakott Zakeus, a gazdag ember, a vámosok feje.

A város története

Jeruzsálem Dávid király idején (i. e. 1000 körül) lett Izrael fővárosa. Fia, Salamon építette meg az első templomot.
A babiloniak porig rombolták a várost I.e. 586-ban, a lakosságot pedig elhurcolták.
A perzsa uralom idején a zsidók visszatérhettek hazájukba, újjáépítették a várost és a templomot.

Jézus korában a város a rómaiak uralma alatt állt (I.e. 63-tól), és Heródes király nagyszabású építkezései tették ismét fényessé.
Heródes, a rómaiakkal szövetséges király nagyszabású építkezésekbe kezdett: megerősítette a város falait, palotákat, erődöket, vízvezetékeket építtetett, és a templomot teljesen felújíttatta, így az ismét a zsidó nép büszkesége lett.
A templomhegy ekkor hatalmas, márványos, arannyal díszített komplexum volt, mely messziről uralta a város látképét.

Jézus korában tehát Jeruzsálem a Második Templom idejének virágzó, de megosztott városa volt.
Pezsgő életét a Templom, a vallási és gazdasági központ, valamint az ide tartó zarándokok tömegei határozták meg, akik húsvétkor érkeztek a városba.

A város néhány évtizeddel később, I.sz. 70-ben tragikus sorsra jutott: a római hadsereg Titus vezetésével lerombolta, a templomot felégették, és a zsidó nép szétszóródott.

Jeruzsálem ezzel új korszakba lépett: a második templom pusztulásával véget ért a bibliai Izrael központi szentélyének története, és megkezdődött a diaszpóra időszaka.

Ezzel zárult le az a korszak, amelyben Jézus is járt e köveken.

A város élete

Jeruzsálem két fő részre oszlott: az Alsóvárosra, mely a déli, élettel teli részt jelentette, piacterekkel és lakóházakkal, valamint a Felsővárosra, mely északon a gazdagabb elit lakóhelye volt, ahol a papok és a jómódú családok éltek.
Az elit családok pompás, virág- és mértani mintákkal díszített, pompeji stílusú fali freskókkal, valamint mozaikpadlókkal rendelkező városi villákban laktak.

A lakosság számát a történészek 80–100 ezer főre becsülik, de az éves zarándokünnepek idején – mint a pászka – több százezren is összegyűltek Jeruzsálemben.
A város szűk utcáit ilyenkor kereskedők, papok, zarándokok és római katonák tömegei töltötték meg.
A vallási élet középpontját a templom és a főpapi réteg, a szadduceusok alkották, míg a farizeusok inkább a törvény tanulmányozását és a mindennapi vallásosságot képviselték.

Nézd meg, milyen lehetett Jeruzsálem Jézus idejében!

A makett Michael Avi Yonah izraeli történész munkája. Elkészítéséhez Josephus Flavius írásaira, illetve régészeti ásatásokra támaszkodott. 1:50 méretarányú, és a Kr. u. 60 körüli Jeruzsálemet ábrázolja. Ez az időszak volt Jeruzsálem fénykora.

A kész makettet Hans Kroch vásárolta meg, és Jeruzsálem egyik dombján építtette fel, ott, ahol fiát az 1967-es izraeli függetlenségi háborúban megölték.

Ezen a területen látható ma az Izrael Múzeum, és benne a makett.

Jézus idejében virágzó település volt a Galileai-tenger északi partján, 4-5 km-re a Jordán folyó torkolatától. Lakói a jól jövedelmező halászatból éltek. Forgalmas kereskedelmi útvonal mellett feküdt, vámhivatallal és római helyőrséggel.

A várost I. e. 150 körül alapították, és egészen a 11. századig lakott település volt. Ekkor – a sok földrengés miatt – végleg elhagyatottá vált. Ma csak feltárt romjai láthatók.

Kafarnaumból származott Péter, András, Jakab és János apostol; illetve a vámszedőből lett tanítvány, Máté is.

Jézus több alkalommal tanított a zsinagógájában, és sok csodát tett a városban. Bárhová ment is a környéken, özönlöttek utána az emberek. Gyakran szállt hajóba a Galileai-tengeren; itt történt a csodálatos halfogás, a vihar lecsendesítése, és Péter vízen járása. 

A zsinagóga, amit a képen látunk, I.u. 4. századi, de alapját valószínűleg a Jézus korabeli zsinagógára építették.

Arra a zsinagógára, melyet a római százados építtetett, akinek szolgáját Jézus meggyógyította.

Egy ásatás során a zsinagóga közelében a régészek első századi lakóház romjaira bukkantak. Ilyen házban lakhatott Péter apostol is. Fölé templomot emeltek, ennek közepén üveglap alatt láthatók a lakóház maradványai.

VIRTUÁLIS SÉTÁT tehetünk a Galileai tenger partján.

Héberül Nacret: fiatal sarj, hajtás, zöld ág.
Jézus gyermekkorának helyszíne.

Názáret alsó- Galilea hegyei között fekszik, 350 méterrel a tenger szintje felett. A mai modern város a régi kis falura épült, és csupán néhány régészeti maradvány utal a 2000 év előtti időkre.

De milyen lehetett Jézus korában?

Méreteit talán úgy lehetne a legjobban érzékeltetni, ha elképzeljük, hogy ezt a helyet hosszában 20, széltében pedig 10 perc alatt be lehetett járni.

Mária és József (feltételezett) házának helyén áll az ‘Angyali üdvözlet’ bazilikája.
Külső falán a következő felirat olvasható: Verbum caro factum est et habitavit in nobis = Az Ige testté lett és közöttünk lakozék.
Altemplomában az a sziklabarlang látható, melyben a hagyomány szerint Gábriel angyal megjelent Máriának.

Názáret mind a mai napig tartogat meglepetéseket a régészek számára.
Nemrégiben például építkezésbe kezdtek az ‘Angyali üdvözlet’ temploma melletti területen, és egy Kr. u. 1. sz-i lakóház maradványaira bukkantak! A ház két lakóhelyiségből és egy kis – körülzárt – udvarból állt.

A völgy keleti felén volt a falu egyetlen forrása, melynek vize 140 méter megtétele után egy kútba folyt. Ebből merítettek vizet a falu lakói, ide járt Mária is.

A kutat ma Mária kútjának hívják.

A falu északi oldalán emelkedik a 490 m magas Dzsebel-en-Nebi Szain hegy.

Lehetséges, hogy erről a hegyről akarták Jézust a mélybe taszítani?

A hegy csúcsáról gyönyörű kilátás nyílik déli irányban a Jiszréel síkságra, kelet felé pedig a Tábor hegyére.

Názárettől 6 km-re északra volt Szefforisz városa, ahol az egykori negyedesfejedelem, Heródes Antipasz építtette fel székhelyét.

A gazdag város bizonyára sok munkát adott Józsefnek, és elképzelhető, hogy fiatal fiúként Jézus is gyakran járt itt.

Bizonyára megcsodálta a város fürdőit, színházait és márványból épült palotáit. Ezen a városon kellett keresztülhaladnia akkor is, amikor a kánai menyegzőre igyekezett.

Názárettől kelet felé mindössze 10 km távolságban húzódott egy fontos kereskedelmi útvonal, mely Szíriát és Egyiptomot kötötte össze.

Názáret ahhoz a négy galileai városhoz tartozott, mely sokáig ellenállt a kereszténység terjedésének.
„Senki sem tudott ott templomot építeni, mert lakóik között sem görög, sem szamaritánus, sem keresztény nem volt. Ez elsősorban Tibériásra, Szefforiszra, Názáretre és Kafarnaumra jellemző, mert ezek a városok kínosan ügyeltek arra, hogy egyetlen idegen le ne telepedhessék közöttük.”*

Ennek ellenére Kr. u. 460 táján Názáret már püspöki székhely. Hányatott sorsa azonban itt még korántsem ért véget. A keresztes háborúk alatt hol a muzulmánok, hol pedig a keresztények hódították meg. 1517-ben az oszmán birodalom tette rá a kezét hosszú időre.

1922-től britek által felügyelt terület, 1948-tól pedig a megalakuló Izrael állam része lett. A mai Názáret egy zömmel arabok lakta, kb. 120 ezer főt számláló nagyváros.

—————————–

* Adv. Haereses 30,11