free bootstrap themes

Máté evangéliuma

1. fejezet

Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia.
Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől.
Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot.
Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: anyja, Mária, el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: 'József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni".
Ez azt jelenti: Velünk az Isten.


Velünk az Isten

Nem csak József, hanem Mária is Dávid király családjából származott.
Dávidot nagyszerű embernek ismerjük, és jó királynak, de volt egy iszonyatos bűne. Míg katonái az országért harcoltak, ő addig elcsábította egyikük feleségét.
Ettől az asszonytól született Salamon, a bölcs király... később pedig Jézus Krisztus.
- Ez aztán a családfa! - mondhatnánk.

De nem biztos, hogy mi különbbel dicsekedhetünk.
Lehet, hogy az édesapád, az édesanyád, a nagyszüleid, vagy valaki a felmenőid közül hasonlóan nehéz örökséget hagyott rád. Talán a mai napig szenveded vétkeik, rossz hajlamaik terhét, vagy azokat a következményeket, melyeket magatartásuknak köszönhetsz.

Egy híres evangelizátornő írja le az életéről szóló könyvében, hogy ő nagyon hasonlított az apjára. Pont olyan tulajdonságai voltak, mint neki. De az apja idegbeteg volt. Sokszor küzdött depresszióval, ki-bejárta a klinikákat, és a végén öngyilkos lett.
A nő is gyenge idegzettel született, felnőtt korában pedig sok időt töltött kórházban a betegsége miatt.
Miután férjhez ment egy pásztorhoz, mindig arra gondolt, hogy milyen megalázó lehet egy gyülekezet-vezető számára ilyen feleség mellett élni.
Annyira elkeseredett, hogy egy nap lement a pincéjükbe, hogy felakassza magát. Ott állt a kötél alatt, és ezt mondta magának: - Szégyent hozol a családodra. Olyan vagy, mint az apád!
Ebben a pillanatban meghallott egy másik hangot: - Igen, olyan vagy, mint az apád. De ÉN VAGYOK a te Apád.
Ott, akkor, a földre borulva átadta az életét Jézusnak. Soha többé nem volt beteg.

Akármilyen örökséget hordozunk is, bármilyen vétket követtek el velünk, vagy ellenünk; amikor Jézusnak adjuk az életünket, Isten lesz a mi Apánk.
Kezébe veszi a szívünket, és elkezdi gyógyítani. Lehet, hogy hosszú ideig tart, lehet, hogy csak egy pillanat, amíg megszabadulunk nehéz múltunktól, de egy biztos!
Az, hogy egyre inkább Rá kezdünk hasonlítani. Mert attól a naptól kezdve az Ő örökségét hordozzuk magunkban. 

Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája.
Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Eszromot; Eszrom nemzette Arámot; Arám nemzette Aminadabot; Aminadab nemzette Naasszont; Naasszon nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boezt Ráchábtól; Boez nemzette Jóbédet Rúttól; Jóbéd nemzette Jesszait; Jesszai pedig nemzette Dávid királyt.
 
Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászáfot. Ászaf nemzette Joszafátot; Joszafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Uziját; Uzija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való elhurcoláskor.
 
A Babilonba való elhurcolás után Jekonjahu nemzette Sealtielt; Sealtiel nemzette Zerubábelt; Zerubábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Felkentnek mondanak.
 
Az összes nemzetség Ábrahámtól Dávidig tizennégy generáció; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy generáció; és a Babilonba való áttelepítéstől a Felkentig tizennégy generáció.

  
Hosszú az út...
  
"Ritkán fordul elő, hogy egy ennyire fontos könyv ilyen elrettentően kezdődik." - írja az egyik Biblia-kommentár.*
Igazat adok neki, mégis elgondolkodtam ezen a Bibliai szakaszon.

A generációk felsorolása közben - meglepő módon - öt nő nevét is említi Máté: Támár, Rácháb, Rút, Uriás felesége: Batseba, és Mária. 
Támárt ma úgy jellemeznénk, hogy ravasz, manupulatív nő, aki véghezviszi azt, amit akar. Minden áron. Ja, és bosszúálló.
De! Éppen fondorlatos magatartása miatt - egy egész nemzetség köszönheti neki a fennmaradását.
Rácháb abból él, hogy bordélyházat tart fenn. Talán maga is parázna. Ámde okos és előrelátó nő. Jó politikus. Azzal szövetkezik, akié a győzelem. Féltő szeretet fűzi a családjához.
Az ő érdeme, hogy két izraelita kém, általuk pedig sok ezer férfi bátorságot nyer, harcba indul, és népének új hazát szerez.
Rút pogány nő. De talpig becsületes, végtelenül nemes, és hűséges.
Tisztességéből áldás származik, ő Dávid király dédnagymamája.
Batseba felelőtlen, nagyravágyó, hűtlen, talán függő személyiség is.
De! Képes arra, hogy megváltozzon és felnőjön feladatához. Olyan fiút nevel, aki a történelem máig emlegetett legbölcsebb királya.
Mária tiszta és szent, egyszerű szíve az Istené.
A világ Királyának ad életet.

A férfiaknak hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy Ádámtól (vagy Ábrahámtól) Jézusig jussanak. Ez alatt az idő alatt sok változás megy végbe bennük. Levetkőzik önzésüket, feladják féltett függetlenségüket, és megtanulnak felelősséget vállalni. Önmagukért és övéikért.
Megtanulnak szeretni, és törődni másokkal. Védelmezni, bátorítani.
Nagy erővel tudnak küzdeni! Számukra minden ellenállás kihívást jelent. Ők az igazság bajnokai. De ha kell, elmennek az önfeláldozásig.
Okos szeretetük biztonságot és rendet ad.
Papi, királyi és prófétai szerepet bízott rájuk az Isten.
Az a feladatuk, hogy megteremtsék családjukban: az Isten tiszteletét, a békét és a jólétet, és - saját példájukon át - kijelöljék gyermekeiknek a követendő utat.
Harcosnak, hősnek születtek ők.

A nőknek - a szívükben - Máriáig kell eljutniuk. Ők arra születtek, hogy életet adjanak. Akkor teljesednek ki, ha ezt megtehetik. Arra születtek, hogy befogadjanak, vigasztaljanak, és meleget árasszanak maguk körül.
Társaknak, anyáknak, a szeretet végeláthatatlan forrásainak teremtette őket az Isten. Saját maga társ-teremtőivé. Mert egyedül ők képesek arra, hogy türelemmel hordozzák, és megszüljék... az Embert. Fizikai, lelki, érzelmi és szellemi téren egyaránt.
Növekedésük abból áll, hogy lemondanak bonyolult belső késztetéseikről, és hagyják, hogy Isten megtisztítsa őket. Megtisztítsa vágyaikat. És eszközeiket is, melyek által a célhoz eljutnak.
Növekedésük ugyanakkor felfedezés is. A szeretet hatalmának felfedezése. Mert rájönnek, hogy szeretetük: erő. Fényt hordoz. Világosságot. Új életet. Reményt.
Olyanok ők, mint Mária: akkor is hisznek, ha mások számára minden elveszni látszik.
  
---------------------------------------
 * Az Újszövetség könyveinek magyarázata /Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 2003, 101. o./

Jézus Krisztus születése pedig így volt.
Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, méhében fogant a Szentlélektől.
József pedig, a férje, mivel tisztességes ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, titokban akarta elbocsátani. De amikor ezt fontolgatta, ím, az Úr angyala álmában megjelent neki és ezt mondta:
- József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a feleségedet, mert ami benne fogant, a Szentlélektől van. Fiút szül, hívd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt:
'Lám, a szűz fogan méhében, és szül fiat,
és a nevét Emmánuélnek hívják.'
Iz 7,14
Ami fordítás után: Velünk az Isten.
József pedig az álomból felébredve úgy tett, ahogyan az Úr angyala elrendelte neki, és feleségét magához vette.

   
Fordítsd le!
  
Testvérek! Ez az angyal több nyelven tudott!
Arámul szólt Józsefhez. Persze, hiszen József Galileában élt, ahol az arám nyelv egyik dialektusát beszélték. Ezért a Jézus nevet nem is fordítja le József számára! Nyilvánvaló volt, hogy azt jelenti: az Úr a szabadulás, a menekülés. Ezt mindenki érti!
Az Emmanuél viszont héber szó.
Ebben az időben a hébert tanították ugyan az iskolákban - hiszen ezen a nyelven íródott minden szent könyv, amit érteniük kellett az embereknek -; de inkább a vallás nyelvének számított.
Ahogy nálunk régebben a latin.
Ezért aztán, biztos, ami biztos, az angyal ezt mondja Józsefnek:
- Emmanuél, fordítás után: Velünk az Isten.

Akkor most hadd magyarázzam meg, miért játszadoztam a szavakkal!

Jól tudjuk, hogy Jézus azért jött, hogy megszabadítson bennünket a bűneinktől. Azt is felfogjuk, hogy csak általa van menekülésünk az Isten előtt.
De azt, hogy "Velünk az Isten"; talán gyakrabban kellene lefordítanunk!
Mindaddig fordítgatnunk kellene, amíg ez a mondat el nem jut a szívünkig! Amíg át nem járja az egész bensőnket.
- Le kellene fordítanunk minden egyes esetben, amikor úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk, vagy olyan terhet cipelünk, amit alig bírunk elviselni.
- Le kellene fordítanunk, amikor kilátástalan a jövőnk. Amikor eláraszt bennünket a kétségbeesés.
- Le kellene fordítanunk, amikor azt érezzük, hogy elhagyott bennünket az Isten!
- Le kellene fordítanunk a magunk számára.
Arra a bizonyos élethelyzetre alkalmazva.
Mert igaz, hiszen a világmindenség Ura üzeni, hogy ott is, akkor is: Velünk az Isten!
Többé ne felejtsd!

2. fejezet

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és kérdezősködtek:
- Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy leborulva hódoljunk előtte.
Heródes király pedig ezt hallván megrémült, s vele együtt egész Jeruzsálem.
Összehívott minden főpapot és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hogy hol kell a Messiásnak megszületnie.
- Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így írta meg a próféta:
 
"Te Betlehem, Júda földje, semmiképpen nem vagy a legkisebb
Júda nemzetségei között,
mert belőled származik majd a fejedelem,
aki pásztorként őrizni fogja az én népemet, Izraelt." 
 
Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, és aprólékosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: - Menjetek, és alaposan kérdezősködjetek a gyermek felől! Amint pedig megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és leborulva hódoljak előtte.
Ők pedig a királyt meghallgatván útra keltek.
S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, amíg odaérve megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt.
Amikor meglátták a csillagot, nagyon nagy ujjongással örültek.
Bementek a házba, és megtalálták a gyermeket anyjával, Máriával. És földre hulltak, leborulva hódoltak neki, és kincsesládájukat felnyitva ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Álmukban kijelentést kaptak, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, ezért másik úton tértek vissza hazájukba.

  
Jeleket ad
   
A zsidók évszázadok óta sóvárogva várták a Messiást. A jövendölések alapján azt is tudták, hogy hol kell megszületnie. Mégsem mentek köszönteni.
A bölcsek pogány asztrológusok voltak, akik még csak nem is hallottak a Messiásról. Ők matematikai számításokat végeztek, és a csillagokat figyelték. Ebből következtettek arra, hogy valami nagy esemény van készülőben, ami akár az ő életüket is befolyásolhatja. Semmi ár nem volt drága nekik azért, hogy megtudják, mi az.
  
Nem érdekes?
Isten néha ígéretet tesz az életünkre vonatkozóan. Vagy: mi kérünk Tőle valamit, ami számunkra nagyon fontos. Hiszünk abban, hogy Isten megadja. Vágyunk rá. Sóvárgunk utána.
Aztán Isten jeleket ad.... mi pedig elmegyünk a jelek mellett.
És ezzel: lehet, hogy elmegyünk életünk nagy lehetőségei mellett is!
A mai Ige üzenete, hogy ha kérünk valamit Istentől, akkor ki kell szélesíteni a látókörünket! Bármi történik körülöttünk, ami a kérésünkkel kapcsolatos, arra fel kell figyelnünk!
Akár belefér az elképzeléseinkbe, akár nem. Akár jó a mi értelmezésünk szerint, akár nem. Még ha először megijeszt is. Akkor is, ha nem ilyen jelet vártunk. Talán nem tetszik, talán ismeretlen.
De ahhoz, hogy eljussunk az ígéret beteljesedéséhez, mindenképpen útra kell kelnünk!

Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: - Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.
Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. - Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta:
"Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz." 
Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: - Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.
Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

  
Soha ne add fel!
  
Nagyon sokat tanulhatunk a bölcsektől! Mondhatnám, a hit alapjait.
Mit tettek ők? Amit a környező világban senki. Elindultak egy álom után. Amit ők valóságnak hittek. Lépésről lépésre tették meg az utat. Nappal rekkenő hőségben, éjszaka dideregve a hidegtől. Csak mentek, mentek... Nem tántorította el őket senki és semmi. Mindegy, mit éreztek közben, a cél nem változott.
Figyeld meg a hit lépéseit!
- Meglátták és komolyan vették a jeleket.
- Célt tűztek ki maguk elé.
- Minden akadályon keresztülverekedték magukat.
- Megoldást kerestek a felmerült problémára.
- Hallgattak az álmukban kapott utasításra.
 
Attól tartok, mi gyakran nem követjük ezeket a lépéseket. Túl sok dolgot hárítunk Istenre. Imádkozunk, hogy meglássuk a jeleket; Istent kérjük, hogy hárítsa el az akadályokat; és Tőle várjuk, hogy megszüntesse a problémákat.
Pedig Isten nagykorú keresztényeket akar! Olyan embereket, akik nem félnek kitartóan küzdeni azért, hogy megvalósuljon egy-egy álmuk. Bármi legyen is az...
 
Ha valamilyen téren elégedetlen vagy az életeddel, vagy úgy érzed, hogy egy vágyad teljesülése boldogabbá tenne téged, akkor:
1. Fogalmazd meg a célodat!
Néha ez a legnehezebb. Mert azt általában tudjuk, hogy mit nem akarunk. De hogy mit igen - az már körülményesebb. Segít, ha elképzeljük a megvalósult állapotot. - Jól érzem-e magamat benne? - Elégedett és boldog vagyok-e?
Ha igen, akkor a dolog megszületett bennem.
/Nagyon lényeges, hogy terveink erkölcsileg helyesek legyenek. Etikailag helytelen, vagy mások kárára való elképzeléseinket Isten nem fogja támogatni./
2. Indulj el a megvalósítás irányába!
Lehet, hogy csak egy lépés világos előtted. Tedd meg azt! Aztán várj, míg meglátod a következőt.
3. Ne add fel!
A nehézségek, az akadályok érzelmileg elbizonytalaníthatnak. Tarts ki! Fogadd el az érzelmeidet, de ne engedd, semmilyen indokkal, hogy megváltoztassák a célodat!
Ne engedj a saját kételyeidnek! Ne hallgass másokra, ha meggyengítene! Ne törődj a közönyükkel! Te csak menj tovább!
4. Keress megoldást a problémákra!
Úgy, ahogy tudsz. Ahogy a legjobbnak látod. Nem biztos, hogy valóban az a leghelyesebb, de nem baj, csak próbálkozz. A bölcsek sem a legjobb helyre mentek Heródeshez!
5. Hallgass a belső hangra!
Istené vagy. Újra és újra találkozol Vele. Benned él és te Őbenne. Elképzelhetetlenül szeret téged. Bízz a vezetésében! Egyedül Ő ismer. Meg fogja mondani, a belső hangon keresztül, hogy mit tegyél. Ez az Ő ajándéka a kitartásodért.
Ne add fel - és győzni fogsz!

4. fejezet

Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengerparti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határán, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
 
"Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út,
a Jordánon túl, a pogányok Galileája;
a nép, amely sötétségben ül, lát nagy világosságot,
és akik a halál földjén és árnyékában ültek; azoknak fény támad."
 
Abban az időben kezdte Jézus hirdetni és mondani: - Térjetek meg, mert közel van a mennyek uralma!
Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis.
Azt mondta nekik: - Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!
Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt.
Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat.
Őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között.

 
Uralom alatt
  
Uralom alatt álló emberek vagyunk. Így, vagy úgy. Mindenki.
Még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy a magunk urai vagyunk. Mert ebben az esetben a saját természetünk uralkodik fölöttünk. A hajlamaink, a vágyaink, a kívánságaink, a hangulataink.
Lehet, hogy mások uralkodnak rajtunk, vagy mi akarjuk a hatalmunkat megmutatni valahol, valakin. Lehet, hogy a körülményeink, a nehézségeink, a problémáink, a fájdalmaink, vagy az emlékeink nyomnak le bennünket.
Uralom alatt álló emberek vagyunk.
Az uralom, a hatalmasság pedig erő. Vagyis kényszer. Egyre nagyobb kényszer. Mert nincs mértéktartó uralom. Az uralom sajátossága, hogy terjeszkedni akar.
Bármiféle uralomról is legyen szó; az beteggé tesz bennünket. Lenyom és szenvedést okoz. Mi sokszor mégis ragaszkodunk hozzá, mert ugyanakkor védelmet is ad. Vagy legalábbis: már ismerjük.
 
Isten uralma: MÁS.
Isten uralma az egyetlen olyan uralom, amely felszabadít. Az Ő uralma az egyetlen, amelyik jót akar. Amelyiknek az a célja, hogy teljesek, egészek és boldogok legyünk.
Isten uralma abban hasonlít más uralomhoz, hogy erős. Kényszerítő erővel bír - a többi uralom fölött. Hatalma van rajtuk. El tudja söpörni őket.
 
Jézus ma arra hív, hogy gondoljuk meg magunkat!
Gondoljuk meg, hogy miféle hatalmak akarnak uralkodni fölöttünk. Az elkeseredés? A bánat? A reménytelenség? Az aggodalom? A félelem? A vágyaink? Vagy mások?
Nevezzük meg a betegségeinket és vigyük Őelé! Keressük meg, bárhol is tartózkodik! Oly sok embert megszabadított már - velünk miért ne tenné? Miért ne emelné ránk a kezét? Hiszen ezért jött! Ezt hirdeti!
Attól a pillanattól fogva pedig, amikor azt érezzük, hogy megkönnyebbül a szívünk, az Ő uralma alá tartozunk. És minél közelebb vagyunk Hozzá, annál inkább beragyog minket a lénye. Mert az Ő uralma is terjeszkedik!

5. fejezet

Amikor meglátta a tömeget, felment a hegyre, és leült. Odamentek hozzá a tanítványai, ő pedig megnyitotta a száját, és így tanította őket:
Boldogok a lélekben szegények, mert övék (nekik megvan, jelen van) a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert ők örökségül kapják majd a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot, mert őket megelégítik majd.
Boldogok a könyörületesek, mert ők könyörületben fognak részesülni.
Boldogok a szívükben tiszták, mert ők meglátják majd Istent.
Boldogok a békét teremtők, mert őket Isten fiainak nevezik majd.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék (nekik megvan, jelen van) a mennyek országa.
Boldogok vagytok, amikor csak gyaláznak titeket, és üldöznek, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok - miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert kárpótlásotok bőséges a mennyekben; így üldözték a prófétákat is előttetek.

  
Elérhetetlen?
  
Első gondolatom az volt a mai Igével kapcsolatban, hogy: - Íme, itt a 'gyógy-szer'!
Jézus minden egyes boldog-mondása gyógyító szer. Hogy a hasonlatnál maradjak: Ő minden egyes gyógyító szert 'bevett', vagyis birtokolt. Van olyan, amelyikkel másokat gyógyított, de van közte olyan is, amelyikkel önmagát tartotta egyensúlyban.
Nézzük, melyek azok, amelyekkel másokat gyógyított:
  
- együtt sírt a sírókkal,
- szelíd volt és barátságos,
- szerette az igazságosságot,
- a rászorulókon megkönyörült,
- ahol csak lehetett, visszaállította a békét, és a harmóniát.
   
Amelyekkel pedig a saját lelki egyensúlyát biztosította:
   
- egyszerűen gondolkodott, nem bonyolította túl a dolgokat,
- ha valakiről, akkor róla elmondható, hogy tiszta volt a szíve,
- kitartott a meggyőződése mellett, akárhogy is zaklatták.
  
Természetesen jó, ha törekszünk arra, hogy mi is harmóniában legyünk önmagunkkal. Ezért az utóbbi három dolog nagyon is iránymutató és megszívlelendő.
A többi gyógyító szer - nagy valószínűséggel -, nincs meg bennünk maradéktalanul. De ez nem baj! Fel kell fedeznünk azt, amiben a legjobbak vagyunk! Mert az: másokat gyógyít, bennünket pedig boldoggá tesz.
Aki mindet birtokolni akarná, az hasonlít ahhoz az emberhez, akinek a lába fáj, de azért másfajta gyógyszert is bevesz, mert hátha olyan baja is van. Ráadásul szegény csak a gyógyszerek keserűségét érzi. Csekély vigasz, amit mondogat magának: - Keserű ugyan, de később nagyon jó lesz, mert meggyógyulok tőle!
Lehet, hogy ő meggyógyul, de nem biztos, hogy másoknak nagy öröme telik az erőfeszítéseiben.
  
A szentek sem voltak mindenben tökéletesek, de nagyon jók voltak valamiben!
Nem tudunk az élet minden területén tökéletessé válni. De tökéletesen boldogok lehetünk a magunk területén, a magunk adományait használva.
A gyógy-szer bennünk van!

Ti vagytok a föld sója.
De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sincs ereje többé, csak arra való, hogy kívülre dobják, és az emberek lába széttapossa.
Ti vagytok a világ világossága.
Nem lehet a hegyen fekvő várost elrejteni. Meggyújtják a mécsest, de nem azért, hogy véka alá tegyék, hanem hogy lámpatartóra, akkor világít mindenkinek a házban.
Ily módon világítson a ti fényetek is az emberek előtt, hogy észrevegyék nemes tetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat a mennyben.

  
Sóterápia
  
Abban az országban, ahol Jézus élt, az emberek könnyen megértették a sóval való példálózást. Mindenki ismerte a Holt-tengert, melynek vize olyan sok sót tartalmaz, hogy még a parton is kicsapódik. Az asszonyok a sót egyszerűen felszedték a tengerpartról.
Ez azonban nem volt tiszta só! Így hát, amikor használni akarták, kis vászonzsákba kötötték, és főzés közben az ételbe mártották. Egy idő után a só nagy része kioldódott, tehát használhatatlanná vált. A háziasszony fogta, és kihajította az utcára.
 
Megnéztem egy lexikonban, hogy hogyan keletkezett, és miért fontos a só.
A Teremtő 2-3 milliárd évet(!) szánt arra, hogy a tengerekben sókristályok jöjjenek létre. (Földünk 4,5 milliárd éves.) Ez az ásvány - és a víz - tette lehetővé bolygónkon az élet keletkezését.
A sejtjeinket körülvevő víz és a benne levő só szabályozza szervezetünk összes funkcióját! Még az egészséges gondolkodásért és érzésekért is ez a só-oldat a felelős!
A sóhiány különféle betegségeket, a teljes sóhiány pedig halált okoz.
 
Azt gondolom, elég megtisztelő, hogy Jézus a föld sójának nevez bennünket! Isten nagy gondot fordított arra, hogy mi legyünk. Megtartói, és gyógyítói vagyunk a világnak. Nélkülünk nincs egészséges gondolkodás, és tiszta öröm. De erőnk és hatékonyságunk csak akkor maradandó, ha feloldódunk az Élet Vizében. Mert Ő megőrzi bennünk a frissességet.
Nem vagyunk tiszta só. Bennünk is keveredik a jó és a rossz. Ezért néha le kell párolni bennünket.

- Ti vagytok a föld sója.
De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek.
- Ti vagytok a világ világossága.
Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van.
- Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó tetteiteket és dicsőítsék mennyei Atyátokat.

  
Úgy, hogy Őt lássák!
  
Jézusnak ezen mondatait szeretjük egyszerűen elintézni azzal, hogy sok jócselekedetet kell végeznünk, és akkor a föld sója, vagy világító lámpások leszünk. Kész. Ami persze kétségtelen, de itt nem csupán erről van szó! Hiszen a jócselekedeteinkből pusztán arra lehetne következtetni, hogy mi - keresztények - igen jó emberek vagyunk.
De hogyan tudjuk megláttatni önmagunkon keresztül Isten dicsőségét, nagyságát és hatalmát?

Induljunk ki abból, hogy jócselekedeteinknek különféle oka, vagy célja lehet.
Legtöbbször - valljuk be! - valamilyen hasznot remélünk abból, hogy jót teszünk.
Például tudjuk, hogy
- jobb embernek fogjuk érezni magunkat...
- jobb embernek látszunk mások szemében...
- vagy viszonozni fogják.
Néha egy-egy jócselekedettel akarjuk elfedni igazi érzéseinket. Vagy megszüntetni értéktelenség érzetünket. Lehet, hogy így tudjuk betölteni ürességeinket. Vagy ily módon ellensúlyozzuk lelkiismeret-furdalásunkat.
 
Jócselekedeteink ekkor is világítanak, csak hidegen. Nem Isten fényét sugározzák. Nem Isten melegét. Nem Istent tükrözik vissza. Rólunk szólnak, és nem Róla.
Hogyan lehet Isten fényét és melegét sugározni?
Csak egyféle módon. Ha először bennünket jár át. Átitat, mint a kanócot a lámpásban levő olaj. Birtokba veszi egész lényünket. Mert megtapasztaltuk a jóságát, az önzetlenségét, a szeretetét, a megbocsátását, a kegyelmeit. Mélyen. Legbelül.
Ha jócselekedeteink ebből a sajátos megtapasztalásból származnak, akkor, és csak akkor fogják meglátni az emberek bennünk, és általunk az Isten nagyságát.

Nehogy azt gondoljátok, hogy eljöttem érvényteleníteni a törvényt vagy a prófétákat. Nem érvényteleníteni jöttem, hanem megtölteni.
Mert bizony mondom nektek, amíg ég és föld el nem múlik, egyetlen ióta vagy egyetlen vesszőcske sem vész el a törvényből, míg mindegyik be nem teljesedik.
Aki tehát meglazít egyetlen parancsot is a legkisebbek közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják nevezni a mennyek országában; aki pedig cselekszi és tanítja, azt nagynak szólítják majd a mennyek országában.

  
Maradj nyeregben!
 
Nem vagyok ló-szakértő, sőt, még csak lovagolni sem tudok, de szeretem a lovakat. Egyszer nagybátyám lovastanyáján jártam, aki megengedte hogy kipróbáljam, milyen lovas válna belőlem. Szépen fel is szálltam szegény párára, és igyekeztem - az utasításoknak megfelelően - egyensúlyi helyzetet felvenni a hátán. Ez számomra nagyjából annyit jelentett, hogy szálfa egyenesen ülök a nyeregben. Igen ám, de közben valamilyen oknál fogva meglazult a heveder, és a nyereg némiképp a ló bal oldala felé kezdett orientálódni.
- Semmi ijedelem - mondtam magamnak -, megülöm én így is! - és tovább tartottam a szálfa egyenes pozíciót. A nyereghez képest! Egyenesen ültem én, csak nem függőlegesen. Hát nem volt könnyű megtartani az egyensúlyomat!
  
Nem túl szép hasonlat, de ilyen nyeregtartó hevederek a törvények is, melyekről Jézus beszél. Ahhoz, hogy megtaláljuk életünk egyensúlyát, jól meg kell húzni a hevedereket. A 'jól' nem azt jelenti, hogy szélsőségesen, hanem azt, hogy helyesen. Sem túl szorosan, sem túl lazán.
Aki ezeket a hevedereket szorosabbra húzza a kelleténél; önkéntelenül is sebet okoz.
Aki meg azt gondolja, hogy rá külön szabályok érvényesek, és lazábbra engedi nyergének szíjait; könnyen lehet, hogy nem önként száll le a magas lóról!
A törvények, életünk egyensúlyának megtartó hevederei, segítenek abban, hogy ne görcsösen koncentráljunk mindenkori helyzetünkre, hanem kényelmesen elhelyezkedve is biztonságban érezzük magunkat. Kiküszöbölik félelmeinket és bizonytalanságainkat.

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat! Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem azért, hogy teljessé tegyem.
Mert bizony mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik.
Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.
Mert mondom nektek: ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.

Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: "Ne ölj; mert aki öl, méltó az ítéletre" . Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja testvérének: 'oktalan', méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: 'bolond', méltó a gyehenna tüzére.
Ha tehát adományodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami kifogása van ellened: hagyd ott adományodat az oltár előtt, és először menj, békítsd ki testvéredet, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat.
Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.
  
Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: "Ne paráználkodj!". Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már paráználkodott vele a szívében.
Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson.
  
Azt is mondták: "Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet". Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét -- kivéve a paráznaság esetét --, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.
  
Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: "Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!". Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni.
Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, az a gonosztól van.

  
Az élő szív lapjaira írva
  
A Sínai hegyen Mózes kőtáblára véste a törvényeket. Jól tette, hiszen ezt a parancsot kapta Istentől. Erről a kőtábláról soha egyetlen pontot, vagy vesszőt nem lehet letörölni. Vagyis talán lehet, de abba belefájdul az ember.
Jézus nem másítja meg azt, amit Isten előzőleg mondott. Csak leveszi a kőtábláról, hogy a szívünkbe írja.
  
Ma is lehet "kőtábla-szívvel" élni. Pontról pontra szigorúan és akkurátusan teljesíteni a vallásos előírásokat. De Jézus azt mondja: - Legyél több! Legyél jobb! Múld felül az előírásokat! Legyél szabad. Ne a betű, hanem a Lélek határozza meg, hogy mit teszel!
Jó lenne, ha ránk is igaz lenne, amit Pál apostol ír:
"Meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva! Nem kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira." 
(2 Kor 3,3)

Mert mondom nektek: ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: "Ne ölj; mert aki öl, méltó az ítéletre" . Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja testvérének: 'oktalan', méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: 'bolond', méltó a gyehenna tüzére.
Ha tehát adományodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami kifogása van ellened: hagyd ott adományodat az oltár előtt, és először menj, békítsd ki testvéredet, s csak akkor menj, és ajánld fel adományodat.
Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.

  
Lépj túl önmagadon!
  
A gyilkosság viszonylag ritka kísértés, a harag viszont általános tapasztalat, ezért Jézus a törvényt a mindennapi élet szintjére hozza le - írja az egyik Biblia kommentár.* Teljesen igaza van, ritkán akarunk megfojtani valakit, viszont annál gyakrabban gondolunk arra, hogy az illető, aki 'felhúzta az agyunkat', nem egészen normális.
Jézus pontosan ismerte ezeket az érzéseket! Nem egyszer dühös volt a farizeusokra vagy az írástudókra. Meszelt síroknak nevezte őket. Most mégis azt mondja, hogy aki haragszik testvérére, az méltó az ítéletre. Hát hogy van ez?
Úgy, hogy óriási különbség van a düh és a harag között.
A düh pillanatnyi érzelem. Mindenki temperamentuma, neveltetése, stb... szerint ad neki hangot. De jó, ha hangot ad neki, mert ha magába fojtja, ELTÁROLT HARAG lesz belőle.
Dühünk kifejezésmódjában lehet fejlődni, de a visszafojtott harag romboló erő. Vagy bennünket rombol, vagy valamilyen formában másokat. Nem is biztos, hogy mindig a célszemély felé irányul, lehet, hogy közvetlen környezetünk issza meg a levét annak, hogy régóta tárolt harag van a szívünkben.
Ezért nagyon is helytálló Jézus tanácsa: - RENDEZD EL! Az elrendezés azt jelenti, hogy valamit teszek a nyugalmam visszaszerzése érdekében. És az a 'valami' nem lehet rossz! Lehet kreatív, lehet bölcs, lehet nevelő célzatú, még némiképp ravasz is, de rossz semmiképpen.

--------------------------------------------
* Benedict V. Viviano: Evangélium Máté szerint

Hallottátok, hogy megmondatott: 'Ne törj házasságot!' Én pedig azt mondom nektek, hogy mindenki, aki vágyakozással néz egy asszonyt, már házasságtörést követ el a szívében.
Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és dobd el magadtól; mert jobban használ neked az, ha elveszítesz egyet a testrészeid közül, mintha az egész testedet vetik a gyehennára.
És ha a jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt, és dobd el magadtól; mert jobban használ neked az, ha elveszítesz egyet a testrészeid közül, mintha az egész tested utána megy a gyehennára.
Megmondatott az is, hogy aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy mindenki, aki elbocsátja feleségét, kivéve ha paráznaságot követett el, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátottal házasodik, az házasságtörést követ el.

  
Fél lábbal itt, fél lábbal ott?
  
Kemény szavak! Szeretnénk mi Jézust követni - csak nem ennyire!
  
Mi az oka annak, ha egyszerre két úton akarunk járni? Nyilván a vágyaink.
Hogyan próbáljuk megoldani a sántikálást? Úgy, hogy megmagyarázzuk. Mert nem akarunk Isten tisztaságához igazodni. Kellene nekünk Isten, kellenének nekünk az áldásai, de kellene a tisztátalan szívünk, szemünk és kezünk is. Ez lehetetlen! Ő soha nem fog egyetérteni azzal, hogy fél lábbal ezen, fél lábbal meg azon az úton járjunk.
Ímmel-ámmal nem lehet Jézust követni. Ha nem kötelezzük el magunkat határozottan az Ő útja mellett, akkor bűnbe visszük magunkat, illetve magunkkal együtt másokat is.

Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: 'Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!'
Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja; se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé.
Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.

  
Ne fogadkozz! Légy szilárd!
  
Ugye hallottuk már azt a szófordulatot, hogy 'égre-földre esküdözik' valaki. Nos, ettől a magatartástól óv Jézus. Ha egyszer megfogadtunk valamit, akkor az legyen úgy. Egészen hétköznapi dolgokban is.
- Ha eldöntöttem egy dolgot - akkor azt tegyem meg.
- Ha megígértem valamit - akkor teljesítsem.
Nyilván, ez arra ösztönöz, hogy alaposan fontoljam meg, mit is ígérek!
Ez a fajta magatartás jó tulajdonságokat fejleszt ki bennünk. Például a következetességet, a szilárdságot, és a megbízhatóságot.
De felállítja a határainkat is. Mit engedek meg önmagamnak, és mi az, amit semmilyen körülmények között sem.
Ha azt akarjuk, hogy tiszteljenek bennünket, és a szavainknak súlya legyen, akkor fogadjuk meg Jézus tanácsát!

Hallottátok, hogy megmondatott: 'Szemet szemért, fogat fogért'. Én pedig azt mondom nektek, nehogy szembeszálljatok a gonosszal; hanem aki pofon vág a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is.
Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, dobd oda neki a felsőruhádat is. Aki csak lefoglal téged egy mérföldnyi útra, menj el vele együtt kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki pénzt akar tőled kérni, nehogy elfordulj.

  
Van választásod!
  
Erről az Igéről az egyszeri pap esete jutott eszembe. Történt, hogy vita kapcsán egyik ellensége irtó nagy pofont sózott le neki. Odatartotta a másik arcát is, hát oda is kapott egyet. Mire megszólalt: - Eddig volt a Szentírás, most jövök én...
Ez is egy választás. De a humort félretéve; vajon mit sugall Jézus?
 
Úgy tűnik, arra ösztönöz, hogy mi legyünk a 'jó fiúk', akik semmilyen körülmények között nem szállnak szembe az erőszakkal, inkább eltűrik a vereséget. Pontosabban, nem csak eltűrik, hanem még meg is fejelik! Mert annyira jó fiúk. Lehet ez is egy választás, ha mindenképpen áldozatok akarunk lenni. De Jézus nem ezt mondja!
  
Az Ő szavaiban nem a pofonon van a hangsúly, hanem a döntésen!
- Te döntsd el, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre!
A másik van kényszerhelyzetben, és nem te! Mert ő nem tud más lenni. Nem tud mást tenni. De te igen! Szabadságod odáig is terjedhet, hogy meglepő dolgot cselekszel!
  
Tény, hogy vannak kényszerhelyzetek. Vannak hitvány emberek. Van, akiről azt mondhatjuk, egyenesen gonosz.* De sohasem ők a rabtartóink! Mindig önmagunkat tartjuk fogva - azzal, ahogyan az adott helyzetről gondolkodunk. Ne viselkedünk úgy, mintha nem lennének lehetőségeink!
Jézus nem az akarat nélküli gyengeségre bíztat, hanem arra, hogy oldjuk meg az értelmetlen kihívásokat. Bizonyítsuk be, hogy kreatív és cselekvőképes személyek vagyunk még a nehéz helyzetekben is!
   
---------------------------------------
* Gonosz:
1) ócska, haszontalan, hibás, silány
2) rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány
3) gyáva, férfiatlan 

Hallottátok, hogy azt mondták: 'szemet szemért, és fogat fogért'.
Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is.
És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is.
S ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre.
Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.
Hallottátok, hogy megmondatott: 'szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet'.
Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!
Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, s esőt ad igazaknak is, gazembereknek is.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik?
Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

  
Legyünk erős emberek!
  
Mit tennél, ha váratlanul belépne a szobádba egy oroszlán?
Tudom, fiktív a kérdés, de azért gondolkozz rajta.....
- Befognád a szemedet? (Tagadás = Nincs is itt oroszlán)
- Kiugranál az ablakon? (Menekülés = Van oroszlán, és rettegek tőle.)
- Hízelegnél neki? (Behódolás = Hátha megkegyelmez.)
- Előkapnád a puskádat, és szétlőnéd a fejét? (Támadás = Kiirtom a föld színéről!)
  
E rövid teszt után elemezzük ki a magatartásunkat! Hogyan viselkedünk, ha abba a helyzetbe kerülünk, amiről ma Jézus beszél? Belefutunk egy nemkívánatos személybe, vagy problémába - mit teszünk?
Valószínűleg a fentiek közül valamelyiket.
Igen ám, de...
1. A problémás helyzet tagadása, vagy lekicsinylése semmi eredményre nem vezet.
2. A menekülés pillanatnyilag megoldás ugyan, hosszú távon azonban állandó félelmet szül.
3. Az alkalmazkodással, vagy behódolással eltemetjük érzéseinket.
4. A támadás két esélyes. Az erősebb győz. De valaki mindenképpen elpusztul.
Nos, Jézus egészen másfajta megoldást javasol.
Az aktív és tudatos helytállást.
  
A mai Igében nem arról van szó, hogy tűrjünk el minden igazságtalanságot, hanem arról, hogy igenis, legyünk erős emberek! Mert erőt kíván az, hogy szembenézzünk a problémával, vagy egy problémát okozó személlyel! Ezek után pedig: tudatosan döntsünk arról, hogy mit fogunk tenni.

Hallottátok, hogy megmondatott: 'Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet'.
De én azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik titeket zaklatnak, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak.
Mert ő felkelti napját rosszak és jók fölött, esőt ad igazaknak és hamisaknak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalomban részesültök? Hát nem ezt teszik a vámosok is?
Ha csak a testvéreiteket üdvözlitek, mi rendkívülit tesztek? Hát nem ezt teszik a pogányok is?
Legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes.

  
Mi legyen az ellenségeinkkel?
  
A mai kérdés: - Hogyan viselkedjünk az ellenségeinkkel és a zaklatóinkkal szemben?
Jézus válasza pedig:
- Szeresd az ellenségeidet!
- Imádkozz a zaklatóidért!
- Ha bármelyikkel találkozol, üdvözöld!
Nem képmutatás ez? Hiszen nyilvánvaló, hogy nincs bennünk szeretet az ellenségeink és a zaklatóink iránt!
Képmutatás, ha azért tesszük, hogy ne látsszon rajtunk az utálat.
És nem képmutatás, ha azért tesszük, mert Jézus ezt mondta.
  
Egészen jó érzés felülemelkedni az ellenségünk vagy a zaklatónk szívén!
Képzeld csak el! Kívánnál magadnak olyan szívet, mint az övé? Olyan szívet, ami tele van haraggal, gyűlölettel, és bosszúvággyal éjjel - nappal?
Húúúúú!!!!! Dehogy!
Hát akkor nem képmutatás.
Azonkívül: Jézus nem azt mondja, hogy udvarold körbe az ellenségeidet! Csak annyit mond, hogy légy velük udvarias.
No meg az is igaz, hogy a magatartásunk és az érzéseink kölcsönhatásban vannak egymással. Tehát: ha megváltoztatjuk a magatartásunkat, az érzéseink is változni fognak.

Hallottátok, hogy megmondatott: 'Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet'.
De én azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és könyörögjetek üldözőitekért, hogy fiai legyetek a ti mennyei Atyátoknak, aki felkelti napját hitványakra és kiválóakra, esőt ad igazaknak és hamisaknak.
Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen fizetséget kaptok? Hát nem ezt teszik a vámosok is? És ha egyedül testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nem ezt teszik a pogányok is?
Ti csakugyan tökéletesek lesztek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes.

  
Nincs lezárva az út
  
Ha végigmész az utcádon, valószínűleg egy útkereszteződéshez fogsz érkezni. Körülnézel. Jobbról meglátod az egyik ellenségedet, balról meg azt az embert, aki jót még soha nem mondott rólad, rosszat annál többet.
Csapdában érzed magadat, hacsak nem vagy éppen verekedős kedvedben, ugye?
Legszívesebben visszafordulnál, vagy megcéloznád az első bokrot, ha lenne, hogy ne kelljen szembenézned ezzel a helyzettel. A legtöbb ember nem szereti a konfliktust.
  
Néha úgy érezzük, hogy vannak az életünkben olyan emberek, akik elzárják előlünk az utat. Akik miatt nem tudunk szabadon élni, lélegezni, növekedni.
Megtehetjük, hogy gyűlöljük őket. De a 'gyűl-öl-et' természeténél fogva: öl. Megmérgezi a személyiségünket, a másiknak pedig rosszat akar.
Azt is megtehetjük, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne bennünk gyűlölet. Ez azonban képmutatás. Amikor azt mutatjuk kifelé, ami belül nem vagyunk; akkor eltávolodunk önmagunktól.
  
 Jézus egy harmadik lehetőséget kínál:
- Nyisd fel a sorompókat!
Szeresd ellenségedet! Kívánj neki jót, és imádkozz érte. Ez téged felszabadít a gyűlölet terhe alól, neki pedig új lehetőséget ad.
Ami benne elromlott, az megjavulhat. De csak a szeretet tudja megjavítani.
   
Sem előtte, sem előtted nincs lezárva az út!

6. fejezet

Vigyázzatok hát, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy bámuljanak benneteket, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van.
Amikor jótékonykodsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek.
Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te ellenben úgy cselekedj jót, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te könyörületességed titokban maradjon, és Atyád, aki lát a rejtettségben, visszaadja majd neked.
És amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek.
Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki rejtettségben van.
Atyád, aki lát a rejtettségben, megfizet majd neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók, ők ugyanis eltorzítják arcukat, hogy feltűnjön az embereknek böjtölésük.
Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te, amikor böjtölsz, kend be fejedet, és mosd meg arcodat. Hogy ne tűnjön fel az embereknek a böjtöd, hanem Atyádnak, aki a rejtettségben van.
És Atyád, aki lát a rejtettségben, megfizet majd neked.

  
Isten nem szereti a színészkedést
  
Úgy gondolom, ezzel a mondattal mindent el is mondtunk a mai Igéről.
Isten nem szereti a színészkedést. Még akkor sem, ha ez a templomban történik.
Istent nem érdekli, hogy kit bámulnak az emberek. Nem érdekli, ha valaki feltűnősködik a vallásosságával vagy a hitével mások előtt. Nem ragadtatja el magát attól, ami kivívja mások elismerését.
Ezért minden energia, amit arra fordítunk, hogy jónak, mély lelkületűnek, vagy elkötelezettnek mutassuk magunkat mások előtt: felesleges. Illetve nem, ha az a célunk, hogy csodáljanak bennünket az emberek. De akkor: ez a jutalom.
Egyedül az az energia nem felesleges, amit arra fordítunk, hogy a magunk rejtettségében ápoljuk az Istennel való kapcsolatunkat. Ekkor tőle kapjuk a viszonzást.

Isten kizárólag a belső szobát figyeli. Az ember rejtett életét. A valódit.
Ott, és csakis ott tud, és akar, találkozni velünk. Ott fel tudja előttünk tárni saját rejtett életét is. Amikor pedig Isten-, és a mi rejtett életünk egymásra talál, akkor nagy dolgok történnek!

Vigyázzatok, hogy igazságotokat ne az emberek előtt tegyétek, hogy bámuljanak titeket, mert így nem kaptok viszonzást mennyei Atyátoktól.
Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom nektek, megkapják fizetségüket. Te ellenben, amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy könyörületességed titokban legyen; és a te Atyád, aki látja, ami titokban történik, viszonozza majd neked.
Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók; akik szeretnek a zsinagógákban és a tereken megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom nektek, megkapják fizetségüket. Te ellenben, amikor imádkozol, menj be a szobádba, és az ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, viszonozza majd neked.
Amikor pedig böjtöltök, ne tegyétek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják az arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom nektek: megkapják fizetségüket. Te ellenben, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, viszonozza majd neked.

  
Isten nem tapsol
  
Jézus szavaiból világosan kitűnik: Isten nem tapsol a képmutatóknak.
Nem szereti a felszínességet, és az sem tetszik neki, ha emberi dicséretre vágyik valaki, amikor helyesen cselekszik. Ő a tanítványairól azt gondolja, hogy szívük egyszerűségében sokkal vonzóbbak és figyelemreméltóbbak.
  
Néha mégis abba a hibába esünk, mint a képmutatók. Csak talán nem az emberek, hanem Isten előtt akarunk feltűnni - valami miatt, vagy valamiért.
Ezért imádkozunk és böjtölünk, jót cselekszünk, és megtesszük, amiről azt gondoljuk, hogy Istennek nagyon tetszene.
De Isten a mi esetünkben sem szereti a színielőadást! Jobban szereti a szívünket szemlélni, abban telik kedve.
Ezért hát nem érdemes azt gondolni, hogy műsort kellene rendeznünk ahhoz, hogy odafigyeljen ránk. Sokkal jobban odafigyel, ha behívjuk a belső szobánkba, és megmutatjuk neki, mi van ott legbelül. Nem kell másnak látszanunk, mint amik vagyunk. Nem azért hallgat meg, vagy értékel minket, mert jót cselekszünk, imádkozunk, vagy böjtölünk.
Azért figyel oda ránk, mert szeretett gyermekei vagyunk.
És ez az ok - Neki elég.

Az imádságban ne fecsegjetek, mint a pogányok, ők ugyanis azt gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást.
Ne hasonlítsatok hozzájuk; mert látja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.
Ti így imádkozzatok:
 
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a gonosztól.
 
Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek a ti botlásaitokat.

  
Mi Atyánk!
  
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...
Bármilyen körülmények között vagyok, hiszem, hogy vagy. Hiszem, hogy jelen vagy. Hiszem, hogy jó Atyám vagy. Hiszem, hogy Te vagy az Atyám. Leteszem melletted a voksomat.

Szenteltessék meg a te neved...
Egész lényem meghajol előtted. Megadom neked a tiszteletet. A megkülönböztetést. Ahogy az én - és keresztény testvéreim - szívében felmagasztosul a lényed, úgy magasztosuljon fel az egész világ, és minden ember előtt.

Jöjjön el a te országod...
Vágyom arra, hogy minél jobban jelen legyél az életemben, és minden fölött Te uralkodj. Ezért most is hívlak. Vágyom arra is, hogy mások elfogadják a Te királyi uralmadat, és ne féljenek teljesen átadni magukat neked.

Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...
Kívánom, hogy mindaz megszülessen a földön, ami a Te vágyad, amit szeretnél, hogy megvalósuljon, amit elhatároztál, és amit jónak látsz. Úgy, ahogy a mennyben is megvalósul, és tökéletes boldogságot ad mindenkinek, aki ott jelen van.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...
Add meg mindazt, amire szükségem van; testileg-lelkileg. Add meg minden gyermekednek. Azért, hogy egészségesek legyünk, és növekedni tudjunk.
Ne feledkezz meg ..... (személyes kéréseim)!

Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek...
Tudom, mit jelent a megbocsátás, mert Te mindent megbocsátottál nekem! Ezért élek. Én is megbocsátok annak, aki ellenem vétkezett. Elengedem, hogy szabad legyen, és én is szabad legyek.

Ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a gonosztól.
Nem szeretem a próbákat, Uram! De ha mégis megengeded, hogy szembekerüljek valami hitványsággal vagy gonoszsággal - akár magamban, akár másokban, akkor légy velem. Adj erőt, hogy harcolni tudjak ellene, és Te is harcolj értem.

- Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak.
Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
- A test lámpása a szem. Ha mármost a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed rossz, az egész tested sötét lesz.
Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség?
  

Hogyan gyűjtsünk kincset?
  
Mondhatnám; mire vessünk szemet?
Könnyen el szoktuk intézni a kincs-gyűjtés témáját azzal, hogy jó cselekedetekkel és szeretettel maradandó, mennyei kincsekre tehetünk szert. Ez igaz. Így is van. Isten - elsősorban - ezt várja tőlünk.
De hogyan viszonyuljunk a földi kincsekhez?

Jézus ebben a néhány mondatban erre is választ ad. Mert nem arról beszél ám, hogy semmink ne legyen! Hogy semmilyen földi javat ne kívánjunk! Hogy jobban járunk, ha szegénységben élünk. Nem.
Hanem azt mondja, hogy különböztessük meg az értékeket! És ehhez megadja a mércét is. Mert van, ami előnyünkre szolgál; van, ami hátrányunkra. Van, ami mennyei kinccsé válik, és olyan is, ami elporlad.
Az eredmény attól függ, hogyan tekintünk arra, amit meg akarunk szerezni magunknak.
'Ha a szemünk tiszta...', vagyis a benső látásunk, a lelkünk egyenes, őszinte, becsületes, tettetés nélküli, akkor az 'egész testünk', minden cselekedetünk, így a kincs-gyűjtő akciónk is fénylő, ragyogó és világos lesz.
'Ha a szemünk rossz...', vagyis a benső látásunk, a lelkünk hibás, silány, gonosz, semmirekellő, hitvány, gyáva és férfiatlan, akkor a vágyaink és a cselekedeteink is sötétek, homályosak és nehezen érthetők lesznek.

A mennyei kincs megszerzése tehát ott kezdődik, hogy megtisztítjuk a szemünket, a látásmódunkat, a bensőnket. Ragyogó jellemet építünk és becsületes, szilárd lelket.
Mert a vagyonunkat tényleg nem visszük magunkkal Istenhez, de a szívünket igen!
Hogy Ferenc pápa szavaival éljek:
"Még sohasem láttam költöztető kamiont egy temetési menet mögött."

 Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
- Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál?
- Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni?
- És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.
Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek?
- Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: 'Mit együnk?', vagy: 'Mit igyunk?', vagy: 'Mibe öltözködjünk?', mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.
- Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.
- Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.

 
 Nem szolgálhattok két úrnak
  
Nem túl elegáns kijelentés, de azt szoktam mondani: ki mihez dörgölőzik, azzal kenődik.
Ki az úr felettünk? Az, akire ráhagyatkozunk. Akitől a gondoskodást várjuk. Akinek a törődésére bízzuk magunkat.
Két úr nem lehet, mert nincsen két szívünk.
Ha nem Isten fennhatósága alatt állunk, akkor nem kell azon csodálkoznunk, hogy nem szól bele az életünkbe. Hogyan is szólhatna, ha nem Ő a gazda?
Viszont nagyon is törődik velünk, ha arra vágyunk és törekszünk, hogy az Ő királyságának tagjai legyünk.
Ez esetben kivesszük magunkat a világ törvényszerűségei alól, és Isten természetfeletti törvényei alá helyezkedünk.
A hit és a bizalom által 'lehetőséget' adunk Istennek, hogy gondoskodjon rólunk.

7. fejezet

Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fogtok megítéltetni, és amilyen mérőeszközzel mértek, olyannal fogtok megmérettetni.
Miért látod meg a szalmát a testvéred szemében, de a te szemedben a gerendát sem veszed számításba? Vagy hogyan mondhatod a testvérednek: engedd, hogy kidobjam a szemedből a szalmát, amikor íme, a gerenda ott van a te szemedben?

Képmutató! Dobd ki először a te szemedből a gerendát, és akkor tisztán fogsz látni, hogy kivedd a szalmát a testvéred szeméből.
  
Akasztják a hóhért?
   
A mester, mielőtt valakit befogadott volna a kolostorba, összehívta tanítványait, és megkérdezte tőlük, mi a véleményük arról a személyről, aki csatlakozni szeretne hozzájuk. Egy nap olyan ember kopogott be a kolostor ajtaján, akit az összes tanítvány ismert, kivéve a mestert, így összegyűltek, hogy megvitassák, beléphet-e hozzájuk vagy sem.
A mester megkérdezte tőlük: – Milyen ez az ember, aki csatlakozni szeretne hozzánk? Mindnyájan hevesen beszélni kezdtek.
– Jó ember, nyugodt szívvel magunk közé engedhetjük – mondta az egyik.
– Tévedsz barátom! – kezdte a másik – én régebbről ismerem, annak idején rossz dolgokat művelt, és mint tudjuk, az ember nem változik egykönnyen.
– Szerintem kedves és nyílt szívű – mondta egy harmadik.
– Szerencsétlen félnótás, álszent és hazug – szólt közbe valaki.
És így tovább, a többiek is mind elmondták a véleményüket, ki-ki saját látása szerint.
Végül a mester félbeszakította őket: – Elég lesz! Egy embert akartam csupán megismerni, de megismertem helyette tíz másikat.

Komoly figyelmeztetés az, amit Jézus mond. De felveti a kérdést: - Lehet-e akkor véleményünk a helytelenről, és a rosszról?
Igen, lehet. Mert jó és rossz között különbséget tenni: csupán állásfoglalás. Szükségszerű is, mert másképp nem tudnánk eligazítani az életünket. Az igazság megismerése iránti vágy tiszta szándékból fakad.
A könyörtelen bíráskodás azonban, amit őszinte véleményként, vagy jogos ítéletként adunk elő; a felsőbbrendűség gerendája.
Ha ettől a gerendától nem szabadulunk meg, egyszer mi is alatta találhatjuk magunkat.

- Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.
- Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a saját szemedben meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod a testvérednek: engedd, hogy kivegyem a szemedből a szálkát, amikor íme, a gerenda ott van a te szemedben?
Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, csak aztán fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.

  
Szálka vagy gerenda?
  
- Naná, hogy gerenda! Ja?! Az enyémben van? Akkor szálka.
Valami ilyesmiről beszél Jézus. A szubjektív megítélésről.
Akit szeretek, annak mindent megbocsátok. Akit nem, annak meg semmit.
Ez igaz önmagunkkal és másokkal szemben is.
Pedig van egy objektív mérték, ami fölöttünk áll, ez pedig Isten törvénye és parancsai. Mivel a törvényt és a parancsokat nem mi hoztuk; sem bíráskodni, sem ítélkezni nincs jogunk. Betartani és - a ránk bízottakkal - betartatni van jogunk!
Isten nem adta át nekünk a bírói széket. Abba Jézust ültette. Róla pedig Izaiás próféta így nyilatkozott:
"A megrepedt nádat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki -
- míg győzelemre nem viszi az ítéletet."
(Máté 12:20)

Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert mindenki, aki kér, kap; aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
Vagy melyik ember az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ nyújt át neki? Vagy ha halat kér, csak nem kígyót ad neki?
Ha tehát ti, akik gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt!
Mindazt, amit szeretnétek, hogy tegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik. Mert ez a törvény és a próféták.

  
Csak el kell venned
  
Erről az Igerészről mindig az az első benyomásom, hogy hát bizony, nincs túl jó véleménnyel rólunk Jézus!
Mert azt mondja, hogy... az ember: gonosz. Azaz: silány, rossz állapotban levő, ócska, haszontalan, hibás, káros, semmirekellő, hitvány, gyáva, férfiatlan. (Egyszóval: πονηρός = ponérósz.)
Mégis képes arra, hogy jó ajándékot adjon a gyermekének. Vagyis olyat tegyen, ami - idézem -: nemes, bátor, vitéz, derék, kiváló, becsületes, és a jóindulatáról tanúskodik. Olyat adjon, ami a gyermek számára hasznos és kedvező, ami szerencséssé és boldoggá teszi.
Úgy is mondhatnánk, hogy az ember silány létére is képes önmagát meghaladó hősies tetteket véghezvinni - azért, mert szeret.

Istennek nem kell meghaladnia önmagát ahhoz, hogy jó legyen! Nem, Istennek nem kell meghaladnia. Mert Ő természeténél fogva jó. Egész lénye nemes és tele van jóindulattal irántunk!
Nem elnyűtt szavak azok, melyeket ma Jézus mond nekünk! Hanem valódi üzenet.
Értéke van, és erőt ad. Hitet és reményt. Megújuló bizalmat az Isten felé.

Nem akarlak az őrületbe kergetni a szó-magyarázataimmal, de azért hadd mondjam el; a 'kap' ige azt jelenti:
*  fog, megfog, elvesz, felvesz,
*  elfog, elfoglal
*  felfog, érzékel, megért
*  magába foglal
*  kap, elfogad, befogad
*  beszed
  
Ha tehát kérünk valamit Istentől, akkor azt el is kell venni!
Ha valamit nem kaptunk meg, az nem azt jelenti, hogy Isten megvonta tőlünk az ajándékot, vagy a jóindulatát. Azt is jelentheti, hogy azt a 'valamit' mi még nem fogadtuk be!

A mai Ige abban segít, hogy ki tudjuk nyújtani a kezünket, és elvegyük, amit kértünk.
Isten sokkal jobban szeret, mint gondolnánk!

- Óvakodjatok a hamis prófétáktól. Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét? Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. A jó fa nem tud rossz gyümölcsöt teremni, sem a rossz fa jó gyümölcsöt.
- Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.

  
Farkasok báránybőrben
  
Igazán gyakorlati tanács Jézus részéről a mai Ige.
Nem sokat tudok a farkasok életmódjáról, de utánanéztem, hogyan is szoktak vadászni. A következőket olvastam:
Táplálékszerző magatartásuk egyik különleges módja a kiszemelt állatok csoportjának követése. Szaglásuk akkor is vezeti őket, ha még meg sem pillantották a vadat!
1. Ha maguknál nagyobb testű, erősebb vaddal találkoznak, hosszú időn át a nyomában maradnak, időnként pedig meghajtják a csordát. Ha ilyenkor valamelyik gyenge vagy sebesült állat leszakad, azt megrohanják és felfalják.
2. Kisebb állatok esetében - mint például a bárányok - más technikát választanak. Néhány farkas a bárányok közé tör, és ezzel zavart okoz, vagyis szétkergeti a nyájat. Elsődleges célpontnak a gyenge, vagy különvált egyedeket tekintik. Amint megpillantják, a falka közösen veti rá magát az áldozatra.

Azt is mondhatnám: "No comment.... ". Azaz: mindenki vonja le magának a következtetéseket. Ha! Ha közösségvezetői múltamból nem lenne bőséges tapasztalatom arról, hogy mennyivel tisztességtelenebbek az ember-farkasok!
Azok, akik bárányként jönnek közénk. Akikről jót feltételezel, akikben megbízol, akiket gyakran támogatsz és szeretsz, hiszen a 'nyájadhoz' (közösségedhez, barátaidhoz, családodhoz, életedhez... ) tartoznak.
Álmodban sem jutna eszedbe, hogy gyanakodni kezdj rájuk! Egészen addig a napig, amíg arra nem ébredsz, hogy beléd martak. Jól ismerik a gyenge pontjaidat. Ismerik a nyájon belüli 'gyenge pontokat' is; mind elragadják, akit csak megszerezhetnek maguknak. Kiváló a szaglásuk. Felismerik és kivárják a támadásra alkalmas időt.
Kell ennél több, hogy jóllakjanak?

Velük kapcsolatban ad tanácsot ma Jézus. Ha felismered őket - ne várj a leleplezéssel!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok öltözetében jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok!
Gyümölcseikről fogjátok felismerni őket. Vajon szednek-e tövisről szőlőfürtöt, vagy gyomnövényről fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, de a hitvány fa silány gyümölcsöt terem. A jó fa nem tud silány gyümölcsöt hozni, sem a hitvány fa jó gyümölcsöt hozni.
Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.
Tehát a gyümölcseikről fogjátok felismerni őket.

  
Igazi, vagy hamis?
  
Tesztet írt Jézus, nem is akármilyet! Ma is használható annak eldöntésére, ki az igaz ember, ki pedig hamis. Ez igen fontos, hiszen nem magányosan, hanem közösségben élünk másokkal. Baráti közösségben, vallási közösségben, munkatársak között, rokoni kapcsolatokban...
Azonban jó, ha tudjuk, és számolunk is vele, hogy egyetlen 'hamis próféta' a legjobb célra szerveződött közösséget is szét tudja robbantani!
Ha farkasbőrbe bújna, könnyű lenne felismerni! Ő azonban többnyire a bárány öltözetét veszi magára. De a szíve ragadozó!
Miről ismerhető fel mégis?
  
HAMIS PRÓFÉTA:
- önmagát jelöli ki valamely fontos szerepre
- tévedhetetlennek hiszi magát
- "Ha valaki nem tömi a szájukat, hadat üzennek ellene” (Mik 3,5)
- tetteit a nyereségvágy vezérli
- saját igazsága van
- fontos szempontja: egyéni érvényesülése
- zavart okoz
- ha problémája van valakivel: az illető háta mögött beszél és cselekszik
  
IGAZ PRÓFÉTA:
- megbízás alapján cselekszik
- elismeri, ha téved
- nem áll bosszút, nem sértődik meg, ha ellentmondanak neki
- önzetlenül cselekszik
- a közös jót keresi
- fontos szempontja: a közösség előrejutása
- békét teremt
- ha problémája van valakivel: az érintettel beszéli meg
  
A hitvány fa silány gyümölcsöt terem. A hitvány ember hamar megrontja maga körül a levegőt. Addig kell eltávolítani, amíg be nem hálózott, vagy magával nem ragadott másokat is.
Összefoglalóan azt mondhatnám, amit a képzőművészetben jártas személyek szoktak volt mondani a kezdőknek:
A hamisítvány felismeréséhez tanulmányozd az eredetit!

- Nem mindenki, aki azt mondja nekem: 'Uram, Uram!', megy be a mennyek országába, hanem az, aki megvalósítja az én mennyei Atyám akaratát.
Szóval mindenki, aki megérti az én beszédeimet és megvalósítja azokat, hasonlít az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.
Esett az eső, jött a folyó, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem omlott össze, mert kősziklára alapozták.
- Mindenki, aki megérti az én beszédeimet, de nem valósítja meg azokat, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.
Esett az eső, jött a folyó, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy kárt szenvedett.

  
Nem omlik össze, amit kősziklára alapoznak
  
Palesztina legnagyobb része mészkő és homokkő hegységből áll. Még a sivatagjai is kősivatagok. Így aztán - látszólag - nem volt nehéz sziklára építkezni, hiszen KERESNI kellett volna a homokos talajt. Persze azért ilyet is lehetett találni, mégpedig az ország nyugati határát alkotó Földközi-tenger partján, úgy 20-25 km-es sávban.

2009 karácsonyán a régészek elképesztő leletre bukkantak Názáretben. Megtalálták egy Jézus korabeli ház maradványait!
A szenzációs lelet jól mutatja, hogyan építkeztek sziklára az akkori kor emberei.
A ház alapjait természetes sziklára építették. Ehhez azonban le kellett hordani a talaj felső rétegét, ami apróbb kövekből, vagy földből állt. Ezután következhetett az alapok és a sarokpontok kijelölése.
Bizonyára fáradságos munkát jelentett a vízgyűjtő kiásása is, bár ehhez kihasználták a kőzetben található függőleges vagy ahhoz közelítő irányú repedéseket, ereket. Végül pedig: a környéken található kisebb kövekből megépítették a ház falait.
 
Mindezekből igen érdekes következtetéseket vonhatunk le a mai Igével kapcsolatban!
Életünk házát kétféle módon építhetjük fel. Vagy kitartó munkával jól megalapozva, vagy könnyű munkával a tengerpart fövenyén. Lehet, hogy ez utóbbi gyönyörű helyen fekszik, gyorsabban épül, és a kilátás is elkápráztató. A másik viszont tartósabb. Jézus szavai szerint: az örökkévalóságig megállja a helyét.

Aki sziklára építkezik, annak elmondanék néhány titkot.

1. Isten szava, amit megvalósítunk az életünkben, mindig építeni fog.
2. Isten szava nem a felszínen dolgozik rajtunk. Mélyre ás. Először lehordja rólunk az apróbb köveket és a ránk rakódott homokot.
3. Isten szava, amit megvalósítunk az életünkben, kijelöli, és másoknak is megmutatja a határainkat, és az életünk sarokpontjait. Határaink azok a "falak", melyeket nem lépünk át, és másoknak sem engedjük meg, hogy ezt tegyék.
4. Isten sohasem akarja szétrobbantani a szikla-alapot bennünk. Ergo: nem kell arra törekednünk, hogy alapvető természetünket megváltoztassuk. Nem is lehet. Inkább használjuk ki az adottságait!
5. A repedésektől egyáltalán nem kell félnünk, mert csupán jó lehetőségek arra, hogy különleges dolgokat hozzunk létre.

- Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram!, megy be a mennyek országába.
Csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.
Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztünk démonokat? Nem a te nevedben tettünk sok csodát?
Akkor majd kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik törvénytelenséget cselekedtetek!
 
- Mert mindenki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.
Mindaz pedig, aki hallgatja ezeket a szavaimat, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít majd a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és romhalmazzá vált.
 
Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, a néptömegek le voltak nyűgözve a tanításától, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

 
 Sziklára építkezz!
  
Egészen biztos, hogy nehezebb dolgod lesz, mint annak, aki gyors és látványos sikereket ér el, amikor homokra építi a házát.
Neked először is fel kell menned a hegyre. Izzadsz. Lehet, hogy egyedül vagy. Meg kell küzdened a benned támadó kételyekkel. A körülötted lévők értetlenségével. Lehet, hogy a hozzád legközelebb állók sem látják be, miért kell a nehezebb megoldást választanod.
Ha végre felértél a kiszemelt helyre, sokat vesződsz azzal, hogy elsimítsd az alapot. Csak ezután kezdhetsz hozzá az építkezéshez.

Mégis! Minden erőmből azt kiáltom feléd: - Tarts ki! Ne add fel! Sikerülni fog! Isten a kőből épített házakat kedveli. A sziklára épített, megfaragott kövekből /szívekből/ épített házakat. A viharban helytálló, széllel dacoló építményeket.
Ott is fog lakni!

- Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
- Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.

Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.

  
Bevetés élesben
  
Nem sok magyarázat kell ahhoz, amit Jézus mond, annyira egyértelmű.
Isten ma is szól hozzánk. (Már, ha jelen van az életünkben.)
Különféle módokon teszi ezt. Szólhat a Biblia kijelentései által, vagy a lelkiismeretünkön keresztül; egy testvér, a lelkivezetőnk, vagy egy igehirdetés által; erős belső késztetés vagy jóra ösztönző gondolat által.
Amikor kis dolgokban is engedelmeskedünk ezeknek a szólításoknak, akkor tesszük le a házunk alapjait - okos építők módjára.
Részben azért, mert ha kis dolgokban hűségesek vagyunk, akkor nagyobbakat is ránk mer bízni az Isten.
Részben meg azért, mert az ember élete olyan, hogy abban akár egyetlen pillanat alatt megváltozhatnak a dolgok. Mint a harctéren egy éles bevetésben.
Ott és akkor már nincs idő megtanulni az engedelmességet, csak nagy nehézségek, vagy súlyos sebek által. Ha egyáltalán túléljük.

8. fejezet

Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. És íme, egy leprás közeledett, leborult előtte és ezt mondta: - Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.
Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: - Akarom, tisztulj meg!
Azonnal megtisztult a leprától.
Jézus ezt mondta neki: - Vigyázz, senkinek ne beszélj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozatot, amit Mózes rendelt, tanúbizonyságul nekik.

 
Érintsd meg, vagy ne érintsd meg?
 
Senki nem érint meg egy leprást! Csak az, aki tudja, hogy az érintés után a másik tiszta lesz. Aki ebben nem biztos, vagy egy cseppet is kételkedik a saját erejében, az jobb, ha messze elkerüli! Mielőtt a betegség őt is megfertőzné.
 
Jézus nem kételkedett. Neki volt hatalma arra, hogy meggyógyítson egy leprást. Ez nem is kérdés. Megérintette, és megtisztult.
Amin ma elgondolkodhatunk, az inkább az, hogy nekünk mire van hatalmunk!

Sokféleképpen meg lehet érinteni egy embert. Meg lehet érinteni szavakkal, cselekedetekkel, pillantással, de még gondolatokkal is.
Van, amikor egyáltalán nem érintjük meg a másikat. Vagy azért, mert közömbösek vagyunk iránta, vagy azért, mert nem akarunk hozzá hasonlóvá válni, vagy mert úgy véljük, már elégszer megérintettük, mégsem használt.
Érintsünk hát, vagy ne érintsünk? És ha igen, akkor hogyan?

Néha úgy nyúlunk egy emberhez, mint akinek hatalma van. Ha kéri, ha nem, megérintjük. Beleszólunk az életébe, véleményt mondunk, tanácsot adunk. Jézus nem ezt a módszert követte. Ő egyszerűen csak jelen volt. Meg lehetett találni. Meg lehetett ismerni. Oda lehetett fordulni hozzá. A jelenlétében pedig az volt a legkülönlegesebb, hogy nem is annyira önmaga, mint inkább: Isten volt benne jelen! Ezért volt hatalma arra, hogy gyógyítson.

Egyszerű a következtetés! A mi erőnk édes-kevés ahhoz, hogy meggyógyuljon valaki. Nincs rá hatalmunk. Mégis megérinthetünk egy másik embert. Ha! Előtte 'jelen voltunk' a számára. És ha erre a jelenlétre nem mindenáron magunkat akarjuk rápecsételni. Hanem inkább azt akarjuk, hogy bennünk és általunk Isten legyen jelen. Mert csak ekkor lesz eredményes az érintésünk. Ekkor lesz belőle megtisztulás és gyógyulás.

Amikor bement Kafarnaumba, egy százados ment hozzá és kérlelte őt: - Uram, az én szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.
Azt mondta neki: - Elmegyek és meggyógyítom őt.
Felelvén a százados így válaszolt: - Uram, nem vagyok elég méltó arra, hogy a házamba jöjj, hanem csak mondd ki a Szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is tekintély alatt álló ember vagyok, vannak katonáim, és ha azt mondom az egyiknek: 'Menj!', elmegy; a másiknak: 'Gyere!', odajön; a szolgámnak pedig: 'Tedd ezt!', megteszi.
Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és mondta az őt követőknek: - Bizony mondom nektek, Izraelben sem találtam ekkora hitet! Mondom nektek, rengetegen érkeznek majd napkeletről és napnyugatról, s telepszenek le Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában.

  
Mondd ki a Szót Jézus!
 
Hosszas magyarázat helyett rögtön a lényegre térek. Arra a mondanivalóra, ami ránk vonatkozik.
Jézus gyakran bejön a mi "városunkba". Az életterünkbe. Ott időzik. Jelen van. Hozzáfordulhatunk, beszélhetünk vele, megkérhetjük valamire. Nyilván azzal fordulunk hozzá, ami számunkra a legfontosabb.
Ma sokat tanulhatunk egy római századostól, aki igen eredményesen tudott kérni!
Ha a mi kéréseink eddig nem voltak eredményesek, akkor lehet, hogy meg kell változtatnunk a kérési szokásainkat. Hogyan?

1. Csak a tényeket mondjuk el Jézusnak. De azt mély átéléssel.
2. Készüljünk fel az azonnali látogatására! Mert Jézus hihetetlenül készséges!
3. Váljék életünk szerves részévé a tekintély és a hatalom!
Ismerjük el és tiszteljük a fölöttünk levőkét; illetve legyünk tisztában a sajátunkéval, és gyakoroljuk is. Mi a hatalom? Képesség. Lehetőség. Jog. Szabad döntés. Betöltött hely, pozíció.
4. Érezzük át, hogy nem vagyunk elég méltók arra, hogy Jézus fáradjon értünk.
5. Ugyanakkor rendíthetetlen bizalommal kérjük: "Mondd ki a Szót Jézus!"
Ez azt jelenti, hogy hiszünk Teremtő Szavának erejében.
Amellyel egy világegyetemet tudott létrehozni.

Amikor Jézus bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: - Uram, az én szolgám vergődik a házamban, mert béna, és szörnyen kínlódik.
Mondta neki: - Elmegyek, meggyógyítom őt.
De a százados így válaszolt: - Uram, nem vagyok méltó, hogy az én házamba jöjj, hanem csak parancsolj a dolognak, és meg fog gyógyulni a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, alattam is katonák vannak, és ha azt parancsolom az egyiknek, 'menj!', akkor elmegy, a másiknak, 'gyere!', akkor odajön, és a szolgámnak, 'tedd ezt!', akkor megteszi.
Meghallván ezt Jézus elcsodálkozott, és így szólt a kísérőihez: - Bizony mondom nektek, még nem találtam Izraelben ekkora hitet! De mondom nektek, hogy sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal együtt a mennyek királyságában; az ország fiai pedig elvesznek majd a külső sötétségben; lesz ott sírás és fogcsikorgatás.
A századosnak pedig ezt mondta: - Menj, történjen, ahogy hiszed. És abban az órában meggyógyult a szolga.

Jézus pedig bemenvén Péter házába, meglátta annak anyósát vergődve és lázasan, és megfogta a kezét, és elhagyta őt a láz; és felkelt és szolgált neki.
Amikor beesteledett, odavittek hozzá sok démontól megszállottat; kiűzte szavával a lelkeket, és mindenkit, akinek nyomorúsága volt, meggyógyított; hogy beteljesedjen, amit Izaiás próféta mondott: "Ő a mi betegségeinket felvette, és fájdalmainkat hordozta." (Iz 53,4)

  
Elmegyek, meggyógyítom őt
 
Kafarnaumban vagyunk. Előttünk áll Jézus, és a római helyőrség egyik tisztje. Jószándékú, igaz ember.
Nagyon kötődhet a szolgájához, ha képes volt miatta minden külső és belső akadályt félresöpörni, és megjelenni a zsidó rabbi előtt, hogy a segítségét kérje.
Mi van ennek az embernek a szívében?
Mindent elsöprő részvét. A hatalommal kimondott szó ismerete és tapasztalata. Mély bizalom egy másik ember felé.

Mi mindannyian Kafarnaumban élünk. A magunk 'kafarnaumában'. Vergődünk sokszor, vergődnek mellettünk mások is. Jézus itt van a városunkban - és mégsem enyhülnek a szenvedéseink. Miért?
Mert megváltoztunk. Nem tudjuk letenni a magunk baját, hogy mindent elsöprő részvét támadhasson a szívünkben. Nem ismerjük a hatalmat, és nem is gyakoroljuk. Ezért nem tudjuk róla, hogy nem csak parancsol, hanem védelmez is. Hiányzik belőlünk a mély bizalom, hogy Jézusban ugyanolyan részvét támad, mint bennünk, és azonnal segíteni akar.

Ha ki akarunk keveredni a bajainkból, akkor hatalom alatt álló emberekké kell válnunk! Felelős emberekké. Olyan emberré, aki
 
*  teljesíti a felülről jött parancsokat,
*  képes határozottan vezetni és védelmezni a rábízottakat,
*  hagyja, hogy részvét támadjon benne,
*  nem tehetetlenkedik, hanem cselekszik,
*  mélyen hisz abban, hogy a problémák, és az ő érzései Isten szívét is megindítják.
  
Ha mi eget-földet megmozgatunk azért, hogy ilyen emberré váljunk, akkor Jézus nekünk is azt mondja majd: - Elmegyek, meggyógyítom őt.
És valóban! Eget-földet meg fog mozgatni azért, hogy bármiféle bajunkból felépüljünk.

Amikor Jézus bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: - Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és nagy kínokat szenved.
Azt mondta neki: - Elmegyek és meggyógyítom őt.
De a százados így válaszolt: - Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: "Menj!", elmegy, vagy a másiknak: "Gyere!", odajön, a szolgámnak pedig: "Tedd ezt!", megteszi.
Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és kísérőihez fordult: - Bizony mondom nektek, Izraelben sem találtam ekkora hitet! Mondom nektek: sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!
Ezután így szólt a századoshoz: - Menj, és legyen úgy, ahogy hitted.
És meggyógyult a szolga abban az órában.

Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Megfogta a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki.
Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akik rosszul voltak, meggyógyította, hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: "Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta." (Iz 53,4)

 
Legyen úgy, ahogy hiszed
 
Számomra ez a kereszténység leglényegesebb mondata. Mert azt tapasztaltam, hogy mindig, minden úgy történik, ahogyan hisszük!
Láttam, és magam is részese voltam rendkívüli eseményeknek, fizikai gyógyulásoknak, melyek a hitből fakadó ima hatására egyetlen pillanat alatt történtek meg.
Részese voltam/vagyok hit-harcoknak is, melyek során küzdenem kell, hogy valamiféle, (pontosabban: egy bizonyos) változás létrejöjjön. Nem Istennel harcolok, hanem önmagammal. A bizalmatlanságommal, a kételyeimmel, és a hit másféle akadályaival.
Másoknál is ezt láttam. A győzelem akkor született meg az életükben, amikor teljes lényükkel hinni tudtak annak megvalósulásában, amire vágytak.

Miért mondtam el mindezeket?
Mert szeretném a szívedbe vésni, hogy bátorítson: Isten a hitre építette fel a világot. A te világodat te építed fel, a te hitedre.
A hit Isten világában: törvényszerűség. Ami minden esetben képes felülírni ennek a világnak a törvényszerűségeit.
A hit hatalmas mozgató erő! Együtt-rezdülés Isten szívével, aki csordultig van jószándékkal irántunk.

A körülötte levő tömeg láttán Jézus megparancsolta, hogy menjenek át a túlsó partra.
Akkor odajött hozzá egy írástudó és azt mondta neki: - Mester, követni foglak téged, ahová csak mész.
Jézus azt felelte neki: - A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.
A tanítványai közül egy másik azt kérte tőle: - Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.
De Jézus azt felelte neki: - Kövess engem, hagyd a halottakra, hogy eltemessék a halottaikat.

  
Kövess engem!
 
Jézus irigylésre méltóan ismerte az embereket! Az egyiknek azt mondta: - Gondold meg, mit cselekszel! A másiknak meg: - Ne gondolkodj sokat, hanem gyere!

Vajon melyik követő vagyok én?
Amelyik nagy szívvel dönt, de a nehézségek láttán meggondolja magát?
Vagy az, aki először el akarja intézni a nehézségeket? A számára fontos dolgokat? Aztán majd...
Szeretnék Péter, vagy János lenni! Akiknek elég volt egy szó, és követték Jézust. A kötődés, amit iránta éreztek, valahogy minden akadályon átvitte őket. Ha nem is mindig fényesen.
Bár lenne olyan hitem, mint nekik, hogy félre tudjam tenni a 'Hogyan lesz ezután?', vagy a 'Mi lesz akkor, ha... ?' kérdéseket!

Jézus különös útra hív minket! Nem ígér probléma mentes életet. És előfordulhat, hogy arra bátorít; ne azt tegyük, amit egy helyzetben szokás, vagy amit elvárnak tőlünk, mert mások is úgy cselekszenek.
A mai Ige arra bátorít, hogy gondolkodjunk el a fenti kérdéseken.

Jézus bárkába szállt, s tanítványai követték. S íme, nagy vihar támadt a tavon, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő azonban aludt.
Odamentek hozzá, felébresztették és mondták: - Uram, ments meg minket, elveszünk!
Ő azt mondta nekik: - Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?
Majd fölkelt, rászólt a szélvészre és a tengerre, s nagy csendesség lett.
Az emberek pedig csodálkozva kérdezgették: - Kicsoda ez, hogy még a szélvihar és a tenger is engedelmeskedik neki?

 
Életveszélyben a Galileai tengeren
 
Hát, több dologra mondom azt a mai Igével kapcsolatban, hogy: - Nem értem.
- Nem értem, miért szálltak hajóba este a tanítványok, hiszen a Galileai-tenger hírhedt volt az alkonyat táján keletkező erős és hirtelen támadt viharokról.
- Nem értem, hogy miért nem a szélvész kitörésekor szóltak Jézusnak, csak akkor, amikor már szinte menthetetlen volt a helyzetük.
Nem értem, pedig mi is kerülünk hasonló okok miatt viharba. Ráadásul, akkor még hasonlóképpen is viselkedünk.
De ha Jézus a hajónkban van, nincs nagy baj! Mert soha, senki nem kiáltott még úgy Istenhez, hogy ne talált volna meghallgatásra!

Ha éppen nagy viharba kerültél, tarts ki! Lehet, hogy azt érzed, bele fogsz pusztulni, mert az ellenszél egyre növekszik körülötted. De legyél biztos abban, hogy Ő veled van! Állj szilárdan! Ne hátrálj meg! Ne félj a viharodtól! Ebből a helyzetből lehet számodra a legnagyobb csoda!

Amikor beszállt a bárkába, csatlakoztak hozzá a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, olyan, hogy a hajót elborították a hullámok. De ő aludt. Odamentek, felébresztették, és mondták neki: - Uram, ments meg, elpusztulunk!
De ő ezt mondta nekik: - Miért vagytok gyávák, kishitűek?
Ekkor felkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy szélcsend lett. Az emberek pedig csodálkoztak és így szóltak: - Miféle ez, hogy még a szelek és a tenger is hallgatnak rá?

 
Katasztrófavédelem
  
A tanítványok zöme halászember volt. Ismerte a tengert, a vihart, a hajóját, nem utolsó sorban pedig saját magát. Mindezen ismeretek kellettek ahhoz, hogy jó szakember legyen.
Szakemberek voltak - mégsem bírtak a viharral. Pedig megoldást kellett találniuk, mert katasztrófahelyzetbe kerültek. Ha a nyílt vízen maradnak, villámcsapás érheti őket. Ha felborul a hajó, szinte biztos, hogy vízbe fulladnak.
 
Többnyire mi is úgy tekintünk az életünkre, mint szakemberek. Tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy jól haladjon a hajónk - a nekünk megfelelő irányba.
Mindaddig, amíg katasztrófahelyzetbe nem kerülünk. Amíg azt nem érezzük, hogy olyan vihart kaptunk a nyakunkba, ami elpusztíthat bennünket.
Mikor van esélyünk a túlélésre?
Ha Jézus beszállt a hajónkba, abba a 'projektünkbe', amibe belekezdtünk, akkor nincs nagy baj.
Ha mi szálltunk be abba a hajóba, amit Ő választott, akkor még annyira sincs, legfeljebb majd csodálkozunk a megoldáson, amivel válaszolni fog a viharunknak.
Akkor van némi probléma, ha Jézus nincs a hajónkban. Mert akkor igen tanácsos nagyon hangosan kiáltozni utána.

Amikor megérkeztek a túlsó partra, a gadaraiak vidékére, szembejött vele két démontól megszállott, akik a sírokból jöttek ki. Nagyon veszélyesek voltak, annyira, hogy senki nem mert azon az úton járni.
És lám, ordítozva mondták: - Mi közünk van nekünk hozzád, Isten Fia? Idejöttél, hogy a kijelölt idő előtt gyötörj minket?
Volt pedig messze tőlük egy hatalmas legelésző sertés konda. A démonok könyörögtek neki: - Ha kiűzöl bennünket, küldj minket a disznócsordába.
Azt mondta nekik: - Menjetek.
Azok pedig otthagyták és elmentek a disznókba; és íme, megiramodott az egész konda, lefelé a szakadékon át a tengerbe, és elpusztultak a vízben.
A kondások pedig elmenekültek, és elmentek a városba hírül adni mindent, a démonoktól megszállottakról is. És íme, az egész város kijött, hogy találkozzon Jézussal. Amikor észrevették őt, könyörögtek, hogy menjen el a vidékükről.

 
Sem bilincs, sem lánc
 
Igazi rémtörténet a mai, és arról szól, hogy mennyit ér egy ember élete.
 
Gadara gazdag kisváros volt a Genezáreti-tengertől délkeletre. Hegytetőn épült, és bármely pontjáról gyönyörű kilátás nyílt a tóra és a Jordán völgyére. Bár 10 km-re esett a Genezáreti-tengertől, határa egészen a vízpartig húzódott. Zömében pogányok lakták.
Évtizedek óta a rómaiak fennhatósága alatt állt, akik gondoskodtak róla, hogy itt állomásozó hivatalnokaik és katonáik jól érezzék magukat. Két színházat, templomokat, fürdőket, szökőkutakat, vízvezeték rendszert építettek a városban.
 
Hithű zsidó nem tette be ide a lábát. Jézus meg egyenesen ide tart.
Amikor találkozik a két megszállottal, akik a sírboltokból jönnek elő, akkor az Élet és a Halál megy szembe egymással. Isten Fia, aki szabadságot adott az embernek; és a gonosz lélek, aki erőszakkal hajtja uralma alá. Ez utóbbi is vágyik az életre, de csak pusztítani képes, és sohasem jut el a nyugalom állapotába.
 
Ha nem is ilyen szélsőséges formában, de mi is tapasztaljuk, hogy a gonosz lélek sok helyen jelen van ebben a világban. Embereket tart fogva, és pusztít. Gyötri azt, akihez hozzáférkőzött, és gyötri azokat is, akik körülötte élnek. Mert nem tud uralkodni a szenvedélyei felett.
Ha részei vagyunk ennek a gyötrelemnek, akkor néha megpróbálunk segíteni. Valahogy, ahogy tudunk. Szeretnénk bilincsbe verni, láncokkal megkötözni a romboló erőket. Pedig az ember ilyenkor legjobban teszi, ha elmenekül.
Elmenekül... Abban a tudatban, azzal a határtalan reménnyel és bizalommal, hogy Jézus sohasem fog elmenekülni a bilincsbe vert ember elöl! Eljön az idő, amikor szembemegy vele, és kiszólítja a sírboltjából.
A gadaraiaknak nem ért meg kétezer disznót két ember élete, akiket halálba mart a szenvedés.
Jézusnak egyetlen ember is mindent megér. Nincs az a viharos tenger, amin át ne kelne miatta! Nincs az a bilincs, nincs az a lánc, amit szét ne tépne érte.

9. fejezet

Ezután beszállt a hajóba, átkelt a tengeren és elment a saját városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, hordágyra téve. Látva Jézus a hitüket, ezt mondta a bénának: - Légy bátor, gyermekem; megbocsáttattak a te bűneid.
És lám, némelyek az írástudók közül ezt mondták magukban: - Ez Istent gyalázza!
Jézus, látva a gondolataikat, így szólt: - Miért latolgattok hitványságokat a szívetekben? Nos, mi egyszerűbb, azt mondani, megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel és járj? De azért, hogy lássátok, van felhatalmazása az Emberfiának a földön elengedni a bűnöket; ekkor így szólt a bénához: - Kelj fel, vidd ki a hordágyadat, és menj a családodhoz!
Az felkelt és elment a családjához.
A tömeg pedig, látva ezt, megrémült, és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat ajándékozott az embereknek.

  
Törd össze a hordágyadat!
 
Egy alkalommal ismerős házaspárral futottam össze, és beszélgetés közben valahogy szóba került, hogy a férjnek másnap lesz a névnapja. Azonnal meg is köszöntöttem, ahogy illik. Felesége néma mosollyal figyelte a gesztust, és egy szóval sem említette, hogy neki pedig előző nap volt! Csak hazaérve jöttem rá, mekkora baklövést követtem el!
Nagyon bántott a dolog, szégyelltem az udvariatlanságomat, ezért írtam neki néhány sort, amiben pótoltam a mulasztást, és bocsánatot kértem a figyelmetlenségemért.
Amikor legközelebb találkoztunk, még mindig a történtek hatása alatt álltam, ezért ismét és ismét bocsánatot kértem tőle. Egyszer csak megelégelte és így szólt: - Hagyd abba, már mondtam, hogy nem haragszom. Ettől kezdve ez a te problémád, és nem az enyém.
Meghökkentem, de el kellett ismernem, hogy igaza van. Én nem tudok megbocsátani magamnak.

Ez egy apró példa arra, ami sokkal súlyosabb esetekben is elő szokott velünk fordulni. Teszünk valamit, ami utólag szégyennel és lelkiismeretfurdalással tölt el bennünket, és azt mondjuk: - Sohasem tudom magamnak megbocsátani!
Ez a kijelentés 'önbeteljesítő jóslat'. Mert az állandósult önmarcangolás lebénít bennünk egy élet-területet. Amit nem bocsátunk meg magunknak - azt hordozzuk. Úgy is mondhatnánk: saját hordágyat készítünk belőle. Néha csak a lelkünk, de van, amikor a testünk is belefekszik.

Pedig Isten erről a kérdésről egészen másképp gondolkodik, mint mi!
Hogy hogyan, abba ma bepillantást nyerhetünk Jézus szavaiból. Mert Ő nemcsak a bénához beszél, hanem hozzánk, mai 'bénákhoz' is. Ezt mondja:
 
*  Ami ennyire bánt, az meg van bocsátva. Akár tévedést, akár hibát, akár vétket, akár bűnt követtél el - szabad vagy tőle.
*  Kelj fel! = Állj újra a talpadra!
*  Vidd ki a hordágyadat! = Távolítsd el, semmisítsd meg, ami fogva tart!
*  Járj! = Változtass életmódot!
*  Menj a családodhoz! = Rendezd el velük is a dolgokat.
 
Nincs más hátra, mint eltávolítani, ami fogva tart! Isten nem megrekeszteni akar, hanem továbblendíteni.

Továbbmenve onnét, Jézus meglátott egy embert, aki a vámnál ült, Máténak hívták. Így szólt hozzá: - Csatlakozz hozzám!
Az felállt, csatlakozott hozzá.
Történt, hogy leheveredtek étkezni a házban, és lásd, sok vámos és bűnös érkezett, és telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt.
Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: - Miért vámosokkal és bűnösökkel étkezik a ti Mesteretek?

De ő meghallotta, és így szólt: - Nem azoknak van szüksége orvosra, akik jó erőben vannak, hanem azoknak, aki nyomorúságban. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: 'Könyörületet akarok, és nem áldozati ajándékot' (Oz 6,6). Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.
  
A súlypontunk belül van
 
Ismered a 'Kelj fel Jancsi!' nevű játékot? Ez egy kedves kis gömb alakú figura, amit ha meglökünk, kimozdul eredeti helyzetéből, eldől, de sohasem marad fekve. A játék titka, hogy az aljába egy gömbszelet alakú nehezéket rejtettek. A súlypontja tehát belül van.

Ma az Evangéliumban kétféle emberrel találkozunk. Egyrészt olyanokkal, akiknek a súlypontja belül van, másrészt pedig olyanokkal, akiknek magukon kívül.
Látszólag Máté, és a házába özönlő többi vámos és bűnös a talaját vesztett ember, a farizeusok pedig azok, akik stabilan állnak. Mégsem ez a helyzet. Mert a vámos ugyan eldőlt, de egyenesbe tud jönni önmagával. A farizeusnak viszont szabályokhoz és külsőségekhez kell kötnie magát, hogy egyenesen tudjon állni. Ha valaki elvágná a köteleit, félő, hogy fekvő helyzetbe kerülne.

A tanulság tehát röviden az, hogy amíg a súlypontunk belül van, addig bármilyen helyzetből fel tudunk állni. Ha azonban magunkon kívülre kerül, elveszítjük az egyensúlyunkat.
Mi képes egy embert arra késztetni, hogy kívülre helyezze a súlypontját?
*  Például az, ha csak akkor érzi értékesnek magát, ha mások elismerik.
*  Az, ha a teljesítményeivel akarja igazolni a maga kiválóságát.
*  Az, ha szabályokhoz köti magát, melyektől nem tud elszakadni.
*  Az, ha fontosabbnak tartja a látszatot, mint a tartalmat.
Vagyis mindazon cselekedetek, melyek az önigazolását szolgálják - egyúttal meg is kötözik.

Bárhogy állunk is, mindig van lehetőségünk arra, hogy egyensúlyba kerüljön az életünk. Éppen ezt mutatja meg ma Jézus. A vámosoknak és a bűnösöknek úgy, hogy esélyt ad nekik a helyrebillenésre; a farizeusoknak pedig úgy, hogy utat mutat belső súlypontjuk felé.

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: - Kövess engem! Az felkelt és követte őt.
Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: - Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?
Ő meghallotta ezt és így szólt: - Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: "Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot". Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.

 
Egy asztalnál a bűnösökkel
 
Nagyon tetszik Jézus viselkedése és bátorsága! Bizonyára nem először találkozott és beszélgetett Lévivel a vámnál. De egy adott pillanatban azt mondja neki: - Te többre vagy képes. Gyere velem. Megmutatom az utat. Amikor pedig asztalhoz ül vele, megengedi, hogy Lévi az összes barátját és ismerősét meghívja erre a lakomára. Akik szintén kirekesztettek.

Számtalan kérdést vethet fel Jézus magatartása bennünk.
Például:
 
- Törődünk-e azokkal az ismerőseinkkel, barátainkkal, akik önmagukhoz képest méltatlan módon élnek?
- Megmondjuk-e nekik, hogy többre lennének képesek, mint amit láttatnak magukból?
- Van-e irántuk felelősségérzetünk? Bátorságunk ahhoz, hogy rámutassunk, merre van a kiút?
- Végig tudjuk-e kísérni őket a változás folyamatán?
- Van-e annyi erőnk és magabiztosságunk, hogy a másként viselkedők között is határozottan vállaljuk az elveinket, és hűek is maradjunk azokhoz?
 
Végül pedig:
- Milyen okból közeledünk a másként gondolkodókhoz, a furcsa emberekhez, a kirekesztettekhez?
- Hogy feltűnjünk?
- Hogy kiéljük rejtett vágyainkat?
- Vagy éppen az agressziónkat?
- Vagy arra vágyunk, hogy szükség legyen ránk?
- Esetleg azt szeretnénk érezni, hogy nála többek vagyunk?
 
Jézus ma példát mutat nekünk, keresztényeknek: hivatástudatból, felelősségvállalásból és magabiztosságból. Arra szólít fel, hogy orvosai legyünk a világnak. Növekedjünk fel ehhez a hivatáshoz, mert nélkülünk emberek pusztulhatnak bele a betegségeikbe!

Ekkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: - Miért van az, hogy mi és a farizeusok böjtölünk, de a te tanítványaid nem böjtölnek?
Jézus így válaszolt nekik: - Csak nem szomorkodhat a násznép, ameddig közöttük van a vőlegény? Jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, és akkor böjtölni fognak.

 
Mikor böjtöljünk? És mikor ne?
 
A kérdés megválaszolásához tegyünk egy kis kitérőt, és nézzük meg először, hogy mikor (és miért) böjtöltek a zsidók az Ószövetség leírása szerint?
 
*  ha bűnbánatot tartottak,
*  ha gyászoltak,
*  ha kértek valamit Istentől,
*  ha megkérdezték Őt valami felől,
*  amikor felkészültek egy jelentős eseményre,
*  szomorúságukban,
*  szorultságukban,
*  ha meg akarták hallani Isten hangját.
  
Feltehetően Keresztelő János tanítványai is hasonló okokból és céllal éltek rendkívül önmegtartóztató életet, melyben jelentős szerepet kapott a böjt is. Kiegészítve azzal, hogy ők lázasan várták a Messiás közeli eljövetelét!
Böjtjük célja tehát:
  
*  a kiüresedés
*  és a megtisztulás volt.
 
Akik János tanítványai közül felismerték Jézusban a Messiást, azok a tanítványaivá is váltak. De nem mindenki! Hiszen még Jánosnak sem volt könnyű ebben a felismerésben megmaradni.

Jézus tanítványai - a jelek szerint - nem böjtöltek. Miért? Mert velük volt a Messiás! Megértettek valamit, amit mások nem. Jézussal új értelmet nyert az életük. Ők már a boldog jelenlét állapotában voltak! Miért kellene böjtölniük?

És most visszatérhetünk az eredeti kérdéshez: - Mikor böjtöljünk, és mikor ne?
Akkor böjtöljünk, ha az a célunk, hogy:
 
*  kiüresítsük
*  és megtisztítsuk a szívünket,
*  meghalljuk Isten szavát,
*  készen álljunk egy jelentős eseményre, stb...
 
DE! Ne böjtöljünk, amikor:
  
*  szívünk tele van Isten jelenlétével,
*  és eljutottunk a felismerés, a megértés, és a befogadás állapotába.

Mert akkor ünnepelni kell! Ilyen egyszerű.

Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: - Miért van az, hogy mi és a farizeusok böjtölünk, de a te tanítványaid nem böjtölnek?
Jézus így felelt nekik: - Vajon gyászolhat a násznép, amíg velük van a vőlegény? Viszont eljönnek majd azok a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, nehogy szétszakadjanak tömlők, és kiömöljön a bor is, meg a tömlők is tönkremenjenek. Az új bort új tömlőkbe töltik, akkor mindkettő megmarad.

 
Új bor – új élet!
 
Minden embert a saját szükségletei vezérelnek.
Ha a szükségleteit semmi nem veszélyezteti, akkor nem akar változni. Jól érzi magát a jelenlegi helyzetében. Mindent úgy szeretne tenni, ahogyan eddig tett.
Amikor valami vagy valaki kihúzza a lába alól a talajt, akkor változnia, változtatnia kell.
Ez a változás azonban - úgy érzi - rajta elkövetett erőszak. Olyan, mint az új bor a régi tömlőben. Szétfeszíti.
Igazi fordulat csak akkor következik be az életében, ha saját maga érzi a változás szükségességét. Ám még ekkor is megpróbál toldozni-foltozni, hátha elég lesz, és nem kell mindenestől kidobnia régi szokásait. Hamarosan azonban rá fog jönni, hogy ez a módszer nem működik. Kívül-belül újat kell kezdenie. Ekkor kerül új bor az új tömlőbe.
 
Foltozgatással nem lehet megjavítani az ó-emberünket. Semmilyen nemes szándék, vagy akaraterő nem elég ahhoz, hogy jobbá váljunk. De 'Valaki' ki tudja cserélni a szívünket - és akkor mindenestől más emberré leszünk.
Jézus nem azért jött, hogy itt-ott összefércelje az életünket. Ő egészen újat kínál.

Amíg ezeket mondta nekik, lám, odajött hozzá egy elöljáró, leborult előtte és ezt mondta: - A lányom éppen most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.
Jézus felkelt és követte őt a tanítványaival. És íme, egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról odament, és megérintette a ruhája szegélyét. Mert azt mondta magában: - Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.
De Jézus visszafordult, meglátta őt és így szólt: - Bízzál leányom! A hited meggyógyított téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.
Megérkezett Jézus az elöljáró házához, és látta a fuvolásokat és a felbolydult tömeget, és így szólt: - Távozzatok! Mert nem halt meg a kislány, csak alszik. De azok kinevették. Amikor pedig eltávolították a tömeget, ő bement, megfogta a kezét, és a kislány felébredt.
Ennek a híre elterjedt az egész vidéken.

 
Érintsd meg a ruhája szegélyét!
 
Sokan megérintették Jézust - hiszen tolongtak körülötte az emberek - mégsem történt senkivel különös dolog. Csak egy vérfolyásos asszonnyal.
Ez elgondolkodtató.

Mert ma sem, velünk sem történik semmi rendkívüli, ha csak tolongunk Jézus körül. Ahhoz, hogy változás álljon be az életünkben, meg kell Őt érintenünk. Egészen közel kell hozzá kerülnünk.
Ahogy ez az asszony tette. Ő egyáltalán nem törődött azzal, hogy ha megérinti Jézust, akkor Őt is tisztátalanná teszi. Egyáltalán nem törődött azzal, hogy hány éve tart a betegsége. Nem érdekelte, hogy eddig senki sem tudott rajta segíteni. És egyáltalán nem foglalkozott a többi emberrel.

Lehet, hogy sokszor visszatart bennünket az a gondolat, hogy mi nem érdemeljük meg Isten segítségét...
Lehet, hogy azt érezzük, nem is törődne a bajainkkal...
Lehet, hogy belefáradtunk már a próbálkozásokba, és rég feladtuk a küzdelmet...
Lehet, hogy belekeseredtünk a fájdalmainkba, vagy megszoktuk azokat, és el se tudjuk képzelni, hogy másképp is élhetnénk...
Pedig Jézus ezt szeretné!

A mai Ige arra hív minket, hogy ennek az asszonynak a példája nyomán vegyük vissza a hitünket! Legyünk olyan bátrak, mint amilyen ő volt! Hozzuk felszínre a bajainkat Jézus előtt! A rossz dolgokat, melyek körülvesznek bennünket. És vigyük Őhozzá! Mert Ő jószándékkal van irántunk.
Fontos vagy Jézusnak.
El sem tudod képzelni, mennyire fontos vagy neki! 

Amikor elment onnan Jézus, két vak követte őt és hangosan kiáltozva mondta: - Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!
Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: - Hiszitek, hogy én azt megcselekedhetem?
Ezt válaszolták neki: - Igen, Uram!
Ekkor megérintette a szemeiket, mondván: - Legyen nektek a hitetek szerint.
És megnyílt a szemük.
Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: - Vigyázzatok, senki meg ne tudja!
De ők, mihelyt kimentek, elhíresztelték az egész vidéken.

 
 Hiszitek, hogy én azt megcselekedhetem?
 
Két vak követi Jézust, amint hazafelé tart. Hangosan sikítozva mondják a magukét: - Szánj meg minket, könyörülj rajtunk!!!
Még a házba is utána mennek. Jézus mégis megkérdezi tőlük: - Hiszitek, hogy én azt megcselekedhetem?
 
Naponta ugyanazt kérjük Istentől. És naponta ugyanazt is fogjuk kérni - sokáig.
Tapasztalatom szerint három dologtól függ, hogy mikor történik meg a változás.
*  Az első, hogy mekkora (hadd mondjam így): "átéléssel" sikoltozom ki a fájdalmamat. Az átélés nem azt jelenti, hogy újra és újra arra a szenvedésre gondolok, amit addig el kellett viselnem, vagy arra a problémára, amiben változást szeretnék. Hanem azt, hogy milyen hőfokú a jelenlétem Jézus előtt.
*  A második dolog már kimozdít önmagamból. Mert az meg annak a biztos tudata és átélése, hogy Jézus jelen van és tud segíteni.
*  A harmadik körülmény nem tőlünk függ. Az kegyelem. Azt már Jézus cselekszi. Adott pillanatban odafordul hozzánk, és önmagunk bajáról teljes egészében önmagára irányítja a figyelmünket. Kizárólagosan önmagára. Ez olyan, mint egy erőteljes:
    - NÉZZ RÁM!
És ekkor szemtől szemben megkérdezi: - Valóban hiszed, hogy .....?
Ha erre a kérdésre - nem a szavainkkal! -, hanem teljes lényünkkel igent bólintunk; ha ettől a kérdéstől hirtelen megnyugszik a szívünk, és átforrósodik egész bensőnk, akkor tudhatjuk, hogy Jézus cselekedni fog. Akkor megtörténik a csoda.

Azt hiszem, mindebből már kiderül, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy megkapjunk valamit Istentől. Mégis hadd fűzzek hozzá néhány gondolatot!
 
*  Az első dologgal kapcsolatban: amíg nem állunk készen a változásra, addig nem tudunk szívből sikoltozni. Addig csak nyavalygunk. Úgy tessék-lássék.
*  A másodikkal kapcsolatban: néha, amikor imádkozunk, nagy intenzitással érezzük Isten jelenlétét. Van, amikor nem. Ha ez utóbbi történik, akkor el kell indulnunk Felé... ahogy Mózes a Sínai hegyen tette. Mert különben nagyon távolinak fogjuk Őt érezni. Szinte leküzdhetetlen ez a távolság.
 
Mi legtöbbször a hegy aljáról szoktunk felkiabálni Istenhez. Kényelmes karosszékben ülve mondjuk el neki a problémáinkat. Közben azt gondoljuk: - Majd egyszer biztosan meghallgat bennünket.
De ez egy lusta védekezés!
  
Felmenni a hegyre Istenhez azt jelenti, hogy időt és energiát szánok arra, hogy imában - a pillanatnyi állapotomból kiindulva - haladjak egyre magasabbra: Őfelé. Míg egészen meg nem szabadultam önmagamtól. Akkor érek fel, amikor már szép sorjában letettem mindent és csak Őt látom. Az Ő látása pedig megrendít. A hála, a dicsőítés és a csodálat érzését kelti bennem. Nem szavak! Érzések. A szavak csak ennek az érzésnek a feltolulásai a szívemből. Mert Isten jelenléte olyan intenzív, hogy másképpen nem bírnám elviselni. De van, aki ott megnémul.
 
*  A harmadik dologgal kapcsolatban: - Valóban hiszed?
Erre a kérdésre akkor válaszolunk "igen"-nel, ha belegondolva, el tudjuk képzelni, hogy akár azonnal is megvalósul, amit kértünk. Ha nem tudjuk elképzelni az azonnali megvalósulást, akkor még növekednie kell a hitünknek.
Akkor még Jézus kérdezget egy darabig.

Amikor ezek (két vak) elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: - Soha nem történt még ilyen Izraelben!
A farizeusok pedig azt mondták: - Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, és hirdette országa örömhírét. Meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Amikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és kimerültek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. - Az aratni való sok, de a munkás kevés - mondta ekkor tanítványainak. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.

 
Minden betegséget, minden gyengeséget
 
Első gondolatom az volt ezzel az Igével kapcsolatban, hogy milyen kedves Jézustól, hogy nem valami más állatfajtához hasonlít bennünket. Mert ahogy a magam életét visszafelé nézem, ezt is megtehetné...
De maradjunk a nyájnál és a pásztornál.
Legtöbbünk problémája, hogy nehezen tudja elképzelni, vagy elhinni Isten jóságát. Egy szintig igen, de mi van azon túl? A bűneinken túl, a gyengeségeinken túl, a bénaságainkon túl. Még ezeken 'túl' is szeret?
Azt hiszem, ma nagyon bátorító üzenetet kapunk erre a kérdésre.

Jézus korában egy pásztornak igen nehéz volt a munkája. Nappal hőségben, éjszaka hidegben őrködött. Ébernek kellett lennie, mert a hegyekben rabló törzsek ólálkodtak, és veszélyes ragadozók lestek prédára.
Minden percben tudta, hogy az ő élete is veszélyben forog.
Sziklák között, szakadékok mentén, kietlen tájakon vezette nyáját, hogy dús legelőhöz jussanak. Fáradhatatlanul előttük járt.
Mégis... mégis ismerte mindegyiküket. Név szerint.

Ilyen a mi Istenünk. Ha elfogadjuk a gondoskodását, úgy törődik velünk - egyenként - mintha rajtunk kívül nem is volna más ember a földön!
Nem erőszakos, nem félemlít meg. Előttünk jár, és a nevünkön szólít.
Gyengeségeink megindítják a szívét.
A gyámoltalant ölbe veszi. Hordozza az elesettet.
Aki elveszett, azt megkeresi. Aki sérült, azt gyógyítgatja.
Nem hagyja, hogy prédául essünk.
Azt akarja, hogy biztonságban és bőségben éljünk.
Ezt mondja ma neked:
"Én az Úr, előtted megyek, én leszek teveled.
El nem maradok tőled, sem el nem hagylak téged.
Ne félj hát, és ne rettegj!"

(MTörv 31,8)

Jézus bejárta a városokat mind, és a falvakat, és tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget a nép között.
Amikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, mint a pásztor nélküli juhok. Ekkor ezt mondta tanítványainak:
- A gabona sok, de a munkás kevés. Kérjétek tehát a gabonaföld Urát, hogy küldjön munkásokat az ő gabonaföldjére.
Magához hívta tizenkét tanítványát, hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden gyengeséget.
- Menjetek inkább Izrael házának tönkretett juhaihoz!
Menjetek és hirdessétek: 'Közel van a mennyek országa!'
Erőtleneket gyógyítsatok, leprásokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, démonokat űzzetek!
Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

 
Isten népének tönkretett juhaihoz
 
Isten nem változik. Isten sohasem változik. Isten ma is ugyanaz, mint 2000 évvel ezelőtt. Az üzenete sem változik. A szíve is ugyanaz. Törődő és gondoskodó szíve van.
Az ember sem változik. Isten népének ma is vannak tönkretett juhai. Talán néha mi magunk is azok vagyunk.
Hol egyikünk, hol másikunk lelke olyan, mint a kiszikkadt, repedezett pusztaság. Víz után kiált. Mert valaki tönkretette... romlásba vitte... elpusztította... megsemmisítette az életét.
Ezt egyedül nem lehet kibírni. Ebbe belehalunk.
Isten ma azt üzeni:
Szívem mélyéből részvétet érzek irántad. Megindít a szenvedésed. Tudok a bajaidról; a fájdalmakról, amik értek; az erőtlenségedről és a gyengeségedről. Látom a gyötrődésedet és az elhagyatottságodat.
Embert küldök hozzád. Olyat, akiben élek. Aki segít majd, mintha én lennék veled.

Ne add fel a reményt!

10. fejezet

Magához hívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden gyengeséget.
A tizenkét apostol nevei pedig a következők: az első Simon, más néven Péter és testvére András; Zebedeus fia Jakab és testvére János; Fülöp és Bertalan; Tamás és Máté a vámos; Jakab, Alfeus fia és Tádé; a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett.
Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: - A pogányokhoz vezető utakra ne térjetek rá, és a szamáriaiak városaiba ne menjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz!
- Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa!

 
Jézus szívű pásztorok
 
Akárhonnan nézem is a mai Igét, mindig ugyanahhoz a gondolathoz érek vissza. Nevezetesen, hogy nagyon kell imádkoznunk. Nagyon kell imádkoznunk azért, hogy Jézus szívű pásztorok vezessenek minket.

Akiket Jézus tanítványainak választ, azoknak különleges hatalmat ad - és úgy tűnik, hogy a szívéből is egy jó darabot.
A hatalom azt jelenti, hogy megfelelő képességekkel ruházza fel őket.
Olyan képességekkel, melyek ahhoz kellenek, hogy biztonságban célba érjenek velünk.
Tekintélyt, erőt, és ismeretet ad nekik ahhoz, hogy megszabadítsanak bennünket mindenféle torz és tisztátalan szellemiségtől.
Hogy meggyógyítsák a betegségeinket és a gyengeségeinket.
Hogy hordozzák azt, aki gyámoltalan és elesett. Hogy megkeressék, aki elveszett.
Azt a feladatot kapták Jézustól, hogy cselekedeteik és szavaik által - jelenlévővé tegyék számunkra az Isten országát!
Mindezt pásztor-szívvel, olyannal, mint amilyen Jézusé volt.

Testvérem! Nem tudom, belegondoltál-e már, vagy látod-e, de a pásztoraink minden nap életveszélyben vannak!
Tolvajok támadják és farkasok tépik őket, míg bennünket védenek. Sok sebből véreznek.
A világ erői összefogtak ellenük, mert ismerik a mondást: 'Megverem a pásztort és szétszéled a nyáj.' Sokan a megtévesztés áldozatai. Vagy a gyengeségé.
A bárányok nem tartoznak Isten legokosabb teremtményei közé. De legalább a magunk érdekében legyen eszünk! Ne siránkozzunk, hanem tegyünk valamit. Annyit, amennyi tőlünk telik. Ott, ahol vagyunk.
Ígérd meg Testvér, hogy imádkozni fogsz azért a pásztorért, aki téged vezet! Imádkozni fogsz a pásztorokért, hogy meggyógyuljon a szívük, és vissza tudják venni a hatalmukat!
Mert különben elveszünk.

Magához hívta tizenkét tanítványát, és adott nekik hatalmat a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden gyengeséget.
A tizenkét apostol nevei pedig ezek: a legelső Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté a vámos, Jakab, Alfeus fia, Tádé, Simon a zelóta, és Júdás a kerijjóti férfi, aki el is árulta őt.
Ezt a tizenkettőt elküldte Jézus, és megparancsolta nekik: - Pogányok útjára ne menjetek, és Szamaria városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának tönkretett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek királysága.

 
Ott, ahol vagy
 
A mennyek királysága ott van, ahol Isten hatalma érvényesül. Ez a jó hír. A rossz meg az, hogy tenni kell érte.
Amikor az apostolok Jézus követői lettek, lassanként megváltozott az életük. Nem a foglalkozásuk, vagy a temperamentumuk lett más, hanem az agyukban és a szívükben változott meg valami. Új gondolatokat tettek magukévá, egyre jobban megértették Jézus céljait, és - mivel átélték - felfogták, hogy Isten irgalmas és legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szereti az embert.
Ez éppen elég volt ahhoz, hogy minőségileg mások legyenek. Elérkezett hozzájuk az Isten uralma. Benne volt az életükben.

Mi is szeretnénk, ha Isten benne lenne az életünkben, de nagyon rossz elképzeléseink vannak az uralkodással kapcsolatban. Azt gondoljuk, hogy Isten fölöttünk akar uralkodni és ettől viszolygunk. Pedig az Ő uralkodása azt jelenti, hogy népéből valónak tekint minket, tehát élvezhetjük a megkülönböztetett figyelmét és az áldásait, a védelmét és a gondoskodását.

Mit tehetünk azért, hogy minőségi változás következzen be az életünkben?
 
1.  Nyitottnak kell lennünk egy új gondolkodásmód felé.
2.  Kutatnunk kell, hogy jobban megértsük Isten céljait - nem csak úgy általában, hanem velünk kapcsolatban is.
3.  El kell vetni a félelmeinket, hogy legyen tapasztalatunk arról, milyen Ő valójában.

Ennyi elég ahhoz, hogy elérkezzen hozzánk a mennyek királysága.
 
Isten uralma ott fog megnyilvánulni, ahol vagyunk. Ott adhatjuk tovább másoknak is.
Hogy valóban bennünk él-e, és hogy mit adunk tovább, azt nagyon egyszerűen lemérhetjük. Csak fel kell tennünk a kérdést: - Menny, vagy pokol velem az élet?

Ahogy az apostoloknak, Isten nekünk is hatalmat ad arra, hogy befolyással legyünk a környezetünkre, vagy másokra. Ez nem külső, hanem belső hatalom. Nem erőszakosságot, vagy a másik ember szabad akaratának semmibe vételét jelenti, hanem képességet. Tehetséget. Jogot. Tekintélyt. Szabadságot. Végül pedig: lehetőséget.

- Menjetek és hirdessétek: elközelgett a mennyek országa!
Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!
- Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére.
- Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.

 
A pásztorokhoz
 
Nem akarom "osztani az észt", de akárhogy nézem is, ez a szakasz azokhoz szól, akiket Isten kiválasztott az Ő szolgálatára.
Ahhoz, hogy apostolokká legyünk, Jézus meghívása kell. Elsősorban. Aztán pedig az, hogy megtapasztaljuk a cselekedeteit. Harmadsorban pedig, hogy hatalmat adjon a szolgálatra.

Az emberek elcsigázottak és kimerültek. Olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Ma is. Ha téged Isten kiválasztott arra, hogy a munkása legyél, akkor menned kell, és azt hirdetned, hogy 'elközelgett a mennyek uralma'.
Nagyon fontos: azt kell hirdetned, hogy közel van, hogy jelen van a földön az Isten királysága. És nem csak mondanod kell, hanem bizonyítanod is! Jelét kell adnod. Mert másképpen nem hisznek neked az emberek. Lehet, hogy egy darabig mennek utánad, akkor is, ha kevesebbet adsz, de ez ne tévesszen meg: az éhezőnek a kevés is jobb a semminél.
Isten többet akar adni. Mindent oda akar adni. Jelen szeretne lenni az Ő népe körében rajtad keresztül. Teljes erejével, minden szeretetével. Mert ismeri nyája szükségeit. Tudja, hogy vezetésre, gyógyulásra és szabadulásra vágynak.
Légy hát bátor! Légy okos és tanulékony. Legfőképpen pedig; legyen benned erős hit arra vonatkozóan, hogy Jézus ma is cselekedni akar. Mert Ő így uralkodik. 

- Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a mennyek országa!
Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!
Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az ő eledelére.
- Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.
- Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg tanításotokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, és rázzátok le a lábatok porát. Bizony, mondom nektek: kíméletesebb sorsa lesz Szodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.
  
Elközelgett a mennyek országa
 
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a mennyország egy hely, ahová - reményeink szerint - meg fogunk érkezni a halálunk után. Ki diadalmenetként ábrándozik róla, ki meg reméli, hogy majd csak bekúszik valahogy.
De NEM! A mennyek országa nem hely! Hanem állapot.
A mennyek országa: ISTEN URALMA. Isten aktív jelenléte. Tevékeny jelenléte.
És nem majd, hanem folyamatosan.
Ha idő szerint nézzük, akkor a beteljesedésére - hogy Isten legyen mindenben minden - valóban várnunk kell, mert mi emberek időben élünk. Hatása szerint azonban ma is teljes és erős.
Mondhatnám úgy is, hogy nem a mi diadalmenetünk, hanem az Istené, amikor körbejár és megváltoztat megváltoztathatatlannak tűnő dolgokat.
 
Alakulhat nagyon rosszul az életünk. De Isten ma azt üzeni, hogy tud változtatni rajta. Meg tudja tenni, hogy a dolgok ne úgy történjenek, ahogyan a 'földi' jelek mutatják, hanem úgy, ahogyan Ő hatással van rájuk.

- Elmenvén pedig hirdessétek: közel jött a mennyek királysága. Erőtleneket gondozzatok, halottakat támasszatok, leprásokat tisztítsatok, démonokat űzzetek ki! Ajándékként kaptátok, ajándékként adjátok! Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt a pénzeszacskótokba, se tarisznyát az útra, se két alsóruhát, se sarut, se vándorbotot; mert megérdemli a munkás az ő táplálékát.
- Ha egy városba vagy faluba megérkeztek, kérdezzétek meg, ki az közülük, aki megérdemli, és maradjatok nála, amíg tovább nem mentek. Bemenvén pedig a háznéphez, köszöntsétek azt; és ha valóban megérdemli a háznép, érkezzen meg a ti békességetek hozzájuk; de ha nem érdemli meg, békességetek térjen vissza hozzátok.
- És aki nem fogad be titeket, sem a beszédeteket nem hallgatja meg: menjetek ki a házból, vagy abból a városból, és rázzátok le a port a lábatokról. Bizony mondom nektek: tűrhetőbb lesz Szodoma és Gomorra földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.

 
Ne minden áron!
 
Nagy kincs birtokában vagyunk mi, keresztények! Nem azért, mert 'majd egyszer jó lesz nekünk' a mennyországban, hanem azért, mert MÁR MOST JÓ nekünk! Persze, hogy szeretnénk továbbadni ezt a kincset. Ehhez a továbbadáshoz ad néhány jó tanácsot a mai Ige.

Első jó tanács: kérdezd meg magadtól: - Küldött-e Isten? Vagy: - Téged küldött-e?
Nem elég a problémát látni. Ha nincs kezünkben a megoldás eszköze: a belső erő; és a küldetés biztos tudata, hatástalanok lesznek a szavaink és a cselekedeteink.

Második jó tanács: Ne keresd a magad hasznát!
Aranyat érhet a sikerélmény, vagy a fontosság tudata. Motiválhat bennünket az is, hogy szeretünk valakit, vagy aggódunk érte. De ezek a mi szükségleteink, és nem azé, akihez a küldetésünk szól.

Harmadik jó tanács: Ahhoz menj, aki nyitott; és akkor menj, amikor nyitott.
Bár a hitünket mindig vállalnunk kell, sőt beszélnünk is kell róla, e beszéd során nem nélkülözhetjük a bölcsességet. Fontos szempont, hogy akihez szólunk, nyitott-e a befogadásra!

Negyedik jó tanács: Ne akard minden áron meggyőzni a másikat! Ne legyen benned 'megmentési kényszer'. Ha valaki nem motivált abban, hogy feladja a meggyőződését, te sem fogod meggyőzni. Az erőszakos rábeszélés - ösztönösen - ellenállást vált ki belőle.

Ötödik jó tanács: Örülj a sikernek! Lépj túl a kudarcon!

Nézzétek, én úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé; legyetek tehát okosak, ahogy a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől; mert kiszolgáltatnak majd benneteket a főtanácsnak, és zsinagógáikban meg fognak korbácsolni titeket.
Uralkodókhoz és királyokhoz hurcolnak majd benneteket miattam, tanúságtételül nekik, és a nemzeteknek. De amikor kiszolgáltatnak benneteket, ne aggódjatok, hogy hogyan, vagy mit beszéljetek; mert megadatik majd nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok a beszélők, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél bennetek.
Ám halálra adja majd testvér a testvért, és apa a fiút, fellázadnak majd a gyermekek szüleik ellen, és halálra adják őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevem miatt, de aki helytáll mindvégig, az megmenekül.
Amikor üldöznek titeket ebben a városban, meneküljetek a másikba; mert bizony mondom nektek, nem fejezitek be Izrael városait, amíg eljön az Emberfia.

 
Mint szikla a hullámverésben
 
Nem csak külső támadások miatt, hanem belülről fakadó érzések és indulatok következtében is széteshet az ember. Mert üldözést sokféleképpen szenvedünk, és néha a bennünk támadt nagyobb, mint ami kívülről ered. De mindegyik hősies helytállást kíván! Erre tanít ma Jézus.
Helytállni egyrészt magunk miatt kell, hogy túléljük a katasztrófát; másrészt pedig a világ miatt, hogy megmutassuk, kiben gyökerezik az életünk.
 
Az a szikla, amelyik a tengerben áll, szüntelen hullámverésnek van kitéve. Eső veri, szélviharok ostromolják, forróság perzseli. Néhány darab egészen biztosan leválik róla.
Fogadhatná ezt úgy is, mint igazságtalan állapotot. Érezhetné magát tehetetlennek és kiszolgáltatottnak, sajnálkozhatna a körülményein, és lázadhatna is ellene.
Ehelyett: rendületlen és kitartó. Tudja, hogy gerince a tenger mélyéig nyúlik, alapja a föld magjában van.

Néha nagyon kemény időszakot élünk át. Minden bizonytalan, és összeomlani látszik, amit építettünk. Kezelnünk kell ezt a vészhelyzetet, főleg, ha emberek okozzák.
Mi legyen a stratégiánk? Az, amit Jézus mond. Az óvatosság, az okos magatartás, és az ártatlan-, vagyis tiszta kéz. Ha a vészhelyzet az életünket fenyegeti, akkor pedig: a menekülés.

Lelkileg nagyon megvisel bennünket az ilyen időszak! Lehet, hogy úgy érezzük, tehetetlen bábok vagyunk, amit mások mozgatnak, mi pedig nem tehetünk semmit.
Máskor dühöngünk és lázadunk; vagy épp ellenkezőleg, megvert kutyaként összehúzzuk magunkat egy sarokban.
De a szikla példát ad nekünk! Kiegyenesíthetjük a derekunkat, és nyugodt magabiztossággal nézhetünk szembe a viszontagságokkal. Mint akik tudják, hogy megingathatatlan szikla-alapon állnak. 

- De óvakodjatok az emberektől, mert törvényszékre adnak titeket, és zsinagógáikban megkorbácsolnak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, bizonyságul maguknak és a pogány népeknek.
- De amikor kiszolgáltatnak benneteket, ne aggodalmaskodjatok, hogy hogyan vagy mit beszéljetek, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mivel nem ti vagytok, akik szóltok, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok.
- Halálra adja pedig testvér testvérét, apa gyermekét, fellázadnak a gyermekek szüleik ellen, és megöletik őket.
Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én személyem miatt, de aki mindvégig helytáll, az megmenekül.

 
Helytállókra van szüksége
  
Istennek olyan emberre van szüksége, aki:
 
1. Nem fél odaadni magát egy célnak, de annak veszélyeivel szemben óvatos és megfontolt.
2. Kétes, vagy nehéz helyzetben is szilárdan vállalja meggyőződését.
3. Nem aggodalmaskodik.
4. Tenni-, és mondanivalójáról Istent kérdezi.
5. Nehéz körülmények között is mindvégig kitart.
 
Jézus ezt az utat az Ő követésére, ráadásul rendkívüli helyzetekre jelölte ki. De az Ő követését nem lehet elválasztani a hétköznapoktól! Rendkívüli helyzetnek pedig éppen elég az, hogy körülöttünk is inog a világ.
Milyen jó lenne, ha megértenénk, hogy az élet minden területén szükség van a szilárdságunkra!
Mert Isten bennünket választott ki arra, hogy Vele együtt harcoljunk a rossz ellen. Nekünk, keresztényeknek, az a feladatunk, hogy a magunk helyén fenntartsuk a biztonságot, a védelmet és a rendet.

- Nem lehet tanítvány a mester fölött, sem szolga az ő uránál feljebb. Elég a tanítványnak, ha olyanná válik, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebulnak hívják, mennyivel inkább a házanépét?
Ne féljetek hát tőlük; mert semmi nincs elrejtve, ami le ne lepleződne, és nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna.
- Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön.
- Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem képesek elpusztítani. Féljetek inkább attól, aki a lelket is, és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.
- Két kis verebecskét ugye egy fillérért árulnak? És egyetlen ezek közül nem esik a földre Atyátok nélkül. De nektek a fejetek hajszálai is mind meg vannak számolva. Tényleg ne féljetek, sok kis verebecskét felülmúltok ti.
- Tehát mindenkit, aki csak megvall engem az emberek előtt, én is megvallom majd Atyám előtt, aki a mennyekben van. De mindenkit, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

 
 Kitől kell félnünk?
 
2012-es adatok szerint naponta 270 embert ölnek meg a világon - csak azért, mert keresztény. Minden ötödik percben egyet. Jézus mégis azt mondja, hogy ne azoktól féljünk, akik a testünket bánthatják, hanem azoktól, akik a lelkünket akarják megrontani.

Ki az, aki megronthatja a lelkünket?
Az, aki valamilyen módon tévútra akar vezetni bennünket, vagy rá akar venni arra, hogy megtagadjuk Jézust.
Persze, úgy gondoljuk, hogy mi sohasem tagadnánk meg Őt, hiszen sok éve követjük. De Jézust megtagadni nem csak szavakkal lehet! Lehet gyáva, elutasító, megalkuvó magatartással, vagy gondolkodással is.
Amikor valaki azt állítja...
        - a becstelenségről, hogy rossz ugyan, de szükséges,
        - a csalásról, hogy rákényszerítették a körülmények,
        - a hazugságról, hogy csak így lehet boldogulni,
        - a természet-ellenesről, hogy természetes,
        - a szabadosságról, hogy szabadság,
        - a bűnről, hogy mindenki ezt csinálja,
akkor megtagadja Jézust.

Ha szövetséget kötöttünk Jézussal, akkor nem egy- vagy két tanításával kötöttünk szövetséget, hanem a személyével. Ez többek között azt jelenti, hogy mindennel, amit mond, egyetértek; mindent, amit tanácsol, megszívlelek.
Ha nem Vele, hanem valaki mással kezdek el egyetérteni, aki nem azt mondja, amit Jézus, akkor szép lassan megtagadom Őt.
 
Isten hű az emberhez. A mi válaszunk és hűségünk - az életünkön keresztül mutatkozik meg.

- Ne féljetek hát tőlük; mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ismertté ne válna.
- Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban; és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről.
- Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki képes a lelket is, és a testet is elpusztítani a gyehennában.
- Két verebecske ugye egy fillérért kerül eladásra? És egyetlen ezek közül nem esik a földre a ti Atyátok nélkül. Nektek pedig a fejetek minden hajszála meg van számlálva. Hát csakugyan ne féljetek; számos kis verebet felülmúltok ti!
- Mindenkit, aki megvall majd engem az emberek előtt, én is meg fogom vallani Atyám előtt, aki az égben van. De aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki az égben van.

 
Mennyit érsz?
 
Egy ausztrál alapítvány felmérése szerint ma 48,5 millió ember él rabszolgaságban. Több, mint a történelem folyamán bármikor! A drog-, és a fegyverkereskedelem után az emberkereskedelem a legvirágzóbb bűnözői iparág a világon. Egy ember értékét a kereslet, és a felhasználhatóság határozza meg.
A tanulmány szerint a modern kori rabszolgaság áldozata az, akit megfosztanak szabadságától, akire mások tulajdonként tekintenek, akit elcserélhetőnek, eladhatónak vagy éppen elpusztíthatónak tartanak.
Az ember értéktelenségének azonban ellenpéldája is van.
Cristiano Ronaldo-t, a portugál futballistát, 2009 nyarán csaknem 29 milliárd Ft értékű fontért szerződtette /vásárolta meg/ a Real Madrid.
Megkérdeztek ezzel kapcsolatban egy híres sport riportert: - Tényleg megér egy ember ennyi pénzt? A riporter ezt válaszolta: - Mindenki annyit ér, amennyit fizetnek érte.
 
Értünk nagyon sokat fizetett Valaki!
"Mert nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, hanem drága véren, a hibátlan és tiszta Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1 Pét 1,18-19)
Ma pedig azt mondja az Ige: - Nektek még a hajatok szála is számon van tartva!

Ezzel a mondattal új időszámítás kezdődhet az életedben! Mert ezentúl nem kell, hogy a teljesítményeidhez mérd magadat. Azzal sem kell törődnöd, hogy mennyire értékelnek mások. Szerethető vagy-e a szemükben, vagy sem.
Hogy mennyit érsz, azt egyedül az mondhatja meg, aki megteremtett! Mert az Övé vagy. Ő pedig mindennél drágábbnak tart téged.

- Nehogy megijedjetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.
- Nemde két verebecskét egy fillérért árulnak? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Csakugyan ne féljetek, ti sok verebecskénél különbek vagytok.
- Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom mennyei Atyám előtt.

  
Lelkedet - testedet tönkre teheti
 
Mentő-szolgálatot végzünk Isten országa számára. Ehhez a szolgálathoz ad ma Jézus kézikönyvet. Azt mondja: - Menj oda bátran bárkihez. Vidd az Örömhírt! Tégy tanúságot, gyógyítsd. De ésszel!
A magam tapasztalatait figyelembe véve ez igen jó tanács.
Mert nem mindig veszi észre az ember gyereke, hogy félnie kellene valakitől. Úgy gondolja, hogy feltétlenül segítenie kell másokon. Nagy részvét támad bennünk minden szenvedő iránt, és el nem tudjuk képzelni, hogy a szeretetünk és az áldozataink ne segíthetnének valakin. Ezért gyakran mi válunk áldozattá.

Jézus ma azt mondja: - Félj attól, aki kikezdi a lelkedet! Aki tör-zúz benned, és le akarja rombolni az értékeidet. Aki garázdálkodik a szívedben. Védd magad, mert nem tudsz rajta segíteni!

- Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét bocsássak a földre. Nem azért jöttem hogy békét bocsássak, hanem hogy kardot.
Azért jöttem, hogy szembeállítsam az férfit az apjával, a lányt az anyjával, és a menyet anyósával. Saját házanépe lesz az ember ellensége.
Aki inkább szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki inkább szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám.
- Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.
Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt.
- Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.

Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványának oktatását, elment onnan, hogy tanítson és prédikáljon a városokban.

 
 Kit válasszak?
 
A kérdés egyszerűnek látszik, főképpen, ha már letettük a voksunkat Isten mellett. Pedig nem az. Mert életünk folyamán nem csak egyszer kell döntenünk.... Hanem folyamatosan.
Szüntelenül válaszolnunk és választanunk kell.
      - Mi legyen a fontosabb? Jézus ügye, vagy az enyém?
      - Annak a kérését teljesítsem, akit nagyon szeretek, vagy Istenét?
      - Melyik utat válasszam? Amelyik előnnyel jár, vagy amelyik becsülettel?
És ezek még csak a bennünk felmerülő kérdések! Folytathatnánk azokkal, melyeket a világ tesz fel nekünk! Állandóan!
      - Miért nem értesz egyet a szabadelvűséggel?
      - A 'más'-ság elfogadásával?
      - Mi bajod az abortusszal?
      - Miért nem mondod, hogy minden rendben van ebben a világban?
      - Miért nem vagy toleráns a bűnnel kapcsolatban? Mi bajod?

Jézus valóban azért jött, hogy ellentéteket szítson?
Hiszen Isten - a maga természete szerint - harmónia, összhang és békesség. Jézus tele volt szeretettel, megértéssel és irgalommal. Örült az életnek.
A magatartása mégis sokak számára idegen, sértő és ijesztő volt.
Igen, te is idegennek, sértőnek és idegesítőnek tűnhetsz mások előtt, ha nem követed a gondolkodásukat.
De nekünk a kérdésekre Istentől kell hallani a választ!
Jézus ma arra bátorít, hogy bárhol vagyunk is, legyünk egyértelműek! Legyünk magasra helyezett fáklya az Isten kezében!
Azzal, ahogy élünk, beszélünk és gondolkodunk. Fújni fog a szél, és viharok támadnak, de nem kell félnünk, soha nem tudják eloltani a bennünk lobogó tüzet.
Viszont lesznek, akik befogadnak minket. Akiknek utat fogunk mutatni, amikor nem tudják, merre menjenek.
Lehet, hogy körülöttünk nem lesz mindig békesség - de bennünk IGEN.

Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, és aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.
Aki megtalálja az életét, elveszíti azt, és aki elveszíti az életét énértem, megtalálja azt.
Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja, és aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaz ember jutalmát kapja. És ha valaki megitat egyetlent a kicsik közül csupán egy pohár hideg vízzel, mert az tanítvány, bizony mondom nektek, semmiképpen nem veszíti el jutalmát.

 
Bakancslista
 
Nagy divat lett 'bakancslistát' írni arról, hogy mit szeretnénk elérni az életben, hová szeretnénk eljutni, mit szeretnénk látni, átélni. Kell, hogy az embernek céljai legyenek! Kell, hogy valami motiválja; kell, hogy rátaláljon arra, ami őt boldoggá teszi.
Ha valaki arra vágyik, hogy ráleljen a hivatására, akkor ebben az irányban tapogatózik, és nem nyugszik, amíg meg nem találja.
Ha valaki gazdagságra vágyik, mindent meg fog tenni azért, hogy elérje.
Ha valaki a társát keresi, kutatni fog utána.
Ha valaki meg akarja mászni a Mount Everestet, addig edzi magát, amíg fel nem készül.
Keressük-kutatjuk az élet, benne pedig a saját életünk értelmét, mert úgy gondoljuk, ha kitaláltuk, hogy mi is az, akkor boldogok leszünk.
Pedig nem. Mert semmiféle külső cél, semmiféle hivatás, semmilyen cselekedet, de még egy másik ember sem tehet boldoggá minket! Csak boldogabbá!
Boldogok akkor leszünk, ha tudjuk, hogy kik vagyunk. Ha megtaláljuk önmagunkat. Jézus így mondja: aki megtalálja a lelkét, az életét.

Aki kiderítette, hogy ki ő, nyerő pozícióba kerül. Mert minden vágya, tette, ebből a szilárd pontból fog kiindulni. Aki eljut idáig, az nem nem sodródó falevél többé.
De ennyi nem elég. Ha csak az a célja, csak arra használja fel a lehetőségeit, hogy önmagát megvalósítsa (ahogy szokták mondani); akkor belepusztul az önzésbe. A falevél nagyon is függ 'valakitől'. Függ az ágtól, ami táplálja és megtartja őt. Át kell adnia magát, hogy élhessen.

Amikor Jézus azt mondja, hogy el kell veszítenünk az életünket őérte, akkor megijedünk. Mert úgy gondoljuk: - Éppen most találtuk meg, hogyan veszíthetnénk el ismét?
Pedig nincsen másról szó, mint arról, hogy biztos kézbe helyezzük. Egy szerető Atya kezébe. Aki táplál bennünket és megtart. Egy örökkévalóságon át.
Ezért a mi bakancslistánk első helyén ennek a szónak kell szerepelnie: TALÁLD MEG! A másodikon pedig ennek: ADD ÁT! Aztán tégy, amit akarsz.

11. fejezet

- Bizony mondom nektek; asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Bemerítő Jánosnál, de aki kicsi a mennyek országában, nagyobb nála.
Bemerítő János napjaitól pedig mostanáig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.
Mert minden próféta és a törvény Jánosig erről jövendölt.
És ha fel akarjátok fogni; maga Illés ő, aki készül megérkezni.
Akinek van füle, hallja meg!

  
Erőszakkal a mennyek országáért
  
Nehezen érthető szakasz a mai. Legtöbbször megdöbbenünk rajta. Nem szeretünk az erőszakról hallani, nem is értjük, miért beszél Jézus úgy a mennyek országáról, mint amit csak erőszak árán lehet megszerezni.
Hát nem a szelídek, a türelmesek nyerik el? Nem Isten kegyelme által juthatunk el oda?
 
Hadd kezdjem egy történettel!
Két fiú beszélgetett egy alkalommal arról, hogy mi lesz velük a halál után. Mit jelent az, hogy menny és pokol... Ki hova kerül, milyen lesz ott az élete...
Az egyik végül megunta a másik értetlenkedését és ezt mondta neki: - Abban a másik világban ugyanaz leszel, aki most vagy. Csak örökre.

Nem hallottam még ennél rövidebb és talpraesettebb magyarázatot! Bár annyit azért hozzátennék, hogy amikor Istennel találkozunk, Ő letöröl a szemünkről minden könnyet, és begyógyítja a sebeinket is. Így kezdjük meg az örökkévalóságot.
De Isten országa valóban "létállapot".
Egy egész földi élet áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy meghatározzuk saját magunkat, belső valóságunkat, létállapotunkat.
Sok döntési helyzetet, próbát - vagy inkább lehetőséget? - kapunk ehhez. Néha nagyon nehezet. Ez mind harcot jelent. Vívódást önmagunkkal. Erőfeszítést. Út-törést.
Az ilyen helyzetek azt kívánják tőlünk, hogy megküzdjünk velük és átvágjuk magunkat rajtuk. És azt, hogy kitartsunk az elveink mellett.
Bizony, küzdelem ez. De ebben a küzdelemben nem az számít, hogy hányszor esünk el, hanem az, hogy hányszor bízunk újra.

Visszatérve az Igéhez:
Jézussal kitárult egy kapu. Az Ő megjelenéséig a zsidók azt hitték, hogy ezen a kapun csak ők mehetnek át. Csak előttük nyílik meg.
János kitörte, Jézus pedig világméretűvé szélesítette ezt a kaput. Bárki átmehet rajta, aki megküzd érte!
Bemerítő Jánostól és Jézustól kezdődően már senki nem mondhatja magáról azt, hogy: én öröklöm az üdvösséget, mert zsidó, vagy keresztény, vagy Isten-hívő vagyok. Senki nem mondhatja, hogy: beleszülettem az örökségbe. Jár nekem.
Azok öröklik Isten Országát,
- akik képesek megújulni gondolkodásukban.
- Akik képesek visszafordulni egy útról, ami nem helyes.
Azok öröklik Isten Országát,
- akik nem külső cselekedetekkel akarják megnyerni az Isten jóindulatát,
- hanem személyes bizalommal, lélekkel közelednek hozzá.
Azok öröklik Isten Országát,
- akik hősiesen megharcolnak önmagukkal, és Jézus-képüvé formálják az arcukat.

- De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a piactéren ülő gyerekekhez, akik kiáltanak a társaiknak, és mondják: 'Fuvoláztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, és nem sírtatok.'
Mert eljött János, nem evett és nem ivott, és azt mondták: 'Ördöge van!'
Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondják: 'Íme, a falánk és iszákos ember, a vámosok és bűnösök barátja!'
- De a bölcsességet igazolják az eredményei.

 
A bölcsességről
 
Gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy mi is az a bölcsesség, hiszen mindegyikünk szeretné, ha rendelkezne ezzel a tulajdonsággal.
Még akkor is, ha - mint Jézus szavaiból kiderül -, az emberek nem mindig értik meg a bölcsességből fakadó cselekedeteket. Lehet, hogy ésszerűtlennek tűnnek számukra.
Ez persze fájdalmas dolog, de nem tántoríthat el bennünket a bölcsesség keresésétől! Nem kell hozzá az emberek jóváhagyása. A közreműködése sem. Még csak az sem, hogy igaznak véljék.
Jutalmunk az eredmény lesz, amit a bölcs magatartás automatikusan generál.

Mi tehát a bölcsesség?
Úgy tudnám meghatározni, hogy: Tudáson alapuló megfontolt cselekvés.
A tudás, a bölcs tudása: több, mint okosság.
      - Az okosság emberi síkon tör előre, a bölcsesség a mélységeket és a magasságokat kutatja.
      - Az okosság ésszerűen cselekszik. A bölcsességet az erkölcsi megfontolás, és a jóság is vezérli.
      - Az okosságot a kíváncsiság és a verseny tüzeli, a bölcsességet a jószándék.
      - Az okosság büszke, a bölcsesség alázatos.
      - Az okosság elboldogul Isten nélkül, a bölcsesség sohasem.
  
A bölcs tudása nem csupán az ész terméke, hanem a megélt tapasztalaté is. A bölcs pedig úgy szerzi a tapasztalatait, hogy nem pusztán emberi, hanem természetfeletti síkon is vizsgálódik. Keresi a természetfeletti összefüggéseket.
A megfontoltság olyan gondolkodás, mely számításba veszi a következményeket, és döntéseit eszerint hozza.
Cselekvés nélkül pedig minden bölcsesség hiábavaló.

Ha most valakinek megfordul a fejében, hogy nem is olyan egyszerű megszerezni a bölcsességet, és érdemes-e ennyit fáradozni érte; akkor nagyon gyorsan verje ki a fejéből ezt a gondolatot!
Mert ugyan igaz, hogy elég, ha megtartjuk Isten parancsait - hiszen Ő maga bölcs -, és nincs szükségünk többre; de az is igaz, hogy Isten munkatársakat keres! 
A bölcsesség pedig hasznos eredményeket produkál - nem csak a magunk - hanem mások számára is.
Ugye nem kétséges, hogy ebben a világban mennyire szükség van arra, hogy jó tanácsot kapjon valaki? Ugye sikeres családtagokat szeretnénk látni magunk körül? Ugye örülnénk, ha segíteni tudnánk a barátainknak és az ismerőseinknek, hogy ne meggondolatlanul, hanem okosan cselekedjenek? Ugye fontosnak tartjuk, hogy akiket hozzánk küld az Isten, azoknak ne csak megértést, hanem lelkierőt is adjunk?
  
Ha igen, akkor nincs választásunk.
Szerezzük meg azt a bölcsességet! 

Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg:
- Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban.
- De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek.
- És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig.
De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.

 
Szívem, Korozain!
 
Amikor ma reggel azon gondolkodtam, vajon mit is jelenthet számunkra ez az Ige, nehéz helyzetbe kerültem. Mert azt tudom, hogy Isten szava nem holt betű. Nem másoknak és nem is a múlt emberének szól, hanem ma, nekem, nekünk.
De mit üzenhet a mai? Mi közöm nekem Korozainhoz?
Mindenesetre elővettem szépen a lexikonokat és a térképet is, hogy kiindulásképpen valami közelebbi ismeretem legyen az említett városokról. Amit lehet, azt megtudtam róluk.
Tiruszról, Szidonról és Szodomáról is.

Aztán egy rémületes gondolat nyilallt a fejembe!
Nem a térképen kell nekem ezeket a városokat keresnem! Hiszen itt vannak egészen közel. A szívemben.
Így aztán adja magát néhány kérdés. Ha akarod, tedd fel magadnak te is.

Megtért-e az én Korozain-szívem? Ahová minden nap beengedem az Istent. Meg akar-e térni azokból a bűnökből, melyek talán nem olyan nagyok, de állandóan jelen vannak az életemben? Nem védekezik-e azzal, hogy ugyanilyen bűnöket mindenki elkövet? Meghallgatom-e Jézust, amikor szólni akar, mert valamilyen téren elégedetlen velem? Ki tudok-e mozdulni a megszokottságból, ha már ezerszer figyelmeztetett?

Ha ezzel megvagyunk, javaslom; adjunk hálát Istennek azért a sok kegyelemért, amivel eddigi életünk folyamán elhalmozott minket! Adjunk hálát a tegnap, és a ma ajándékaiért!
Adjunk hálát a megváltásért. A türelemért, a gondoskodásért, és azért a szeretetért, amit még "Korozain-szívünk" iránt is táplál!

Abban az időben így szólt Jézus: - Magasztallak téged Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és felfedted a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú fel akarja tárni.

  
A menny és a föld titkai
 
Röpke néhány mondatban annyi gondolat, amennyi egy emberöltőre elég...

I. Az Atya a menny és a föld titkait csak a kicsinyek előtt fedi fel. Hát a 'kicsi' itt elég enyhe kifejezés, mert az eredeti szó azt jelenti; gyerekes, együgyű, oktalan, naiv.
Mi az üzenet? Senki az eszével nem képes megérteni sem Istent, sem az Ő világát. Csak aki egyszerű szívvel közeledik Hozzá, az előtt tárja fel a titkait.
 
II. Mi következik ebből számunkra? Egészen gyakorlati dolog.
Ha nem érted Istent, vagy azt, ami az életedben történik, akkor ne is gondolkozz túl sokat! Ne bonyolíts túl a dolgokat, és ne törd a fejedet! Egyszerűen hagyatkozz arra, ami már réges-rég papírra vésetett!
    - Ha azt mondta: - Ne aggódj a holnap miatt.... akkor ne aggódj!
    - Ha azt mondta: - Ne félj, én megsegítelek.... akkor ne félj, hanem várd a segítségét!
    - Ha azt mondta: - Ne csüggedj... akkor emeld fel a fejedet!
 
Merj ráhagyatkozni, naivan, akár együgyűen is! Majd akkor felfedi Önmagát. Megmutatja, hogy kicsoda Ő!

Abban az időben ezt mondta Jézus: - Hálát adok neked Atyám, ég és föld ura, hogy eltitkoltad ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett ez neked!
Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú fel akarja tárni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok majd nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert jóindulatú vagyok és alázatos szívű -- és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyen elviselhető.

 
Meddig húzzuk az igát?
 
A tanítványok nagyon jól tudták, miről beszél Jézus, amikor az igát emlegeti. Történelmük során sokszor viselték idegen népek és királyok igáját. Ebben az időben éppen a rómaiak igája alatt szenvedtek.
De nyögték a farizeusok igáját is, akik a 10 parancsot másik 613-mal magyarázták és szabályozták.
Amikor tehát Jézus azt mondja nekik: - Az én igámat vegyétek magatokra!, határozott megkönnyebbülést érezhettek.
  
Mi is hordozunk néhány igát. Külsőt is, belsőt is. A külsők a kötelességeink, a belsők a vállalásaink.
A kötelességeinken nem nagyon tudunk változtatni, de a vállalásainkat néha átgondolhatnánk.
Letehetjük például az aggodalmaskodás terheit. A bűneink, a sérelmeink, a haragunk igáját. Az irigység kötelékét. Megszabadulhatunk a borúlátás súlyától. Levethetjük magunkról a másoknak való megfelelés kényszerét, de a nemtörődömséget és az önzést is.

Jézus igájának titka: az egyszerűség és az alázatos szív. Mi is ebben fogunk nyugalmat találni.

Abban az időben így szólt Jézus: - Magasztallak téged Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és felfedted a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.
- Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú fel akarja tárni.
- Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek.
- Vegyétek az én igámat magatokra, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

 
Vegyétek magatokra!
 
'Vegyétek az én igámat magatokra...'
Ez a mondat elég furcsa gondolatokat ébreszthet bennünk! Például azt, hogy ha követni akarjuk Jézust, akkor nehéz dolgokat kell vállalnunk. Igába kell hajtani a fejünket, és olyan terheket kell a vállunkra venni, melyek alatt kétrét görnyedünk.

Van azonban az 'iga' kifejezésnek egy másik jelentése is. Ez pedig, a mérleg!
Amivel abban az időben is a súlyokat mérték. Hogy jó volt-e ez a mérleg, az attól függött, hogy becsületes volt-e a kereskedő.
Mi Jézus mérlege, vagy mércéje?
Erre Ő maga adja meg a választ: a szelídség és az alázat. A szelídség azt jelenti, hogy jóindulatú, barátságos, higgadt. A szív alázata pedig a szerénység.
A mérleg egyik serpenyőjében tehát jóindulat, barátságosság, higgadtság és szerénység van, a másikban pedig ennek fejében a megtalált nyugalom.
Jézus azt mondja; ez a mérleg jó, azaz megbízható és becsületes.
 
Emberségünknek súlya van. Mérni lehet. Mi Jézus mérlegével mérünk. Ezt 'vesszük magunkra', ezt sajátítjuk el, ezt tanuljuk. Sikereinket azon mérhetjük le, hogy mennyire találtuk meg a szívünk nyugalmát és békéjét.

- Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek.
- Vegyétek az én igámat magatokra, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

 
Kinek az igáját hordozod?
 
Szerintem ezeket a mondatokat akkor érti meg az ember, ha:
- vagy van magához való esze,
- vagy elég idős,
- vagy már sokat szenvedett.
Mert amíg valaki tele van energiával, addig azt gondolja, amit én is korábban: - Igen, nagyon jó Jézussal együtt lenni, mert megnyugvást és erőt ad. Aztán mehetek tovább. Amíg el nem fáradok, vagy ki nem dőlök ismét. De milyen igát kellene felvennem???
 
Néha úgy vélekedünk róla; talán ez is egy a keresztény erények közül, amit nem könnyű elsajátítani. De nincs az a kedves szó, még Jézustól se, amiért mi még egy igát önként magunkra akarnánk venni! Van nekünk terhünk amúgy is, épp elég.

Nézzük hát, mi is az az iga!
Hétköznapi értelemben: az állat vonóerejét az ember kezébe adó eszköz.
Átvitt értelemben pedig...
Olyan eszköz, ami az ember "vonóerejét" - vagyis testi, lelki, szellemi energiáit - összefogja, és valakinek a kezébe helyezi.
Egyszerűbben: függés valakitől.

A kérdés csak az: - A mi életünkben kinek a kezében van ez az eszköz?
A sajátunkéban, vagy Istenében? Ki irányít? Bocsánat a hasonlatért; de az ökör, vagy a gazda?
Ha akkor megyünk Istenhez, amikor már végképp elfáradtunk, vagy kidőltünk önként vállalt terheink alatt, és semmi erőnk nincs, akkor a saját igánkat hordozzuk.
Ám ha a feladataink, a tennivalóink, az ötleteink, a vállalásaink előtt megyünk Istenhez, és tőle várunk eligazítást, akkor Jézusét.
Ez esetben elfáradni sem fogunk. 

- Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én nyugalmat adok nektek.
- Vegyétek az én igámat magatokra, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű -- és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

 
Szelíd... és nem más...
 
Mit jelent a szelídség? Milyen az alázatos szív?
Épp a minap telefonált egyik tanítványom, és mondja: - Azt hittem, az a szelíd, akinek fát lehet vágni a hátán. - Nem - mondom -, az a marha. (Már bocsánat a kifejezésért.)
Akinek fát lehet vágni a hátán, az valószínűleg gyenge, vagy kicsi az önértékelése, és úgy gondolja, hogy ő ezt érdemli.

A szelíd lefordítva azt jelenti: jóindulatú, barátságos, és higgadt. Az alázat pedig szerénységet jelöl.
Nézzük meg Jézust! Ő jóindulatú volt, barátságos és higgadt. (Kivéve, amikor a farizeusokkal került szembe.) De nem volt gyenge és az önértékelésével sem volt semmi probléma! Nagyon is erős volt, és tudta, hogy Ő kicsoda.

Amit ma megtanulhatunk Jézustól, az az, hogy próbáljunk meg úgy viszonyulni másokhoz, ahogyan Ő tette. Jóindulattal, barátságosan, higgadtan. De tartsuk meg a határainkat! Ha valaki romboló, vagy megalázó módon közeledik hozzánk, verjük vissza a támadásait!
Ahogy szokták volt mondani: Isten nem birkáknak, hanem bárányoknak teremtett minket.

12. fejezet

Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vitt át az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették.
A farizeusok meglátták ezt, és szóvá tették:
- Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad tenni.
Ő azt felelte nekik:
- Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival megéhezett? Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem a társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak.
Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el bűnt?
Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a templom.
Ha tudnátok, mi jelent: "Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot", nem ítélnétek el az ártatlanokat. Az Emberfia ura a szombatnak is.

 
Ne csinálj a kalász tépéséből aratást!
 
Sajnálom, de a mai Ige a törvénykezőknek szól.
Hogy jobban megértsük, elmondom ennek a történetnek a hátterét.
Isten azt az egyszerű parancsot adta az embernek, hogy szentelje meg a szombatot. Vagyis, ne dolgozzon.
Szegény farizeusok - akik amúgy nagy felelősséget éreztek Isten szava iránt! - úgy gondolták, hogy feltétlenül meg kell magyarázniuk, hogyan is értette ezt Isten. Leültek és meghatároztak 39 féle munkát, melyet tilos volt szombaton végezni. Ezek között volt az aratás is!
Teljesen kétségbe estek, amikor azt látták, hogy a tanítványok semmibe veszik a tiltást. Hová vezet ez a renitens magatartás? Mi lesz így az Isten parancsaiból?
De nagy figyelmeztetés nekik ez a mai!
- Ne te határozd meg, hogy Isten hogyan gondolkodjon!
A kiszolgáltatottaknak, a gyengéknek, az éhezőknek pedig ezt üzeni ma az Emberfia:
- Megértelek, amikor nem tudsz, vagy nem akarsz megfelelni valaki más elvárásainak. Szívem mélyéből szeretlek téged. Sokkal többet jelentesz nekem minden szabálynál és elvárásnál. Én alkottam a törvényt, és ezért fölötte is állok. Egyél! Az élet minden másnál fontosabb! 

A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan.
Nagy tömeg követte, és ő mindegyiküket meggyógyította, de szigorúan megtiltotta, hogy terjesszék a hírét. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése, aki ezt mondta:
,,Íme, az én szolgám, akit választottam, szeretettem, akiben lelkem kedvét leli. Lelkemet adom őbelé, és ő ítéletet hirdet a népeknek. Nem vitatkozik és nem kiabál, az utcákon senki sem hallja a szavát. A megroppant nádat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek majd a nemzetek."
Iz 42,1-4

 
Akiben lelkem kedvét leli
 
Jézus minden percben tudta, hogy mire rendelte Őt Isten. Ebben a tudatban élt, gondolkodott és cselekedett. Belesimulva az Atya tenyerébe. Nem akart más, vagy jobb életet. Neki az volt a legjobb, hogy ismerte önmagát, és önmagával kapcsolatban Isten terveit. Összhangban élt.

Sok mindenért küszködünk ebben az életben. Sok fontos dolgot teszünk. De azt hiszem, az lenne az egyik legfontosabb dolog amit tehetünk, hogy rájövünk, mire is hívott el bennünket az Isten.
Mert ha ezt látnánk, az felülírna bennünk mindent. Mi is összhangban élhetnénk.
Olyanok lennénk, mint a növény, amelyik virágba borul, és illatával elárasztja a környezetét. Pedig semmi mást nem tesz, mint amire rendeltetett. Mint ami a természetéből fakad.

És történne még valami: a világnak abban a szegletében, ahol élünk, helyreállna a rend és a harmónia. Boldogok lennénk...
Isten nekünk is azt mondaná ám, hogy kedvét leli bennünk!

Ekkor az írástudók és a farizeusok közül némelyek így válaszoltak neki: - Mester, szeretnénk tőled jelet látni.
De ő ezt válaszolta nekik: - Semmirekellő és házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem fog jelet kapni, hacsak nem Jónás próféta jelét. Mert ahogy Jónás volt a cethal gyomrában három nap és három éjjel, úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel.
A ninivei férfiak feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére, és íme, nagyobb van itt, mint Jónás.
Dél királynője fel fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni, mert ő eljött a föld határairól meghallgatni Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.


Uram, adj nekem jelet!

Ha valamennyire is ismerjük a Biblia könyveit, akkor tudjuk, hogy Isten - kérésre, vagy kérés nélkül -, bőségesen osztogatja a jeleket és a csodákat.
Vegyük például Mózes és a fáraó történetét, vagy Gedeon kitett gyapjúját. De olvashatunk Dávid királyról is, aki nehéz helyzetében így szólt Istenhez:
'Adj jelt nekem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és szégyenüljenek meg, amikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem.' (Zsolt 86,17)
Acház királynak meg - amikor az rettegett az országára törő ellenségtől - éppen Isten tanácsolja:
'Kérj jelet magadnak az Úrtól, a te Istenedtől, kérj lentről a mélységből,
vagy fentről a magasságból!' (Iz 7,11)

Így bátorította Isten, pedig már korábban megígérte neki a győzelmet.
És hogy ne csak az Ószövetségre hivatkozzak... Maguk az apostolok is azt kérték Istentől, hogy adjon jeleket általuk.
'Uram, nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe,
jelek és csodák történjenek.' (ApCsel 4,30)

Az Úr pedig jelekkel és csodákkal kísérte munkájukat.
 
Ez a hosszú bevezető csak arra szolgált, hogy feltehessem a kérdést:
- Vajon mi kérhetünk-e jelet Istentől? Vagy: - Mikor kérhetünk jelet Istentől? (Merthogy egyikünk sem szeretné ugyebár, ha a farizeusokhoz hasonlóan jól le lenne teremtve ezért a dologért.)
A kérdés persze költői, hiszen remélem, hogy a fenti idézetek már megadták a választ.
Igen, kérhetünk jelet Istentől.
*  Kérhetünk jelet minden esetben, amikor bajban vagyunk, félünk, vagy megerősítésre van szükségünk!
*  Kérhetünk jelet, amikor nem tudjuk, merre induljunk!
*  Kérhetünk jelet, ha bizonytalan helyzetbe kerülünk.
*  És kérhetünk jelet akkor is, amikor Őt visszük az emberek közé.
  
Egyetlen esetben nem kérhetünk jelet!
Ha a szívünk megkeményedett, és próbára akarnánk tenni az Istent.

13. fejezet

Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt. Sok mindent mondott nekik példabeszédekben.
 
- Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útszélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. Amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket.
Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik pedig harmincszorosat.
Akinek van füle, hallja meg!
 
Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle: - Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?
Ezt válaszolta: - Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, nekik viszont nem. Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás jövendölése, aki azt mondta:

 
"Hallván hallotok majd, de nem értetek, és nézvén néztek, de nem láttok.
Megkérgesedett e népnek a szíve.
Nehezen hallanak a fülükkel, a szemüket pedig behunyták.
Hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
s szívükkel ne értsenek.
Nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket".
(Iz 6,9-10)

 
- A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek is, mert hall. Bizony, mondom nektek: sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.
Halljátok hát, hogy mit jelent a magvető példabeszéde.
Amikor valaki hallja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek: ez az, ami az útszélre esett.
A köves talajba hullott pedig az, aki hallja a tanítást, s szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, és csak ideig-óráig tart. Amikor a tanítás miatt szorongatás és üldözés éri, hamar megbotránkozik.
A tövisek közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világ gondjai és a csalóka gazdagság elfojtja azt, úgyhogy nem hoz termést.
Végül: a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja és megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz. Az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig harmincszorosat.

 
Szánts, hogy Jézus vethessen!
 
Mint tanítványok, mutogathatnánk ma másokra, hogy jó lenne megszívlelniük a magvető példázatát és okulniuk belőle; de hát nem mások, hanem mi olvassuk Jézus szavait. Ezért aztán a köveket, meg a töviseket is magunkban kell keresnünk.

Némelyik mag az útszélre esett.
Néha nem a jézusi út kellős közepén járunk, hanem a szélén. Halljuk mi, hogy mit mond Isten, csak nem nagyon akarjuk megérteni. Mert az út szélén a világ is beszél hozzánk, és a világ szava sokszor csábítóbb és hangosabb. Így aztán hol az egyik, hol a másik indít bennünket cselekvésre.
Más magok köves helyre estek.
Néha nem forgatjuk magunkban, nem emésztjük Jézus tanítását egy-egy konkrét kérdéssel kapcsolatban, hanem csak úgy általában tudjuk, hogy mit mond róla. Lehet, hogy még tetszik is az, amit mond. A felszínt azonban sok minden alakítja. Megszorongathat bennünket egy helyzet kísértése, egy csábító lehetőség, vagy egyszerűen magával sodor bennünket az ár.
Néhány másik a tövisek közé esett.
Néha meghallgatjuk Jézust, csak a saját életünkben nem tartjuk megvalósíthatónak azt, amit mond. Vagy nem akarjuk megvalósítani.

Más magok jó földbe hullottak.
Az eddigiekből könnyen kikövetkeztethetjük, hogy mikor lesz a szívünk befogadó, jó talaj. Akkor, ha szántunk.
*  Ha eldöntjük, hogy nem félig-meddig, vagy ímmel-ámmal, hanem egészen átadjuk magunkat Istennek. Mindenben.
*  Ha konkrét kérdés, élet-helyzet, vagy probléma esetén megforgatjuk magunkban, hogy mit mond arról Jézus.
*  Ha felvesszük a kesztyűt akkor, amikor gondok, vagy csábítások akarják megingatni a hitünket, és megharcoljuk a magunk harcát.

Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle:
- Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?
Ő ezt válaszolta: - Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de nekik nem. Akinek ugyanis van, annak még adnak és bővelkedni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért szólok hozzájuk példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.
Beteljesedett rajtuk Izajás jövendölése, mely így szól:

 
"Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok.
Érzéketlenné lett e népnek a szíve,
nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták,
hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
s szívükkel ne értsenek;
nehogy megtérjenek, és meggyógyítsam őket"
Iz 6,9-10

 
- A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. Bizony, mondom nektek: sok próféta és sok igaz ember vágyott látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.

 
Akinek van, annak még adnak
 
Lelkivezetésre jött hozzám az egyik tanítványom, és beszélgetés közben éppen erre az Igére terelődött a szó. Kicsit felháborodva kérdezte: - Nem annak kellene inkább adni, akinek nincs, mint annak, akinek már úgyis van? Különösen akkor, ha a mennyek országának titkairól van szó? Hogy gondolta ezt Jézus?
Ma sem tudok mást mondani, mint amit akkor neki mondtam...

Mindenki hall Isten országáról. Az egyik ember megérti, a másik nem.
Aki megérti, az azért érti meg, mert elgondolkodott rajta, véleményt alkotott, döntést hozott, és megengedte, hogy hatással legyen az életére, vagyis átformálja. Ő már gazdag. Neki már van valamije. Megragadott, birtokba vett valamit Isten szavaiból és titkaiból. Neki érdemes még adni, érdemes rábízni, odaajándékozni további titkokat, mert ugyanígy fog velük bánni.
Aki viszont - bár hallja - de nem fogadja magába, nem hordozza és forgatja a szívében Isten szavait, attól még azt is elveszik, amije addig volt, vagyis az élete egyre sivárabb lesz.

De a ti szemetek boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott meglátni, amiket ti láttok, és nem látta meg; hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta meg.

Boldogok vagytok, mert láttok

Az apostoloknak mondja ezt Jézus, akik a példabeszédek magyarázatáról kérdezték Őt. Felér egy dicsérettel! Mert azt feltételezi, hogy tanítványként megértették a mennyek országának titkait. Vagy legalábbis: kezdték megérteni.
Mi vajon értjük Isten országának titkait? Te érted?
Ha valamit is megértettél már belőle - látó és halló ember vagy.

Ez az Ige két dologra bátorít minket.
Az egyik: úgy hallgassuk az Isten szavát, hogy az hatással legyen az életünkre! Vagyis átformálhasson minket.
A másik: bátran kérdezzük és kutassuk Isten - ránk, és csak ránk vonatkozó - személyes akaratát! Figyeljük a jelzéseit, az eseményeket, melyek történnek velünk, és olvassunk belőlük!

Istennek mindegyikünkkel terve van. Egészen különleges és nagyszerű. Boldog vagy, ha ismered a tervét, melyet veled kapcsolatban gondolt el!

Más példázatot is elmagyarázott nekik, mondván: - Hasonló a mennyek országa az emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt szórt a gabona közé és elment. De amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is.
Odamentek a szolgák a gazdához és mondták neki: - Uram, hát nem jó magot vetettél a földedbe? Akkor honnan van a konkoly? Azt felelte nekik: - Ellenséges ember tette ezt.
A szolgák erre megkérdezték tőle: - Akarod, hogy elmenjünk és összeszedjük? Ő azonban azt felelte: - Nem, nehogy a konkolyt kiszedve gyökerestől kitépjétek vele együtt a búzát is. Engedjétek együtt növekedni mindkettőt az aratás idejéig, és az aratás idején mondom majd az aratómunkásoknak: - Gyűjtsétek össze először a konkolyt és kötözzétek össze kévébe, hogy elégessék, a búzát pedig hordjátok be a csűrömbe.
 
Másik példázatot is elmagyarázott nekik, mondván: - Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet megfogván az ember elvetett a földjébe. Ez kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb más veteményeknél, és fává lesz, úgyhogy jönnek az ég madarai és fészket raknak az ágai között.
 
Másik példázatot is mondott nekik: - Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet az asszony megfogott, és belekevert három mérő lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.
Mindezeket példázatokban mondta el Jézus a tömegnek. Példázatok nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék a próféta szava: "Példázatokra nyitom majd a számat, kimondom a kezdetektől elrejtetteket." [Zsolt 78,2].

Ekkor otthagyta a tömeget és elment haza. Odamentek hozzá a tanítványai és ezt mondták: - Magyarázd meg nekünk a példázatot a szántóföldben lévő konkolyról!

Ő pedig így felelt nekik: - Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, a sátán, az aratás ideje az örökkévalóság beteljesedése, az aratómunkások pedig az angyalok.
Ahogy összeszedik a konkolyt és tűzben elégetik, úgy lesz az örökkévalóság beteljesedésekor is: az Emberfia elküldi az ő angyalait, és összeszednek majd az ő országában minden botrányt, és törvénytelenséget cselekvőt, és belevetik őket a tüzes kemencébe. Lesz ott jajgatás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak felragyognak majd, ahogy a nap, Atyjuk országában. Akinek füle van, hallja meg!


A búza és a konkoly

Annyira egyértelmű ez a példabeszéd, hogy kíváncsivá tett.
Jézus azt mondja, hogy a jó mag, vagyis a búza az igazakat jelenti, a konkoly pedig a bűnre csábítókat, és azokat, akik gonoszságot cselekszenek.
Hadd mondjam el, mit tudtam meg ezekről a növényekről!

A búza (az igazak):
*  az egész föld egyik legfontosabb tápláléka
*  jó alkalmazkodó-képesség jellemzi
*  szinte minden része hasznos
*  gyökérzete mélyre nyúlik (gyökereinek teljes hosszúsága 1–2 m, a mellékgyökérzete pedig, ha összeadjuk a hosszúságukat, a 10 km-t is elérheti!!!)
*  ha magját vízbe teszik, belső átalakuláson megy keresztül, ezáltal a benne levő tápláló anyagok könnyebben emészthetők
*  ha magját megőrlik, kenyér lesz belőle
*  az élet és a jólét szimbóluma.
  
A konkoly (a bűnre csábítók, és a gonoszok):
*  neve = szédítő vadóc
*  gyökerét összefonja a búza gyökerével
*  fejlődésének kezdeti szakaszában nagyon hasonlít a búzához
*  virágzásakor gyönyörű színben pompázik
*  magja mérgező, a gabona magjával keveredve halált okozhat.
Egyetlen jó tulajdonsága, hogy jelenlétében a búza 50 %-kal nagyobbra nő!!!
 
Ki-ki vonja le a megfelelő következtetéseket!

Egy másik példabeszédet is mondott nekik: - A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda, és elvetett a földjébe. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészket raknak az ágai között.
Ismét más példabeszédet mondott: - A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, és belekeverte három merő lisztbe, s az egész megkelt tőle.
Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a népnek.
Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Így beteljesedett, amit a próféta mondott:
"Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat''
(Zsolt 78,2)


A mustármag titka

A palesztinai fekete mustár magja akkora, hogy alig lehet észrevenni. A mákszemnél is kisebb. Ám, ha elvetik, három-négy méter magasra nő, törzse pedig olyan erős, hogy madarak fészkelhetnek rajta.
Nos, ehhez a maghoz hasonlítja Jézus az Isten országát. (Királyságát, erejét, hatalmát.)
A tanulság pedig?
Akármilyen kicsi, de jó dolog, gondolat, terv, ötlet, vagy adomány megszületett benned, azt ne kicsinyeld le, mert Isten ereje hatalmas fává fogja növeszteni! 

- Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet.
- Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt.

Isten kincsei

A mennyek országa azt jelenti: Isten királysága. Vagyis; élő, dinamikus jelenléte valahol. Így olvassuk el most még egyszer.... lassan.... az evangéliumot! ....... Megvan? Akkor léphetünk tovább. Nézzük meg, mit mondd!
A szántóföldbe rejtett kincs...
Napi rutinunk során úgy gondoljuk, semmi érdekes nincs az életünkben. De nem árt, ha jobban körülnézünk! Mert megakadhat valamiben az ekénk, vagy akár ki is csorbul. Az első "adta-teremtette" után érdemes jobban átvizsgálnunk a körülményeket, azt, hogy mi okozta a fennakadást. Lehet, hogy nem egy értéktelen kő, hanem valami nagyon nagy kincs!
Ha rászánok egy kis időt és fáradságot, a felszín alatt felfedezhetem Isten jelenlétét. Ő abban a helyzetben tenni akar értem, vagy velem valamit. Lehet, hogy figyelmeztetni akar valamire. Ami először bosszúságnak látszik, abban lehet, hogy ajándék rejtőzik.
 
A kereskedő hasonlatában...
Isten legértékesebb alkotása az ember. Olyan, mint az igazgyöngy. Sokunkat már megtalált, de Ő tovább keres. Nem aggódik, nem halogat - cselekszik. És mindent megtesz, mindent odaad a soron következőért!
Ez már akkor is így van, amikor mi még nem látjuk.

- Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amit egy ember megtalált, újra elrejtett, aztán örömében elment, eladta mindenét amije csak volt, és megvette ezt a szántóföldet.
- Továbbá hasonló a mennyek országa az üzletemberhez, aki szép gyöngyöket keres. Találván egy rendkívül értékes gyöngyöt, elment, eladta mindenét amije csak volt, és megvásárolta azt.
- Ismét hasonló a mennyek országa a tengerbe dobott kerítőhálóhoz, amely minden fajta halat összeszed. Amikor megtelik, kivonják a partra, leülnek, és összegyűjtik a jókat egy edénybe, a hitványakat viszont kidobják. Így lesz az örökkévalóság beteljesedésekor; kimennek majd az angyalok, kiválasztják a hitványakat a tisztességesek közül, és belevetik őket a tűznek kemencéjébe. Lesz majd ott jajgatás és fogak csikorgatása.
- Megértettétek mindezeket?
Azt válaszolták neki: - Igen.
De ő így folytatta: - Ezért tehát minden írástudó, aki megtaníttatott a mennyek országára, hasonló a ház urához, aki a kincsesládájából újat és régit vesz elő.


A legjobb üzlet

Senki sem fektet be pénzt, vagy energiát olyan üzletbe, amelyikről tudja, hogy nem fog hasznot hozni. A jó üzletember első ismérve tehát, hogy képes mérlegelni, és döntést hozni.
A második az, hogy elszánt. Tisztában van vele, hogy nem köthet kompromisszumokat. Megérti: ha el akar érni valamit, akkor áldozatot kell hoznia, sőt!, néha mindent kockára kell tennie.
A jó üzletember harmadik ismérve, hogy tanul a bukásaiból.
Végül pedig a negyedik: sikereit nem egyszerre éri el, de minden nap dolgozik érte.

Csak az az ember tesz meg mindent azért, hogy megismerje Istent, és az Ő országát, aki már megértette, hogy ez a legnagyobb tét, és érték az életében.
Aki megértette, az már képes mérlegre tenni gondolkodásának és tetteinek következményét, illetve lehetőségeit, és döntést hozni azokkal kapcsolatban.
Tudja, hogy néha mindent kockára kell tennie, ha kell, fel is áldoznia azért, hogy megtartsa, vagy megszerezze. Eszébe sem jut kompromisszumokat kötni.
Őrzi a kincsét, melyet megszerzett. Ennek során követ el hibákat, de igyekszik tanulni belőlük.
Naponta dolgozik azért, hogy egyre jobban megismerje Isten országának értékeit.

- Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet.
- Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor talált egy nagyon értékeset, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette.
- Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványát pedig kidobják.
Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe dobják őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
- Megértettétek mindezeket?
Azt felelték neki: - Igen Uram.
Erre így folytatta: - Minden írástudó, aki járatos a mennyek országának tanításában, ahhoz az emberhez hasonlít, aki kincseskamrájából újat és régit hoz elő.


Mennyit ér neked a mennyek országa?

Mindnyájan nagyon sok kinccsel rendelkezünk. Mert mindazt, amit magunkban hordozunk, valamiféle őrizendő dolognak tekintjük. Függetlenül attól, hogy mit gondolnak róla mások. Ilyen például a gondolkodásunk, az értékrendünk, a meggyőződéseink, az emlékeink, a tulajdonságaink, a céljaink, stb...
Nincs másunk. Abból élünk, amink van, és másokat is abból éltetünk.
Vannak azonban fordulópontok az életünkben, amikor választhatunk. Megtartjuk az eddigieket, vagy egy részét kicseréljük.
Ez a választás nem mindig könnyű! Csak akkor, amikor az érték, amire rátaláltunk, egyértelműen mindent megér. Új, de azonnal tudjuk róla, hogy a régi, vagy a régi egy része feláldozható érte.
Más esetben sejtjük ugyan, hogy meglévő kincseink nem igazgyöngyök... de valamiből élnünk kell. Túl kell élni. Ezért ragaszkodunk hozzájuk. A szívünk viszont állandó keresésben van. Mert érzi, hogy van szebb, jobb, egészségesebb, boldogabb élet. Mégis kockázatos vállalkozás a csere! Félelmetes dolog a megszokott helyett az ismeretlen felé tartani. Talán azért, mert tudjuk, hogy lesz egy pont, amikor semmink nem lesz! A régit feladtuk, az új még nem a miénk.

Jézus ma arra bátorít minket, hogy - bármelyik élethelyzetben vagyunk is pillanatnyilag -, bízzunk abban, hogy Isten valami nagyon jót tartogat nekünk!
Ha merjük vállalni a kockázatot, és félelmeink ellenére is képesek vagyunk feladni jól megszokott gondolkodásmódunkat, esetenként rögeszméinket, szorongásainkat, elképzeléseinket, vagy fájó sebeinket, akkor minden álmunkat meghaladó kincset ad cserébe.
Az lesz a mi személyes mennyországunk.

- Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefog. Amikor megtelik, felhúzzák a partra, leülnek, és a jókat edényekbe válogatják, a hitványát pedig kidobják.
Így lesz a világ végén is. Az angyalok elmennek, kiválogatják a gonoszokat az igazak közül és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
- Megértettétek mindezeket?
Azt felelték: - Igen Uram.
Ő pedig azt mondta nekik: - Minden írástudó, aki járatos a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.
Amikor ezeket a példabeszédeket elmondta, Jézus eltávozott onnan.


Isten türelme

Félelmetes. Hogy egy szóval fejezzem ki.
Hiszen sok ember, aki hitvány dolgokat művel, azt gondolja: - Minden rendben van az életemmel. Bárki bármit mond is, nekem így jó.
Lehet; de tisztában van vele, hogy ha bekerül a hálóba, jön a válogatás? Amikor nem az számít, hogy ő, vagy mások mit gondolnak az életéről? Nem is kérdezik! Jönnek az angyalok, és puff!, már ki is hajították! Vagy nincs tisztában azzal, hogy mi a gonoszság? Pedig világos!
Mindenki gonosz, aki haszontalan, káros, vagy hitvány dolgokat művel. Aki ócska, hibás, silány vagy rossz gondolatokat dédelget magában. Aki semmirekellő, gyáva és férfiatlan.
Nem én mondom ezt! Hanem Jézus. Isten olyan Király, aki végtelenül türelmes. Mindent megtesz értünk, mindent odaad. Sőt fel is áldoz! De a gonoszságot nem fogadja be.

Visszament a saját falujába, és az ottaniakat tanította a zsinagógájukban.
Azok csodálkozva kérdezgették: - Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatevő ereje? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?
És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: - Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.
Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.


A hitetlenség gyökere
Avagy: Adj esélyt Jézusnak!

Ez így nagyon furcsán hangzik, ugye? Mert mihez kellene Istennek esély? Ő mindent megtehet! Ha egyszer elindul, olyan, mint a lavina! Nincs, ami megállítsa!
Illetve egy valami mégis van, sajnos. Ez pedig az ember kételkedése.

Képzeld! Meg tudod állítani Istent.
Amikor például nem bízol abban, hogy egy helyzet megváltozhat az életedben, vagy azt mondod, hogy veled még semmi rendkívüli nem történt, és nem is fog soha; akkor megállítod Istent.
Amikor a fejed tele van gondokkal, de nem jut eszedbe, hogy odavidd Őelé, vagy egy problémával kapcsolatban ezer kérdésed van Hozzá, de csak a panaszkodásig jutsz el; akkor megállítod Istent. Megkötözöd a kezét.

A mi szívünkben is van egy rész, ahol "názáretiek" laknak.
A jó hír az, hogy el tudjuk hallgattatni őket! Csak kiáltanunk kell, mint annak az apának, aki Jézushoz vitte a gyermekét: "Hiszek Uram, segíts az én hitetlenségemen!"

Adj esélyt Jézusnak, hogy megmutathassa nagy hatalmát az életedben!

14. fejezet

Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét. Ez Keresztelő János - mondta szolgáinak - feltámadt, innen van benne a csodatevő erő.
Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki testvérének, Fülöpnek volt a felesége. János ugyanis figyelmeztette: 'Nincs megengedve neked, hogy ő a tiéd legyen.'
Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. Tetszett ez Heródesnek, ezért esküvel megígérte, hogy megadja neki, bármit kér is tőle. Az - mivel az anyja már előre kioktatta -, így szólt: 'Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.' A király elszomorodott, de az eskü és az asztalnál ülők miatt megparancsolta, hogy adják oda neki. Elküldött és lefejeztette Jánost a börtönben. A fejét odavitték egy tálon és átadták a lánynak, az meg odavitte anyjának.
A tanítványai pedig fogták a holttestet és eltemették őt, aztán elmentek és hírül vitték Jézusnak.


Fejek hullhatnak

Heródes Antipasz nem gyűlölte Jánost. Félt tőle. Mert szemébe mondta az igazságot.
Heródiás gyűlölte Jánost. Mert ellene beszélt.
Salomét nem érdekelte János. Ő csak egy játszma részese volt.
A vendégek meg szórakozni akartak...

Döbbenetes, nem?
Elgondolkodtatott ez a történet. Körülöttünk is fejek hullanak?
Mi is elhallgattatjuk azt, aki szemünkbe mondja az igazságot?
Bosszúra vágyunk, ha valaki rosszat tesz nekünk?
Hogyan bánunk azokkal, akik nem fontosak számunkra? Úgy, ahogy az érdekeink kívánják?
Néha meg csak vendégek vagyunk?
Melyik szereplőhöz hasonlíthatjuk magunkat?

Ez a történet azzal szembesít bennünket, hogy mennyit érünk.
Még nem késő! Még nem szólalt meg a zene. 

Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre, egyedül.
A tömegek tudomást szereztek erről és követték őt gyalog a városokból. Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megkönyörült rajtuk, és meggyógyította a köztük lévő betegeket.
Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: - Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.
Jézus azonban azt mondta nekik: - Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.
Azok ezt felelték neki: - Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.
Azt mondta nekik: - Hozzátok ide.
Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte, aztán odaadta a kenyereket a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva.


Adjatok nekik enni!

Ez a felszólítás az apostoloknak szól. Jézus már megtette a magáét; azt, amit abban a helyzetben csak Ő tudott megtenni.
Most a tanítványokon a sor. Vagyis rajtunk, akik tanítványoknak mondjuk magunkat.

Nagyon jók vagyunk abban, hogy észleljük a problémákat. Nagyon jó, hogy érzékenyen reagálunk a körülöttünk élők szükségeire és szenvedésére. Az már kevésbé jó, hogy a megoldást rögtön Jézusra hárítjuk. Adjon békét, lakassa jól az éhezőket, vezesse helyes útra a szeretteinket, stb...
Ráadásul: tegye mindezt oly módon, ahogy az a mi szempontunkból jónak tűnik!
Egyszerűbb tanácsot adni Istennek, mint azon fáradozni, hogy hozzájáruljunk a megoldáshoz. Nem?

Jézus ma megfordítja a gondolkodásunkat, sőt!, bemutatót is tart!
Ha szembekerülsz egy problémával:
    1. Nézz körül, hogy mi az, ami neked van! Amivel segíteni tudnál.
    2. Add oda, ajánld fel Jézusnak, bármilyen apróságnak tűnik is!
    3. Várj, amíg Jézus megmondja, hogy mit kezdj vele!
    4. Cselekedj.

A többi nem a te dolgod. Hacsak az nem, hogy gyönyörködsz az eredményben.

Ezután nyomban megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte a népet, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt.
Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: - Kísértet!, és félelmükben kiáltozni kezdtek.
Jézus azonban mindjárt szólt nekik: - Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
Péter így válaszolt neki: - Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.
Ő azt mondta: - Gyere!
Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen Jézus felé.
Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: - Uram! Ments meg engem!
Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: - Te kishitű! Miért kételkedtél?
Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél.
Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: - Valóban Isten Fia vagy!


Uram, ments meg engem!

Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába... Több száz métert megtettek már, amikor kitört a vihar.
A galileai tengeren gyakoriak voltak az esti viharok. De amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan erejüket is vesztették. Kivéve ezen az éjszakán. Ezen az éjszakán a tanítványok estétől reggelig küzdöttek vele.

Amikor Jézussal járunk, akkor általában Ő mondja meg, hogy mit tegyünk. Nem dirigálja minden lépésünket, de meghatározza az utunk irányát és figyelemmel is kíséri.
Egészen biztos lehetsz abban, hogy tud róla, ha viharba kerültél!
Lehet, hogy úgy érzed, túl sok ideje küzdesz már a szél ellen, és a tenger elnyeléssel fenyeget. Lehet, hogy félelmedben össze-vissza kiáltozol.
Ma azt üzeni: Kiálts hozzá! Kiálts egy irányba! Mindig ugyanazt:
    - "Ments meg engem!"
Mivel Ő fölötte áll a hullámoknak és ura a viharoknak is, ki fogja nyújtani a kezét, és megragadja a tiédet. Hidd el, hogy nem csak Pétert, hanem téged is visszavezet a csónakod biztonságába.
Ezt mondja:
"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején,
én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem."

Zsolt 50,15

Ezután nyomban megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte a népet, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt.
Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: - Kísértet!, és félelmükben kiáltozni kezdtek.
Jézus azonban mindjárt szólt nekik: - Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
Péter így válaszolt neki: - Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.
Ő azt mondta: - Gyere!
Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen Jézus felé.
Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: - Uram! Ments meg engem!
Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: - Te kishitű! Miért kételkedtél?
Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél.
Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: - Valóban Isten Fia vagy!
Átkeltek a tavon és Genezáret földjére jutottak. Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, üzentek az egész környékre, odahozták hozzá mindazokat, akik betegek voltak, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.


A vízen járókhoz

Ez az Ige azoknak szól, akik éppen most járnak a vízen.
Vagyis: hitből ráléptek egy útra, hogy elérjenek valamit. Ami emberileg lehetetlen. Ők - és csak ők! - tudják, mert átélik, hogy milyen fergeteges érzés a hullámok hátán gyalogolni! Igaz, időről időre átélik azt is, hogy el akarja őket nyelni a tenger.
Mert a tengernek ez a tulajdonsága.
A körülöttünk lévőknek ez a tulajdonsága. A körülményeknek ez a tulajdonsága. Vagy jobb esetben a néma szemlélés. Keveseknek adatik meg, hogy a csónakból valaki bátorítsa őket, az meg még ritkább, hogy bárki is együtt lépjen ki vele a vízre.

Ha te vagy az, aki most a vízen jár, bátorítalak! (Azon a jogon, hogy én is a hullámokat taposom.)
Isten azt üzeni: Ne félj! Kiálts Hozzá, ha érzed a tenger lehúzó erejét. Emeld fel a fejedet! Fel... fel... fel. Amíg ismét csak Őt látod és a célt. Ha vihar támad a szívedben, vagy kételkedni kezdesz a józan eszedben, amiért ez az ötlet egyáltalán fölmerült benned; nézz Jézusra! Ő kezdte! Ő mondta.
Légy erős és bátor! Megérkezel!

15. fejezet

Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből és megkérdezték: - Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományától? Hisz nem mossák meg a kezüket, amikor kenyeret esznek.
Ezután magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: - Figyeljetek ide és értsétek meg: nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.
Erre odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: - Tudsz róla, hogy a farizeusok e szavak hallatán megbotránkoztak?
Ő így válaszolt: - Tövestől kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket: vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.


Térj vissza a lényeghez!

Életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbálunk megfelelni.
Megpróbálunk megfelelni a férjünk/feleségünk elvárásainak.
A szüleink elvárásainak. A gyerekeink ki sem mondott elvárásainak.
Munkahelyünkön a főnök elvárásainak.
A társadalom elvárásainak, az egyházunk elvárásainak.
Ezeken kívül ott vannak még a saját elvárásaink is, valamint azok, melyekről úgy gondoljuk, hogy Isten várja el tőlünk.

Hát ember legyen a talpán, aki mindezt a sok elvárást teljesíteni képes! Illetve, ha teljesíteni képes, akkor már nem is egyszerűen csak ember, hanem farizeus. Már régen elveszett a szabályok tömkelegében. Van egy külső máz, de nincsen meg a lényeg.

Jézus mondatai felszabadító erővel bírnak!
Minden kívülről jövő dolognál, külső és belső kényszernél sokkal, sokkal fontosabb az, ami a szívünkben van. Mert ami kijön onnan, az vagy megtisztítja, vagy beszennyezi a világot.
Egyébként is: egyszer rá fogunk jönni - ha máskor nem, az örökkévalóságban -, hogy az elvárás olyan növény, amit nem Isten ültetett.
Amit Ő ültetett el a szívünkbe, azzal kell kezdenünk valamit.

Onnét továbbmenve Jézus Tírusz és Szidon* vidékére vonult vissza.
Egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: - Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.
Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: - Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.
Ekkor így szólt: - Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.
Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: - Uram, segíts rajtam!
Erre így válaszolt: - Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.
De az asszony csak folytatta: - Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.
Erre Jézus így szólt hozzá: - Ó, asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, ahogy akarod.
És abban az órában meggyógyult a lánya.
----------------------------------------------------------------
* Tírusz és Szidon = Pogány városok a Genezáret-tavától északra kb. 50 km távolságra.


Ó, asszony, nagy a te hited!

Nagyon tanulságos történet, legalábbis azok számára, akik kérnek valamit Istentől. Nézzük!
Jézus nem érzi, hogy küldetése lenne ehhez az asszonyhoz. Nem hatja meg az anyai fájdalom. Nem engedi, hogy megérintse a gyerek szenvedése. Nem veszi fel a kesztyűt a démonnal szemben sem. A kiabálás is hidegen hagyja.
De van egy pillanat, amikor minden megfordul benne!
Hadd mondjam úgy: összeomlik az ellenállása és egész valójában megrendül, amikor azt tapasztalja, hogy ez a nő nem fog engedni.

Az asszony helyében mi ezerszer feladtuk volna már.
Ha Isten nem szán meg bennünket, amikor a fájdalomtól utána sikoltozunk, akkor azt mondjuk; - Jobb, ha elfogadom ezt a helyzetet, belefáradtam a küzdelembe.
Vagy ezt: - Nem érdemlem meg, hogy meghallgasson az Isten.
Néha az értelmünkkel próbálunk magyarázatot találni az elutasításra; hiszen biztosan van valami oka, vagy célja.
Látszólag belenyugszunk, hogy nem történik semmi. Valójában pedig csak egy keserű tapasztalattal - és sok kérdéssel - több lesz a tarsolyunkban.

A mai Ige egészen más utat mutat nekünk!
Ha egy pogány asszony az ő rendületlen és kitartó harcával meg tudta fordítani Jézus szívét; gondolod, hogy te, aki az Ő gyermeke vagy - ne tudnád???

Rajta hát! Folytasd, amit elkezdtél! Ne add fel! Vívd ki Jézus csodálatát!

Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük sánták, vakok, némák, nyomorékok és sok másféle beteg, akiket letettek a lábaihoz. Ő pedig meggyógyította őket.
A tömeg ámuldozott, amikor látta a némákat beszélni, a nyomorékokat egészségesen, a sántákat járni, a vakokat látni, és dicsőítették Izrael Istenét.
Jézus pedig magához hívta a tanítványait és mondta nekik: - Szánom a népet, hogy három napja már velem vannak, és nem ettek. Éhesen pedig nem akarom őket elengedni, nehogy kidőljenek az úton.
A tanítványok azt felelték neki: - Honnan lenne e pusztában annyi kenyerünk, hogy megetessünk ekkora tömeget?
Jézus megkérdezte tőlük: - Hány kenyeretek van?
Ők így válaszoltak: - Hét, és néhány apró halunk.
Ekkor felszólította a sokaságot, hogy telepedjenek le a földre.
És megfogta a hét kenyeret és a halakat, és hálát adott, és megtörte, és odaadta a tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak.
És fölszedték a maradék darabokat, hét tele nagy kosárral.

  
Éhesen nem akarom őket elengedni

Erősen hiszek abban, hogy Jézus ma sem akarja, hogy éhesen menjünk el tőle, vagy legyengülve.
Egyáltalán nem csak a lelkünket akarja táplálni! Neki az is fontos, hogy a testi szükségleteinkről gondoskodjon. Ma ugyanúgy, ahogy régen, nagyon sajnálna bennünket, ha erőtlenül kellene útra kelnünk.
Ha naphosszat ott ülünk a lábainál, lehet, hogy elfelejtünk enni. Mert sokkal fontosabb dolgok történnek. De ha útra kelünk, gondoskodik rólunk.

Istennél minden lehetséges, és ha kell, lehetetlen eszközt is megad nekünk ahhoz, hogy hatékonyan és erővel tudjuk Őt szolgálni.
Nincs a mainál jobb alkalom arra, hogy bármit kérjünk tőle!
Vegyük ki a tarisznyánkból az utolsó hét kenyerünket, és azt a pár halat! Bármi legyen is az. Tudom, kockázatos nagyon. De ne féljünk! Ha már nem lesz a kezünkben semmi, akkor Jézus hatalmában lesz minden.
Mondjuk ezt:
Uram, ettől kezdve a Te kezedben van....
Már nem az én gondom, hanem a Tiéd.
Tökéletesen megbízom benned.

16. fejezet

Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: - Kinek tartják az emberek az Emberfiát?
Ők ezt felelték: - Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.
Erre megkérdezte őket: - De ti kinek mondotok engem?
Simon Péter válaszolt: - Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
Jézus azt felelte neki: - Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.
Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is.


Boldog vagy Simon!

Három mondat ragadott meg ebben az evangéliumi szakaszban.
*  Az első Jézus kérdése: - DE TI kinek mondotok engem?
*  A második: - Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked.
*  A harmadik: - Mondom neked: te Péter vagy... építek rád.
  
Elgondolkodtam azon, hogy milyen sok időt töltünk azzal, hogy önmagunk körül forognak a gondolataink. Vagy ha nem önmagunk körül, akkor valamelyik másik ember a célpont.
Ha ennek az időnek csak a töredékében foglalkoznánk Istennel, hogy megismerjük Őt, (nem elméletben, hanem gyakorlatban!), akkor mi is válaszolni tudnánk Jézus kérdésére.
Talán még úgy is, ahogy Simon!
Mert amint kinyitunk egy kaput Isten előtt, Ő elkezdi feltárni, 'leleplezni' önmagát. Olyan tulajdonságait, titkait világítja meg előttünk, melyekre emberi ésszel sohasem jöhetnénk rá!

Amikor Simonnal történt meg ez, akkor Jézus új nevet adott neki. Mert már nem csak földi ember volt, hanem egy kicsit mennyei is.
Érdekes módon nem biztos, hogy akkor jutunk el önmagunk megismerésére, ha állandóan a lelkünkben (vagy mások lelkében) "búvárkodunk"!
Lehet, hogy akkor, amikor Istent akarjuk megismerni!!!

Nem csak Simonnak, hanem nekünk is két nevünk van. Van egy 'földi', és van egy mennyei.
A mennyei az, amit Isten beleírt a tenyerébe. Ezt a nevet az egész mennyország ismeri, és nagy reményeket fűz hozzá!
Jó lenne eljutnunk odáig, hogy Jézus kimondhassa előttünk ezt a mennyei nevet! Mert akkor egészen más értelmet nyerne az életünk. Azonnal tudnánk, mi a dolgunk ebben a világban. És kellő öntudatot is kapnánk mellé, hiszen maga Isten mondja azt, hogy: - Építek rád!

Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad.
Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: - Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.
Ő azonban elfordult és azt mondta Péternek: - Távozz előlem, Sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.
Akkor Jézus így szólt tanítványaihoz: - Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?
Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?
Eljön ugyanis majd az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és akkor megfizet mindenkinek aszerint, amit cselekedett.


Minden megtörténhet?

Olyan szépen megtervezzük az életünket, a napjainkat! Aztán hányszor kiáltunk így: - Ez nem lehet igaz! Ez nem történhet meg velem!

Számomra Jézus üzenete ma így hangzik:
- Vannak olyan dolgok az életedben, amelyek ellen harcolnod kell. Nem én adtam. Nem én akartam. De megtörtént. Veled leszek ebben a harcban és erőt adok neked, mert ott, ahol jelen vagyok, nem győzhet a gonosz.
- Van olyan dolog is az életedben, amely ellen hiába küzdesz. Tudom, hogy fáj. Mert elveszítettél valamit. De sohasem engedtem volna, hogy megtörténjen, ha nem tudnék számodra nagyon jót kihozni belőle. Maradj velem! Bízz bennem!

Sokféleképpen lehet reagálni a rossz dolgokra, amik velünk történnek. De Jézus ma arra tanít, hogy akár tudunk rajtuk változtatni, akár nem, maradjunk az Ő nyomában. Szoros kapcsolatban. Bizalmi kötődésben.
Nem akkor találunk újra magunkra, nem akkor kapjuk vissza a békénket, ha ugrálunk körülötte, vagy tanácsokat osztogatunk Istennek, mint Péter. Hanem akkor, ha mögé megyünk és belé kapaszkodunk.
Egyrészt, mert így vezetni tud napról napra - a megoldásig.
Másrészt, mert Mögötte - ha küzdeni kell - védelem alatt állunk.
Harmadrészt pedig: így előttünk ér az Atyához, és egészen biztosan közbenjár értünk.

Akkor Jézus így szólt tanítványaihoz: - Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni az életét; elveszíti. Aki azonban értem elveszíti, megtalálja azt.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de a lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, s megfizet mindenkinek tettei szerint.
Bizony, mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.


Aki utánam akar jönni

Számomra - többek között - azért jó, hogy Jézus élt ezen a földön, mert utat mutatott. Előttem járta be az ember-életet.
Minden harcában sikeres volt. Pedig sok harcot vívott! Vitatkozott a farizeusokkal, démonokat űzött ki, betegségek fölött győzött, küzdött az apostolok hitéért, stb...

Minden harcához más módszert választott. Az ellenségeskedő elöljárókkal szembeszállt. Ha nem látta értelmét a szembeszállásnak, kitért. A démonok és a betegségek fölött hatalmat gyakorolt. A tanítványoknak magyarázott és példát mutatott.
A szent helyet nem tisztelő árusokat meg egyszerűen kihajigálta a templomból.

Több alkalommal saját magával is meg kellett vívnia a csatát. Például a megkísértésekor, vagy az Olajfák hegyén.
Hát ez elég soknak tűnik. De azt elmondhatjuk, hogy Jézus győztes életet élt!
Ennek pedig az a titka, hogy felvette a keresztjét. Vagyis azokat a problémákat, melyek az életével együtt jártak.
Sohasem menekült el előlük. Sohasem tagadta le őket. Sohasem odázta el a megoldásukat. Sohasem hárította másra a felelősséget, és Istent sem okolta miattuk. Végül pedig: sohasem mondta, hogy az emberiség az Ő nagy keresztje, és neki ez a sors jutott.

Hát ebből sokat tanulhatunk!
Például azt, hogy ha győztes életet akarunk élni, akkor nem kell elfutnunk az életünket érintő problémák elöl. Mert ha nagyon menekülünk, nem a problémákat, hanem saját magunkat veszítjük el!
Ha viszont - Jézushoz hasonlóan - megpróbáljuk őket megoldani (úgy, ahogy tudjuk), akkor szabadságot nyerünk fölöttük. Vagyis megnyerjük az életet.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne csak a saját szempontunkból, hanem Isten nézőpontjából is lássuk a dolgokat. Ehhez persze túl kell lépni önmagunkon. Lehetséges, hogy meg kell tagadni ösztönös vágyainkat, vagy reakcióinkat. El is veszíthetünk valamit.
De ha megtesszük Jézusért, akkor valóban a követőivé válunk.

17. fejezet

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és őket külön felvitte egy magas hegyre.
Ott elváltozott előttük, ragyogott az arca, mint a nap, ruhái pedig fehérek lettek, mint a fény.
És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele.
Péter ekkor azt mondta Jézusnak: - Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet, és Illésnek egyet.
Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: - Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!
Ennek hallatán a tanítványok arcra estek és nagyon megrémültek.
Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: - Álljatok fel, és ne féljetek!
Azok felemelték a szemüket, de senkit sem láttak, csak egyedül Jézust.
Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: - Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül fel nem támad.


Jézussal a hegyen

Azt hiszem, néhányan közülünk szeretnének olyan élményben részesülni, mint ez a három tanítvány. Még akkor is, ha előre tudnák, hogy lényük mélyéig meg fogja rendíteni őket az esemény. Vagy talán éppen azért...
Isten jelenlétét megtapasztalni, és hallani a hangját ma??? Hogyan lehetséges?
Hát, magunktól biztosan nem.

Amint látjuk, először is az szükséges hozzá, hogy Jézus rámutasson az illetőre: - Te... meg te... meg te.
Kész. Önként jelentkezés nincs.
Másodszor: fel kell menni Jézussal a hegyre. Egy magas hegyre. Fárasztó! Sokkal, de sokkal könnyebb megállni egy helyen, és azt mondani: - Ennyit bírtam. Különben sem történt semmi érdekes.

Ha nem mi döntjük el, hogy felmehetünk-e Jézussal a hegyre, akkor miért beszélünk erről a történetről?
Valóban igaz, hogy nagy kegyelem, ha Isten kiválaszt valakit. De csak a tanítványok közül tud választani!
Mi mindannyian tanítványok vagyunk. Lehet, hogy nem a legmagasabb hegyre akar bennünket felvinni az Isten - de egyre biztosan! Olyanra, amit képesek vagyunk megmászni.
Nézz körül ma a te hegyeden! És ha gyengének, bátortalannak, fáradtnak, vagy csüggedtnek érzed magadat, akkor tudd, hogy Jézus ott áll melletted. Megérint és ezt mondja: - Állj fel, és ne félj! 

Megkérdezték őt a tanítványai:
- Miért mondják hát az írástudók, hogy Illésnek kell eljönnie először?
Ő ezt felelte:
- Illés csakugyan eljön, és helyreállít mindent, sőt, mondom nektek, Illés már eljött, de nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit akartak.
- Éppígy az Emberfiának is szenvedni kell tőlük.
Ekkor megértették a tanítványok, hogy Alámerítő Jánosról beszélt nekik.

  
Eljön és helyreállít mindent

Illés a bálványimádás ellen küzdött Izraelben. "Jutalmul" egészen Hóreb hegyéig, egy barlangba kellett menekülnie, hogy életben maradjon.
János a külső vallásosság helyett őszinte belső megtérésre buzdította az embereket. Őt megölték.
Mindketten út-törők voltak. Mindketten arra tették fel az életüket, azon munkálkodtak, hogy Isten megérkezhessen az ő népéhez, és minden helyreálljon a szívekben.

Minden ember valamiféle szabály-, vagy rendszer alapján építi fel az életét. Még akkor is, ha ez nem tudatos benne. Nézetek, elvek, eszmék, erkölcsi megfontolások és sajátos tapasztalatai alapján összegyúr magának valamit. Ez a valami lassan az életformájává válik, mert a gyakorlat megerősíti a gondolatokat és a szokásokat.
Tehát elég sokat dolgozunk azért, hogy valahogy megálljunk a lábunkon, és boldogulni tudjunk ebben a világban.
Néha mégsem vagyunk boldogok.

Akkor Isten prófétákat küld hozzánk. Isten mindig prófétákat küld maga előtt. Az a feladatuk, hogy rést üssenek jól felépített várfalainkon.
Próféta lehet egyetlen szó, vagy mondat, egy esemény, vagy bármi más, ami mélyen érint bennünket.
Ha engedjük...
Mert megtehetjük, mi is megtehetjük, hogy messze űzzük magunktól, vagy csírájában fojtsuk el Isten hozzánk küldött üzeneteit.
Isten másikat fog küldeni... Mert fontosak vagyunk neki, nagyon.
Mélyre akar eljutni bennünk. Oda, ahol mindent helyreállíthat.
Nem fél a sivárságunktól. Megkövesedett fájdalmaink sem riasztják el. A bűneink sem, ha bánjuk azokat. Félig lehordott utainkon is eligazodik.
Azért jön, hogy életet leheljen belénk.

Amikor Galileában jártak, Jézus azt mondta nekik: - Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föltámad.
Erre nagyon elszomorodtak.
Amikor Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez az adószedők, és azt mondták neki: - A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?
Azt felelte: - De igen!
Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: - Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?
Ő azt felelte: - Az idegenektől.
Jézus erre így szólt: - Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Vedd ki, és add oda nekik értem és érted.


Felejtsd el a kényszert!

A zsidók történetéből tudjuk, hogy néhány száz évvel Jézus születése előtt a templom fenntartása és költségeinek fedezése a király feladata volt. A fogság utáni időben azonban ez a felelősség a népre hárult. Évi két drachma nem volt sok, mindössze egy napszámos két napi bére. Annál jelentősebb volt a cselekedet eszmei értéke, hiszen a közös sorsot, az összetartozást jelentette. Tehát - ebből a szempontból - kötelező volt.

A mi életünkben is vannak olyan dolgok, melyekre úgy tekintünk, mint ami kötelező. Kötelező elvégezni a ház körüli munkát, kötelező jól teljesíteni az irodában, kötelező megszervezni a családi nyaralást, kötelező kedvesnek lenni a házastársunkhoz, stb...
Ami kötelező, az általában nehéz is.
Jézus ma egy másik alternatívát ajánl nekünk a kötelező helyett.
Ez pedig: a LEHETSÉGES.

Királyi gyermekek vagyunk. A felséges Király gyermekei. Tehát gazdagok! Vagy ha nem ezt érezzük, akkor csak kérnünk kell, és máris megkapjuk a gazdagságot.
Ebből a gazdagságból már nem nehéz adni. Nem is kötelező. Csak lehetséges. Mert van rá módunk. Megtehetjük. És miért ne tennénk meg?
Főképpen, ha tudjuk, hogy egy-egy cselekedet nem kerül sokba, de rendkívül nagy eszmei értéke van. A másikkal való közös sorsot, és az összetartozást jelenti.

18. fejezet

Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: - Ki a legnagyobb a mennyek országában?
Erre ő odahívott egy gyereket, közéjük állította és így szólt:
- Bizony, mondom nektek: ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.
- Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül. Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.
- Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, és a hegyekre menvén nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett?
Ha aztán sikerül megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint a többi kilencvenkilencnek, amely el sem veszett.
Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül.


Engedd el magad!

Amikor a Húgom gyerekei kicsik voltak, sokszor előfordult, hogy én altattam el őket. Sétáltam velük a szobában, és énekeltem nekik Jézus szeretetéről. Mindig ugyanazt a dalt. Egészen addig, amíg el nem aludtak.
Akármilyen nyűgösek voltak is, megnyugodtak a karomban. Engem pedig meghatott a bizalmuk, amit belém vetettek.
Volt egy alkalom, amikor egyedül vigyáztam mind az ötre.
A délutáni pihenőnél nyilván azt szerettem volna, ha szépen bemásznak az ágyukba, és egy mese után már szuszognak is, de ők nem így gondolták. Ragaszkodtak a szertartáshoz. Nem volt más választásom, mint engedni nekik.
A legkisebbel kezdtem, aztán jött a következő, aztán az utána következő és így tovább... A nagyoknak már majd' leragadt a szemük, alig bírtak ébren maradni, de csak ültek és vártak a sorukra türelmesen.
Mire mindnyájan elaludtak, úgy éreztem, leszakad a karom. De életem egyik legmegragadóbb élményében volt részem. A külön-külön eltöltött bensőséges percek miatt, a reményteli pillantások-, és a hálás kis mosolyuk miatt, és azért, mert mindegyikükhöz olyan különös módon közel kerülhettem. Nem hiszem, hogy ők emlékeznek erre az estre, de nekem felejthetetlen emlék marad.

Valahogy Isten is hasonlóan érezhet irántunk.
Nem azt várja tőlünk, hogy a nyűgös napokon meg tudjuk nyugtatni magunkat, vagy, hogy minden problémánkra ismerjük a megoldást.
Azt szeretné, ha inkább Őt ismernénk! Ha szükségünk lenne Rá. Ha bíznánk benne.
Akkor boldog, ha Rá hagyatkozunk. Azokat az alkalmakat várja, amikor kimutathatja felénk a szeretetét. Amikor bensőségesen átölelhet minket. Amikor gondoskodhat rólunk. Amikor érezheti, hogy bízunk benne.
Mert egy atya csak akkor atya, ha vannak gyermekei.

- Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha lesz, és egy közülük eltévelyedik, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, és a hegyekre menvén kutatja, amelyik eltévelyedett?
És ha végül megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örvendezik azon, mint a kilencvenkilencen, amely nem tévelyedett el.
- Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

   
Isten soha nem adja fel
(Amire Isten képes - és amire nem)

Isten soha nem hagyja abba az őrködést.
Isten soha nem fáradt, hogy szikkadt legelőről friss fűre vigyen.
Isten soha nem felejti el a nevedet.
Isten soha nem leli kedvét abban, ha a farkasok bántanak.
Nem is hagyja ápolatlanul a sebeidet.

Isten soha nem hív fekete báránynak. Akkor sem, ha eltévedsz.
Isten soha nem vádol - ha megtalál, örül neked.
Isten soha nem riad vissza; ha érted, vagy a tieidért hegyre kell mennie.
Isten soha nem adja fel a keresést.
Mert Isten sohasem veszíti el a hitet és a reményt.

- Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú szájával erősíttessék minden szó.
Ha azokra sem hallgat, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő.
- Bizony mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz; és mindaz, amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is.
Ismét mondom nektek, ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám.
- Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.

  
Csak egyértelműen!
  
A férfiaknak bizonyára nagyon tetszik ez az Ige, mert legtöbbjük nem bonyolítja túl a dolgokat, hanem kimondja, amit gondol, vagy ha az nem használ, akkor döntést hoz.
Az ő szavuk: igen, vagy nem.
Nekünk nőknek nehezebb, mert bennünket a házi tűzhely őrzőinek teremtett az Isten, ennél fogva ott is lehetőséget látunk, ahol már rég nincsen. Mi vagyunk a "minden áron való békesség" élharcosai, akármekkora áldozatot kell is hoznunk érte.
A mi szavunk: ... még hátha... még talán... lehetséges, hogy...
Kimeríthetetlen eszköztárunk van a próbálkozásokhoz! (Úgymint: a türelem, a remény, a hit, a magyarázgatás, a faggatózás, a hiszti, a manipuláció, a hallgatás, stb...)
Közben persze sokat sérülünk. Az eredmény pedig: tehetetlen harag, vagy emésztő gyűlölet; illetve sebeink nyalogatása, egytől tízig terjedő számú barátnő társaságában.

Azt hiszem, Jézus ma leegyszerűsíti számunkra a megoldást.
Így szól a tanácsa (férfiaknak): - Ne dönts elhamarkodottan! Beszéld meg! Adj esélyt!
Így szól a tanácsa (nőknek): - Légy egyértelmű! Mondd ki, amit gondolsz! Ne félj a következményektől!

Ennek a magatartásnak van a legnagyobb esélye arra, hogy eloszlassa a félreértéseket, és segítsen rendezni a másik emberrel való kapcsolatunkat. Sőt, nagyobb összhangot teremthet közöttünk, mint ami addig bármikor is volt.
Ha mégsem, akkor viszont megszabadulunk a felesleges erőfeszítések által okozott stressztől, a fájdalomtól és a sértődöttségtől. Eloldódnak emberi kötelékek, de rájövünk, hogy érdemesebb olyan kapcsolatokat kialakítani, melyekben több az összhang és az egymásra figyelés.

Jézus azt mondja, hogy elég két ember egyetértése ahhoz, hogy új és nagy dolgok szülessenek. Mert akkor bármit kérünk; Ő mellénk áll.

- Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó.
Ha azokra sem hallgat, mondd meg az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő.
Bizony, mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz, és amit eloldotok a földön, el lesz oldva a mennyben is.
- És bizony, mondom nektek: ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

 
Lélegzetelállító hatalom
 
Ha nincs még közösséged, akkor gyorsan keress magadnak! Mert ha nem tartozol egy testvéri csoporthoz, nehéz helyzetben vagy.
Ahogy a mai Igéből is világosan látszik, Jézus nem különálló egyénekre, hanem a szívvel-lélekkel összetartó emberekre épít.
Hatalmas ereje van a közösségnek!
Ez az erő a mennyekig hatol és Isten odafigyel rá. Sőt! Szentesíti a döntéseit!
Ezért olyan fontos a sátánnak, hogy szétdobáljon bennünket. Az "oszd meg és uralkodj" elvét nem a rómaiak találták ki, a sátán már jóval előbb ismerte!
 
A mai Igében Jézus három oldalról is megmutatja, miben áll a testvéri közösség ereje és hatalma.
Az első:
a közösség, mely hiteles emberekből áll, és Isten útján jár (=tanú), tisztábban lát, kétes esetekben pedig helyesebben ítél, mint az egyén. Egyedül nagyobb esélyünk van arra, hogy rosszul lássuk a dolgokat, vagy megmaradjunk egy tévedésben.
A második:
az oldás és a kötés hatalma. Ha szó szerint fordítjuk ezt a két szót: az oldás kötelékektől való megszabadítást, elengedést; a kötés pedig megbilincselést jelent.
Az egyetértő testvéri közösség nehéz igáktól tud eloldozni, rossz helyzeteket képes megszüntetni, és a bűn terhe alól is fel tud szabadítani valakit.
Ugyanakkor védelmet nyújt a gonosz ellen, mert képes megbilincselni helytelen vagy bűnös dolgokat és hatásokat, melyek bennünket érnek.
A harmadik:
amikor emberek egy szívvel-lélekkel kérnek valamit, az megindítja Isten szívét.
Nehéz egyedül küzdeni. Nehéz kitartani a hosszan tartó imában. Olyan közösségben viszont, ahol egymás terhét hordozzák, ez szinte gyerekjáték.
 
Ha nincs még közösséged.... keresd olyan emberek társaságát, akik Isten útján járnak és igazul élnek. Akik hajlandók arra, hogy egymás terhét hordozzák, és akik egy szívvel-lélekkel tudnak kérni.
Meglátod, Isten teljes erejével mögétek áll, és támogat benneteket!

Akkor odament hozzá Péter és megkérdezte: - Uram, hányszor fog vétkezni ellenem a testvérem, én pedig megbocsátok neki? Akár hétszer is?
Jézus ezt válaszolta: - Nem azt mondom neked, hogy akár hétszer, hanem akár hetvenhétszer is!
Ez által hasonlít a mennyek országa a királyi emberhez, aki el akarta számoltatni a szolgáit. De amint elkezdte az elszámoltatást, odavittek hozzá egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. De nem volt miből visszafizetnie, ezért megparancsolta az úr, hogy adják el rabszolgának, a feleségét is, a gyermekeit is, és mindenét amije csak van, és úgy fizessen.
Földre zuhant hát a szolga és leborulva kérte: Légy türelmes hozzám, és mindent visszafizetek neked!
Megkönyörült az úr ezen a szolgán, elbocsátotta őt, és a tartozását is elengedte neki.
De ez a szolga, amikor kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta, és ezt mondta neki: Add vissza, amivel tartozol!
Földre zuhant hát a szolgatársa és könyörgött neki: Légy türelmes hozzám, és visszafizetem neked!
De az nem akarta, hanem elment és börtönbe vetette őt, amíg visszafizeti a tartozását.
Viszont észrevették a szolgatársai, hogy mi történt, és bánkódtak nagyon. Elmentek és értesítették urukat mindarról, ami megesett.
Akkor magához hívatta őt az úr, és ezt mondta neki: Hitvány szolga! Minden adósságodat elengedtem neked, miután könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megszánni a szolgatársadat, ahogyan én is megszántalak téged?
Haragjában az úr átadta őt a kínvallatóknak, amíg vissza nem adja minden tartozását.
Mennyei Atyám is így fog cselekedni veletek, ha nem bocsátotok meg minden egyes testvéreteknek, szívetek mélyéből.

  
Aki megbocsát, Istent tükrözi a világba

Péter úgy gondolta, hogy túltesz a rabbikon, amikor a megbocsátással kapcsolatban a hetes számot emlegeti. Ők ugyanis azt tanították, hogy a harmadik alkalomig kell megbocsátani.
Hát nem Péter tett túl a rabbikon, hanem Jézus!
Mert Ő a külső, szám-, és tényszerűen meghatározható cselekedetek helyett a belső hozzáállásra irányította Péter figyelmét.

Attól nem leszünk szentebbek, ha ezerszer megbocsátunk valakinek, de közben a szívünk nem változik. Igazából tehát az a kérdés: fejlődik-e a személyiségünk? Mennyit változunk az idők folyamán a velünk történt események hatására?
Neheztelünk-e még az emberekre, vagy a világra?
Ezt jól lemérhetjük, ha megfigyeljük, hogy egy napon mennyi időt töltünk el azzal, hogy a csalódásainkra, a sérelmeinkre, és azokra gondolunk, akik megbántottak bennünket. Hányszor érezzük magunkat magányosnak és elkeseredettnek? Hányszor érezzük úgy, hogy valaki megrövidített minket, vagy jogtalanul bánt velünk?

Lelki-szellemi életünk útja belülről kifelé vezet. Ahhoz, hogy kívülről megváltozzunk, először belülről kell megváltoznunk. A gondolkodásunknak kell megváltoznia. Az eseményekhez való hozzáállásunknak kell megváltoznia.
Ha sikerül ezt elérnünk, nyugalomra találunk. Ettől kezdve belső békénk, fényünk és ragyogásunk vetül ki másokra. Nyitottabbak, engedékenyebbek és alázatosabbak leszünk. Elfogadjuk emberségünket, és megértjük a lelki növekedés útját.
Belső fényünk Teremtőnk ragyogását tükrözi. Ekkor azt mondhatjuk: általunk is él a Lélek!

Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: - Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?
Jézus azt felelte neki: - Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.
- Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen.
A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: 'Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'
Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki.
Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: 'Add meg, amivel tartozol.'
A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: 'Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'
Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását.
Amikor társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: 'Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem.
Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd a társadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'
És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását.
- Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.

Amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.


Hetvenszer hétszer

Erősen tiltakoznék az ellen, hogy félreértsük ezt az Igét!
Mert nem azt jelenti, hogy úgy viselkedjünk, mint a birkák, akik eltűrnek mindent, amit tesznek velük.
A leölésre szánt bárányra meg visszatérünk...

Mit NEM jelentenek tehát Jézus szavai.
NEM jelentik azt, hogy némán kell viselnünk a bántásokat.
(Jézus így szólt a főpap szolgájához: - "Miért bántasz engem?") 
NEM jelenti azt, hogy nem védhetjük meg az igazunkat.
(Lásd Jézust, amikor ünnepen gyógyított: - "A szombat van az
emberért.")   
NEM jelenti azt, hogy elébe kell mennünk a pofonoknak.
(Jézus is - amíg tehette - elkerülte Jeruzsálemet.)   
De azt SEM jelenti, hogy a békesség kedvéért, vagy félelemből
elkerüljük a konfrontációt.
(Jézus keményen szembeszállt a farizeusokkal, sőt a véleményét
is elmondta róluk. - "Jaj nektek, mert... " - "Olyanok, mint a
fehérre meszelt sírok...")  
NEM jelenti azt, hogy nem mutathatjuk ki a haragunkat.
(Gondolj Jézusra és a templomi árusokra.)   
NEM jelenti azt, hogy nem szembesíthetünk valakit a tetteivel.
(Ahogy Jézus Pétert egyetlen pillantásával, amikor megtagadta Őt.)  
NEM jelenti azt, hogy következmény nélkül bármit megtehetnek velünk.
(Figyeld meg Jézust a názáretiekkel kapcsolatban.)         

Most nézzük mindezt pozitív megfogalmazásban!
Ha valaki megbánt bennünket:
- hozzuk tudomására, hogy fájdalmat okozott! 
Ha valaki támadóan lép fel:
- védjük meg az igazunkat! 
Ha valaki rossz akarattal van irántunk:
- és tehetjük, kerüljük el az illetőt! 
Ha valakivel összeütközésre kerül sor:
- ne féljünk a vitától, és ne szenvedjünk a "békesség kedvéért"! 
Ha valaki nem ért a szép szóból és ezért dühösek vagyunk:
- vágjunk földhöz egy tányért! 
Ha valaki mély csalódást okozott:
- szembesítsük a tettével és legyen következménye is! 

És most beszéljünk a leölésre szánt bárányról. Igen, vannak helyzetek, amikor nem kerülhetjük el a szenvedést. Ám - ismét Jézustól tanulva - vállaljuk tudatosan, és ne azért, mert úgy gondoljuk, hogy nincs más választásunk.
Tegyük Isten kezébe, és Vele együtt haladjunk végig a megbocsátás útján.
A saját érdekünkben. Mert a neheztelés és a harag börtön.

Jézus meggyógyítja a sebeinket. Nem múlnak el nyomtalanul, ahogyan Jézusé sem, de a Szeretet jeleivé válnak.

Utolsó gondolatként pedig (és megnyugtatásul, ha netán szükséged lenne rá ) hadd idézzek a zsidókhoz írt levélből:
"Enyém a megtorlás, én majd megfizetek." - mondja az Úr.

19. fejezet

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon fölöttük. De a tanítványok elparancsolták őket.
Jézus azonban így szólt: - Hagyjátok csak a gyerekeket, ne akadályozzátok őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa.
Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.


Ilyeneké a mennyek országa

Mi szeretjük a gyerekeket.
Mi a felnőtteket nem szeretjük, akik a szívükben gyermekek maradtak. Naivak, álmodozók... Mindenkiről jót feltételeznek... Reménytelen helyzetben is találnak okot a bizakodásra... Sokszor ésszerűtlenül viselkednek... Gondolataik egyszerűek... számunkra túlzottan is...
Valahogy másik világban élnek.
Az "ilyenekről" azt mondjuk; nem a földön járnak. Talán nem túl magas az intelligencia szintjük, és azért nem értik meg, hogy az élet más, mint amilyennek ők gondolják.

Magunkban lenézzük őket és egy cseppet sem szeretnénk hozzájuk hasonlítani.
Azt gondoljuk, már túl sokat tapasztaltunk ahhoz, hogy naivak maradjunk. Már ismerjük az életet. Tanultunk a fájdalmainkból és nem akarjuk még egyszer átélni őket.
Nem merjük, és nem is akarjuk elveszíteni ezeket a tapasztalatokat.

Az "ilyenekkel" ellentétben.
Mert ők a fájdalmak után is úgy viselkednek, mint a gyerekek. Mint akiknek Atyjuk van a mennyben. Akiben vakon megbíznak. Akiről tudják, hogy felemeli és megvigasztalja őket. Bekötözi a sebeiket. Visszaadja a bizalmukat és az életkedvüket.
Óvatosságra, ugyanakkor bátorságra tanítja őket.
Az "ilyenek" azt tanulták meg, hogy ha hibáznak, új esélyt kapnak. Ezért ők is új esélyt adnak másoknak.
Az "ilyenek" nem tucat-emberek - hanem különlegesek.

Próbáljuk ki! Hátha nekünk is sikerül "ilyenekké" lennünk!
Mielőtt tovább menne Jézus...

Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: - Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Ő azt válaszolta neki: - Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyvalaki jó. Ezért ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.
Az megkérdezte: - Melyikeket?
Jézus azt felelte: - Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Az ifjú erre azt mondta: - Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?
Erre Jézus így szólt hozzá: - Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.
E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.


Gazdagok vagyunk, nagyon

Nem kell erre a fiúra mutogatnunk, mi vagyunk gazdagok, de nagyon.
Minden ember.
Tele van a szívünk ragaszkodással. Az én elképzelésem, az én igazam, az én jogaim, az én akaratom, az én sérelmeim, stb...
Nagy gondot fordítunk arra, hogy ápoljuk, talán még gyarapítsuk is a gazdagságainkat. De elengedni? Azt nem! Mi lenne akkor velünk? Nem maradna semmink.
Ezek a gazdagságok adják az önbecsülésünket. Ezek különböztetnek meg bennünket másoktól. Hogyan adhatnánk oda?
Pedig olyan nehéz néha ekkora gazdagságot hordozni! Olyan nagy teher; vagy nekünk, vagy annak, aki mellettünk él.

Jézus különös útra hív! Azt mondja: - Add el mindened! - Üresítsd ki magadat!

Hogyan lehetséges ez? Sétáljunk ma egyet, és gondolkodjunk el a gazdagságainkon!
Lehet, hogy elég, ha feltesszük a kérdést: - Mi az, ami a legtöbb gondot, vagy nehéz percet okozza az életemben? Mi az, amihez annyira ragaszkodom?

Bátran kövessük Jézust!
Ő nem ragaszkodott semmihez, mégsem érezte azt, hogy alulmaradt volna másokkal szemben! Nem voltak kisebbrendűségi érzései, sem identitás-problémái.
Pontosan tudta, hogy ki Ő, és mi a feladata ebben a világban.
Ugyanezt mi is megtudhatjuk, ha szabadokká válunk.

Jézus most tanítványaihoz fordult: - Bizony, mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Újra azt mondom: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.
Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: - Hát akkor ki üdvözülhet?
Jézus rájuk nézett és így szólt: - Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.
Akkor Péter vette át a szót: - Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?
Jézus így válaszolt: - Bizony, mondom nektek, ti, akik követtetek, az újjászületés idején, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.
- Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, s örökség szerint kap örök életet.
Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.


Gyere át a tű fokán!

A teve a Közel-Kelet népeinek legfontosabb állata volt. A kereskedők, az utazók, a zarándokok nagy létszámú karavánokhoz csatlakoztak, és így indultak el céljaik felé.
Tevék szállították az értékeiket, az eladandó luxuscikkeket, az élelmet, az ivóvizet, és mindazt, amire szükségük volt. Sivatagi útjuk során ez az állat lett számukra az életben maradás feltétele.

Mi is jól megrakott tevéken utazunk. Vannak lelki luxuscikkeink, ami másoknak nincs, ezekkel tehát kereskedhetünk. Van élelmünk és vizünk, lelki tulajdonaink, alapvető jogaink, szükségleteink, elvárásaink, és elképzeléseink, melyek nélkül - úgy gondoljuk - nem maradnánk életben.
De egyszer csak ott állunk a Tű Foka kapuja előtt.
Jézus azt mondja: - Pakold le, amit hoztál, és vezesd át a tevédet!
Pakoljam le? Mennyit dolgoztam érte! Ha ez nincs, hogyan maradok életben?
De Jézus egyre csak ismételgeti: - Pakold le a tevédet.

Mi a kapu innenső oldalán állunk. De Jézus nem. Ő tudja, hogy mennyei Atyánk új kincsekkel, friss étellel vár ránk a másik oldalon. A kiapadt víztömlő és a száraz kenyér helyett, melyeket annyira félünk elveszíteni.
Semmilyen módon nem lehet megszerezni ezeket a kincseket, csak ha átmegyünk a tű fokán.

Választhatunk. Vagy lepakoljuk a tevét, vagy hosszú, hideg éjszakának nézünk elébe.

Ekkor megszólalt Péter és azt mondta: - Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?
Jézus azt felelte nekik: - Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.
És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.


Mi elhagytunk mindent

Az a szülő, aki szereti a gyermekét, mindenét neki adja. Szellemi és anyagi értelemben egyaránt. Mindenét, amije csak van. Ez lehet sok, vagy lehet kevés - de mindenét odaadja.
Isten is hasonlóképpen van velünk. Mindenét nekünk adja.
Egy apró különbség azért van közte és a földi szüleink között. Az, hogy mennyei Atyánk annak a gyermekének tud többet adni, aki jobban kiüresítette önmagát.

Akkor megszólalt Péter és ezt mondta neki: - Nézd, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged; mi lesz velünk?
Jézus ezt válaszolta nekik: - Bizony, mondom nektek, ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az Emberfia helyet foglal az ő dicsőségének trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta fivéreit vagy nővéreit, vagy apját, vagy anyját, vagy gyermekeit, vagy földjét, vagy házát az én nevemért, a többszörösét fogja megkapni, és örök életet fog örökölni.


Szabadon szeretni

Érdekes dolog a tanítványság! Néha azt gondoljuk, hogy Jézus követése olyan, mintha egy nagy törvénykönyvet kellene a kezünkben tartani, amit sűrűn lapozgatunk, hogy el ne vétsünk valami igen fontos szabályt. Pedig nem. Legalábbis; Jézus nem így gondolta.

Amikor Ő meghívott valakit, akkor nem egy szabályrendszer, hanem egy kapcsolat mellett döntött. Volt, aki elfogadta a kapcsolatot, volt, aki nem. Megesett, hogy egy ember önként akart csatlakozni hozzá, de Jézus azt mondta neki, hogy inkább menjen haza. Egy másik, amikor meghallotta, hogy milyen életmódot folytat Jézus, önként ment haza.
Jézus szabadon, és nagyon bölcsen tudott szeretni. Úgy, hogy közben a másik szabadságát is tökéletesen tiszteletben tartotta.

Ma ugyanígy szeret, és ugyanígy akar velünk kapcsolatot teremteni. A maga részéről nem ismeri a 'fél szívvel szeretek' fogalmát. Mert az azt jelentené, hogy egy akadály legyőzheti, vagy megkötheti a szabadságát, amellyel szeret.
Ahogy a kortársai, mi is eldönthetjük, hogy akarjuk-e a Vele való kapcsolatot. Ha pedig már eldöntöttük, akkor rendkívüli módon értékeli, ha legyőzzük a kapcsolatunk útjában álló akadályokat. Bármi legyen is az.
Lehet egy másik ember, akinek fontos szerepe van az életünkben; lehet egy sűrűn teleírt naptár, ami miatt nem tudunk időt szakítani Rá; lehet a biztonság utáni vágyunk, ami kétes értékű magatartást szül; és lehetnek akár a saját vágyaink is, amit a kapcsolat elé helyezünk.
Egy szerelmes férfi, vagy nő, nem gondolkodik azon, hogy a világ végére is kövesse-e a másikat! Előtte nincs akadály.

Jézus tehát az akadályokat legyőzni tudó, szabad szeretetre hív. Ha ezt megtanuljuk, nem csak Őt, hanem a többi embert is így fogjuk szeretni. Gyógyultan, szabadon. 

20. fejezet

- Hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe.
Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek. Azok elmentek.
Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett.
Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: - Miért álltok itt egész nap tétlenül?
Azt felelték neki: - Mert senki sem fogadott fel minket.
Erre azt mondta nekik: - Menjetek el ti is a szőlőbe.
Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: - Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.
Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen:
- Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.
Ő azonban így válaszolt az egyiküknek:
- Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?
Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.

  
Gazda, aki másképp csinálja

Belénk ivódott a "teljesíteni kell" tudata. Akkor érezzük értékesnek magunkat, ha eredményeket tudunk felmutatni. Nyilván azért van ez így, mert a családunkban, az iskolában, a munkahelyünkön, még a keresztény közösségünkben is... teljesítményt és eredményeket várnak tőlünk.
Ennek megfelelően mi is állandóan várunk - elvárunk - valamit másoktól.
A gyerektől azt várjuk, hogy jó jegyeket hozzon haza. A férjünktől azt, hogy úgy viselkedjen, ahogy mi szeretnénk. A feleségünktől, hogy akkor is kedves legyen hozzánk, ha fáradt. A szomszédtól, hogy ne szombaton nyírja a füvet, amikor végre kialudhatnánk magunkat.
Ha pedig valaki nem felel meg az elvárásainknak, máris a fejéhez vágjuk: "Bezzeg mi...".

Jézus ma azt mondja el nekünk, hogy Isten Országában ez egészen másképp van. Neki nem az a fontos, hogy egy ember mit és mennyit tesz, hanem az, hogy létezik.
Elfogadja az ügyességünket, és értékeli is. De akár az utolsó órában visszamegy azokért, akiknek egy teljes napi ügyetlenség vagy reménytelenség van a háta mögött.
Lehetőséget ad a felzárkózásra és díjazza is!

Lehet, hogy önmagunk, vagy mások szemében kiválóak vagyunk. De vigyázzunk! Ha a szívünk ettől büszkévé lesz, vagy megkeményedik, netán az összehasonlítás csapdájába esik; hirtelen az utolsó helyen találhatjuk magunkat.
Mert ezt viszont - Isten már nem értékeli.

Jézus felment Jeruzsálembe, maga mellé vette a tizenkettőt, és az úton ezt mondta nekik: - Nézzétek, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra fogják ítélni őt. Át fogják adni a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de a harmadik napon feltámad.

Ekkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult, hogy kérjen tőle valamit. Ő megkérdezte: - Mit szeretnél?
Így válaszolt: - Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön a te országodban.
Jézus így felelt: - Nem tudjátok, mit kértek. Képesek vagytok kiinni a kelyhet, amelyet én készülök kiinni?
Azt felelték: - Képesek vagyunk.
Ezt válaszolta: - Valóban ki fogjátok inni az én kelyhemet, ellenben, hogy ki üljön jobbomon és balomon, nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.

Meghallván ezt a többi tíz, méltatlankodtak a két testvér miatt. Jézus azonban magához hívta őket, és ezt mondta nekik: - Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak övéiken, és a hatalmasok visszaélnek hatalmukkal. Köztetek ne így legyen! Hanem aki naggyá akar lenni közületek, az legyen a szolgátok. És aki első akar lenni, az a rabszolgátok.
Ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és odaadja az életét váltságdíjul sokakért.

 
Új nemzedék -- új nemzetpolitika

A hatalmi pozíció nagy kísértés! Ha valaki beleül egy székbe, attól kezdve állandóan meg kell küzdenie önnön fontosságának tudatával. Régen is, ma is így van ez, minden nemzedék életében.

Jézus azonban új nemzedéket hozott létre az Ő követőiből! Új nemzetpolitikát adott a kezükbe. A hatalom harca helyett egymás szolgálatának szellemét ültette el ennek az új nemzedéknek a szívében. Az Ő Országának ez az alkotmánya.
Két pontban foglalható össze:
1. Ha naggyá akarsz lenni, szolgáld a többieket!
2. Ha első akarsz lenni, akkor még jobban szolgálj feléjük!
Aki nagyobb akar lenni a többieknél, az addig növekedjen, addig gyúrja magát, amíg meg nem születik benne ez a lelkület.

Isten megengedte, hogy a vallási és a világi hatalmak visszaéljenek a hatalmukkal, amikor Jézust elítélték. Azt is megengedte, hogy később az apostolokkal tegyék ugyanezt. Ma pedig megengedi, hogy velünk.
Mert nem számít. A hatalmaskodás nem számít. Az csak itt és most lehetséges.
Az új nemzedék 'versengése' számít. Mert ők egymást megelőzve örökkévaló értékeket visznek az Örökkévalóhoz. Emberek lelkét és életét.

Abban az időben odament hozzá a Zebedeus fiúk anyja a fiaival együtt, és leborult, hogy kérjen tőle valamit. Jézus így szólt hozzá: - Mit kívánsz? Ő pedig így válaszolt: - Rendeld el, hogy kinevezzék az én két fiam közül az egyiket a jobbodra, a másikat a balodra a te országodban.
Jézus ezt válaszolta: - Nem tudjátok, mit kértek. Képesek vagytok kiinni a poharat, amit én készülök kiinni? Azt felelték neki: - Képesek. Ő erre azt mondta nekik: - Valóban ki fogjátok inni az én poharamat, de kinevezni valakit a jobbomra vagy a balomra, nem az én dolgom elrendelni, mert az az azoké, akiknek Atyám készítette.
Amikor meghallotta ezt a többi tíz, méltatlankodtak a két testvér miatt.
Jézus azonban magához hívta őket, és ezt mondta: - Tudjátok, hogy a népek fejedelmei hatalmaskodnak, és akik nagyok, azok visszaélnek hatalmukkal. Köztetek ne így legyen, hanem ha valaki naggyá akar válni közületek, az a szolgátok lesz, és ha valaki első akar lenni közületek, az a rabszolgátok lesz.
Ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy kiszolgálják, hanem szolgálni, és odaadni az életét váltságul sokakért cserébe.


Aki naggyá akar válni

Legtöbbször nem mások szolgái, vagy rabszolgái vagyunk, hanem a magunké. A saját akaratunk és kívánságunk rabszolgái. Bennünk van az önzés és a hatalomvágy, aminek ki vagyunk szolgáltatva. Úgy gondoljuk, minden akkor lenne jó, akkor menne jól, ha a mi akaratunk és vágyaink szerint történne. Néha még a szolgaság álarcában is uralkodunk.
Ameddig ez így van, minden lehetséges alkalommal kihasználunk másokat.

Jézus ezt az 'ön-rabszolgát' jött felszabadítani. Lefizette értünk a váltságdíjat is. Ettől függetlenül mi magunk dönthetjük el, hogy elindulunk-e a szabadság felé, vagy továbbra is szolgák maradunk.
Lehet, hogy azt érezzük, nagy hőstetteket tudnánk véghezvinni. De a nagy hőstett akkor kezdődik, amikor a hétköznapokban már nem uralkodni, hanem önzetlenül és megtisztult szívvel szolgálni akarunk.
Ekkor kapunk igazi hatalmat. Mert ez a hatalom már nem a mi erőszakunk, hanem az Isten által nekünk juttatott erő. Hogy odaadjuk az életünket váltságul - sokakért cserébe.

Ekkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult, hogy kérjen tőle valamit. Ő megkérdezte: - Mit szeretnél?
Így válaszolt: - Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön a te országodban.
Jézus így felelt: - Nem tudjátok, mit kértek. Képesek vagytok kiinni a kelyhet, amelyet én készülök kiinni?
Azt felelték: - Képesek vagyunk.
Ezt válaszolta: - Valóban ki fogjátok inni az én kelyhemet, ellenben, hogy ki üljön jobbomon és balomon, nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.

Meghallván ezt a többi tíz, méltatlankodtak a két testvér miatt. Jézus azonban magához hívta őket, és ezt mondta nekik: - Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak övéiken, és a hatalmasok visszaélnek hatalmukkal. Köztetek ne így legyen! Hanem aki naggyá akar lenni közületek, az legyen a szolgátok. És aki első akar lenni, az a rabszolgátok.
Ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és odaadja az életét váltságdíjul sokakért.


Van két fiam

Amikor az Evangéliumokat olvasom, gyakran szembesülök azzal, hogy Jézus 'fején találja a szöget'. Mert nekem is van két fiam. Ikrek. Az egyiket Méltóságnak, a másikat Önbecsülésnek hívják. Szeretem őket. Jó gyerekek.
Méltóság nagyon tudja, hogyan kell megjelenni az emberek előtt. Önbecsülés kicsit zárkózottabb, de tisztában van az értékeivel. Együtt remekül boldogulnak a világban.
Felajánlottam Istennek, hogy ültesse őket maga mellé, jól mutatnának a győzelmes trón két oldalán.
Isten azt válaszolta: - Lehetséges. Csak sorba kell állniuk, mert számtalan daliás ifjú vár ezekre a helyekre. Aztán a fülembe súgta, hogy sokkal előrébb kerülhetnének, ha más nevet adnék nekik. Méltóság helyett például Alázatot. Önbecsülés helyett meg Egyszerűséget.
Érzékenyen érintettek a szavai! Mert eddig mindenki azt mondta, hogy csak ilyen szép nevekkel lehet érvényesülni, mint az én fiaimé. Amit Isten ajánlott, azok elég ósdiak. De gondolkodom a dolgon.
Talán még nem késő, hogy átformáljam a gyermekeimet.

21. fejezet

Amikor bement a templomba és tanított, odamentek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: - Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?
Jézus így válaszolt nekik: - Én is kérdeznék tőletek egy dolgot. Ha válaszoltok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János bemerítése honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?
Azok így tanakodtak egymás közt: - Ha azt mondjuk: a mennyből, azt mondja majd nekünk: akkor miért nem hittetek neki? - Ha pedig azt mondjuk: az emberektől, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost. Azt felelték tehát Jézusnak: - Nem tudjuk.
Erre ő azt mondta nekik: - Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.

Miért hallgat az Isten?

Jézus mindig, mindenkivel szóba állt. Soha, senki elöl nem zárkózott el. Olvashatunk azonban a Bibliában néhány alkalomról, amikor Jézus nem válaszolt az őt kérdezőknek. Mint például a mai történetben. Az is előfordult, hogy késlekedett a válasszal; vagy egészen másra válaszolt, mint amit kérdeztek tőle.
Nem hiszem, hogy lenne ember, akit ne érdekelne:
- Miért hallgat néha az Isten?
Kutattam a válasz után. Számomra döbbenetes, amit megtudtam.
Odaadom. Hátha neked is forradalmasítja az Istennel való személyes kapcsolatodat, vagy az imaéletedet.

A csend is kommunikáció!

1.  Jézus és a kánaáni asszony története /Mt 15,21-28/

Egy anya könyörög a kislányáért, de Jézus először szóra sem méltatja. A tanítványok is kérik Jézust, de nekik sem válaszol.
Miért hallgat Jézus?
A kánaáni asszony eltökélt. Számára a hallgatás semmi több, mint amit egy papírból készült fal jelent. A kitartás próbája, amit könnyű áttörni. Nem sértődik meg! Apellál, érvel, és nyer!
Ilyen kitartással csak az tud imádkozni, aki ismeri Jézus szeretetteljes szívét. Még ha csak hallomásból is.
A tanítványokat zavarja a jelenet, ezért beleszólnak Jézus és az asszony egymás közt lejátszódó történetébe. Az önzés dolgozik bennük. Az önzés pedig indulatokat támaszt.
Jézus nem dorongolja le őket. Hallgat. Hallgatásával lehetőséget ad nekik arra, hogy elgondolkodjanak.
Ha másokért imádkozunk, lehet, hogy azért tesszük, mert valakinek a magatartása zavar bennünket. Összezavarja az elképzeléseinket, a nyugalmunkat, a kényelmi helyzetünket, vagy az igazságérzetünket. Ilyenkor arra vágyunk, hogy minél előbb rendeződjenek a dolgok, hogy végre megnyugodhassunk, visszatérhessünk régi önmagunkhoz és ismét úgy menjenek a dolgok, ahogy korábban.
De van, hogy Jézus nemcsak a rászorulók és a betegek, hanem a mi esetünkben sem azt akarja, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy addig.
Ilyenkor a hallgatásával segít.
Hagyja, hogy önmagunkban alakuljon ki a megértés. Nem csupán annak megértése, hogy milyen okok motiválnak minket; hanem annak megértése is, hogy milyen kevésbé ismerjük az Isten jóságát.
Van, amikor Isten hallgatása csak próba.
Van, amikor az önmagunkkal való szembesítés eszköze.


2.  Jézus a Getszemáni kertben /Mk 14,32-42/

"Maradjatok velem!" - ez volt Jézus egyetlen kérése a tanítványaihoz, amikor a halálra készült. Nincs borzalmasabb, mint egyedül lenni a nagy szenvedések idején. De a tanítványok elaludtak.
Nagyon nehezen viseljük, ha részt kell vennünk egy másik ember szenvedésében. Félünk a fájdalomtól. Segíteni akarunk talán, csak néha nem jól. Kérdezünk, beszélünk, tanácsokat adunk. Ha ez nem használ, akkor igyekszünk kivonni magunkat a másik hatása alól. Vagyis elalszunk.
Isten nem aludt, amikor Jézus szenvedett! De nem is osztogatott a Fiának tanácsokat, és nem is kérdezgette őt. Néma volt. Egész idő alatt csak Jézus beszélt.
Isten a mi szenvedéseink idején is így viselkedik. Lehet, hogy félreértjük a csendjét. Lehet, hogy azt gondoljuk, nincs is ott velünk. Azt hisszük, elhagyott. Pedig azért néma, hogy mi beszélhessünk. Elmondhassunk mindent. Ő teljes szívével figyel.
Van, amikor azért hallgat az Isten, hogy mi beszélhessünk. Hogy kimondhassuk mindazt, amitől félünk, vagy ami fáj.

3.  Illés és az Úr angyala /1Kir 19,1-8/

Illés próféta volt Izraelben Acháb király idején. Egy alkalommal lemészároltatta Baál 450 prófétáját, mire Jezabel, a király felesége bosszút esküdött ellene. Illés megrettent és a pusztába menekült. Keserűségében a halált kívánta.
Isten viszont egy angyalt küldött hozzá. Az angyal kioktathatta volna Illést a bizalomról! Ehelyett kenyeret és vizet vitt neki. Ez akkor hatékonyabb segítség volt Illés számára bármi másnál! Mert megerősödött tőle.
Ha nagy bajba kerülünk, Isten nem prédikál, hanem cselekszik értünk.

4.  Jézus és ellenfelei /Mt 21,23-27/

Jézus nem válaszol a főpapoknak és a véneknek. Elfogatása után is gyakran hallgat. Hallgat, amikor hamis tanúk vádolják, hallgat Heródes előtt, Pilátusnak is ritkán válaszol.
Miért? Mert az üzenete nem érne célba.
Ezek az emberek nem képesek arra, hogy együtt gondolkodjanak vele. A megértés semmiféle szándéka nincs meg bennük.
Az előítéletek megakadályozzák a megértést. Gúzsba kötik a másikat. Nem adják meg neki a szabadságot, hogy azt mondja, amit akar. Bármit válaszol is, az csak szítja az indulatokat, csak olaj a tűzre.
Van, amikor Isten azért nem beszél, mert semmiféle pozitív eredményt nem érne el vele.

- Vajon mit gondoltok? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és így szólt: 'Fiam! Eredj ma, dolgozz a szőlőmben!' Az így válaszolt: 'Nem akarok', de később meggondolta magát és kiment.
Odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: 'Igen, Uram!' De nem ment.
- A kettő közül melyik cselekedte meg az apa akaratát?
Azt felelték: - Az első.
Jézus ezt mondta: - Bizony mondom nektek, a vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten országában. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámosok és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki.

 
Nem olyan nagy baj

Nehéz dolga van velünk Istennek, akármelyik "fia" vagyunk is!
Sohasem beszélünk egyértelműen. Azt mondjuk: "akarjuk", aztán mégse tesszük; máskor meg fordítva. Nem tudom, hogyan igazodik ki rajtunk.
A mai Igéből egyetlen mondat ragadott meg. Ez pedig; hogy nem olyan nagy baj, ha "út közben" gondoljuk meg magunkat.
Nem olyan nagy baj, ha késve változtatunk rossz hozzáállásunkon.
Nagyobb baj, ha sohasem.
Nem olyan nagy baj, ha tudatában vagyunk a bűneinknek és a hiányosságainknak.
Nagyobb, ha nem.
Nem olyan nagy baj, ha igaz emberek vagyunk.
De csak akkor nem, ha nyitottak maradunk a változásra is.
Ha nyitottak maradunk arra, hogy valaki, akit az Isten küld, elmondja nekünk, hogy van nagyobb igazság is annál, mint amit addig ismertünk.

- Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és így szólt: 'Menj ki fiam, munkálkodj ma az én szőlőmben!'
Az így válaszolt: 'Nem akarok.' De később megbánta és kiment.
A másikhoz is odament és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: 'Igen Uram.'
De nem ment ki.
- A kettő közül melyik teljesítette az apa akaratát?
Azt felelték: - Az első.
Erre Jézus azt mondta nekik: - Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők pedig hittek neki. Ti pedig, akik ezt láttátok, azután sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.
  
Igen, vagy nem

Ha Isten kér tőlünk valamit, azt szoktuk mondani: - Igen!
A tetteinkkel pedig azt, hogy: - Nem.
Hadd mondjak egy példát!
- Bízol bennem? - kérdezi Isten.
- Igen - mondja a szánk. De a szívünk tele van kérdésekkel és aggódással.
Csoda, hogy nincs békénk, és úgy érezzük, hogy ketté van hasítva az életünk?

Bár bizonyára sokan ismeritek, elmondom egy kisfiú történetét, aki minden külső körülmény ellenére megőrizte magában a békét.

- Holnap reggel, kezdte a sebész, Ki fogom nyitni a szívedet.
- Ott fogod találni Jézust - vágott közbe a fiú.
A sebész bosszankodva felnézett - Fel fogom nyitni a szívedet - folytatta -, hogy lássam, mennyi károsodás történt.
- De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni... - mondta a fiú.
A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.
- Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat, és eltervezem, mi a következő lépés.
- Jézust is ott fogod találni, Ő ott él - mondta a fiú.
A sebésznek elege volt:
- Megmondom neked, mit fogok találni a szívedben! Sérült izmokat, gyenge vérellátást, és elvékonyodott érfalakat fogok találni. Ezután el fogom tervezni, hogy tudlak meggyógyítani.

A sebész elment. Leült az irodájában, és magnószalagra vette a műtéttel kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait. Nincs remény a szívátültetésre, nincs remény a gyógyulásra. Egy éven belül: halál.
Amikor idáig jutott, hangosan kifakadt Isten ellen:
- Miért?? Miért tetted ezt vele??? Te juttattad őt ide! Te okoztad neki ezt a gyötrelmet és Te kárhoztattad őt korai halálra!! Miért ?
Az Úr így válaszolt:
- A fiú az Én bárányom. Nem terveztem, hogy sokáig a te nyájadhoz tartozzon, mert ő az én nyájamnak a tagja, és az is lesz örökké. Az én nyájamban nem lesz fájdalom, olyan jólétben lesz része, amit te el sem tudsz képzelni. Szülei egy napon találkozni fognak vele, és ők is megismerik a békességet.
A sebész, forró könnyeket hullatott, de ingerültsége nem hagyott alább.
- Te teremtetted ezt a fiút, Te teremtetted ezt a szívet !!! Meg fog halni hónapokon belül. Miért ???
Az Úr válaszolt:
- A fiú az Én bárányom, vissza fog térni az én nyájamhoz, amint elvégezte küldetését. Nem azért küldtem az én bárányomat a nyájadba, hogy elveszítsem, hanem azért, hogy egy másik elveszett bárányt megmentsen.
Az orvos ekkor megértette, hogy róla van szó.

Másnap odaült a fiú ágya szélére, és várta, hogy felébredjen.
Amikor a fiú felébredt, ezt kérdezte:
- Kinyitottad a szívemet?
- Igen, mondta a sebész.
- Mit találtál ? -kérdezte a fiú.
- Megtaláltam Jézust - felelte az orvos.
(Ismeretlen szerző)

Ha a mi szívünkben is Jézus élne, egészen biztosan megtalálnánk a békénket, és az - Igen! -- Igen maradna, bármi történik is.

- Hallgassatok meg egy másik példabeszédet.
Volt egy gazda. Szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott.
Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését.
A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték.
Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is.
Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: 'A fiamat majd tiszteletben tartják.'
De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: 'Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét.'
Megragadták, kidobták a szőlőn kívülre és megölték.
- Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?
Azt felelték neki: - A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.
Jézus ekkor azt mondta nekik: - Sohasem olvastátok az Írásokban:
,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben''?
- Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.

Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt.

   
Gazda, aki szőlőt ültetett

Elképedünk ennek a példázatnak a hallatán! Hogyan lehetnek ilyen gonosz emberek ezen a földön? Milyen megátalkodottak és értetlenek!
És hogyan lehet ennyire türelmes a gazda? Ennyire megbocsátó és irgalmas. A végletekig bizakodó.

Pedig ilyen a mi Istenünk, aki bérbe adta nekünk az életet!

Joggal vár termést tőlünk! Ő a gazda. Ő ültette a szőlőt, kerítést is készített köréje, tornyot épített az őrzéshez, még az eszközöket is megadta a szüreteléshez. Mi csak bérbe kaptuk a területet. Azt az élet-teret, amit most gondoznunk kell és gyarapítani. Bérbe kaptuk mindazt, amink van. A testünket, a lelkünket, a gyermekeinket, a pénzünket, a jelenünket, a jövőnket....

A végletekig bizakodó. Megtorolja-e a bűneinket? Bosszút áll-e, amikor figyelmen kívül hagyjuk a szavát? Türelmes-e, amikor langymelegek vagyunk, vagy ellenszegülők? Üzen-e százszor is, hogy megértsünk valamit?
Isten nem a bűnös halálát akarja, hanem azt, hogy az ember megtérjen és éljen.
Végletekig menő bizalommal új és új lehetőséget ad értetlen, öntörvényű bérlőinek.

Aki minden lehetőséget félresöpör, és elmegy a végletekig, az találkozik a végső döntéssel. Isten elveszi tőle az Ő Országát.

22. fejezet

Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk:
- A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre!
Azok nem akartak jönni.
Erre más szolgákat küldött: 'Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre!'
Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket.
A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette.
Aztán így szólt szolgáihoz: 'A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!'
A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: 'Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve?'
Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: 'Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.'
- Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.

   
Jöjjetek a menyegzőre!

Hiszem, hogy Istennek terve van az életünkre nézve. Hiszem, hogy akkor vagyunk a legboldogabbak, ha Vele összhangban és egyetértésben megyünk végig azon a sajátos úton, amelyen járnunk kell.
Tartogat váratlan dolgokat, meglepetéseket is.
Számomra arról szól ez a példabeszéd, ahogyan ezeket a váratlan dolgokat fogadjuk.

Minden váratlan dolog mögött Isten jó terve rejtőzik. Amit gondosan előkészített. Sokat dolgozott érte. Minden körülményt elrendezett.
Gondoskodott arról, hogy ha elfogadjuk, a lehető legjobban érezzük magunkat.
Ha készen van, a nevünkön szólít, és magához hív minket.

De vajon mi készen állunk-e arra, hogy kilépjünk a hétköznapok szürkeségéből és elinduljunk valami Új felé?
Gyakran - bár halljuk a hívást -, már van programunk. Saját ötleteinken dolgozunk tovább. Ez nagyon sok időt és energiát emészt fel. Nem tudunk másra gondolni, mint hogy bevégezzük, amit elkezdtünk. Még azokkal is leszámolunk, akiket mellénk ad, és azért küld, hogy figyelmeztessenek bennünket; Istennek jó terve van az életünkre nézve.

Pedig ez nagy kockázat! Mert lehet, hogy túllépjük a határt. Lehet, hogy túllépjük Isten türelmi zónáját.
Számára valószínűleg érthetetlen, hogy miért viselkedünk így.
Nem is támogatja az ötleteinket! Hagyja, hadd dőljenek romba. Nem érdemeljük meg, hogy sokat foglalkozzon velünk.
Megvárja, hogy az út végére érjünk. Vagy egy elágazáshoz, ahol végre megállunk, hogy elgondolkodjunk azon: merre tovább.

Eddigre már elég érdekes állapotba szoktunk kerülni, de Őt ez nem riasztja el. Pedig tudja, hogy a jó és nemes cselekedetek mellett sok hitványságot is elkövettünk. Ám előtte csak a cél lebeg: a bőség és az öröm, amit tartogat számunkra.
Ismét a nevünkön szólít. És lám! Megnyer bennünket!
Beteljesedik végre a vágya. Megérkezünk...
Egyetlen dolgunk van csak. Az, hogy értékeljük az ajándékait. Az, hogy ünneplőbe öltöztessük a szívünket. Hogy felfogjuk a lehetőséget, amit kínál, ami új, jobb, és gazdagabb minden eddiginél.
Ilyenkor kedvtelve nézegeti, ahogy élvezzük a dúsan terített asztalt.
Idilli állapot.

Ha felfogjuk... Ha még nem késő, hogy fel tudjuk fogni...
Ha még értékeljük... Ha még nem fásult meg a szívünk...

Isten ma azt üzeni, hogy ne féljünk, ha valami újat kínál nekünk. Vegyük észre benne a lehetőséget! Fogadjuk el a meghívását, mert az egy gazdagabb életre szól.
Neki jó tervei vannak.

Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk. - A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni.
Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre!
Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket.
A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette.
Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!
A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve?
Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
- Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.


Ne dobd el az esküvői ruhádat!

Nagyon sok útkereszteződés van az életünkben. Kicsik és nagyok, hétköznapiak és különlegesek, kevésbé jelentősek és nagy horderővel bírók. De mind egy-egy lehetőség a választásra.
Néha elszúrjuk, és arra megyünk, amerre igazán nem kellene. Talán hosszú ideig.
Talán olyan hosszú ideig, hogy már nem is tartjuk fontosnak azt a meghívót, amit egyszer nekünk adott az Isten. Inkább azt tartjuk fontosnak, hogy minden áron elérjük a célt, amit kitűztünk magunk elé. Ilyenkor nem hallunk, nem látunk, talán még ölni is képesek vagyunk azért, hogy az legyen, amit mi akarunk.

Jézus ma arra figyelmeztet, hogy nagy veszélyekkel jár, ha nem engedjük magunkat megtalálni. Neki mindegy, hogy hányszor tévedtünk el! Mindegy, hogy amikor ránk talál, milyen állapotban vagyunk! Mindegy, hogy milyennek látjuk önmagunkat, vagy milyennek látnak bennünket mások. Ő csak egy dologgal törődik: azzal, hogy megvan-e még az esküvői ruhánk.
Megvan-e még a szívünkben - valahol mélyen, legbelül - az a vágy, hogy bár érdemtelenül, és akár utolsóként is, de valahogy a közelében lehessünk.

Abban az időben a farizeusok elmentek és kitervelték, hogyan csalják őt tőrbe szóval. Majd elküldték hozzá a tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, és ezt mondták: - Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és Isten útját igazságban tanítod, nem törődsz senkivel, mert nem nézed az emberek személyét. Mondd meg nekünk, mit gondolsz: szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?
Jézus pedig, ismervén hitványságukat, így szólt: - Miért tesztek próbára engem, képmutatók? Mutassátok nekem az adópénzt!
Azok pedig odavittek neki egy dénárt. Ezt kérdezte tőlük: - Kié ez a kép, és a felirat?
Azt felelték neki: - A császáré.
Ekkor azt mondta nekik: - Adjátok meg hát, ami a császáré, azt a császárnak; és ami az Istené, azt az Istennek.

 
Ne vidd el a balhét!

A farizeusok még ma is élnek ám! Csak más ruhában járnak és hívő kereszténynek mondják magukat, ezért nehéz őket felismerni.
De nem lehetetlen! Mert hogyan is közelednek felénk?
Úgy, hogy furfangos kérdéseket tesznek fel. Például a Felsőbb Hatalom parancsairól.
Látszólag megfizetik ők az adót, amit az a bizonyos Felsőbb Hatalom kirótt rájuk, de magukban lázadnak ellene. Mert másképp szeretnének cselekedni. Vagy már másképp is cselekszenek, és erre a "másképp cselekvésre" akarnak tőlünk igazolványt szerezni.

Elsőként tehát az a gyanús, hogy mindenképpen rá akarnak bírni valamire. Vagy arra, hogy megváltoztasd a véleményedet, vagy arra, hogy másképp cselekedj.
A második gyanús dolog, hogy ha nem a szájuk íze szerint reagálsz, azt személyes sértésnek veszik. Támadásnak. Mit is tehetnének mást, mint hogy visszatámadjanak?
Persze vannak köztük elszántabbak is, vagy olyanok, akikbe több ravaszság szorult, és ők tovább kísérleteznek nálad. A cél ugyanaz.

Mindenképpen próbának vagy alávetve.
Hát én azt mondom, ne vidd el a balhét! Ha már felfedezted, hogy csapda az, amibe kerültél, menekülj! Vagy szállj szembe! 
Hogyan?
Kérd el az ezüstpénzüket! Mutassák meg rajta azt az istent, akinek alá vannak vetve. Aki leigázta őket és akinek naponta szolgálnak.
Lássuk, kinek a neve van ráírva!
Aztán vedd elő a te váltópénzedet, és mutasd meg nekik! Hogy azon meg olyan Isten képe van, aki nem adót követel, és nem egynapi bért fizet neked. Azon olyan Isten képe van, aki az életét tette le érted. Aki már réges-régen aláírta az adósleveled.
A neve meg az, hogy: Mindenható. Megváltó. Igaz Isten.

Ne engedj a farizeusoknak! Ne vidd el helyettük a balhét! Ne hagyd, hogy csőbe húzzanak! Bárhogyan ravaszkodnak is - csak azt tedd, amit helyesnek látsz. Amit a te Istened mond neked.

A farizeusok pedig, hallván, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek, és megkérdezte őt közülük az egyik, egy törvénytudó, hogy próbára tegye: - Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?
Jézus pedig ezt mondta neki: - Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legelső és a legnagyobb parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: - Szeresd embertársadat, mint magadat. Ettől a két parancstól függ az egész törvény és a próféták.

  
Két parancstól függ

A farizeusoknak is, nekünk is érthető ez a két parancs. Csak az a kérdés marad utána, hogy: hogyan? Hogyan szeressük Istent; és hogyan szeressük a másik embert?

Kezdetben mindegyikünk úgy találkozik Istennel, ahogy tud. Egyikünk az érzelmei által, másikunk az értelmi belátás útján jut el Őhozzá. Jól van ez így. Amelyik kezünket kinyújtjuk, azt tudja megragadni.
De Isten nem tud 'kicsit szeretni'. Ő a teljes lényével vonz magához minket. Ráadásul: a mi teljes lényünket vonzza. Mindenestől. Az érzelmeinket, az akaratunkat, az értelmünket, a szándékainkat, a terveinket, a gondolkodásunkat - mind-mind át akarja itatni... Önmagával.
Hogy ne külön-külön működjenek bennünk, hanem Egészként - ahogy Benne is.
Mert Ő Egész. Mi még darabokból állunk.
Van eszünk - de az eszünk néha csökönyösen ragaszkodik a saját elképzeléseihez. Van szívünk - de a szívünk néha nem tudja elengedni az érzéseit, vagy a vágyait. Van akaratunk és cselekvési szabadságunk - de az akaratunkat és a cselekvéseinket nagy mértékben befolyásolja az előbbi kettő. Ez szétzilál minket.
Isten azt szeretné, ha a darabok egy Egésszé állnának össze bennünk. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mindhárom kötelünket - az érzelmeinket, az akaratunkat és az értelmünket - függőleges irányba kötjük. És nem félig-meddig, hanem egészen, szorosan. Minél jobban sikerül, annál boldogabbak leszünk.

A második kérdés: - Hogyan szeressük embertársainkat?
Filozófia professzorom szokta volt mondogatni: - Azon az ajtón menjen be kérem, amelyik nyitva van! Vagyis: ott kezdjük szeretni a másik embert, ahol arra szüksége van. Mert ott nyitott. Ha már beengedett, és leültetett bennünket a belső szobájában, és teljesen megértettük őt, akkor - teljes szívünkből, legjobb tudásunk szerint, neki jót akarva - léphetünk együtt tovább.
Mert Isten is így csinálja velünk. Nem?

Amikor a farizeusok értesültek róla, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, köréje gyűltek, és hogy próbára tegyék, az egyik törvénytudó kérdéssel fordult hozzá: - Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?
Jézus ezt felelte: - Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.


Ne félj a szeretettől!

Na végre - mondhatnánk -, ebben a kérdésben mindenki egyetért Jézussal! Legfőbb parancs a szeretet.
Ám, ha valóban mindenki ugyanazt értette volna a szeretet parancsa alatt, akkor ennél a résznél be is fejeződhetnének az evangéliumok. A probléma éppen abból származott, hogy mindannyian másképp értelmezték, és ebből fakadóan másképp is valósították meg azt, amit Isten mondott a szeretetről.
Hát ezzel mi is így vagyunk!
Tudjuk, hogy szeretni kell... csak ezt elég sajátos módon tesszük. Mert - a történet szereplőihez hasonlóan - bennünk is sokszor a félelem határozza meg azt, hogy hogyan szeretünk. Félünk szeretni, mert akkor elveszíthetjük a függetlenségünket. Félünk szeretni, hátha nem szeretnek viszont. Félünk szeretni, mert csalódhatunk, mert becsaphatnak minket. Megtanulunk félve szeretni.
Jézus nem félt szeretni. Nem félt attól, hogy elveszíti a függetlenségét, ha nagyon megkedvel valakit. Nem félt attól, hogy nem fogják szeretni, ha megmondja az igazat. Nem félt a szabályok fölé helyezkedni, ha egy emberrel jót tehetett. Nem félt odaadni önmagát, vagy áldozatot hozni másokért.
Isten nem fél szeretni!
Sem régen, sem ma nem fél átadni magát nekünk. Nem fél attól, hogy szabadon engedjen minket. Nem fél a különbözőségeinktől, sőt éppen ez tetszik neki. Isten még a bűneinktől sem fél.

A mai Ige arra ösztönöz, hogy nézzünk szembe a félelmeinkkel! Adjuk át őket Istennek, hogy visszanyerjük a szabadságunkat. Így mi is visszaadhatjuk majd másokét. Azokét, akiket állítólag szeretünk.

Ámde a farizeusok meghallván, hogy elhallgattatta a szadduceusokat, összeverődtek körülötte, és faggatni kezdte őt egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye: - Mester, melyik parancs a legnagyobb a törvényben?
Ő azt felelte neki: - Szeresd Uradat, a te Istenedet egész szívedből, egész lelkedből és egész elmédből! Ez a legnagyobb, és a legelső parancs. A második hasonló ehhez: - Szeresd embertársadat, ahogy magadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.


Szeresd a te Istenedet!

Senkinek nem lehet parancsba adni, hogy szeressen bennünket. Sem a szüleinknek, sem a gyermekeinknek, sem a testvérünknek, sem a barátainknak, sem senkinek. Nem is kellene az a szeretet, ami csak utasításra történik! Mert abban nincsen benne a másik szíve-lelke, hanem csupán a félelme, a sajnálata, vagy az engedelmessége.
Isten mégis azt kívánja tőlünk, hogy szeressük Őt.
Nem azt kívánja, hogy félelemből engedelmeskedjünk neki.
Nem azt kívánja, hogy juttassunk valami kis szeretet-morzsát a szívünkből.
Nem azt kívánja, hogy iránta való tiszteletből tartsuk meg a parancsait.
Tisztelni az ellenséget is lehet, az engedelmesség önmagában semmit nem ér, az üres vallásosság meg értelmetlen és hiábavaló.

Isten az egész szívünkből, az egész lényünkből felfakadó szeretetet kívánja! Erre vágyik. Ezért teremtett embert. Azt mondja: - Nem kell a tiszteleted, sem a szolgálatod, sem az engedelmességed, sem a vallásosságod! Csak a szereteted.

De hogyan tudjuk felfakasztani magunkból ezt a szeretetet iránta? Hiszen sokszor azt tapasztaljuk, hogy nehéz élethelyzetbe hoz, fájdalmat és csalódást okoz, nem hallgatja meg a kéréseinket, megvárakoztat bennünket, és mindenféleképpen próbára teszi a tűrőképességünket.
Hadd idézzem válaszként erre a kérdésre egy lelkipásztor* gondolatait, mert jobban nem tudom megfogalmazni, viszont mélyen egyetértek vele.

"Nem lehet teljes szívből szeretni azt, akiről úgy érezzük, hogy igazságtalan velünk szemben. Isten valóban igazságtalanul bánik velünk, sokkal igazságtalanabbul, mint gondolnánk.
Hát igazság az, hogy aki büntetést, halált, kárhozatot érdemel, az bocsánatot, örök életet, és mennyországot kap?!
Hát igazság az, hogy azért a bűnért, amit te követtél el, nem te bűnhődsz, hanem valaki más, aki tökéletesen ártatlan?!
Az, hogy valaki helyetted és miattad jajdult föl az égig ebben a kiáltásban: - Én Istenem, miért hagytál el engem?!
Én ezzel az égre kiáltó igazságtalansággal nem tudok betelni, én egyenesen ezért az igazságtalanságért szeretem Istent!
Addig is tiszteltem, mint akit illik tisztelni, szolgáltam neki, de számításból próbáltam engedelmeskedni a parancsainak, és félelemből.
Csak mióta fölrémlett előttem, hogy milyen igazságtalanul bánt velem, vagy inkább milyen igazságtalanul bánt miattam az Úr Jézussal: azóta próbálom és tudom szeretni Őt. Azóta örülök annak, hogy nékem is szabad Őt viszontszeretnem!"
 
--------------------------------------
* Forrás: joosandor.hu
Dr. Joó Sándor református lelkipásztor (1910-1970)

23. fejezet

Jézus ezután beszélni kezdett a tömeghez és tanítványaihoz: - Az írástudók és a farizeusok Mózes székében ülnek. Tehát mindent, amit mondanak nektek, tegyetek és tartsatok meg - de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik.
Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat.
Ám minden tettüket azért teszik, hogy feltűnjenek az emberek előtt.
Szélesre szabják imaszíjukat, és megnagyobbítják bojtjaikat.
Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a tereken, s azt, ha az emberek így szólítják őket: rabbi.

- Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti tanítótok, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei.
Mesternek se szólíttassátok magatokat, mert egy a ti mesteretek; Krisztus.
Aki nagyobb közületek, legyen a ti szolgátok.
Mert mindenki, aki felemeli önmagát, kisebbé lesz; aki megalázza önmagát, azt pedig fel fogják emelni.

  
Aki felemeli önmagát, kisebbé lesz

Sem Jézus idejében, sem ma nem az a gond, ha valaki "Mózes székében" ül. Vagyis, ha felelős posztot tölt be, és komolyan veszi a hivatását, a munkáját, vagy önmagát.
Hanem az, ha ennek okán úgy érzi, hogy mások fölé helyezkedhet, és őt különleges előjogok, vagy tisztelet illetik meg.

Jézus nagyon gyakorlatiasan és egyszerűen gondolkodik velük kapcsolatban. Mi is tarthatjuk magunkat a szavaihoz, ha - ne adj' Isten! - hasonszőrű elöljáróval áldott meg bennünket a sors.
Ezt tanácsolja: - Tedd meg, amit mond, de a cselekedeteit ne kövesd!
Azzal majd ő számol el.
Az igazán 'nagy embernek' nincsen szüksége megkülönböztető bánásmódra. Nem várja el, hogy mindenki hozzá igazodjon. Az igazán 'nagy embert' onnét ismerjük meg, hogy nem uralkodni, hanem szolgálni akar.

- Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.
- Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok.
- Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.
- Jaj nektek, vak vezetők! Azt mondjátok, hogy ha valaki a templomra esküszik, nem érvényes, de ha a templom aranyára, akkor az kötelezi.
Esztelenek és vakok! Hát mi több, az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: ha valaki az oltárra esküszik, az nem érvényes, de ha a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi.
Ti vakok! Hát mi több, az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot?
Aki az oltárra esküszik, rá esküszik és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, rá esküszik, s arra, aki benne lakik. Aki az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik és arra, aki rajta ül.


Jaj nektek, farizeusok!

Szegény farizeusok! Nyolc "jaj" egymás után, amit Jézus kiált feléjük; és ebből négyet ma kapnak. Pedig nem voltak ők rossz emberek. A zsidók történelmében több olyan időszakot is ismerünk, amikor nekik volt köszönhető, hogy fennmaradt a tiszta hit és a vallás.
Mi hát a baja velük Jézusnak?
Az, amivé a fontosság-tudatuk tette őket. Az eredmény a baj.
A magabiztosság és a büszkeség, és a szívükben levő érzés, hogy náluk, egyedül csak náluk van az igazság.

Nagyon szomorú, hogy Jézusnak kiabálnia kell, hogy meghallják a hangját.
Nagyon szomorú, hogy még ekkor sem értik.
Nagyon szomorú, hogy kemény lett a szívük.
Nagyon szomorú, hogy inkább megölik Jézust... csak ne kelljen hallgatniuk tovább.

Iszonyúan veszélyes állapot az, amikor nálunk van az igazság!
Farizeussá tesz bennünket. Haragossá, keménnyé, szűk markúvá, szűk látókörűvé, "szűk"-ségben levővé.
Szükségben - mégis ellenállásban levővé.

Nagyon szomorú, hogy Jézusnak ekkor már kiabálnia kell velünk, mert nem figyeltünk rá, amikor még csak suttogott!
Nagyon szomorú, hogy sem a szavaiból, sem a cselekedeteiből nem vagyunk hajlandók érteni, csak hajtogatjuk tovább a magunk igazát!
Nagyon szomorú, hogy bármit mond, vagy tesz velünk, az már nem jut el a szívünkig, mert ellenállunk Neki!
Nagyon szomorú, hogy haragunkban és sértett büszkeségünkben eljuthatunk akár a gyilkosságig is! Vagy Őt öljük meg, vagy azokat az embereket, akikkel szemben annyira igazunk van.
No meg közben - magunkat is!

Hidd el, Isten tudja, hogy nem csak mások, hanem te is szenvedsz az 'igazságaid' miatt!
Éppen azért kiabál veled - ilyen, vagy olyan módon -, mert szeretné, ha képes lennél szabaddá válni, és meglátni azt, ahogyan Ő szemléli az embereket és a dolgokat.

- Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók!
Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami nehezebb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni.
Ti vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek.
- Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók!
Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vagytok rablással és mértéktelenséggel.
Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz.


Jaj nektek, képmutatók!

Hát ez nem hangzik túl jól!
Jézus ma arra figyelmeztet, hogy állítsunk fel minőségi sorrendet az életünkben!
Mert gyakran a könnyebb utat választjuk, és hiba nélkül megteszünk mindent, ami fényezi a külsőnket, viszont kevésbé lelkesedünk azokért a cselekedetekért, melyek nehezebbek, vagy több erőfeszítést kívánnának tőlünk.
Szorgalmasan járunk templomba, lenyírjuk a füvet az udvaron és a ház előtt, hét végén meglátogatjuk a szüleinket, asszony helyett kivisszük a szemetet.
Ezek nagyon fontos dolgok.
Bár Jézus azt mondja: - Attól függ! Lehetnek rablás és mértéktelenség is.
Rablás akkor, ha - miközben fényezem magamat -, valamilyen módon megrövidítek másokat. Vagy semmibe veszem őket. Vagy keresztülgázolok valakin. Ha előtérbe helyezem a saját érdekeimet. Ha azért teszem, hogy jót gondoljanak rólam az emberek. Vagy például hatalmaskodásból.
Mértéktelenség meg akkor, ha már magam előtt is egészen szentnek látszom, csak a férjem/feleségem hal meg mellettem.
Nézzünk szembe az indítékainkkal! Miért tesszük azt, amit teszünk?
Ha tiszták az indítékaink - nem magunk, hanem Isten előtt!!! - akkor minden rendben van. Ha nem, akkor nyitva az út, módosítsuk az irányt!

Jézus háromféle magatartást nevez meg, amit az önfényezés helyett kívánatosnak és elfogadhatónak tart:
-  az igazságosságot,
-  az irgalmat,
-  és a hűséget.
Az igazságosság azt jelenti, hogy krízishelyzetben is eszemnél vagyok, meg tudom különböztetni a helyeset a helytelentől, ezért jó döntést hozok.
Az irgalom azt jelenti, hogy megértés, könyörület és szánalom van a szívemben a másik ember iránt.
A hűség pedig azt, hogy megbízható és hiteles vagyok, és oltalmamba veszem azokat, akiket Isten rám bízott.

Hát akkor Testvérek, ne fényezzük tovább magunkat, hanem kezdjük el tisztogatni a poharainkat és a tálainkat - belülről!, mert Jézus nem tréfál. Jobb lesz, ha nem várjuk meg, amíg a sorban hozzánk ér.

- Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók!
Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle tisztátalansággal.
Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvénytelenséggel.
- Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, s azt mondjátok: ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vére ontásában.
Így hát magatok ellen tanúskodtok, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat. Töltsétek be ti is atyáitoknak mértékét.


Jaj nektek, meszelt sírok!

No kedves Testvérek, ma sem ússzuk meg, mert Jézus a vesénkbe lát!
Lehet, hogy azt gondoljuk, ez az Ige nem nekünk szól, mert mi egyszerű és őszinte emberek vagyunk. Semmiképpen nem meszelt sírok, akik szép képet festenek magukról, közben pedig undokságokat rejtegetnek.
Tényleg nem vagyunk ilyenek?
De, sajnos igen. Nekünk is vannak titkos bűneink, melyekről nagyon nem szeretnénk, ha kiderülnének. Néha egy kis hazugság a párunknak... némi ravaszkodás vagy manipuláció a másik ember felé... egy kis csalás... rosszindulat, pletyka...
... hogy csak az enyhébbeket említsem.

Mindegyikünk megfest magáról egy képet - önmaga és a külvilág számára -, és hiszem, hogy szeretne is ennek a képnek megfelelni. Nincs ezzel semmi baj. Még jó is, hiszen előre mozdít bennünket, és akár utat is mutat.
Mindaddig jó, ameddig megmarad a szívünkben az "igaz"-ságra, az igaz emberségre felé való törekvés. Mert addig egyben maradunk.
Akkor kezdődik a baj, ha belefáradunk ebbe a törekvésbe, és már csak az lesz fontos, hogy a látszatot megőrizzük valahogy. Kiállítjuk a festett képet, de mi már nem vagyunk mögötte. Kettéhasadtunk.

Kis hazugsággal, kis csalással, kis bűnökkel szoktuk kezdeni. Olyanokkal, melyeket el tudunk rejteni. Aztán szép lassan sodródunk a nagyobb bűnök felé. Egy napon pedig arra ébredünk, hogy olyan dolgot tettünk, amit sohasem gondoltunk volna magunkról.

Jézus nem azért jött, hogy elítéljen minket, hanem, hogy megmentsen.
Ma arra szólít fel bennünket, hogy számoljunk le a "kis" bűneinkkel, mielőtt nagyok lennének! Mielőtt elérnénk egy olyan pontra, ahonnét nagyon nehéz a visszafordulás.
Az Ő kegyelme nélkül nem is lehetséges.

24. fejezet

- Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.
Gondoljatok erre: ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.
Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!
Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik? Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja! Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli.
Ha pedig a szolga hitvány, s magában azt gondolná, hogy »Késik az én uram« – ezért szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene; megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, s amely órában nem gondolja. Kettévágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.


Készen várjuk az Urat

Jobban érthető a mai Ige, ha megnézzük Lukács evangéliumát is, ahol Jézus így kezdi ezt a beszédet: 'Derekatok legyen felövezve, fáklyátok pedig meggyújtva'.
Ez jelenti a készenlétet.
(A magam számára így fogalmaztam meg ezt a mondatot: - Rázd gatyába magadat, és maradj is úgy!)
Ha a derekamat felöveztem, az azt jelenti, hogy minden a helyén van rajtam és bennem. Ha pedig ég a fáklyám, akkor az utat is látom magam előtt. Lehet, hogy kuszaság és sötétség van a világban, de én rendben vagyok, és tudom, merre kell mennem.

Bármelyik pillanatban eljöhet Jézus. Amikor eljön, akkor valami egészen új kezdődik.
Bár ebben az evangéliumi részben a világ végéről beszél, igaz ez a kijelentés az egyéni életünkre nézve is.

Jézus bármelyik pillanatban hozzánk léphet, és azt mondhatja:
- Eljöttem érted. Gyere!
Nem mindegy, hogy mit teszünk, amikor ez megtörténik. Mert vagy megfogjuk a kezét, és átsétálunk Vele a mennyországba; vagy ijedtünkben elkezdjük magunkra kapkodni a ruhát.
Miből gondoljuk, hogy megvárja, amíg teljesen felöltözünk?

Jézus bármelyik pillanatban hozzánk léphet, és azt is mondhatja:
- Eljöttem hozzád. Szükségem van rád!
Készen állnunk-e, ha fontos feladattal akar megbízni bennünket? Mert valakinek, valahol, éppen most, szüksége van arra, hogy szolgáljunk neki. Égő fáklya nélkül csak hazudhatunk arról, hogy ismerjük az utat!

Jézus azt várja tőlünk, hogy felkészülten fogadjuk Őt.
Rántsuk helyre a derékszíjat, és kérjük a szívünkbe a Szentlélek tüzét, hogy a mi Urunk és Istenünk valami nagyon szépet, és újat tudjon kezdeni!
Bennünk - és általunk.

25. fejezet

- A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák lámpásaikat ugyan elvitték, de nem vittek hozzá olajat. Az okosak lámpásaikkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így mindnyájan elálmosodtak és elaludtak.
Éjfélkor kiáltás hallatszott: 'Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!' Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat.
Az ostobák kérték az okosakat: 'Adjatok egy kis olajat! Lámpásaink kialvóban vannak.'
Nem adunk - felelték az okosak -, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.'
Amíg azok elmentek vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: 'Uram, uram! Nyiss ki nekünk!' De ő így válaszolt: 'Bizony, mondom nektek: nem ismerlek benneteket.'
- Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.


Jöhet a vőlegény

"Nagyszerű lámpás a te igéd lábam előtt, Uram." - mondja a zsoltáros. /118,27/

Ha Isten Igéje lámpás, akkor azt kell mondanunk, hogy cselekedeteink pedig az olaj, amivel ezt a lámpást megtöltjük.
Tápláló erő, mely életet ad a tűznek, hogy világosság legyen belőle. Nélkülünk is világít, de! - a mi életünkben csak ekkor fog.

Néha azonban balgák vagyunk, mert birtokunkban van ugyan az Igazság lámpása, de sajnáljuk beletölteni az olajat. Fáradságos dolog mindig az Ige szerint élni. Úgy gondoljuk, megengedhetünk magunknak egy kis lazítást, hiszen holnap is lesz nap.
Ezzel a magatartással azonban van egy kis baj! Az, hogy bármikor jöhet a vőlegény.
Előfordulhat, hogy amikor megérkezik: kapkodnánk mi, kiabálunk is, de Ő csak annyit mond: - Nem ismerlek téged.

A megismerni szó a biblikus gondolkodásban azt jelenti, hogy meglátni, észrevenni, találkozni, megszeretni.
Engedjük, hogy az Igének való engedelmesség által Isten megszeressen bennünket!
Ha van most az életünkben olyan dolog, amiről tudjuk, hogy meg kellene tennünk, mert Isten azt várja tőlünk, akkor nagyon jó alkalom a mai nap!
Kérjük az Ő Lelkét, hogy segítsen, adjon erőt és bátorságot a cselekvéshez.
Töltögessük csak azt az olajat! 

- Mert éppen úgy van ez, mint amikor egy ember külföldre készült.
Hívta a szolgáit és átadta nekik egész vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek az ereje szerint; és aztán elment külföldre.
Elment az, aki öt talentumot kapott, kereskedett velük, és szerzett másik öt talentumot.
Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. Az viszont, aki egyet kapott, elment, elásta a földbe, és elrejtette ura pénzét.
Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura és számadást tartott velük. Előállt ekkor az, aki öt talentumot kapott, hozta a másik öt talentumot, és így szólt: - Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik öt talentumot szereztem rajta.
Az ura azt mondta neki: - Jól van, derék és hű szolga! A kevésben hű voltál, nagyon sokat bízok rád: menj be urad örömébe.
Ezután jött az is, aki két talentumot kapott és így szólt: - Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik két talentumot szereztem rajta.
Az ura azt mondta neki: - Jól van, derék és hű szolga! A kevésben hű voltál, nagyon sokat bízok rád: menj be urad örömébe.
Végül odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: - Uram ismerlek, hogy kegyetlen ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz ott is, ahol nem ültettél. Mivel féltem tőled, elmentem és elástam a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tiéd!
Az ura azt válaszolta neki: - Te hitvány és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök ott, ahol nem ültettem. Ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, nyereséggel kapjam vissza a magamét.
- Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindenkinek, akinek van, még adnak és bővelkedik. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.
A semmirekellő szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz ott sírás és fogcsikorgatás!

 
A talentum két oldala

Elképesztő gazdagságról van szó ebben a példabeszédben!
Hogy némi fogalmat alkothassunk róla....
A talentum nem pénzérme volt, hanem súlymérték. Mégpedig a legnagyobb súlymérték Jézus korában. 43,65 kg ezüstöt nyomott.
Ha számításba vesszük, hogy egy munkás napi keresete 1 drachmát tett ki, ami 4,3 g ezüst, akkor több, mint 33 évig kellett volna dolgozni ekkora összegért!

A talentum tehát súly, ami mérlegre kerül.
Jézus hasonlatában ez azt jelenti, hogy mindegyikünk rendkívüli adottságokkal jön a világra. Különleges képességekkel, melyeket Isten az erejéhez mért! Nem csodálatos?
Thomas Alva Edison mondta:
“Ha megtennénk mindazokat a dolgokat, melyeket képesek vagyunk megtenni, ámulatba ejtenénk önmagunkat.”

További érdekesség még, hogy a talentum szónak igei alakja is van.
Pozitív értelemben a következőket jelenti: ringat, rezget, forgat, megmér, kimér, mérlegel, megfontol, eldönt, elhatároz.
Negatív értelemben pedig: inog, ingadozik, leng.
Talentumainkkal két dolgot tehetünk. Vagy felkutatjuk és aztán bátran használjuk őket, vagy ingadozunk, és végül - valamilyen félelmünkre hivatkozva - elássuk azokat.
Ha használjuk, megsokszorozódnak. Sőt! Egyre újabbak jönnek elő!
És ha már az idézetek napja van, akkor most Assisi Szent Ferenctől idéznék:
“Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges,
és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”

Akár használjuk a talentumainkat, akár elrejtjük, mindkét esetben igaz, hogy a "nagy találkozáskor" mérlegre leszünk téve.
A mai kérdés tehát: - Mennyit nyomunk a latban?
Bátorítson bennünket az, amit Jézus mond; Isten bármilyen gyarapodásunkra büszke lesz! Minden próbálkozásunkra, minden sikerünkre. A legkisebbnek is örülni fog, és nagyon megdicsér érte minket.
Csak egyetlen magatartást nem fogad el tőlünk: hogy eléálljunk a fel nem használt talentumainkkal és azt mondjuk neki: - Íme itt van, ami a tiéd.

- Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt.
Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott.
Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: - Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta.
- Jól van, te hűséges, derék szolga – mondta neki ura. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!
Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: - Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem.
- Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: - Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd.
- Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. – Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza.
- Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.


Sokat bízok rád

Önmagunkhoz képest Isten mindegyikünkre sokat bízott.
Mindegy, hogy mások hány talentumot kaptak, a sajátunkkal kell gazdálkodnunk.
Nem muszáj megduplázni, vagy megháromszorozni, az a lényeg, hogy ne kicsinyeljük le. Ne rejtsük el. Kezdjünk vele valamit! Akármit!
Próbálkozzunk!

Ha Isten adott nekünk tehetséget, hitet, képességet valamihez, azt soha többé nem fogja visszavenni. Viszont számot kell adnunk róla.

Soha többé ne mondd, hogy: - Nekem nem fog sikerülni.
Soha többé ne mondd, hogy nincs már reményed!
Soha többé ne mondd, hogy félsz belekezdeni valamibe.

Légy bátor és erős! - ezt üzeni ma Isten mindegyikünknek.

Amikor eljön az Emberfia dicsőségében, és vele mind a szent angyalok, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtik elé az összes nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobb oldalára, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.
Akkor ezt mondja a király a jobbja felől állóknak: - Gyertek Atyám áldottai, örököljétek a királyságot, mely nektek készült a világmindenség teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és megitattatok, idegen voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és gondoskodtatok rólam, börtönben voltam és eljöttetek hozzám.
Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: - Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk, vagy szomjaztál és megitattunk? Mikor láttuk, hogy idegen voltál és befogadtunk, vagy mezítelen voltál, és felöltöztettünk? Mikor láttuk, hogy beteg voltál vagy fogságban, és meglátogattunk?
Felelvén a király ezt mondja majd nekik: - Bizony mondom nektek, valahányszor megcselekedtétek egyetlen eggyel az én legkisebb testvéreim közül, velem cselekedtétek meg.
Akkor szól majd a balján levőknek: - Menjetek tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok ennem, szomjaztam és nem itattatok meg, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek fel, beteg voltam és fogoly, és nem gondoskodtatok rólam.
Ekkor válaszolnak majd neki, mondván: - Uram, mikor láttunk éhezni vagy szomjazni, vagy idegenként, vagy mezítelenül, vagy betegen, vagy fogságban, és nem segítettünk neked?
Akkor így felel majd nekik: - Bizony mondom nektek, mindazt, amit nem cselekedtetek meg egyetlen eggyel a legkisebbek közül, velem nem cselekedtétek meg.
És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.

 
Útelágazás
 
Nagyon szép az a kép, amit Jézus a beszéd elején használ. Lesz egy nap a világmindenség történetében, amikor teljes dicsőségében megjelenik az Emberfia. Vele lesznek az angyalok is. Ő pedig leül a trónjára.
Azon a napon történik meg az ISTENI REND helyreállítása.

Kinek üzen ma az Ige?
Mindenkinek.
A "kecskéknek": figyelmeztetés és - most még! - lehetőség.
A "juhoknak": bátorítás és értékelés.

Minden döntésünk: útelágazás. Különösen azok a döntéseink, melyeket másokkal kapcsolatban hozunk meg. Mert ezek lehet, hogy sohasem hozhatók helyre.
Mi azon az úton szeretnénk menni, amelynek végén Jézus a jobbjára állít minket és így szól: - Gyertek, Atyám áldottai! 

26 - 27. fejezet

Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: - Mit adtok nekem, ha kezetekre adom? Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték: - Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?
Így felelt: - Menjetek be a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki; a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.
A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt.
Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: - Bizony mondom nektek, közületek egy elárul engem.
Nagyon elszomorodtak, és elkezdték sorra kérdezgetni: - Csak nem én vagyok az, Uram?
De Ő ezt válaszolta: - Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az szolgáltat ki engem. Az Emberfia valóban elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.
Megszólalt Júdás, aki elárulta őt, mondván: - Csak nem én vagyok az, Mesterem?
- Te mondtad – válaszolta.


Csak nem én?

Nem meglepő, hogy minden tanítvány magára érti Jézus kijelentését?
Hogy van ez? Nem ismerték saját magukat?
Mondhatták volna: - Na, én biztos nem! Esetleg azt: - Feltételezem erről vagy arról, talán... mert fiatal, vagy gyenge, vagy éretlen a hitben.... stb....
De nem, nem ezt mondták! Hanem megkérdezték Jézustól: - Csak nem én?

Hm. Azt hiszem, nagyon is jól ismerték - az embert; önmagukban.
És most, hogy őket szemléljük, magunkra is rálátást nyerhetünk. Ki az közülünk, akinek még soha nem okozott csalódást Jézus? Ki mondhatja el magáról, hogy mindig egyetértett azzal, amit Isten cselekedett az életében? Ki az, aki azonnal, és szó nélkül elfogadta, amit megengedett?
Talán senki.
De nem mindegy, hogy hogyan reagálunk a csalódásainkra!
Megtehetjük, hogy elhagyjuk Jézust. Mint azok, akik csak a csodáira vártak.
Megtehetjük azt is, hogy szembeszállunk Vele. Ahogy Péter, amikor nem akarta Őt Jeruzsálembe engedni.
Megtehetjük, hogy értetlenkedünk vagy kételkedünk, és ezt el is mondjuk Neki. Ahogy Keresztelő János a börtönben.
Akár meg is tagadhatjuk félelmünkben...
Csak azt ne tegyük, amit Júdás tett!
Júdás úgy viselkedett, mint aki tanítvány marad - de a szíve bosszúra szomjazott.

Nem mindig értjük Istent. Mondhatnám azt is, hogy sokszor nem. Az lenne a csoda, ha mindig értenénk. De ezt Neki mondjuk el!!!
Nem engedhetjük meg a sátánnak, hogy kétszínűvé alacsonyítson le minket! Nem lehetünk úgy tanítványok, hogy közben forrnak bennünk az indulatok.
Isten megért minket! Jól ismeri a természetünket. Az élet pedig elég hosszú ahhoz, hogy időben rájöjjünk a tévedéseinkre.

Júdás árulása
Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: - Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?
Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.

Az utolsó vacsora
Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: - Vegyétek és egyétek, ez az én testem! Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: - Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.

Jézus halálküzdelme
Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. - Üljetek le – mondta tanítványainak –, én arrébb megyek és imádkozom. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett.
Arcra borulva így imádkozott: - Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te!

Jézus elfogatása
Odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal felszerelt csapat.
Körülfogták Jézust, és foglyul ejtették.
A tanítványok mind elhagyták és elmenekültek.

Jézus Kaifás előtt
Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei. A főpap így szólt hozzá: - Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?
- Magad mondtad – felelte Jézus.
A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: - Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?
- Méltó a halálra! – kiabálták.
Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték.

Péter megtagadja Jézust
Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: - Te is a galileai Jézussal voltál. De ő mindnyájuk hallatára tagadta: - Nem értem, mit beszélsz.

Jézus Pilátus előtt
Amikor megvirradt, Jézust a helytartó elé állították.
Pilátus ezt kérdezte tőlük: - Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?
Mind azt kiabálták: - Keresztre vele! - De hát mi rosszat tett? – kérdezte. Annál inkább ordították: - Keresztre vele!
Ekkor megostoroztatta Jézust, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.

Jézus keresztre feszítése
Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján.

Jézus halála
Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott: - Éli, Éli, lamma szabaktani? Vagyis: - Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Aztán még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

Jézus temetése
Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte.

 
Úgy legyen

Olyan könnyen kimondjuk, hogy Jézus egész életében engedelmeskedett az Atyának! De gondoljunk bele: ezekben a napokban mennyi szenvedés volt az Ő "igen"-je mögött!!!
Ki az, aki ekkora szenvedés árán is azt tudja mondani: - Legyen úgy, ahogy akarod, Atyám!? Akiben mindennél nagyobb bizalom van, és szeretet.

Nekünk is eddig kellene eljutnunk. Ekkora bizalomig, és ekkora szeretetig. De ekkora bizalomhoz sok lépcső vezet! Sok próbán át visz az út.
Talán segít, ha felvázoljuk ennek az útnak a legfontosabb szakaszait.
 
1. Befolyásolás. Durvább kifejezéssel élve: manipuláció. Jellemző mondata: - Istenem segíts! Miben? Abban, amit el akarok érni. Akár üzletet is köthetünk: - Ha Te, akkor én... A bizalomnak ebben a szakaszában Isten az, aki szolgál minket. Ennek érdekében végezzük legtöbb vallásos cselekedetünket.
2. Utólagos beleegyezés. Ha valami rossz ért bennünket, ami ellen már nem tehetünk semmit, azt mondjuk: - Legyen meg Isten akarata. Kétféle lelkületből fakadhat ez a hozzáállás. Az egyik: kénytelen-kelletlen tudomásul vesszük, amit Isten tett. A másik: valóban bízunk abban, hogy Ő helyesen cselekedett, vagy engedett megtörténni dolgokat.
3. Teljes bizalom. Isten ismeretének és iránta való szeretetünknek magas foka. Ekkor már a félelmeink ellenére tudunk így szólni: - Teszem, amit mondasz. Szolgálni akarlak, hogy megdicsőüljön a neved rajtam keresztül. Rád bízom az egész életem.
Az ilyen ember elkezdi cselekedni Isten akaratát. Teljes belső azonosulással. Az ő életén keresztül már átragyog az Isten Országa.

De csak elméletben könnyű idáig eljutni! A gyakorlatban lehet, hogy minden kritikus alkalommal be kell járnunk a bizalom útját. Nem baj! Mert ha egyszer is megtapasztaljuk az "Úgy legyen" békéjét és örömét, akkor másodszorra már könnyebb lesz bízni abban, Aki megteremtette és kezében tartja a világegyetemet. 

28. fejezet

Az asszonyok gyorsan otthagyták a sírt, és félelemmel, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak.
Egyszerre csak Jézus szembejött velük, s így szólt: - Üdv nektek!
Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát.
Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: - Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, ott meglátnak engem.
Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyták nekik: - Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.
Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt.


Szembejött velük Jézus

Pénteken keresztre feszítették Jézust. Szombaton a sírban volt. A hét első napjára pedig feltámadt. Isten három nap alatt fordított egyet a világon. Ez a világ már nem ugyanaz, mint ami előtte volt.
Lehet találkozni Jézussal!
HA! És ez a 'ha' nagyon fontos! Ha nem nyugszunk bele, hogy elveszítettük Őt.
Máté leírása szerint a két asszony azért ment a sírhoz, hogy megnézze. Mit akartak látni? A hegyet? A bejáratot elzáró követ? Az őröket? Azt, hogy ott vannak-e a tanítványok? Ha már a keresztnél nem voltak ott...
Erről nem szól az evangélium, de könnyű kitalálnunk, hogy nem mentek volna a sírhoz, ha belenyugszanak abba, hogy Jézust elveszítették. Oda mennek, ahol el van temetve.

Néha azt érezzük, hogy valahol 'menet közben' elveszítettük Jézust. Nincs mellettünk. Nincs velünk. Magunkra hagyott minket. Egyedül küszködünk a problémáinkkal.
Ez az evangéliumi szakasz arra bíztat bennünket, hogy lépjünk vissza! Menjünk vissza oda, ahol utoljára láttuk Őt. Lehet, hogy akkor már halott volt - legalábbis a mi számunkra -, de azért csak menjünk vissza!
Mert ott feldereng előttünk valami, ami visszaadja a reményt. Talán a hitet is, hogy Jézus mégis él. Ott valami úton-módon eligazítást kapunk arra nézve, hogy mit kell tennünk.
És ha az utasítás nyomán elindulunk - akkor egyszer csak azt fogjuk látni, hogy szembejön velünk Jézus. Nem az, akit eltemettünk, mert ekkor már új módon lesz jelen. Mennyei erővel és dinamizmussal, hogy bennünket is feltámasszon.
Ha Isten három nap alatt fordított egyet a világon, akkor fordítani tud a mi személyes világunkon is.

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek.
Jézus odament hozzájuk és így szólt: - Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek.
S én veletek vagyok minden nap a világ végéig!


Menjetek tehát

Isten Igéjében azt szeretem a legjobban, hogy nem csak a múlt kor tanítványainak szól, hanem nekünk is - akik tanítványokká lettünk. A mai például hatalmas horderejű. Nézzük, mit mond!
Minden hatalmat Jézus kapott. Akiket kiválaszt, azokat nem üres kézzel bocsátja útnak, hanem előbb részesíti a hatalmából. Ők ettől kezdve: az Atya, a Fiú és a Szentlélek képviseletében cselekszenek és járnak el. Mint megbízottak.
Érzed ennek a súlyát?

Mint megbízottaknak, mennünk kell. Mindnyájunknak. A különbség csak annyi, hogy más-más területre szól a küldetésünk. De a feladat ugyanaz:
*  Minden alkalmat kihasználni arra, hogy az emberekkel megismertessük Jézus Krisztust. Mert csak annak lehetnek a tanítványai, akit ismernek.
*  Bemeríteni őket az Istennel való kapcsolatba. Azaz: segíteni az Istennel kötött szövetség és elköteleződés felé.
*  Megtanítani mindenre, amit Jézus nekünk is megtanított.
Érzed ennek a súlyát?

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, pedig kétségek fogták el őket.
Jézus odament hozzájuk, és így szólt: - Nekem adatott minden hatalom a mennyen és a földön. Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevébe. Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit csak meghagytam nektek.
Nézzétek, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.


Nézzétek, veletek vagyok!

Máté evangéliuma azzal kezdődik, hogy leírja Jézus születését. Közben idézi a 700 évvel korábban élt Izaiás próféta szavait: Nézzétek, a szűz méhében fogan és fiút szül, és nevét Emmánuelnek fogják hívni. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
És azzal fejeződik be, hogy Jézus így szól a tanítványaihoz: Nézzétek, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.
A 'nézzétek' azt jelenti, hogy: - Lássátok meg! - Vegyétek észre!

A zsidók évszázadokon át várták a Messiást. Közben rettenetes dolgok történtek velük. Száműzték, leigázták, kirabolták, megalázták őket. Lerombolták a templomukat... De azt a hitet, hogy - 'Velük az Isten' - senki sem tudta kiverni belőlük! Róluk valóban elmondható, hogy éltek-haltak a meggyőződésükért. Akár látták Istent, akár nem; akár tapasztalták a segítségét, akár nem; sziklaszilárdan hittek abban, hogy Isten velük van.

Mielőtt Jézus visszamenne az Atyához, szépen elköszön a tanítványoktól, megmondja, mit kell tenniük, aztán újra elhangzik a bűvös mondat: - Nézzétek, én veletek vagyok...
Az apostolok ebben a hitben maradtak. Megmaradtak ebben a hitben. Pedig elég sokat kellett szenvedniük érte! Börtönbe zárták, megvesszőzték, megkövezték, végül megölték őket. De senki sem tudta belőlük kiverni a hitet, hogy Isten velük van!

Bennünket nem fenyeget életveszély. Mi tehát nyugodtan hihetünk abban, hogy Isten velünk van. Látszólag...
Mert igenis nagyon sokszor veszélybe kerül az életünk!
- Veszélybe kerül, amikor a bűneink azt mondják: - Nem lehet veled Isten, mert Ő nem szereti a bűnt.
- Veszélybe kerül, amikor a körülményeink azt mondják: - Látod, elhagyott téged.
- Veszélybe kerül, amikor mások megítélnek: - Egy keresztény nem viselkedhet így.
- Veszélybe kerül, amikor önmagad sem vagy biztos abban; megérdemled, hogy Ő veled legyen.
- Veszélybe kerül, amikor egyedül érzed magadat a terheiddel.
- Veszélybe kerül, amikor a segítségét kéred, de hallgat az Isten.

Naponta életveszélyes fenyegetést kaphatsz. De ne engedd, hogy bárki, vagy bármi kiverje belőled a hitet, hogy Isten veled van!
Jézus ma azt mondja: - Senkinek se higgy! Csak nekem. Azt ígértem, hogy veled leszek. És ez így is van. Minden nap veled vagyok! Csak engem nézz! Rám nézz. Láss meg engem!

© Copyright  www.adonai.hu  2012-2018  Minden jog fenntartva