free portfolio site templates

Márk evangéliuma

1. fejezet

Jézus Krisztus, Isten Fia örömhírének kezdete.
Amint meg van írva Izaiás prófétánál:
,,Lám, elküldöm az én küldöttemet arcod előtt,
aki elkészíti utadat előtted.
A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit"
 
Megjelent János, a bemerítő a pusztában, és hirdette a bűnbánat alámerítését a bűnök bocsánatára. Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Bemerítette őket a Jordán folyóban, miközben megvallották bűneiket.
János teveszőr ruhát viselt, és bőröv volt a csípője körül, sáskákat és vadmézet evett. És hirdette:
,,Utánam megérkezik, aki erősebb nálam,
akinek nem vagyok méltó lehajolván megoldani a saruja szíját.
Én vízbe merítelek titeket, de ő Szentlélekbe merít titeket."
 
Lám, elküldöm az én küldöttemet
 
Amikor ezt az Igét olvasom, mindig az jut eszembe, hogy milyen szerencsés emberek vagyunk!
A zsidók évszázadokon át várták a Messiást.
Nekünk már nem kell várakoznunk. Mi már ismerjük Őt. Mi már megismerhetjük Őt.
És azáltal, hogy ismerjük, utat is építhetünk előtte.
Építenünk is kell. Mert ma a világ ugyanolyan sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását, mint régen.
A világ sóvárogva várja azokat az embereket, akik vállalják, hogy Isten elküldje őket.
Valahová, valakihez...
 
Isten ma is úgy készíti elő Jézus minden útját, ahogyan 2000 évvel ezelőtt. Kiválaszt egy embert, aki az Ő küldötte lesz. Ennek az embernek pusztaságba kell mennie. Oda, ahol magány van, szomjúság és elhagyatottság. Nem az ő magánya és elhagyatottsága, hanem másoké.
Kiáltó szónak kell lennie. Feltűnőnek. Hallhatónak. Erősnek. Jelnek.
Meg kell tudni mondania, hogy mi az élet egyenes útja, amelyen át Jézus megérkezhet abba a sivatagba.
Végül pedig: egyszerűnek kell lennie.
 
Menjünk hát! Keressük... vegyük észre... és vállaljuk... a követséggel járó feladatokat!
Ha beszélni kell, beszéljünk. Ha tenni kell, tegyünk. Egyszerű lélekkel, de azzal a boldog büszkeséggel, hogy Isten küldött minket.
Nem mi vagyunk Jézus. Mi csak az előhírnökei vagyunk. Semmi több.
Lélekkel Ő tölti be a szívét mindenkinek.

János teveszőrt, és csípője körül bőrövet viselt, sáskákat és erdei mézet evett.
És hirdette:
- Utánam jön, aki hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó lehajolva a saruja szíját megoldani.
Én vízbe merítelek alá titeket, de ő Szentlélekbe merít be benneteket.
Megtörtént azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és bemerítkezett János által a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta az egeket meghasadni és a Lelket, mint galambot őrá leereszkedni.
Kiáltás támadt az égből:
- Te vagy az én szeretett fiam, akiben örömömet találom.

  
Amikor Isten nem bír magával
 
Jézus belép a megtisztulás vizébe. Pedig Ő bűntelen. Azért teszi ezt, mert be akarja teljesíteni az Atya tervét. Nem tessék-lássék módon, hanem tökéletesen.
Hiszen tökéletesen szereti az Atyát. Közöttük semmi távolság, semmi rés nincsen.
Ekkora engedelmesség láttán nem csoda, hogy Isten széthasítja az egeket! Nem csoda, hogy megjelenik! Az sem, hogy egész valójában felkiált! Hiszen csak világba kiáltja az érzéseit: a szeretetet és a hálát, amit érez a Fia iránt.

Ezek nagy pillanatok! Ott, Jézus mellett - a Jordán vizében - mi is átélhetjük.

Az ember élete: állandó úton levés.
Jöttünk valahonnét és tartunk valahová. Néha Názáretben vagyunk, ami a múltunk; néha Jeruzsálemben, ami a jövőnk. Néha más helyeket is bejárunk. Aztán időről időre útra kelünk a Jordán felé. Azért, hogy mindent (vagy valamit abból), amit kaptunk, magunkra vettünk, vagy cselekedtünk, lemosson rólunk a bűnbánat és a gyógyulás vize.
Amikor megérkezünk, Jézus vár minket. Mert nála nincsen tér és idő - ma is ott van. És ott, - a Jordán vizében - nem János elé, hanem Ő elé állunk.
És látjuk, ahogy a rólunk lefolyó szennyes víz mossa az Isten Fiát. Ő pedig nem tiltakozik - ma sem.

Ha ez mélyen érint bennünket, felizzik a szívünkben a hála és a szeretet. Nem tehetünk mást, mint hogy Jézus mögé állunk. Szorosan. Készen arra, hogy bármerre megy, kövessük Őt.
Mögötte az a víz folyik át rajtunk, amit megtisztított a jelenléte. Élő Víz.

Amikor Jézus mögött állunk, akkor állunk a megnyílt ég alatt.
Nem akkor, amikor ragaszkodunk a múltunkhoz, vagy előre vetítjük a jövőt. Nem akkor, amikor mások dicsfényében fürdünk, vagy nagy dolgokat teszünk Istenért. Nem is akkor, ha tisztán tündöklünk saját magunk, vagy az emberek előtt. Nem, nem akkor. Hanem akkor, amikor szorosan Jézus mögött állunk, és elhatározzuk, hogy - bármi ára van is -, követjük Őt.
Ekkor... Igen, ekkor tör ki Istenből a legnagyobb öröm.

És a Lélek azonnal kivitte őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig, megkísértve /próbára téve/ a sátántól. Vadállatok között volt, és angyalok szolgáltak neki.
 
A bőrödre megy a vásár
 
Mielőtt Jézus elkezdhette volna a szolgálatát, a Lélek kivezette Őt a pusztába, ahol negyven napon át folyamatos kísértések érték.
Negyven nap a pusztában, magányosan és egyedül, ráadásul folyamatos kísértéseknek kitéve - rengeteg idő! A héber szám-szimbolikában a negyvenes szám azt jelenti: a létező legtöbb, ami emberileg kibírható.

Amikor Isten fontos feladatot akar ránk bízni, akkor előtte minket is megpróbál. Nem is akárhogyan! Nem lényegtelen dolgokban! Nem felszínesen! Egészen a szívünkig. Mert hiszen a szívünket vizsgálja.
Ezért megengedi a sátánnak, hogy különféle módokon kísértsen minket. Időről időre saját vadállataink is előjönnek, félelmet és rettegést keltve bennünk.
Olyan érzés, mintha kínpadon lennénk, és sohasem akarna véget érni a szenvedésünk.
Illetve véget érhetne, ha feladnánk a harcot! Néha el is jutunk eddig a gondolatig.
Tehát: a bőrünkre megy a vásár. Ki nyer meg bennünket?
 
Ha nem lennének velünk Isten angyalai, nem bírnánk ki. De éppen ez a mai Ige másik üzenete: a legnagyobb próbák idején angyalok szolgálnak nekünk. Mennyei ételekkel etetnek és mennyei itallal oltják a szomjunkat.
Ez csak azoknak a kiváltsága, akik nem alkusznak meg, és nem menekülnek el a pusztából.
 
A pusztában töltött idő - amellett, hogy irgalmatlanul nehéz -, hihetetlenül értékes is!
Mert...
- Itt tudjuk meg, hogy hol van, és mi a feladatunk.
- Itt írjuk meg a saját 'evangéliumunkat'. Azaz: jó hírünket mások felé. A vérünkkel. Mert olyan tapasztalatot szerzünk Istenről, ami más körülmények között nem lehetséges. Ezáltal a tapasztalat által tudunk hitelesen beszélni Róla.

Ha letelik a negyven nap, akkor minden együtt van ahhoz, hogy általunk is nyilvánvalóvá legyen az Isten uralma a világ előtt.
Légy bátor, tarts ki! Ő is erre az időre vár!

Miután Jánost átadták, Jézus elment Galileába, hogy hirdesse Isten örömhírét. - Beteljesedett az idő, és közeledik Isten uralma. Térjetek meg, és higgyetek ebben a jó hírben!
Ekkor, elmenvén a galileai tenger mellett, meglátta Simont, és Andrást, Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Mondta nekik Jézus: - Gyertek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!
Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt.
Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, a testvérét, hálóikat javították a hajóban, és rögtön hívta őket.
Azonnal otthagyták apjukat, Zebedeust a hajóban a bérmunkásokkal együtt, és ő utána mentek.

 
Válogat az Isten
 
Isten mindenkit hív és vonz. De nem mindenkit választ. Azokat választja ki, akiket később küldeni akar. Erről a kiválasztásról szól a mai Evangélium.
Jézus nem csak egyszerűen megpillantotta ezeket a férfiakat, és azonnal megtetszettek neki, hanem figyelte őket. Gondja volt rá, hogy információkat szerezzen róluk. Nem másoktól érdeklődött, hanem a saját szemével győződött meg arról, hogy érdemesek-e a kiválasztásra.
Nem tudjuk, mit figyelt Jézus. Nem is a mi dolgunk eldönteni. A mi dolgunk az, hogy helytálljunk ott, ahol vagyunk. Mert úgy tűnik, hogy a helytállás előfeltétele annak, hogy Isten kiválasszon valakit.

A történet másik érdekessége amin elgondolkodhatunk, a következő mondat: "Megcselekszem, hogy emberek halászaivá szülessetek." Nagyon furcsán hangzik, ugye? Pedig lényeges mondanivalót takar.

- Jézus cselekszi meg velünk.
Nem mi valósítjuk meg, nem mi érjük el.
Mert bármennyire is erőlködnénk, nem tudjuk alkalmassá tenni magunkat az emberhalászatra. Csak dobálnánk a hálót, de nem lenne eredménye.
Jézus azonban kezelésbe vesz minket. Olyan dolgokat cselekszik az életünkben, amelyek kihoznak belőlünk valamit, ami addig nem volt. Vagy helyretesznek bennünk valamit. Mindenesetre jó eredménnyel járnak.
Akit Isten kiválasztott, annak bármi történik is az életében, tudnia kell, hogy Isten jól megválogatja azt, ami vele történhet.

- Emberek halászaivá szülessetek.
Nem könnyűszerrel. Hanem sok átalakuláson keresztül.
Nem azonnal. Hanem eljutva odáig.
Akit Isten kiválasztott, annak nem kell tökéletesnek lennie. De készen kell állnia arra, hogy újra és újra átalakuljon.
Bármit hibázik is, Jézus nem mond le róla. Csak akkor, ha a régi marad. Mert akkor árulóvá válik.
Isten pedig helyette - más embert válogat.

Miután Jánost átadták, elment Jézus Galileába, hogy hirdesse Isten evangéliumát.
Azt mondta: - Betelt az idő, és elközelgett Isten királysága. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
Amikor a Galileai tenger mellett sétált, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus szólt nekik: - Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!
Azonnal eldobták a hálókat, és csatlakoztak hozzá.
Egy kicsit továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és a testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban. Rögtön hívta őket. Azok pedig apjukat, Zebedeust és a munkásokat otthagyva a hajóban, utána mentek.

 
Dobd el!
 
Ez a két szó Jézus üzenete ma: - Dobd el!

Egy vándortanító sétál a Galileai tenger partján. Nézi, ahogy a halászok dolgoznak. A férfiak nem figyelik őt. Leköti őket a munkájuk, ami egyben az élet-lehetőségük is. Jézus egyik-másikhoz odamegy, és azt mondja neki: - Ajánlok egy jobb megoldást az életedre.

Mindegyikünknek megvan a maga Galileai tengere. Ahol evezgetünk, halászgatunk, ha kell; küzdünk a viharokkal. Sajátos elképzeléseink vannak arról, hogy hogyan tudunk ott boldogulni, milyen lehetőségeink vannak az életben maradásra.
Mert ez fontos.
Pontosan tudjuk, hogy minek, hogyan kell történnie egy adott napon. Kinek hogyan kell viselkednie, hogy ne húzza keresztül a számításainkat. Tudjuk, mit kellene tennie egy bizonyos személynek ahhoz, hogy boldogok legyünk. Mit várunk el attól, akit szeretünk, főleg pedig attól, akit nem annyira szeretünk.
Ezek a mi élet-lehetőségeink. A halászhálóink.

Ha hallottál már egy Jézus nevű vándortanítóról, vagy egy kicsit is ismered őt, akkor fordulj el egy percre a hálóidtól, és próbáld meghallani, hogy mit mond neked!
Lehet, hogy ezt:
- Dobd el!
Dobd el az elvárásaidat, vagy a jól felépített terveidet és elméleteidet azzal kapcsolatban, hogy mitől leszel boldog. Különösen akkor dobd el, ha már belegabalyodtál.
Kövesd először Jézust.

Ne azért dobd el a hálóidat, mert belefáradtál a halászatba!
Ne azért dobd el a hálóidat, mert dühös vagy, hogy rossz a halfogás!
Ne azért, mert meg akarsz szabadulni a "zebedeusaidtól"!
Hanem azért, mert Jézus többet és jobbat ajánl. Ha döntöttél, vezetni és tanítani fog. Ha a nyomába eredsz, növekedésnek indulsz. Vele határokat fogsz átlépni. A sajátjaidat.

Némi segítség még a mai elmélkedéshez...
Az evangélium azt jelenti:
- győzelmi hír,
- a győztes hadvezér érkezésének híre,
- örömhír.
Az eldob szó jelentése pedig:
- szabadon enged, elküld, elbocsát,
- elenged, felment, megszüntet, megbocsát,
- hagy, enged.
 
Bogozzuk ki végre magunkat a hálóinkból! Hát nem jobb Jézussal a győzelem és a szabadság?

Bementek Kafarnaumba, és szombaton azonnal tanított a zsinagógában.
Megdöbbentek a tanításán, mert úgy tanította őket, mint aki hatalmat birtokol, és nem, ahogy az írástudók.
És rögtön volt a zsinagógájukban egy ember, akiben tisztátalan lélek volt, és felsikoltott, mondván: - Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Felismerlek téged, hogy ki vagy! Az Istennek szentelt.
De Jézus rendreutasította: - Hallgass és menj ki belőle!
Össze-vissza rángatta őt a tisztátalan lélek, és hatalmas nagy hangon kiáltva kiment belőle.
Mindenki elképedt, úgyhogy egymástól kérdezgették: - Ki ez? Tanítás meglepő hatalommal? Parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok hallgatnak rá?
Rögtön elment a híre mindenfelé Galilea egész vidékén.

 
Elképesztő hatalom!
 
Azt hiszem, ha felfognánk ezt az Igét, azonnal, minden örökre megváltozna bennünk.
Egyrészt; mert attól kezdve a saját életünkben tapasztalnánk, hogy Jézus cselekszik. Mégpedig hatalommal.
Másrészt; rádöbbennénk, hogy a Ő cselekvő hatalmát adta nekünk is, akik követjük Őt. Legalábbis: ez volt a terve...  
Hogy ezt elhiggyük, nem kell mást tennünk, mint figyelni az apostolokat.
Tudom én, hogy nem lesz mindenkiből világhírű apostol. De igenis apostolok lehetünk a magunk háza táján. Aminek viszont: jelei kell, hogy legyenek.

Szeretném, ha megértenénk, hogyan válhatunk annak a hatalomnak a birtokosaivá, amit Isten nekünk szánt. Mert e nélkül a hatalom nélkül nem megyünk semmire. Csak elszenvedjük a dolgokat, de nem tudunk változtatni rajtuk.
Márpedig meggyőződésem, hogy Isten felnőtt, érett hitet és cselekvést kíván tőlünk, különösen az apostolaitól.

Beszélni és cselekedni kétféle módon lehet. Vagy úgy, mint aki hatalmat birtokol, vagy úgy, mint az írástudók.

1. A hatalom megszerzése ott kezdődik, hogy Istennek szenteljük magunkat. Ez azt jelenti, hogy eldöntjük: fölöttünk egyedül Isten az Úr. Aztán eszerint viselkedünk. Nem születünk szenteknek. De azzá kell válnunk.
2. Ott folytatódik, hogy elkezdünk hinni abban, hogy Isten hatalmat adott nekünk. A hatalom képességet és szabadságot jelent. Lehetőséget, tekintélyt, és jogot.
Mélyen hinnünk kell abban, hogy Isten nem eszközök nélkül bocsátott el bennünket, hogy ellássunk egy feladatot.
Mindegyikünknek azt a fajta hatalmat adja, amire sajátos útja során szüksége van.
Szülőknek a gyermekeikkel; nevelőknek a neveltjeikkel; vezetőknek a vezetettekkel; az apostoloknak Isten népével kapcsolatban ad hatalmat.
3. Ha elhittük és befogadtuk magunkba Isten cselekvésre ösztönző hatalmát, akkor a következő lépés, hogy megragadjuk, és birtokba vegyük, vagyis gyakoroljuk.
A szívünkben levő erő és hatalom két dologra tesz képessé minket:
- a megkülönböztetésre,
- és a cselekvésre.
A megkülönböztetésre, vagyis arra, hogy eldöntsük; adott helyzetben természetes, vagy természetellenes az, ami történik, amit tapasztalunk. Normális, vagy abnormális.
Jézus is "megkülönböztetett" a zsinagógában. Amikor valaki kiabálni kezdett, tudta, hogy nem csupán egy ember ellenállásával kell szembenéznie, hanem egy idegen szellemi hatalommal.
A megkülönböztetés után jöhet a cselekvés: a tekintély szavaival, imájával, vagy szellemi erővel legyőzve azt, ami nem természetes.

Isten arra választott ki minket, hogy tanúi legyünk ebben a világban. Róla tanúságot tenni pedig csak hiteles cselekedetek által lehet.
Ha nem dolgozunk meg azért, hogy hiteles, és ezáltal tekintéllyel és hatalommal bíró keresztényekké váljunk, akkor csak hatalmaskodunk mások fölött, vagy tehetetlenül nézzük a bajokat.

Betértek Kafarnaumba. Mindjárt szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Megdöbbentek a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem, mint az írástudók.
Volt a zsinagógájukban egy ember, akiben tisztátalan lélek volt. Az felsikoltott, mondván: - Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Elpusztítani jöttél minket? Megismerlek téged, hogy ki vagy: az Isten Szentje!
Jézus rászólt: - Hallgass, és menj ki belőle!
A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, de nagy hangon kiáltva kiment belőle.
Mindnyájan elképedtek, ezért egymástól kérdezgették: - Ki ez? Micsoda új tan ez, hogy hatalommal parancsol még a tisztátalan lelkeknek is, és azok engedelmeskednek neki?
Hát azonnal kiment a híre Galilea egész környékére.

 
Rád ismerek Uram, rád ismerek
 
Mélyen megérintett ennek az ige-szakasznak néhány szava:
"Megismerlek téged...".
A tisztátalan lélek mondja ezt! A tisztátalan lélek.
Arra gondoltam: vajon én - aki azt állítom, hogy az Úré vagyok - megismerem-e Őt?
Megismerem-e, amikor nehéz helyzetbe hoz? Felismerem-e az életem történései mögött? Ismerem-e annyira, mint egy tisztátalan lélek?
Hiszen bízni csak abban lehet, akit ismerek! Szeretni is csak azt lehet!

Ezen a földön homályosan látunk. Sohasem fogjuk igazán megismerni Istent. De - úgy gondolom -, felismerhetjük a hangját, az arcát, vagy a keze nyomát. Hiszen Ő szeretné, hogy felismerjük. Közeledik hozzánk.

Talán nálunk is úgy kezdődik, mint Kafarnaumban.
Éljük szokásos életünket, aztán egyszer csak történik valami, ami elgondolkodtat, vagy megdöbbent bennünket. Elámulunk. Ahogy a zsinagógában az emberek.
Ha ekkor kimegyünk a zsinagógából, elszalasztunk valamit.
Ha maradunk, és tovább szemléljük az eseményeket, esélyt kapunk.
Lehet, hogy megijeszt bennünket az, amit hallunk és látunk.
Félni is fogunk mindaddig, amíg úgy érezzük, hogy keresztezi az utunkat.
Amint azonban úgy tekintünk rá, mint lehetőségre, mely által olyat tapasztalhatunk, amit még sohasem, elmúlik a félelem.
Ha pedig azt is elhisszük, hogy nem pusztán emberi síkon történnek velünk a dolgok, akkor létrejön Vele: a találkozás.
A többi nem rajtunk múlik. Isten felfedi magát.
Gondoskodni fog arról, hogy nyilvánvalóvá legyen előttünk a hatalma.
Gondoskodni fog arról is, hogy időben megtisztítson minket attól, ami elviselhetetlenül ránk nehezedik. Ami szaggat, rángat és meggyötör.

Amikor ezt az utat végigjárjuk, képességet szerzünk arra, hogy minden helyzetben felismerjük Őt. Akkor - bármi történik is -, ezt fogjuk mondani:
- Rád ismerek Uram. Most is rád ismerek. 

Ezután rögtön kiment a zsinagógából, és bementek Simon és András házába, Jakabbal és Jánossal együtt. De Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak neki miatta. Odament hozzá, és felébresztette, megfogva a kezét. És elhagyta őt a láz, és szolgált nekik.
Amikor késő lett, és lement a nap, odavittek hozzá minden rosszul levőt és démontól megszállottat. Az egész város összegyűlt a kapunál. Meggyógyított rengeteg rosszul levőt különféle betegségekből, és sok démont kiűzött, de nem engedte beszélni a démonokat, mert felismerték őt.
Hajnalban, rendkívül korán felkelt, kiment, és elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, mondták neki: - Mindenki keres téged.
Így válaszolt: - Menjünk máshová, más városokba, hogy ott is hirdessek, mert azért jöttem.
És elment, hirdetett a zsinagógáikban egész Galileában és démonokat űzött ki.

 
Amikor bemegy hozzád, helyreállít
 
Az emberek kutatnak Jézus után. Lehet, hogy nem tudják a nevét, az is lehet, hogy téves információik vannak a személyéről, de keresik.
Mert mindenki gyógyulni akar. Vagy lelkileg, mert kiszáradt a szomjúságtól, és éhezik valakire, aki utat tud mutatni neki; vagy fizikailag, mert elromlott az élete és beteg.
Nem baj az, sőt nagyon is jó, ha valaki már eljutott odáig, hogy keresse Jézust!

Jézus bárhol tud gyógyítani. Utcán, tereken, gyógyfürdőben, sőt!, távolból is.
A mód pedig, ahogy gyógyít, szintén nagyon változatos. Van, akit megérint; van, akihez szól; van, aki őt érinti meg.
De előfordul, hogy hirtelen fogja magát, és más vidékre megy. Akiket otthagy, pedig már a cél közelében érezték magukat, nem lesznek jó véleménnyel róla.

Aki a kapu előtt várakozik, azt nem biztos, hogy meggyógyítja Jézus. De aki meghívja a házába, annak az életében kérés nélkül is helyreállít mindent.

Azonnal elhagyta a zsinagógát, és elment Simon és András házába, Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Rögtön szóltak neki miatta.
Ő pedig odament hozzá, és felállította a kezénél fogva. Erre azonnal elhagyta a láz, és szolgált nekik.
Később pedig, amikor lement a nap, mind odavitték hozzá a rosszul levőket és az ördögtől megszállottakat; és az egész város odagyűlt az ajtó elé. Rengeteget meggyógyított, akik különféle nyomorúságban sínylődtek, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket beszélni, mert felismerték őt.
Hajnalban pedig, még szürkületkor, felkelt, és kiment, eltávozott egy magányos helyre, és ott imádkozott.
Simon, és akik vele voltak, utána mentek.
Amikor megtalálták, mondták neki: - Mindenki téged keres.
Ő így válaszolt: - Menjünk a közeli városokba, hogy ott is hirdessek, mert azért jöttem.
És hirdetett azok zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket űzött ki.

 
Visszatérés
 
Csodálom Jézust, és egyben minta is előttem. Mert bármikor, bármi történt is körülötte, akármilyen nagy hatást ért el az embereknél; mindig vissza tudott térni önmagához és Istenhez. Senkinek nem engedte, hogy eltávolítsa attól a személyiségtől, aki volt.

Mi sokkal bonyolultabban gondolkodunk. Bennünket minden befolyásol. Mondhatnám azt is, hogy megváltoztat.
Befolyásol bármi, ami körülöttünk történik. Befolyásol, amit mások gondolnak, vagy mondanak. Főleg, ha azt rólunk gondolják, vagy mondják. Megváltozunk a siker érdekében. Megváltoztat bennünket a kudarc. Másképp viselkedünk, ha úgy gondoljuk, hogy azzal elérünk valamit, és megint másképp, ha mégsem értük el.

De mikor nyugszunk meg?
És hogyan térhetünk vissza önmagunkhoz?

Erre ad ma példát Jézus. Amit elleshetünk tőle a mai Ige kapcsán, azt rögtön le is fordíthatjuk a saját nyelvünkre.
Először is: van néhány előfeltétele annak, hogy belső nyugalomban éljünk. Ezek nagyjából a következők:
1. Legyünk tisztában azzal, hogy kik vagyunk. Fogadjuk is el. Ne akarjunk se többnek, se kevesebbnek látszani.
2. Legyünk tisztában azzal is, hogy mi a feladatunk ott, ahol vagyunk. Mi várható el tőlünk, és mi nem. Ami jó, vagy elvárható, azt tegyük meg.
3. Hallgattassuk el az ördögöt. Következetesen. Akármit mondana. Akár bennünk akar megszólalni, akár más ember száján keresztül.
4. Ne akarjunk megfelelni mások elvárásainak.
Senkinek ne engedjük, hogy - jobb meggyőződésünk ellenére - befolyásoljon minket.
5. Ha elvégeztük a feladatunkat, lépjünk tovább.

Jézus az önmagunkhoz való visszatérés 'hogyan'-jára is példát mutat.
Csak akkor tudunk visszatérni eredeti önmagunkhoz, ha visszatérünk Istenhez. Vagy másképp fogalmazva: visszatérni ahhoz, akik igazából vagyunk - egyedül Teremtőnk színe előtt lehet.
Egyéb visszatérési kísérleteink kudarcot fognak vallani. Mert ha nem az Ő színe előtt állunk, hiába vagyunk egyedül; még mindig mások nyüzsögnek a fejünkben. Az, amit mondtak, tettek, vagy elvárnak, és amire válaszolni akarunk.
Egyedül Isten színe előtt, az Ő elvárásainak megfelelve tudjuk rendezni önmagunkat és az életünket.
Mert Ő lefejti rólunk a hiábavalót, és a feleslegeset. Ő abba a ruhába öltöztet, amit nekünk szánt, és ránk szabott.

Odament hozzá egy leprás kérlelve őt, és térdre esve mondta neki: - Hogyha akarod, hatalmadban áll engem megtisztítani.
Megszánta, kinyújtotta a kezét, megérintette, és így szólt: - Akarom, tisztulj meg!
Azonnal eltávozott róla a lepra, és megtisztult.
Ráförmedt, és rögtön kidobta őt, mondván neki: - Vigyázz, senkinek ne beszélj róla, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak. Vidd el a tisztulásodért, amit Mózes kiszabott, tanúbizonyságul nekik.
De az, amikor elment, hozzáfogott hirdetni mindent, és elterjesztette a dolgot. Így hát többé nem tudott a városokba nyilvánosan bemenni, hanem kint, elhagyatott helyeken volt. És jöttek hozzá mindenfelől.

 
Isten velünk szemben tehetetlen
 
Isten bármit meg tud tenni. Bármit! Hatalma volt megteremteni a világegyetemet. Hatalmában állt megalkotni az embert. Hatalma van a betegségek fölött. Hatalommal tud parancsolni a gonosz lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki.
Egyedül fölöttünk nincsen hatalma. Mi azt teszünk, amit akarunk.
Pedig az indokaink elég kétes értékűek.
- Mert - majd' minden esetben! - érzelmi indíttatásból cselekszünk.
- Mert meg se halljuk, amit Isten nekünk személyesen mond.
- Mert megtartjuk a vallásos előírásokat, és úgy gondoljuk,
hogy ezzel elintéztük a kötelességeinket.

Isten számára elég kockázatos a magatartásunk!
Amikor nem azt tesszük, amit kér, mert csak önmagunkra figyelünk, de Rá nem, akkor ellene dolgozunk.
Még az is lehet, hogy azt hisszük, jót teszünk neki.
De mi van akkor, ha nem az volt a terve, amit mi gondolunk? Mi van akkor, ha Ő éppen miattunk nem tudja úgy folytatni a munkáját, ahogy szeretné?

Isten nem szűkmarkú velünk szemben. Ha leborulunk elé, a fájdalmaink megindítják a szívét, és nem tud ellenállni a kérésünknek.
De nekünk is figyelnünk kell az Ő kéréseire! Sem tudnunk, sem értenünk nem kell a terveit. Csupán azt kéri tőlünk, hogy maradjunk összhangban vele.

Jött hozzá egy leprás, könyörögve és térdre esve előtte, így szólt: - Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.
Jézus megindult rajta. Kezét kinyújtotta, megérintette őt, és ezt mondta neki: - Akarom, tisztulj meg!
Amint ezt kijelentette, azonnal eltávozott róla a lepra, és megtisztult.
Szigorúan ráparancsolt, és rögtön elbocsátotta őt: - Nézd, senkinek semmit ne szólj, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nekik.
De az, amikor kiment, elkezdett mindent elhíresztelni, és terjeszteni a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint, magányos helyeken tartózkodott; és mindenhonnan mentek hozzá.

 
Ha életed mélypontjához jutottál
 
Aki leprás, arra a halál vár. Lassú, keserves kínok. Kirekesztettség az emberek közül, kirekesztettség a szent cselekményekből. Aki leprás: megbélyegzett. Mert azt gondolják róla, hogy Isten büntetését szenvedi. Így aztán végtelenül magányos is.
A lepra a lehető legnagyobb csapás. Az élet vége és mélypontja, ahonnét nincs tovább.

Nekünk, bélpoklosoknak szól ez az Ige.
Nem minden bélpoklosnak! Csak azoknak, akik Jézusban látják az egyedüli reményt.
Ma esélyt kapunk. Esélyt, hogy kövessük egy kétezer évvel ezelőtti bélpoklos útját. Tegyük azt, amit ő!
Törni-zúzni kell magunk körül ahhoz, hogy Jézusig jussunk!
Széttörni azt a gondolatot, hogy 'fizikailag lehetetlen' a megoldás.
Széttörni azt az érzést, hogy le fog győzni bennünket a lassú halál.
Ki kell törnünk mások véleményének, ítéletének, vagy szánakozásának rabsága alól.
Ki kell törnünk a beletörődésből; a fásultságból; és a bűntudatból, ami azt sulykolja belénk, hogy megérdemeljük a szenvedést. Akkor is ki kell törnünk ebből, ha igaz.
Végül pedig: szembe kell szállnunk a hitetlenségünkkel. Ehhez kell a legnagyobb erő.
Ha mindebből kitörtünk, már semmi sincs, ami megállítson minket Jézusig!
Semminek, és senkinek nincs hatalma fölöttünk, csak neki.
Ma térdre rogyhatunk Előtte. Ma kiszakadhat belőlünk a vágy, hogy végre véget érjenek szenvedéseink. Ma elmondhatjuk neki: - Tudom, hogy segíthetsz, ha akarod.

Ha életed mélypontjához jutottál, gyere, tarts velünk! Ma sokan kiáltunk az Úrhoz.
Mindazok, akikben él még a remény; és hiszik, hogy van szabadulás.

2. fejezet

Napok múlva pedig ismét bement Kafarnaumba, és meghallották, hogy otthon van. Azonnal sokan összegyűltek, úgyhogy még az ajtóhoz sem fértek, és beszélt nekik az igéről.
Jöttek hozzá egy bénát hozva, négyen cipelték. Mivel a tömeg miatt nem férhettek közel hozzá, megbontották a ház tetejét, ahol volt, és rést törve, leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt.
Jézus a hitüket látva így szólt a bénához: - Gyermekem, megbocsáttattak neked a bűneid.
Voltak ott néhányan az írástudók közül is, akik ott ültek, és szívükben latolgatták: - Ki ez, hogy így beszél? Istenkáromlást szól. Ki képes megbocsátani a bűnöket, vajon nem egyedül Isten?
Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy magukban így okoskodnak, és ezt mondta nekik: - Miért fontolgatjátok ezeket a szívetekben? Mi egyszerűbb, azt mondani a bénának: "Megbocsáttattak neked a bűneid", vagy azt mondani: "Állj fel, emeld fel a hordágyadat és járj"?
- Hogy pedig észrevegyétek, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani; odafordult a bénához: - Mondom neked, állj fel, emeld fel a hordágyadat és menj haza!
Az pedig azonnal felállt, felemelte a hordágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindenki meghökkent, és magasztalta Istent. Így beszéltek: - Ilyet sohasem láttunk!

 
Ne hátrálj meg!
 
A szolidabbaknak szól ez az Ige. Akik nem törtető fajták. Vagy könnyen feladják, és háttérbe vonulnak, ha úgy érzik, hogy nem tudnak elég közel kerülni Jézushoz. Pedig lehet, hogy nagyobb a problémájuk, mint azoknak, akik ott tolonganak körülötte. Ha valaki nem törtetőnek született, nem tud, és nem is akar erőszakosan viselkedni. Főleg nem Istennel szemben. Ő inkább azt várná, hogy Isten siessen elé. Hiszen ő béna.

De ma meglepő dolgot tudhatunk meg Jézusról!
Jézus igenis szereti, ha a sarkunkra állunk! Szereti, ha nem adjuk fel a törekvéseinket! Jézus szereti a leleményes embereket! Tetszik neki, ha meglepjük! Még akkor is, ha a fejére hullik a tető, mert azt találtuk ki, hogy átalakítjuk egy kicsit a házát.

Ha úgy érzed, hogy már sokat álltál az ajtó előtt, de még nem jutottál el Jézushoz, változtass a módszereden! Ne vonulj vissza, ahogy szoktad, ne keseredj el, hogy veled nem foglalkozik! Inkább találj ki valamit, ami még Jézust is meglepi! Meglásd, azonnal foglalkozni kezd veled!

Ismét kiment a tenger mellé. Egész tömeg ment hozzá, és ő tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámháznál ülni, és mondta neki: - Kövess engem!
Az fölkelt, és követte őt.
Történt, hogy amikor letelepedett étkezni ennek házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; mert sokan voltak, akik csatlakoztak hozzá.
Az írástudók és a farizeusok pedig, akik észrevették, hogy együtt eszik a vámosokkal és a bűnösökkel, megkérdezték a tanítványait: - Miért eszik és iszik vámosokkal és bűnösökkel együtt?
Meghallotta Jézus és azt mondta nekik: - Nem az erőseknek van szükségük az orvosra, hanem a nyomorúságosaknak. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.

 
Menj be Lévi házába!
 
Megrendített ez a történet. Mert arról szól, hogy van Valaki, aki ismeri a tehetetlenségemet. És segít.

Minden nap mutatunk a világnak egy képet önmagunkról. Néha azt, amit a világ, vagy a másik ember látni akar. Néha azt, amit mi magunk láttatni szeretnénk. Néha azt, amilyenek lenni szeretnénk.
Estére kelve hazatérünk, és megszámoljuk a nap bevételét. Aznap szerzett kincseinket. Lehet, hogy úgy érezzük: megérte a befektetés. De az is lehet, hogy hiába csaptunk be másokat, elégedetlen és kifosztott a szívünk.

Azért érezhetjük ez utóbbit, mert - jó esetben! - mindegyikünkben van egy "Lévi háza". Egy belső csarnok.
Ahol tisztában vagyunk a kicsinységünkkel, a törékenységünkkel és a bűneinkkel. A tehetetlenségünkkel is; hogy van, amiben nem tudunk változni, vagy változtatni.
 
Ez a történet azonban reményt ad! Ott, ahol én már semmit nem tudok tenni, ott Jézus tud! És akar is.
Ha beengedem a házamba, a tehetetlenségeim kellős közepébe, akkor történik valami. Velem is megtörténik az, ami Lévivel. Elindul bennem egy új élet, és nemsokára már nem Lévinek, hanem Máténak fognak hívni.

Mert Jézus a világ legjobb orvosa!
Közelsége és elfogadása visszaadja szívünkbe a reményt és az életerőt -- akármit tettünk, vagy akárhogy bántak velünk az emberek.
Tiszta szabályai eligazítanak bennünket kapcsolataink, és az élet útvesztőiben -- így meggyógyul és újra felépül a lelkünk.
A mellette megtapasztalt szabadság pedig szárnyakat ad ahhoz, hogy megtaláljuk következő útszakaszunk - vagy akár egész életünk - feladatát. 

János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek és megkérdezték tőle: - Miért van az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, de a te tanítványaid nem böjtölnek?
Így felelt nekik Jézus: - Vajon lehetséges, hogy a lakodalmas ház fiai böjtöljenek, amíg köztük van a vőlegény? Abban az időben, amíg köztük van a vőlegény, nem lehetséges böjtölni. De eljön a nap, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek azon a napon. - Senki nem varr új szövetből foltot régi ruhára, nehogy kiszakítson az új tökéletessége a régiből, mert súlyosabb lesz a szakadás. Senki nem tesz új bort régi tömlőkbe, nehogy szétszakítsa a bor a tömlőket, és elvesszen a bor is, és a tömlők is.

 
Több, mint üres fecsegés!
 
A zsidó nép életében nagy jelentősége volt a böjtnek. Igen komolyan vették. A böjt napjaiban, vagy heteiben bűnbánatot tartottak. Szomorúan emlékeztek arra, hogy történelmük során hányszor vették üres fecsegésnek a próféták szavait, akik figyelmeztették őket, hogy változtassanak magatartásukon. És mert üres fecsegésnek vették; sok csapás érte Izraelt.
Ugyanakkor tudták, hogy a böjt lehetőséget is tartogat számukra. Lehetőséget arra, hogy helyrehozzák őseik hibáját. Ha ez sikerül; véget ér szenvedésük, és eljön a messiás. Márpedig ebben az időben mindennél jobban áhítoztak utána!
Az ő számukra a böjt nem áldozat volt. Hanem demonstráció. Annak bizonyítása, hogy vágyuk és szándékuk eltökélt.

Jól értették Jézus hasonlatát is a lakodalmas ház vendégeiről. A vendégek valóban nem böjtöltek, böjti napon nem is tarthattak esküvőt. De annál inkább böjtölt a menyasszony, és a vőlegény! Így készültek fel arra, hogy számukra valami véget ér. És elkezdődik valami új, ami semmiben sem hasonlít a régire.
Az esketés szertartása után a szülők az ifjú párt bevezették egy szobába, majd magukra hagyták őket. A fiatalok kulcsra zárták az ajtót, és megtörték a böjtöt, vagyis ettek néhány falatot. A bensőséges találkozás percei voltak ezek. Az esküvő előtt egy hétig nem láthatták egymást; hogy teljesebben átélhessék az új élet első pillanatait.

Talán így jobban érthető a ruha, és a boros tömlő hasonlata is. Ahogy a régi nem tűri meg az újat, úgy az új sem tűri meg azt, ami ó.

Mit jelent mindez a mi számunkra?
Nem csak azt, hogy Jézus mindennek tudta a maga idejét, vagyis, hogy meddig tart a felkészülés, és mikor jön el az ünnep ideje.
Hanem azt is a szívünkbe akarta vésni, hogy a várakozás ideje nem séta-menet!
Ha valami újat akarunk az életünkben, akkor azt demonstrálni kell. Bizonyítani, hogy vágyunk és szándékunk eltökélt.
A böjt nem áldozat, hanem lehetőség.
Amikor bezárjuk az érzékeket, akkor megnyílunk Isten szellemi világa felé. Lelkünk magasabb szintre emelkedik.
Nyitottabbak leszünk arra, hogy meghalljuk az Ő szavát. Mert ürességünkbe hatol a Lélek, és vezet. Elmondja, mit kell tennünk. Szava pedig nem üres beszéd, hanem iránymutatás.
Ebben, és csak ebben az állapotban lehetséges, hogy tisztábban lássuk Isten titkait.

Történt, hogy szombaton vetések közt ment át, és tanítványai útközben elkezdték tépdesni a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: - Nézd, azt teszik szombaton, amit nem szabad.
Ő így felelt nekik: - Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abiatár főpap idején, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?
Aztán hozzátette: - A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Így hát az Emberfia ura a szombatnak is.

 
A nyílvessző még nem a céltábla
 
Még egyetlen törvény nem létezett, amikor Isten már elrendelte a szombatot.
Ekkor még csak vezetgette a népét! De fontos volt neki, hogy legyen egy találkozási pontja azokkal, akikkel terve volt.
Nem tudom, hogyan teremtette Isten a világot, de az biztos, hogy nagy szenzáció lehetett még a mennyben is, mert Ő maga mondja:
"Akkor együtt örvendezének a hajnalcsillagok,
és Istennek minden fiai örömükben kiáltozának."
Jób 38,7

Amikor pedig befejezte a művét, csend lett. Ő pedig megnyugodott a világ felett. Ekkor az lett számára fontos, hogy összhangba kerüljön teremtményeivel.
Az Úr szereti a szombatot. Örömét leli benne, mert ez számára nem csak a pihenés, hanem a várakozás napja is. Isten ezen a napon leül és várakozik. Várja, keresi a társaságunkat. Amikor pedig hozzá érkezünk, örömét leli bennünk, kedvezően fogad minket, és kellemes dolgokat ígér.
Mi pedig leróhatjuk tartozásunkat, kifizethetjük adósságainkat, és visszatalálhatunk Hozzá és igazi önmagunkhoz.
Ez a szombat célja.

A zsidók nagyon komolyan vették a szombatot.
Persze előfordult, hogy szem elöl tévesztették a célt.
Történelmük során olyan időszakok is voltak, amikor megtartották ugyan a szombatot, de megtartották a bűneiket is. Az igaztalanságaikat.
Érdemes megfigyelni, hogyan reagált erre Isten:
"Ki kívánja azt tőletek, hogy udvaromat tapossátok?
Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illat utálat előttem...
bűnt és ünneplést együtt el nem szenvedhetek.
Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni.
És ha imára terjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek;
sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom.
Mosdjatok meg, tisztuljatok meg..."
Iz 1,12-15

Végül pedig előfordult az is, hogy úgy gondolták; ha tökélyre fejlesztik a szombat megtartását, azzal meghatják az Istent.
A Talmud (zsidó szent irat) tanítói szerint: ha egész Izrael csak két egymást követő szombatot megtartana a Törvény előírása szerint, azonnal elérkezne a messiás.
 
Joggal kérdezheted, hogy mi közünk van nekünk mindehhez!
 
Hidd el, nagyon is sok. Hadd világítsam meg egy példával.
Isten célja, céltáblája: a találkozás, a megnyugvás, és az, hogy egymásra találjunk - Vele. A szombat csak eszköz ehhez. Vagyis a nyíl, ami elrepít a célig.
- Lehet, hogy néha úgy tekintünk erre a nyílvesszőre, mint egy gallyra. Nem lényeges.
- Lehet, hogy néha úgy gondoljuk, nagyon is fontos, de megférnek mellette a bűneink. Mintha mocskos nyilakat lövöldöznénk.
- Végül pedig az is előfordulhat, hogy nyilainkat összetévesztjük a céltáblával. Mintha az lenne a cél.
 
Találkozni szeretnénk Istennel. A szeretetével, a jóváhagyásával, a megbocsátásával, az igenlésével, a segítségével. Ezért elkezdünk "lövöldözni".
Ebben a lövöldözésben három hibát követhetünk el.
- Az egyik a kételkedés. Hogy úgysem jutok el Hozzá. Úgysem hallgat meg. Nem fog változni semmi. Nem vagyok rá méltó. Stb... Ez az az eset, amikor gallyat csinálunk a nyílvesszőből.
- A másik, hogy ostromoljuk ugyan Istent, mert változást akarunk, de mi magunk belülről nem változunk. Sárosak maradnak a nyilaink.
- A harmadik az a téves gondolat, miszerint ha majd tökéletesek leszünk, akkor szóba áll velünk az Isten, és meghallgat. Ezért egyre jobban erőlködünk, és mindent megpróbálunk, hogy beletaláljunk a céltábla közepébe. Többet imádkozunk, esetleg böjtölünk, de semmiképpen nem tépjük le a kalászt.

Isten csak találkozni akar. Neki ez a cél. Mert ott, Vele és Előtte minden elrendeződik.
"Ha a szombatot gyönyörűségednek nevezed...
akkor boldog leszel az Úrban,
és én hordozlak a föld magaslatain."
Iz 58,13-14

Akkor... boldog leszel.... Akkor... hordozlak téged a föld magaslatain... 

3. fejezet

Ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy elsorvadt kezű ember. Szemmel tartották őt, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádolhassák.
Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: - Állj középre!
Aztán megkérdezte tőlük: - Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy elpusztítani?
De azok hallgattak. Alaposan körülnézett, haraggal. Bánkódott szívük érzéketlensége fölött. Így szólt az emberhez: - Nyújtsd ki a kezedet!
Az kinyújtotta és helyreállt a keze.
Kimenve onnan a farizeusok azonnal tanácsot tartottak a Heródes-pártiakkal, hogyan tehetnék őt tönkre.

 
Emberélet a saját igazunkért?
 
Érdekes történet a mai, a lélekbúvárok biztosan különleges csemegének tekintik, ha eléjük kerül. Mi talán nem tudunk olyan sokat kiásni belőle, meg nem is a mélyrétegeket kutatjuk, de azért elgondolkodhatunk fölötte.
Adva van egy béna kezű ember. Aki egy szót nem szól, nem kér, nem köszön, nem hálálkodik, nem örül.
Mellette adva van egy csoport farizeus, aki szintén hallgat. Nem kérdez, nem kér, nem válaszol.
Mégis egy egész dráma játszódik le a szemünk előtt néhány perc alatt!

Akinek elsorvadt a keze, az tehetetlen. Nem tud ölelni. Nem tud adni, nem tud elfogadni, sem kapaszkodni, sem támogatni.
Akinek meg a szíve sorvadt el, az érzéketlen. Nem tud megváltozni.

Ez a történet azt mondja el nekünk, hogy Jézustól mindenki esélyt kap. Eleget. Pont annyit, amennyire szüksége van a gyógyuláshoz.

Aki tehetetlen, annak sok kifogása van arra, hogy miért nem tud megtenni valamit. Neki középre kell állnia. Meg kell közelítenie lénye közepét. Mert ott találkozhat Jézussal. És azt kell tennie, amit Jézus mond. Akkor is, ha úgy gondolja, hogy nem tudja megtenni. Vagy eddig sohasem tudta megtenni. Mert így gyógyul.
Ha nem engedelmeskedik, nincs gyógyulás. A saját életét kockáztatja.

Aki érzéketlen, az meg túlságosan is középen áll. Önmaga közepén. Ahová bezárta magát. Neki maradnia kellene. Jézussal egy helyen. Egy légtérben. Kicsit több ideig, mint ahogy eddig jónak látta. Mert eddig a saját céljai miatt volt Vele. Ha maradna, megláthatná Jézus céljait. Akkor ki tudna lépni szíve bezártságából. Ha menekül, ellenséggé válik. És ezzel mások életét is kockáztatja.

Ember-életeket adunk oda csak azért, hogy igazunk legyen. Néha a sajátunkat, néha másokét. Jézus ma megtérésre hív.

Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, és nagy tömeg követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, és a Jordán túlsó partjáról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket tett.
Szólt a tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát, a tömeg miatt, hogy ne nyomják össze. Mivel sokakat meggyógyított, rárohantak, hogy megérintsék mindazok, akik valami betegségben szenvedtek. A tisztátalan lelkek, valahányszor meglátták, földre estek előtte, és sikoltozva mondták: - Te vagy az Isten Fia!
De keményen rájuk parancsolt, hogy ne tegyék nyilvánossá őt.

 
Ki beszélhet Jézusról?
 
A tisztátalan lelkek biztosan nem! Mert nekik Jézus megtiltotta.
A tömeg nem, mert ők csak egy karizmatikus személyt láttak benne, aki hatalmas erővel képes gyógyítani.
A farizeusok, az írástudók, a szadduceusok, a főpapok nem - pedig nagy hitük volt! -, mert nem tudták felfogni, hogy Ő a Messiás.
Földijei, a názáretiek nem, mert kételkedtek benne, és felháborodtak a beszédén és a magatartásán.
A két vak, akiket meggyógyított Kafarnaum környékén, szintén nem beszélhetett volna róla, mert Jézus arra utasította őket, hogy hallgassanak.
Sőt! Bizonyos helyzetekben még a tanítványai sem, mert nekik is megtiltotta.

Hát akkor ki beszélhet Jézusról? Ma ki beszélhet Jézusról?

Az biztosan nem, aki tisztátalan.
Az sem, aki csak a csodákat várja Tőle.
Az sem, aki mélyen hívő, de vannak feltételei.
Az sem, aki felháborodik, amikor teljes valójában bemutatkozik neki.
Az sem, aki megtapasztalt már Belőle valamit, de még nem ismeri.
Végül pedig: az a tanítvány sem, aki nincsen rá készen.
Nos, akkor ki marad???

Marad az, akik hegyen-völgyön át követi Őt, és jóban-rosszban mellette marad. Mint János.
Marad az, aki meg tudja bánni a bűneit, és utána még szorosabban kötődik Hozzá. Mint Péter.
Marad az, aki személyesen találkozott már Vele, és ez a találkozás megváltoztatta az életét. Ahogy Pálét.
Röviden: maradnak azok az emberek, akik készek a tanítványaivá válni. Mindörökre.

Fölment a hegyre és magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá.
Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket hirdetni, és hatalmuk legyen kiűzni a démonokat.
A tizenkettő akiket kiválasztott: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát; és Jánost, Jakab testvérét; és a Boanérgesz nevet adta nekik, ami mennydörgés fiait jelent; és Andrást; és Fülöpöt; és Bertalant; és Mátét; és Tamást; és Jakabot, Alfeus fiát; és Tádét; és Simont, a zelótát; és iskarióti Júdást, aki kiszolgáltatta őt.

 
Vetekedj a gyorsfutókkal!
 
Márk evangélista a tizenkettő kiválasztásának három célját határozza meg.
- Az első cél, hogy akiket Jézus kiválaszt, azok Vele legyenek.
- A második cél, hogy elküldje őket hirdetni, vagyis; hírvivőkké váljanak.
- A harmadik cél, hogy e szolgálatuk közben hatalmuk legyen kiűzni a démonokat.
WAW!
Ezt a hármas célt, vagy "minősítést" így fordíthatnánk le: tanítvány, hírnök, és szabadító vagy -- Jézus Krisztus megbízásából.

Most teszünk egy kis kanyart, hogy mindezt jobban megértsük.
Az ókorban a katonai vezetők, a királyok, és a császárok gyorsfutókat képeztettek ki annak érdekében, hogy a hírek, és más fontos üzenetek minél előbb, biztonságban eljussanak egyik helyről a másikra. A gyorsfutók közül választották ki a hírnököket.
Ezek az emberek elképesztő teljesítményre voltak képesek!
Különösen a görögök, akiknek - pásztor és vadásznép lévén -, egyébként is életeleme volt a gyaloglás.
 
Hérodotosz, görög történetíró szerint egy Phidippides nevű görög gyorsfutó Athénből Lakedaimonba két nap alatt tette meg az utat. Ez a távolság 220 km!!!
A rómaiak - mint földművelő nép -, kevésbé voltak alkalmasak a gyorsfutásra, ezért hírnökeik gondos atlétikai képzésben részesültek.
Kikből választották ki a gyorsfutókat?
Szabad emberek közül nem választhattak, mert szabad ember ezt a tevékenységet magához méltatlannak tartotta.
Rabszolgákat nem választhattak, mert ebben az esetben az üzenet nem mindig ért célba, vagy nem kellő időben. Esetleg az ellenség kezébe került.
Maradtak a katonák. Az alaposan kiképzett, fegyelmezett, és hazafias érzéstől átitatott lelkű katonák.

Nos, térjünk vissza a mai történethez.
Jézus magához hívott téged. Első dolga volt, hogy gondos képzésben részesítsen. Szinte átváltoztatta a személyiségedet.
Már nem vagy szabad ember, mert nem vagy öntörvényű és nem te határozod meg, hogy mit tehetsz, és mit nem.
De rabszolga sem vagy, mert a rabszolga kényszerből cselekszik. Ennélfogva hűtlen és megbízhatatlan.
A Király arra választott ki, hogy a katonája legyél. Hiszen hazafias érzések vannak a szívedben Isten Országa iránt!
Küldetésed teljesítéséhez különleges hatalmat ad. Mert csak így tudod teljesíteni a feladatodat.

Az a cél, hogy vidd a hírt, és ennek érdekében minden akadályt elháríts az utadból! 

Hazaértek. Ismét nagy tömeg gyűlt össze, ezért nem voltak képesek még kenyeret enni sem.
Amikor övéi ezt meghallották, eljöttek, hogy megragadják őt, mert azt mondták, hogy magán kívül van.

 
Aki magán kívül van az Istenért
 
Gyönyörűség ezeket a sorokat olvasni! Ráadásul! Azok számára, akik "magukon kívül" vannak Istenért, nagy vigasz is! Mintha hájjal kenegetnék a szívünket. Ugye?
Mert legalább ebben hasonlítunk Jézusra! Olyan dolgokat cselekszünk, amit mások egyáltalán nem értenek! Még a hozzánk legközelebb állók is azt hiszik, hogy nem vagyunk magunknál.
Nem akarom részletezni, hogy miben nyilvánul meg, és mivel jár ez az állapot, mert akik benne élnek, úgyis tudják. Akik meg nem, azoknak nem érdemes beszélni róla...
De - a jelek szerint - csodálkozni sem kell azon, hogy senki sem érti a magatartásunkat. Vagy csak kevesen.

Nem bírom megállni, hogy le ne írjam, mit jelent a két legfontosabb szó ebben a rövid szakaszban.

Az egyik a "megragad" ige. Így néz ki görögül: κρατέω = krateó.
És ezt jelenti:
1) jó erőben van, hatalmas, uralkodik, felülmúl, legyőz
2) birtokol, birtokában tart, ragaszkodik
3) megfog, megragad, megtart
4) visszafog, akadályoz

Tehát azok szeretnének visszatartani bennünket, akik úgy gondolják, hogy erősebbek nálunk, uralkodni akarnak fölöttünk, stb...

A másik a "magán kívül van" kifejezés. Görögül: ἐξίστημι = exisztémi.
Jelentése pedig:
1) ámulatba ejt, meghökkent, megdöbbent
2) megdöbben, magán kívül van, extázisban / önkívületben van ill. kerül

Ezt pedig azok cselekszik, akik magukon kívülre kerültek Istenért.

Ha mégis vannak mellettünk néhányan, akik megértenek minket, vagy - pláne! - velünk tartanak ezen az úton; akkor ma nagy hálával köszönjük meg őket Istennek!

Az írástudók, akik Jeruzsálemből lejöttek, azt mondták, hogy Belzebul tartja fogva, és hogy a démonok fejedelmével űzi ki a démonokat.
Ő pedig magához hívta őket, és példabeszédekben beszélt nekik:
- Hogyan képes a sátán a sátánt kiűzni?
Ha egy ország részekre szakítja önmagát, az az ország nem tud fennállni. Ha egy ház részekre szakítja önmagát, az a ház nem tud fennállni. Ha a sátán fellázad önmaga ellen, és részekre szakad, nem képes fennmaradni, hanem vége van.
Az erős házába senki nem képes behatolni, és a vagyonát elrabolni, ha először meg nem kötözi az erőst, és akkor rabolja ki a házát.
- Bizony mondom nektek, hogy mindent megbocsátanak majd az emberek fiainak, bűnt és gyalázkodást, akármekkora gyalázkodást; de aki a Szentlelket gyalázza, nem szerez bocsánatot sohasem, hanem ki van téve annak, hogy örökre bűnben marad.
Mert azt mondták: - Tisztátalan lélek tartja fogva.

 
Szoros kötelékben!
 
Többféle eszmélődést is adhat nekünk a mai történet.

Az első amin elgondolkodhatunk; hogy ha a nemzetünk, a családunk, ha bármiféle 'házunk' (~ közösségünk) részekre szakad, akkor nem fog sokáig fennállni. Nem képes rá.
Ez ugye nem szorul magyarázatra, mert tapasztaljuk, hogy így van.
Amit viszont tehetünk!
Hogy megváltoztatjuk a saját hozzáállásunkat. Elhatározzuk, hogy nem állunk a sátán oldalára. Hiszen ő az, aki szétdobál és szétszór, nem Isten.
Mi Isten oldalán állunk. Istennek pedig az a célja, hogy az egy helyre tartozó emberek erős kötelékben éljenek. Együtt küzdjenek, együtt harcoljanak, együtt álljanak, és maradjanak fenn.
Nem a szavaink, hanem a cselekedeteink döntik el, hogy kinek az oldalán állunk. Ha bomlasztunk - akkor a sátán oldalán vagyunk. Ha egységet építünk - az Istenén.
Vigyázzunk a házainkra! Az erős házba, az erős kötelékekkel összetartott házba senki nem tud behatolni, hogy elrabolja az ott levő kincseket.

Az erős ház képe más szempontból is értelmezhető. Ez az értelmezés pedig nagyon vigasztaló számunkra.
Jézust, az Atyát és a Lelket szoros kötelék fűzi össze. Nagy az összetartás közöttük. Nincsen semmiben széthúzás. Az Ő házuk erős.
Ezen alapszik Jézus harci technikája. Bármennyire is egységes a sátán háza, Jézus felveszi ellene a harcot!
Megkötözi a sátánt, és visszaveszi tőle azt, amiről sátán már úgy gondolta, hogy megszerezte magának. Amiről azt hitte, hogy az övé.
Mit mond ez nekünk? Azt, hogy Jézus előtt nincsen veszett ügy. Nincs vesztett csata. Vissza akarja rabolni az övéit. Mi se mondjunk le róluk, hanem kérjük Jézust, hogy harcoljon értük! Szerezze vissza őket.

Végül pedig: mit jelent a Szentlélek elleni gyalázkodás?
Leírom szó szerint:
1) becsmérel, rágalmaz, rágalmat terjeszt, rosszat mond valakire, gyaláz
2) Istent gyalázza, káromolja, istenkáromlást szól
Az írástudók azt mondták, hogy Jézus szövetkezett a démonokkal...
Na, ez a rágalom!
Isten soha, semmiben, semmilyen körülmények között nem szövetkezik a sátánnal!
Ő Jézussal, és a Szeretet Lelkével szövetkezik.

 
Ezt soha, semmikor, semmilyen körülmények között ne felejtsd! 

Megérkeztek anyja és testvérei, és kint megállva beküldtek érte, és hívták őt.
A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: - Nézd, anyád, és testvéreid és nővéreid keresnek téged odakinn!
Ő így válaszolt: - Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?
Körültekintett azokon, akik körülötte ültek, és ezt mondta: - Lásd, az én anyám és testvéreim.
Ha valaki megcselekszi Isten akaratát, ő az én testvérem, nővérem és anyám.

 
Isten mindig válaszol
 
Játsszunk el a gondolattal, hogy mi is ott vagyunk Jézus körül valahol. Mert akarunk tőle valamit. (Ugye akarsz tőle valamit?) Mint ahogy a történetben mindenki.
Hogy megkapjuk-e azt, amit akarunk, az attól függ, hogy hol állunk.

Tételezzük fel, hogy mi vagyunk az az ember, aki szól Jézusnak: - Nézd Jézus... van egy kis probléma...
Nem tanácsolunk semmit, csak tényeket közlünk. És persze várjuk a válaszát.
Lehet, hogy megoldásként Jézus nem a problémás helyzet felszínét nézi, hanem mélyebbre tekint, és a mi figyelmünket is arrafelé irányítja. Azt mondja: - Lásd a problémát egy másik oldalról!
Ha 'vesszük az adást', akkor személyes tanítást kapunk. Kezünkben van egy vezérfonal, ami szerint a jövőben gondolkodnunk kell az adott problémáról.
Isten néha úgy vezet ki a problémából, hogy más nézőpontot ajánl.
 
Most Jézus mellett ülünk. Végighordozza rajtunk a tekintetét, a szemünkbe néz, és azt mondja: - Az én testvérem...
Milyen érzés? Boldog? Mert békességben és egyetértésben vagyunk Vele? Vagy hátborzongató? Mert eszünkbe jutottak a mulasztásaink?
Ha Jézus mellett ülünk, akkor túl közel vagyunk ahhoz, hogy elkerülhessünk néha egy kis szembesítést önmagunkkal. Valóban azt tesszük-e, amit Ő tanít? Úgy élünk-e?
Isten válasza lehet az is egy problémára, hogy kintről befelé tereli a tekintetünket. Szembesít minket önmagunkkal, és felhívja a figyelmünket a változásra.
 
Menjünk ki az utcára, és álljunk Jézus testvérei közé!
Mi vagyunk a legközelebbi hozzátartozói. Nyilván azt várjuk Tőle, hogy megtegye, amit kérünk, és elfogadja a tanácsainkat arra vonatkozóan, hogy mi a helyes megoldás. A mi elvárásaink szerint.
Lehet, hogy sokáig várakozhatunk...
Ha az elvárások területére állunk, akkor lehet, hogy Jézus csalódást okoz. Lehet, hogy át kell mennünk még néhány dolgon ahhoz, hogy megértsük Őt, és igazán, feltételek nélkül a követőivé váljunk.
Isten passzivitása, hallgatása, vagy ellenállása is lehet válasz.
 
Ha tudjuk, hol állunk - a megoldás is a kezünkben van. Mert Isten mindig válaszol. 

4. fejezet

Ismét elkezdett tanítani a tenger mellett. Nagyon nagy tömeg gyűlt köré, ezért hajóba ült a tavon, a nagy tömeg pedig a tó partján maradt. Példabeszédekben sok mindenre tanította őket. Ezt mondta nekik az egyik tanításában: - Halljátok! Lám, kiment a magvető vetni.
Történt, hogy vetéskor az egyik mag az út mellé esett. Jöttek a madarak és fölszedték.
Egy másik sziklás talajra hullott, ott nem volt sok föld. Azonnal kikelt, mert nem volt mélyen a földben. És amikor felkelt a nap, kiégett, és mert nem volt gyökere, elsorvadt.
Másik tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elnyomták. Nem adott termést.
Másik alkalmas földbe hullott, ezért felnőve és gyarapodva termést adott. Hozott harmincszorosat, hatvanszorosat, százszorosat.
Ezt mondta:
Akinek van füle a hallásra, hallja meg!

Amikor egyedül maradt, megkérdezték őt akik vele voltak, a tizenkettővel együtt a példabeszéd felől. Ezt válaszolta nekik:
- Nektek teljesen megadatott az Isten királyságának titka.
De azoknak, akik kívül vannak, minden példabeszédekben lesz. Azért, hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; hallván halljanak és ne értsenek, hogy meg ne térjenek és megbocsássanak nekik.

Majd így folytatta: - Nem értettétek ezt a példabeszédet? Akkor mégis hogyan értitek meg az összes többi példabeszédet?
A magvető elülteti a beszédet.
De vannak olyanok, akiknél ez a beszéd az út szélére esik. Amikor meghallják, azonnal jön a sátán, és rögtön elragadja a beszédet, amit elültettek bennük.
És ez hasonlóan van a sziklás talajra hullottakkal. Amikor meghallják a beszédet, rögtön ujjongva elfogadják azt. De nincsen gyökere bennük, tehát rövid ideig tart. Amikor megpróbáltatás, vagy üldözés támad a beszéd miatt, azonnal felháborodnak.
Vannak mások, amik tövisek közé szóródtak. Ezek meghallják a beszédet, de az örökös aggódás, a gazdagság csábítása, és a megmaradt vágyak betöltik őket, és teljesen elfojtják a beszédet, és terméketlen lesz.
És vannak, amelyek alkalmas földbe hullottak. Mindenki, aki meghallja a beszédet és befogadja, és termést hoz; harmincszorosat, hatvanszorosat, és százszorosat.

 
Isten királyságának titka
 
Jézus azt mondja: nekünk teljesen megadatott, hogy megértsük Isten királyságának titkát. Lehet hogy megadatott, csak még egy kicsit dolgozni kell azon, hogy megértsük. (Legalábbis részemről.)
Itt van példának okáért a 12. vers!
"Azoknak, akik kívül vannak, minden példabeszédekben lesz.
Azért, hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; hallván halljanak és ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és megbocsássanak nekik."

Hívjunk segítségül egy kommentárt!
Ha zsidó lennék és Jézus korában élnék, akkor ezt most így mondtam volna: "Nincs itt valami okos ember, valami ács, vagy ácsnak a fia, aki meg tudja magyarázni nekünk?"
Nos, a Jeromos Kommentár* meg tudja:
A "hogy ne" kötőszó egy helytelen fordítás eredménye. Az eredeti arám szövegben a "hacsak nem" kifejezés áll. Tehát a szöveg eredetileg így hangzott:
"Azoknak, akik kívül vannak, minden példabeszédekben lesz.
Azért, hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; hallván halljanak és ne értsenek, hacsak meg nem térnek, és megbocsáttatnak nekik."


Most pedig nézzük, milyen üzenetet hordoz számunkra ez a rész! Azok számára, akik valamiféle módon szórjuk az Igét. Papok, szülők, tanárok, igehirdetők, és egyéb nemes lelkű emberek. :)
Jézus tényként közli, hogy mire számíthatunk e tevékenység során.
º Van, akinél a beszéd az út szélére esik. Vagyis mellé. Ezért az első kísértés, vagy másféle beszéd azonnal el is feledteti velük. Mintha soha nem mondtunk volna semmit.
º Akinél sziklás talajra hullik a beszéd, arról ismerhető fel, hogy ujjongva fogadja ugyan, de amikor megszorongatja ez a beszéd, tehát meg kellene valósítani; vagy mások mást mondanak; akkor ellene fordul, és kifogásokat keres.
º Van, aki tövises. Nagyon is érti a beszédet; tudja, mit kellene tennie, de:
- vagy állandóan aggódik, hogy jó lesz-e az úgy,
- vagy van olyan 'vagyona', ami fontosabb neki,
- vagy erősebbek még a megmaradt vágyai.
Ezek előbb utóbb elfojtják benne az értelmes beszédet.
º Akinek a szíve már /vagy éppen/ alkalmas talaj, abban a beszédnek bő termés az eredménye.

Logikus lenne, ha nem fárasztanánk magunkat olyan beszéddel, ami úgysem ér célba. De Jézus nem ezt mondta, és nem is ezt tette. Ma sem ezt teszi. Velünk sem ezt teszi.
Inkább rászánja az időt, és végez egy kis talajművelést.
º Megtalálja azt az utat, ami járható. Amelyen meg tud közelíteni bennünket.
º Megbocsátásával sziklákat olvaszt meg a szívünkben.
º Eltűri a töviseinket, akkor is, ha sértik, és tovább szeret, hogy olyan vágyat ültessen el bennünk, ami minden más vágyat felülír.

Nem tudom, ki milyen következtetést von le mindebből.
De azt tudom, hogy Isten ezt az utat velem is végigjárta. Ezért én is végigjárom másokkal.
-------------------------------
* Az Újszövetség könyveinek magyarázata / Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat Budapest, 2003 57. old.

Így szólt hozzájuk: - Csak nem történik meg, hogy a mécsest véka alá teszik, vagy ágy alá? Nem inkább a mécstartóra teszik? Mert nincs titok, ami meg ne mutatkozna, és nem létezik rejtett dolog, ami elő ne jönne jól láthatóvá.
Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!
Majd így folytatta: - Figyeljetek arra, amit hallotok!
Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel fognak mérni nektek is, és még hozzá is tesznek majd. Mert akinek van, annak adnak; akinek nincs, attól elragadják azt is, amije van.


A gazdag gazdagabbá, a szegény szegényebbé válik

Tegnap a magvető példázatát olvastuk, ami arról szólt, hogy Isten titka kifürkészhető. Vagy még jobb szóval; ha akarjuk - ahogy az apostolok -, akkor világos lehet előttünk.
Ezt a titkot talán így lehetne megfogalmazni:
Ezt mondja Isten: - Hallgass rám! Tedd meg! Ha rossz úton jársz, fordulj vissza! Ha nem érted, amit beszélek, akkor akadályok vannak a szívedben.

Ezt a gondolatmenetet erősíti meg a mai Ige.
Isten nem követ el értelmetlenséget. Mindent feltár, és világossá tesz előttünk. Minden szava világos és egyértelmű az életünkre vonatkozóan.
Meggyújtotta a mécsest, és tartóra helyezte. Nincs véka alatt. Jól látható. És körülötte is minden jól látható.
Legfeljebb azért tehetetlenkedünk vagy botladozunk, mert háttal állunk neki, vagy becsuktuk a szemünket.
Legfeljebb azért nem teszünk meg bizonyos dolgokat, mert nem akarjuk megtenni. Nem akarunk jól látni. Jobb néha a sötétség. Vagy esetleg kényelmesebb.

Csak van egy kis baj. Az, hogy a világosság ettől még megmarad.
A magunk számára - ha úgy gondoljuk -, mérhetjük kicsi adagokban Isten szavának megértését, befogadását, vagy a növekedést. Senki nem akadályoz meg bennünket abban, hogy azt értsük meg, amit akarunk. És azt úgy értsük, ahogy mi akarjuk.
De mérhetjük teljes lendülettel is!
Félelem nélkül, merészen, bátran 'igen'-t mondhatunk a növekedésre. Belevethetjük magunkat Isten szavának, titkainak kutatásába! Magával ragadhat bennünket a vágy és a kíváncsiság! Ha szomjazunk, Isten nem zárja el a csapot!
Ma arra bíztat, hogy legyünk bátrak, nyitott szívűek és nagy lelkűek.
A szűkmarkúságnak nincsenek esélyei. De azt, aki gyarapodni akar; értékeli.

Ezután így szólt: - Úgy van az Isten királysága, mint amikor az ember magot szór a földbe. Akár alszik, akár ébren van, éjszaka és nappal, a mag kisarjad és növekszik, úgy, hogy észre sem veszi. A föld magától termést hoz, először hajtást, azután kalászt, azután teli gabonaszemeket a kalászban. Amikor pedig lehetővé teszi a termés, haladéktalanul rábocsátja a kaszát, mert elérkezett az aratás ideje.
Így szólt: - Mihez hasonlítsuk az Isten királyságát? Vagy milyen példát mondjunk róla?
Olyan, mint a mustármag; mely amikor elültetik a földbe, jelentéktelenebb minden magnál, ami a földön van. De ha elvetették, felemelkedik, és hatalmasabb lesz minden veteménynél. Rendkívüli ágakat növeszt, ezért tudnak az árnyékában az ég madarai megpihenni.
Rengeteg ilyen példázattal mondta el nekik a tanításait, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem beszélt hozzájuk, de külön, a saját tanítványainak mindet megmagyarázta.

 
Földed termést fog hozni

Már a negyedik-ötödik hasonlat a mai, amivel Jézus az Isten királyságát szemlélteti. Úgy tűnik, nagyon szeretné, ha megértenénk!
Amit eddig tudunk:
1. Ha meg akarjuk ismerni, fel akarjuk fogni, hogy mit jelent Isten uralma, akkor először meg kell művelni a szívünket. Mint a talajt vetés előtt.
Ez gyakorlatilag azt jelenti; dolgoznunk kell azon, hogy:
- ne útszéli, hanem puha talaj legyen a szívünk. Ezt a bűnbánattal érhetjük el.
- ne görgessünk magunk előtt sziklákat. Ezt a megbocsátással érhetjük el.
- ne a terméketlen tövisek határozzák meg az életünket. Ezt úgy érhetjük el, hogy legyőzzük aggódásainkat és félelmeinket;megfékezzük kísértéseinket.
2. Isten királyságának titka nincs elrejtve. Inkább tartóra van helyezve.
Jézus tanítása által úgy világít, mint a mécses. Eloltani sem lehet. De azt megtehetjük, hogy háttal állunk neki, vagy eltakarjuk előle a szemünket.
3. Megtehetjük, de nem érdemes.
Nem célszerű szemezgetni, vagy szűkmarkúan válogatni Jézus szavaiból, mert ezzel magunktól vonjuk meg a tapasztalat általi megértés, és a növekedés lehetőségét. Isten azt az embert tudja megajándékozni, aki gyarapodni akar.

Mit mond ma Jézus?
Egyetlen kijelentést fogalmaz meg. De ez mindennél fontosabb!
Ne aggódj, ne erőlködj! Földed termést fog hozni!
 
Akármilyen jelentéktelennek tartod is a földedet; akármilyen kicsinek a magot, a szót, a gondolatot, amit Isten elültetett benned, lesz annak bőséges eredménye, ne félj!
Isten királysága erős. Isten szava erős. Nem a te erődtől függ. Nem a te akaratodtól, nem a te verejtékedtől. Ha egyszer befogadtad, önmagától felemelkedik benned, és növekszik folyamatosan, rendületlenül. Akár alszol, akár ébren vagy.
Mindennél hatalmasabbra nő. Minden más, amit eddig óriásnak hittél, és erősebbnek nálad, eltörpül mellette. Terebélyes ágakat növeszt. Így a puszta léted elég lesz ahhoz, hogy a te árnyékodban enyhülést és megnyugvást találjanak az emberek.

Ha pedig te vagy a magvető, légy nyugodt! Ha segítettél valakinek a talajművelésben, és elszórtad a magot, sem aggódnod, sem őrködnöd nem kell a vetés felett. Biztos lehetsz benne, hogy az ő földje is termést fog hozni.
Isten majd gondoskodik róla. 

Amikor azon a napon beesteledett, ezt mondta nekik: - Menjünk át a túlsó partra!
Elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy volt, a bárkában. Több bárka is volt mögöttük.
Hatalmas szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már megtelt a hajó. Ő pedig a bárka végében egy párnán aludt. Felébresztették őt és mondták neki: - Mester! Te nem törődsz vele, hogy elpusztulunk?
Felkelt, rendreutasította a szelet, és parancsolt a tengernek: - Csendesedj, némulj el!
Elállt a szél, és nagy csend lett.
Aztán hozzájuk fordult: - Miért vagytok ilyen gyávák? Hogy-hogy nincs hitetek?
Ekkor megrémültek nagy félelemben, és tanakodtak egymás közt: - Vajon ki ez, hogy a szél is, és a tenger is hallgat rá?


A hit nem lehetőség, hanem elvárás

Mi is játszódott le abban a bizonyos bárkában?
Induláskor a tanítványok helyet készítettek Jézusnak a hajó végében, a fedett tat alatt, hogy aludjon. A halászok is ott szoktak pihenni, ha elfáradtak. (Egy homokkal töltött zsákon, amit egyébként súlyként használtak.)
Nagyon figyelmesek voltak Jézus iránt!
Egyébként is: csak jót tudunk róluk mondani!
- Érdeklődők és nyitottak voltak a Mester tanítása iránt...
- Érteni akarták Őt; a szavak mögött a mélységet kutatták...
- Engedelmeskedtek a parancsainak... stb...
Amikor Jézus mellé szegődtek, megváltozott a gondolkodásuk, és - többnyire - ennek megfelelően cselekedtek.
Nyugalmi időszakban! Hétköznapi helyzetekben.
De ez a mostani nem volt nyugalmi időszak! Ez rendkívülien nehéz helyzet volt. Pánikoltak is tisztességesen!

Nem így vagyunk mi is?
Igyekszünk engedelmeskedni Jézusnak. Helytállunk ott, ahol vagyunk. Megpróbálunk növekedni különféle tanítások által. Még élvezzük is, ha megértünk valami újat.
Ámde! Ha vihar keletkezik az életünkben, pánikba esünk. Mert úgy érezzük, elnyel bennünket és beleveszünk.
Mit tehetnénk mást, mint hogy rohanunk Jézushoz. Vagy, ha edzettebbek (ne adj' Isten; mártírok) vagyunk, azt mondjuk: - Majd csak kibírom valahogy.
De, amint a mai történetből kiderül, Jézus nem ezt a hozzáállást várja tőlünk!
Nem azt várja, hogy egy ijesztő, nehéz helyzetben pusztán rémüldözzünk. Nem is azt, hogy vég nélkül tűrjünk. Hanem azt, hogy az első sokk után magunkhoz térjünk, és a hit magasabb régióiba emelkedjünk.
Lehet, hogy először úgy látjuk jónak, ha meregetni kezdjük a vizet a csónakunkból. Nem baj, tegyük csak. De ha azt tapasztaljuk, hogy nem boldogulunk, akkor ebből arra kell következtetnünk, hogy vagányabb megoldásra van szükség.
Hinnünk kell, hogy Jézus ott van a viharunkban! Egy csónakban velünk. A mi életünk és az Ő élete közös. Egy légtérben folyik.
Jézus részéről a hit nem lehetőség, hanem elvárás!

5. fejezet

Jézus ismét átkelt a túlsó partra egy hajóval, és nagy tömeg gyűlt köré, ahol a tó partján volt. Odajött hozzá egy zsinagógai elöljáró, a neve Jairus, és amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és nagyon könyörgött neki, mondván: - A kislányom halálán van, gyere, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!
Ő utánament, és csatlakozott hozzá a nagy tömeg, és szorongatták őt.
Egy tizenkét éve vérfolyásos asszony, aki sokat szenvedett számos orvostól, és rájuk költötte kis híján mindenét, de semmi sem használt, hanem egyre rosszabb állapotba jutott; amikor hallott Jézusról, a tömegben mögé ment és megérintette a ruháját.
Mert ezt gondolta: - Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.
Azonnal elapadt vérének forrása, és megérezte testében, hogy meggyógyult szenvedéséből.
Jézus rögtön érezte, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben és így szólt: - Ki érintette meg a ruhámat?
Mondták neki a tanítványai: - Nézd a tömeget, összenyom téged, és azt kérdezed, ki érintett meg?
De ő alaposan körülnézett, hogy lássa, ki tette.
Az asszony viszont megrémült és remegett, tisztában volt vele, hogy mi történt; előjött, földre esett előtte, és elmondta neki a teljes igazságot.
De ő azt mondta neki: - Leányom, a te hited meggyógyított téged. Menj békességgel, és légy egészséges a szenvedésedtől.
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójától és mondták: - A kislányod meghalt. Miért fárasztanád még a mestert?
De Jézus elengedte a füle mellett ezt a beszédet, és így szólt a zsinagóga elöljárójához: - Ne félj, csak higgy!
Nem hagyta senkinek, hogy vele menjen, csak Péter, Jakab, és János, Jakab testvére.
Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házába, ahol észrevette a zűrzavart és a jajgatást, és a nagy kiabálást. Bement és mondta nekik: - Miért zajongtok és jajgattok? A kisgyermek nem halt meg, hanem alszik.
Kinevették. De ő eltávolított mindenkit, maga mellé vette a kisgyermek apját és anyját, és bement oda, ahol a kisgyermek volt.
Megfogta a kisgyermek kezét és ezt mondta neki: - Talitá kum! /Kisbáránykám, kelj fel!/
Ami lefordítva azt jelenti: Kislány, mondom neked, kelj fel!
A kislány azonnal felkelt, és járkálni kezdett. Hiszen tizenkét éves volt.
Mindenki megdöbbent és magán kívül volt.
Nagyon megparancsolta, hogy senki meg ne tudja ezt, majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.


Amit Jézus elenged a füle mellett

Nagyon-nagyon érdekes ez a történet!
Ráadásul: olyan dolgot tudhatunk meg Jézusról, amit nem árt egy örök életre a szívünkbe vésni!
Jézusnak ... szelektív ... hallása ... van.
Mi az, amit meghall?
- Egy apa kétségbeesett könyörgését.
- Egy tisztátalan asszony mindenen keresztültörő, utolsó reményét.
Mi az, amit nem hall meg?
- Nem hallja meg a tanítványait, amikor azt mondják: honnét lehetne tudni, hogy ki érintette meg.
- Nem hallja meg az asszony mentegetőzését, amikor remegve bevallja, hogy mit tett.
- Nem hallja meg az elöljáró szolgáit, akik meg akarják állítani, mondván: ne fárasszuk tovább a mestert.
- Nem hallja meg azokat, akik kinevetik a házban, mert mást gondol, mint ők.
- Nem hallja meg a halál szavát.

Amit pedig ez nekünk üzen...
- Jézus minden szívet tépő kérésünket meghallgatja.
- Jézus nem csak a szavainkat hallja meg. Megérti és meghallgatja legmélyebb vágyainkat is, ha az minden belső és külső akadályon keresztültör.

! Jézust nem állíthatják meg a lehetetlenek.
Mert Őt nem érdekli, hogy vannak-e gyakorlati akadályai annak, hogy szemtől szemben találkozzon velünk. Rögtön amint észreveszi a közeledésünket, keresni kezd minket.
! Jézust nem állíthatják meg a tisztátalanságaink.
Mert nem érdekli, hogy méltatlanok, vagy tisztátalanok vagyunk-e; egyedül a belé vetett bizalmunk és a hitünk érdekli Őt.
! Jézust nem állíthatják meg azok, akik bennfentesnek érzik magukat az ügyünkben, és a tényekre hivatkoznak, ahelyett, hogy bevallanák: ők már elvesztették a reményt.
! Jézust nem állítja meg senki, aki kineveti Őt.
Mert mindenképpen keresztülviszi, amit eltervezett.
! Jézust sohasem állíthatja meg a halál.
Mert Ő: az ÉLET maga.

Ma mindegyikünknek ezt mondja: Kisbáránykám! Kelj fel!

6. fejezet

Kiment onnan, és elment a saját szülővárosába, tanítványai pedig csatlakoztak hozzá.
Amikor szombat lett, elkezdett tanítani a zsinagógában. Sokan, akik hallgatták, megdöbbentek a tanításán, és ezt mondták:
- Honnan vette ezeket?
- Ki adott neki ilyen bölcsességet?
- És ilyen csodatevő erőt, mely a keze által van?
- Nem ő az ács, Mária fia, és testvére Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak?
- Nem az ő nővérei vannak nálunk?
És megbotránkoztak benne.
Jézus pedig azt mondta nekik: - Nincs próféta, akit lenéznek, hacsak nem a saját szülővárosában, a rokonságában, és a házában.
Nem is tudott ott semmi csodát tenni, csak néhány beteget gyógyított meg kézrátétellel.
Csodálkozott hitetlenségük fölött.
Bejárta a falvakat a környéken, és tanított.

 
El kell hagynunk Názáretet

Istennek van hatalma ahhoz, hogy bármikor, bárhol, bármit meg tudjon tenni. Ugye, ebben egyetértünk?
A világmindenség egyetlen pontján nem képes csodát tenni: a kételkedés földjén. Názáretben.

Bennünk is van ám egy názáreti terület! Ez pedig a komfort-zónánk. Amit megszoktunk. Tapasztalataink, életfelfogásunk, nézeteink, beidegződéseink, stb... Ezektől nagyon nehéz szabadulni.
Mert ismerős terület, ahol sok éve mozgunk és létezünk. Lehet, hogy jó; lehet, hogy rossz; de ismerős terület. Egy másik - számunkra idegen - világba kilépni kockázattal jár. Félelemmel, bizonytalansággal, szorongással. Ezt csak az tudja megtenni, akinek már nincs más lehetősége. Vagy nagyon bátor.
Pedig csoda másképp nem történik az életünkben, csak akkor, ha elhagyjuk Názáretet!
Nos, ez fontos pillanat! Mert ekkor döntünk a saját sorsunk felett.

Vagy megmaradunk názáretinek, és ezt mondjuk: - Nem kell a csoda, csak legyen nyugalom! Nem akarok felfordulást!
Ekkor az életünk a szokott mederben folyik tovább. Adott problémák között. Mi pedig ugyanazok maradunk.
Vagy a szívünkben elhagyjuk Názáretet. Elszakadunk a kérdésektől és a kételyektől; elengedünk mindent, ami biztos; (leginkább saját elképzeléseinket), és elindulunk egy új világ felé. Hogy megismerkedjünk Istennel.
Itt és ekkor lépjük át a természetes világ határát. Abban a pillanatban, amikor elhagyjuk Názáretet, már nem a természetes világ törvényszerűségei alá tartozunk. Hanem az Isten világának törvényszerűségei alá. Az Istennel való bizalom-kapcsolat törvényszerűségei alá. Ahol az Ő szeretetéből fakadóan minden lehetséges.
Itt és ekkor -- csak itt és csak ekkor! -- veszi át az irányítást életünk dolgai felett.

Minél előbb kijutunk Názáretből, annál hamarabb következik be változás az életünkben. De vigyázzunk! Mert Isten nem a szavainkra alapoz. A lakcímkártyánkat nézi meg.

Csodálkozott az ő bizalmatlanságuk miatt. Bejárta a környező falvakat, és tanított.
Magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kiküldeni kettesével, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett.
Megparancsolta, hogy semmit ne vigyenek az útra, hanem csak vándorbotot, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Hanem kössenek sarut, de ne öltsenek két ruhát.
Azt mondta nekik: - Ha valahol megérkeztek egy házba, ott maradjatok, amíg tovább nem mentek. És ha egy helyen nem szívesen látnak titeket, és nem hallgatnak meg, távozzatok el onnan, rázzátok le a port a lábaitok alá, tanúbizonyságul nekik.
És elmenve hirdették, hogy térjenek meg. Sok démont kiűztek, és megkentek olajjal sok beteget, és azok meggyógyultak.


Vándorbotodból lesz a jogarod

Gyönyörű napunk van!
Mert Jézus azt mondja ma nekünk:
- Semmi más nem kell neked ahhoz, hogy elmenj és tanúságot tegyél Rólam, csak a vándorbotod.
Nekünk semmi mást nem kell vinnünk egy küldetésre!
Őszintén szólva; nincs is másunk.
Magunkra aggathatnánk néhány rongydarabot, ami itt-ott eltakar... De miért indulnánk beburkolózva?
Vállunkra vehetnénk egy tarisznyát... Azt, amiben súlyok és emlékek vannak?
Vihetnénk kenyeret az éhség ellen... Éheznénk-e akkor Istenre? Tőle várnánk-e a segítséget, amire szükségünk van?
Vagy vigyünk pénzt? Miért? Hogy megvegyük az embereket?
Nem! Semmi nem kell.
Csak egy sarut kell kötnünk annak jeleként, hogy útra készen állunk.
És elő kell vennünk a vándorbotot.

Ha végignézek ezen a boton, tudom, hogy minden benne van, amire szükségünk lehet. Mert ez a vándorbot: mi magunk vagyunk. Az életünk. A te vándorbotod a te életed. Mindaz, ami volt, van, és lesz általa. Látod?
Ennek a vándorbotnak az ereiben ott kering a Létezés maga. Minden gyűrűje egy-egy tapasztalatunk nyomát viseli magán. Göcsörtjei csúnyák lehetnének, de nem azok, mert már megbántuk őket.
Sérülései a hiányosságainkat, és a sebeink helyét jelzik, és azt, hogy nem vagyunk törhetetlenek - ám ez semmit nem von le az értékünkből. Kérge alatt elrejtőzve pedig minden ott van, amiről csak mi tudunk és Isten, de senki más.
Ezt visszük magunkkal. És ez mindenhez elég.
Elég ahhoz, hogy felemeljük, és 'valamin túlra' mutassunk vele valakinek. Vagy különféle utakat magyarázzunk el neki. Elég ahhoz, hogy egy embert átsegítsünk az árkon. Vagy megvédjük valamitől.
Elég ahhoz, hogy rátámaszkodjunk, ha kell, és feltekintsünk az égre. Elég ahhoz, hogy ha új utakra térünk, ösvényt vágjunk vele magunk előtt. Elég a támadó kutyák ellen. Elég arra is, hogy megtartson, ha csúszunk.
Ennyi bőven elég. Mert ha minderre odaszántuk és felhasználtuk, már nem vándorbot többé, hanem jogar. Hiszen általa képviseltünk Valakit. Hatalom van benne, és erő. Nem a mi erőnk, nem a mi hatalmunk, hanem azé, Aki küldött minket.
Ha pedig vándorbotunkból jogar lesz, Isten előtt már csak a díszei látszanak. Nem ütött-kopott többé, ahogy mi látjuk; hanem ahogy Ő: drága, ékköves.

Kérlek, menj ki a kertedbe, és vágj magadnak ma emlékeztetőül egy vándorbotot!

Hallott róla Heródes király is, mert ismert lett a neve, és azt mondta: - János, a bemerítő támadt fel a halálból, ezért működnek csodatevő erők benne.
Mások azt mondták: - Illés ő.
Ismét mások: - Próféta, egy a próféták közül.
Ezeket hallva Heródes így szólt: - Akit én lefejeztettem, Jánost, az támadt fel.
Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost, és megkötöztette a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette.
Mert János ezt mondta Heródesnek: - Nem szabad megtartanod a testvéred feleségét.
Ezért Heródiás haragudott rá és meg akarta őt ölni, de nem tudta, mert Heródes félt Jánostól. Látta, hogy igaz férfi és szent, és megóvta őt. Tanácstalanságában sokszor hallgatott rá, és örömmel megértette.
De eljött az alkalmas nap, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett a főrangú embereknek és parancsnokoknak, és Galilea első embereinek.
Bement Heródiás lánya és táncolt, és tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak.
Ezt mondta a király a leánynak: - Kérj tőlem, amit csak akarsz, és odaadom neked.
Meg is esküdött neki: - Amit csak kérsz, odaadom neked, akár országom felét is.
Az kiment és megkérdezte anyját: - Mit kérjek?
Ő így válaszolt: - Bemerítő János fejét.
Rögtön sietve visszament a királyhoz, és kérte, mondván: - Azt kívánom, hogy azonnal add nekem egy tálon Bemerítő János fejét.
Nagyon szomorú lett a király, de az esküje és az asztaltársaság miatt nem akarta elutasítani.
A király azonnal elküldte a hóhért, rendelkezve, hogy hozza el a fejét.
Az eltávozott, lefejezte őt a börtönben, odavitte a fejét egy tálon és átadta a leánynak, a leány pedig átadta az anyjának.
Meghallván ezt a tanítványai, eljöttek, magukkal vitték a holttestét, és elhelyezték egy sírban.

 
Miért van itt, ha megöltem?

Ismét csak azt tudom mondani, amit már annyiszor, hogy nagyon érdekes ez a történet! Heródes Antipaszról szól, ugyanakkor rólunk is.

Mit tudunk Heródesről?
1. Kapcsolatot tartott Jánossal, sőt!, tanácstalanságában sokszor hallgatott rá.
2. Halogatta a döntéseit; sem szabadon nem engedte Jánost, sem kivégeztetni nem akarta.
3. Ezt a halogatást kihasználva más döntött helyette. Mégpedig úgy, hogy lefejeztette a probléma forrását.
4. A probléma kísértetként visszatért.

Heródesnek számtalan alkalma lett volna arra, hogy ne rontsa el az életét.
Az első akkor, amikor még szólt hozzá a lelkiismerete. János személyében is.
A második akkor, amikor csapdába esett.
A harmadik pedig akkor, amikor feltámadt benne a bűntudat.
Heródes egyikre sem reagált helyesen. Ezért két évvel később, amikor majd személyesen találkozik Jézussal, már nem kap több esélyt. Mert Jézus egyetlen kérdésére sem fog válaszolni.

Isten nehezen mond le rólunk! Sokszor ad új esélyt. De lehet, hogy eljön a pillanat, amikor nem szól hozzánk többé... Mert azt tapasztalja, hogy nem érdemes.

Több dolgot is megtanulhatunk Heródes történetéből.

* Az első: bölcsességre vall, ha idejekorán hallgatunk a figyelmeztető szavakra. Akár kívülről jönnek, akár belülről.

* A második: ha már csapdába estünk, ne a lelkünket hallgattassuk el, hanem a bűnt, ami ölni akar. Mégpedig úgy, hogy lemegyünk börtönünkbe, oda, ahová elrejtettük a lelkünket. Mert ha lemegyünk, szemtől szemben állunk vele, és lesz erőnk ahhoz, hogy szabadon engedjük az igazságot. Ha pedig ismét felszínre kerülünk, vagyis magunkhoz térünk, szembe tudunk fordulni a bűnnel is, és azt tudjuk neki mondani: - Szedd a sátorfádat, mert el kell menned!

* A harmadik: amikor úgy érezzük, hogy feltámadnak a kísérteteink, és visszatér az, amit rég halottnak hittünk, ne rémüldözzünk, hanem lehetőséget lássunk benne. Lássuk be, hogy amit elástunk, az él. Vele is szembe kell néznünk. Ez a szembenézés pedig úgy történik, hogy megsiratjuk a lelkünket, és meggyászoljuk mindazt, amit elveszítettünk, amit nem tudunk pótolni többé. Majd új utakra térünk.

Isten nehezen mond le rólunk! Sokszor ad új esélyt. Mert Ő nem kísértet, nem a halál, hanem az Élet maga.

Heródes embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. János tudniillik figyelmeztette Heródest: 'Nem szabad testvéred feleségével élned.'
Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta. Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta.
Végül mégis eljött a kedvező alkalom.
Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: - Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.
Meg is esküdött neki: - Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is.
Az kiment és megkérdezte anyját: - Mit kérjek?
Az így válaszolt: - Keresztelő János fejét.
Visszasietett a királyhoz és előadta kérését: - Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!
A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét.
Az ment, és lefejezte a börtönben, és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának.
Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.


Fejvesztés terhe mellett

A világ leghíresebb feje keresztelő Jánosé, bár nem hiszem, hogy ezt sokan irigyelnénk tőle.
Pedig nem sok kell ahhoz, hogy a miénkről is lehessen beszélni!
Csupán egy olyan ember, akinek a szíve és az ösztönei éppen harcban állnak a józan eszével. Még küzd, de már nem sok ereje van ahhoz, hogy megnyerje a csatát.
Azért, mert a meghasonlásnak szövetségesei is vannak.
Például a tehetetlenség, a szenvedély és a harag.
A látszat ellenére leginkább Tehetetlenség veszélyes. Mert ő irányítható. Szenvedély és Harag egyébként is hatalmas erőfölényben vannak vele szemben.

A magam részéről ezentúl nagyon meggondolnám, hogy párbeszédbe bocsátkozzam-e velük! Másoknak is ezt javasolnám.
Mert - amint János történetéből látjuk -, ez a párbeszéd igen veszélyes. Csak fejvesztés terhe mellett lehet rá vállalkozni.
Különösen, ha a történet összes szereplője nem is kívülünk létezik, hanem bennünk. 

Összegyűltek az apostolok Jézus körül, és jelentették neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ezt mondta nekik: - Gyertek velem külön egy puszta helyre, és pihenjetek egy kis ideig!
Mert sokan jöttek és eltávoztak, hogy még evésre sem volt idejük. Követték egy puszta helyre egy bárkában, külön.
De látták őket, és észrevették sokan amikor elmentek, és gyalog az összes városból összesereglettek és megelőzték őket.
Amikor kiszállt, meglátta a nagy tömeget, és megindult rajtuk, mert olyanok voltak, mint a bárányok, akiknek nincsen pásztora, és elkezdte tanítani őket számos dologra.


Ha szükséged van Jézusra, ne ereszd!

Az emberek jártak-keltek Jézus körül. Mindenkit más hajtott.
Akinek valóban szüksége volt rá, az utánament. Bárhová. Ez esetben a Genezáreti-tó egyik partjáról a másikra. Attól függően, hogy hol kötött ki Jézus, négy-öt kilométert talpalhattak, akik nem akarták Őt elereszteni.
Sok? Kevés? Attól függ. Aki egészséges, annak nem sok. Aki beteg, annak rengeteg.
De aki nagyon akar tőle valamit, annak mindenképpen megéri.
 
Sok embernek szüksége van Jézusra! De annak nem igazán van rá szüksége, aki hol odamegy hozzá, hol elmegy tőle. Annak van rá igazán szüksége, aki nem ereszti.

Amikor kiszállt (a csónakból), Jézus hatalmas tömeget látott, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És elkezdte őket sok mindenre tanítani.
Amikor már hosszú idő eltelt, odamentek hozzá a tanítványai, és azt mondták neki: - Elhagyatott ez a hely, és az idő későre jár. Bocsásd el őket, hogy elmenjenek a környékbeli tanyákra és falvakba, és ennivalót vegyenek maguknak.
Ő azonban ezt felelte nekik: - Adjatok nekik ti enni.
Azok így válaszoltak: - Menjünk el és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?
Erre megkérdezte tőlük: - Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg!
Mikor megtudták, azt mondták: - Öt, és két halunk.
Ő megparancsolta nekik, hogy telepítsenek le mindenkit asztaltársaságonként a zöld fűre. Letelepedtek tehát rendezett csoportokban, százával, ötvenével.
Ő pedig megfogta az öt kenyeret és a két halat, és felnézvén az égre hálát adott, és megtörte a kenyereket, odaadta a tanítványainak, hogy tegyék eléjük. A két halat is elosztotta mindnyájuk között.
Ettek valamennyien és jóllaktak.
Kenyérmaradékot is szedtek fel, tizenkét kosárral, és halakat is. Akik a kenyerekből ettek: ötezren voltak férfiak.


Átrendezés

Jézus nagy rendező! Van egy központi gondolata, és mindent ennek rendel alá. E köré szervez. Ez a központi gondolat: hogy minél jobban megismertesse velünk Istent, és az Ő országát. Ez a cél. Hiszen ezért jött.
Ebben a történetben nincs egyetlen ember sem, akit 'át ne rendezne' a cél érdekében.

Elsősorban az apostolok gondolkodását rendezi át.
Ők nagyon is gondoskodók. Gondoskodni akarnak a népről. De elérkeznek egy határig; ahol a maguk esze szerint intézkednének. Jézus pedig megállítja az eszük kerekét. Nem megy könnyen, de rávezeti őket a megértés nélküli engedelmességre.
Ebből az következik, hogy...
Tehetünk Istennek javaslatokat, hogy hogyan segítsen azokon az embereken, akiket hordozunk. De figyelnünk kell a válaszára! Mert nem biztos, hogy Ő is azt a megoldást látja jónak, amit mi. Ha pedig megmondja, merrefelé keresgéljünk, akkor felejtsük el a saját elképzeléseinket, és lépésről lépésre kövessük az utasításait.
Mert Ő is fokról fokra viszi végbe a másik emberen a csodát.
Másodsorban: azokat az embereket rendezi át Jézus, akik hallgatják. Gondolom, nem álltak egész nap. Mégis másképp telepíti le őket. A nép nem tömeg többé, hanem csoport. Ahol az egyénnek helye van. Ahol egyénenként is fel tudják fogni, ami történik.
Ebből az következik, hogy...
Isten azt az embert is átrendezi, aki Őt, és az Ő országát keresi.
Be fog mutatkozni neki! Mégpedig a maga teljességében. Nemcsak a szavai, hanem a cselekedetei által is. Ráadásul, az egyén saját szükségei szerint.
Csak lehet, hogy annak az egyénnek a szívét más helyre, vagy közegbe kell helyeznie ahhoz, hogy ezt megértse.

Harmadsorban a matematikát rendezi át Jézus. Az általunk ismert törvényeket.
Ebből az következik, hogy...
Istennek a külső körülményeink nem okoznak gondot. Ha kell, pillanatokon belül átrendezi. Még csoda árán is.

Haladéktalanul sürgette a tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek előre a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő a tömeget elbocsátja.
Miután elvált tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig egyedül a szárazon. Látta őket vesződni az evezéssel -- mert a szél szembe fújt velük.
Az éjszaka negyedik őrváltásakor hozzájuk ment a tengeren járva, és el akart haladni mellettük. Azok pedig látva őt a tengeren járni, kísértetnek gondolták és felsikoltottak, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. De ő azonnal megszólította őket, és azt mondta nekik: - Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
Ekkor belépett hozzájuk a hajóba, és elállt a szél.
Ők pedig magukban rendkívül megdöbbentek. Mert nem okultak a kenyereken, mivel a szívük érzéketlen volt.

 
Ha szembe fúj a szél

Ifjúkorunkban dagadó vitorlákkal indulunk neki az életnek. Úgy képzeljük, hogy minden lehetséges. Egy-két évtizeddel később, miután már néhány pofont is kaptunk az úgynevezett élettől, kicsit összehúzzuk magunkat. Újabb évek, és újabb kudarcok után pedig már talán vitorlánk sincs. Csak küszködünk az evezőkkel, de mintha mindig szembe fújna a szél.

Nos, hát a mai Ige azoknak szól, akik éppen ellenszélben haladnak.
Ne add fel, evezz tovább!
Még ha úgy tűnik is, hogy értelmetlen. Ha abbahagyod az evezést - visszafelé fognak sodorni a hullámok. De te nem arra akartál menni!
Tudnod kell, hogy Isten látja a küszködésedet!
Biztos lehetsz benne; már rohan le a hegyről, hogy segítsen. Isten sohasem változik. Ha úgy látod, hogy elmegy melletted, csak a viharoddal akar szembeszállni.
Ha ráadásul még olyan dolog is történik, amitől halálra rémülsz, nem szégyen kiabálni. Mert akkor Jézus irányt vált. A megnyugtatásod fontosabb neki, mint a vihar.
Jól vésd a szívedbe, amit ma feléd kiált: Én VAGYOK! Ne félj!
Ha beengeded a bárkádba, megmenekülsz. És azok is, akik veled vannak.
Csak támaszd fel a szívedet! Ne hagyd kihűlni! Ébreszd fel benne újra a reményt! Tartsd életben a célodat! Jézus küldött arra a helyre. Bízz benne.

Átkeltek a tavon, és megérkeztek Genezáret földjére és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a hajójukból, rögtön felismerték őt.
Körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól ide-oda hordozni, amerre hallották, hogy ott van.
Ahová csak betért a falvakba, a városokba, a tanyákra, a terekre tették a betegeket, és könyörögtek neki, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék.
És ahányan érintették, meggyógyultak.


Várj, míg Jézus partot ér!

Kétféle emberhez szól a mai Ige.
Egyrészt ahhoz, aki még nem ismeri Jézust. Másrészt meg ahhoz, aki már ismeri.
A tanulság mégis ugyanaz: mindegyiküknek meg kell várnia, amíg Jézus partot ér.
Aki még nem ismeri Jézust, annak azért, mert távolról soha nem is fogja megismerni. Távolról még a körvonalai is csak elmosódottan látszanak. Amit mások mondanak róla, az meg nem ugyanaz, mint ha személyesen szerez róla benyomást.

Aki már ismeri Jézust, annak egy kicsit nehezebb dolga van. Ő távolról is felismeri ugyan a hajóját, de türelmetlenebb. Szeretne mielőbb találkozni Vele. Például azért, mert valami gondja van, és tudja, hogy Jézus meg tudná oldani. Ezért alig várja, hogy kikössön végre. De olyan lassan közeledik! Ráadásul: amíg várakozik, mások össze-vissza beszélnek arról, hogy neki merrefelé kell mennie, ha találkozni akar Jézussal.
Ha Jézusra vársz, és látod, akármilyen homályosan is, hogy közeledik,
NE MOZDULJ! NE HALLGASS SENKIRE!
Mihelyt kiszáll a hajóból, olyan közel lesz hozzád, hogy megérintheted!

7. fejezet

Összegyűltek körülötte a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Észrevették, hogy néhány tanítványa közönséges, azaz mosatlan kézzel eszi a kenyeret, és kifogásolták. Mert a farizeusok és minden zsidó, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, mert ragaszkodnak a régiek hagyományaihoz. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg rituális mosakodást nem végeznek, és sok más is van, amiben ragaszkodnak a hagyományaikhoz: a poharak és korsók, és rézedények mosása.

Megkérdezték őt a farizeusok és az írástudók: - Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, hanem közönséges kézzel eszik a kenyeret?
Ő ezt felelte nekik: - Helyesen prófétált Izajás rólatok, képmutatókról, amint írva van:
"Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.
De hiába tisztelnek,
ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak."
Iz 29,13
Eldobjátok az Isten parancsát, és emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.
Majd így folytatta: - Derekasan cserbenhagyjátok az Isten utasítását, hogy megóvjátok a magatok hagyományát.
Mózes ugyanis azt mondta: "Tiszteld atyádat és anyádat!" és: "Aki gyalázza atyját vagy anyját, halállal lakoljon!". Ti pedig azt mondjátok: "Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: korbán (ami azt jelenti: áldozati ajándék) az, amivel segíthetnék"; többé már nem engeditek semmit tenni az apjáért vagy az anyjáért.
Semmibe veszitek az Isten szavát a hagyományotok kedvéért és eláruljátok, és sok ehhez hasonlót tesztek.


Felesleges megmosni a kezedet

A farizeusokról sok rosszat hallunk, pedig néha az érdemeikről is kellene beszélni.
Jézus születése előtt 150 évvel bukkantak fel. Abban a korban, amelyben Izrael vezetői, különösen a főpapok, a vallásos élet feletti őrködés helyett politikai és világi hatalomra törekedtek.
A farizeusok velük szemben küldetésüknek tekintették, hogy tisztán megőrizzék Izrael szellemi hagyatékát, az Isten parancsain alapuló hitet.
Mélyen ismerték az Írásokat, és tudásukon kívül nem is volt más eszközük arra, hogy hatással legyenek a zsidóságra.
Néhány évtized alatt mégis nagy tekintélyük lett a nép körében, sőt!, a legtöbb írástudó is a farizeusok pártjához csatlakozott.
Elköteleződésükre jellemző, hogy amikor (Jézus születésének évében) Nagy Heródes hűségesküre akarta őket kényszeríteni, inkább meghaltak, mintsem behódoljanak egy olyan királynak, aki nem tiszteli a hitüket. Heródes 6000-et!!! öletett meg közülük, de akkor sem tették le a hűségesküt! 
Nikodémus, aki éjszaka felkereste Jézust, farizeus volt. Jézus halála után egyedül ő vállalta, hogy Arimateai Józseffel együtt (aki pedig a főtanács tagja volt!), eltemeti Jézust. Emiatt nem vehettek részt a húsvét megünneplésében, mert tisztátalanná váltak!
Gamaliel, aki szintén farizeus volt, néhány évvel később megmentette az apostolokat a kivégzéstől. A sors fintora, hogy - egy évvel az eset után - saját tanítványa, Saul is kereszténnyé lett.
Végül pedig: a farizeusok voltak azok, akik a nemzet pusztulása után is (Kr. u. 70) hűen őrizték a hitet. Nekik köszönhető, hogy a zsidó vallás fennmaradt.
Ezek az emberek hősök voltak. Csak egyvalamitől féltek. Attól, hogy le kell bontaniuk azokat a falakat, melyekkel körbezárták a szívüket. A fal védelem. De börtön is.

Néha hasonlítunk a farizeusokhoz.
Őrizzük a hitünket, talán még a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Ugyanakkor őrizzük - az évek, évtizedek alatt kialakult - szokásainkat, elveinket, véleményünket, gondolkodásmódunkat is. Körülbástyázzuk magunkat, mert félünk. Félünk változni, és változtatni.
Jézus ma arra hív, hogy nyissuk ki félelmeink kapuját! Új világot akar feltárni előttünk. Merev gondolkodásunk helyett a szív szabadságát kínálja.
Ám ebbe az új világba csak akkor tud bevezetni bennünket, ha kilépünk a falaink mögül. Ha képesek vagyunk legyőzni szorongásainkat és félelmeinket. Ha feladjuk görcsös igyekezetünket és erőfeszítéseinket, melyek eddig a biztonságunkat jelentették.
Jézus ma arra hív, hogy ne féljünk a belső változástól! Az Ő kezében biztonságban vagyunk.
Tényleg felesleges ragaszkodni a 'kézmosáshoz', amikor Ő a szívünket-lelkünket akarja megfürdetni! Hiszen - ahogy Nikodémusnak is mondta - ekkor újjászületünk!

Ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: - Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: semmi, ami az emberbe kívülről bekerül, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!
Amikor bement a házba a tömeg elől, kifaggatták őt a tanítványai a hasonlatról.
Így válaszolt nekik: - Ti is ilyen értetlenek vagytok?
Nem fogjátok fel, hogy semmi, ami kívülről kerül az emberbe, nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és az árnyékszékben távozik?
(Ezzel megtisztított minden ételt.)
- Mondtam, hogy ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az emberek szívéből okoskodások, hitványságok jönnek elő, fajtalanságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, romlottságok, ravaszság, féktelenség, gonosz tekintet, gyalázkodás, gőg, butaság.
- Ez az összes hitványság belülről jön elő, és teszi tisztátalanná az embert.


Meddig mosakszunk még?

A zsidó nép életében számtalan olyan dolog volt, amit egy igazhitű tisztátalannak tartott. Ételek, tárgyak, állatok, emberek, cselekvések, stb... Úgy gondolták, hogy a tisztátalannal való érintkezés, vagyis a világ szennye az, ami fertőzötté és mocskossá teszi az embert.
Jézus azonban megfordítja a képletet és azt mondja: - Nem, ne mosakodj tovább! Mert nem a külső világ tisztátalan; hanem a te szíved szennyes.

Elég elborzasztó ez a mondat! Mégis itt kezdődik számunkra a mai nap üzenete.
Meddig hárítjuk másokra, vagy a világra a saját piszkosságainkat? Meddig mosakszunk még? Meddig csapjuk be magunkat, és akarunk becsapni másokat is azzal, hogy letagadjuk romlottságainkat? Titkos gondolatainkat, indulatainkat, rejtett vágyainkat és bűneinket...
Olyan sokszor elhatározzuk, hogy változtatunk az életünkön! De mindig azzal kezdjük, hogy másokat hibáztatunk, amiért ilyenek lettünk.
Jézus ma arra hív, hogy ismerjük fel hitványságainkat, és tegyünk ellene.

Onnan felállva elment Tírusz és Szidon vidékére. Betért egy házba. Nem akarta, hogy bárki felismerje, de nem tudott észrevétlen maradni. Rögtön hallott róla egy asszony, akinek a kislányát fogva tartotta a tisztátalan lélek. Elment és földre esett a lábai előtt.
Az asszony görög volt, szír-föníciai származású, és kérte őt, hogy űzze ki a démont a lányából.
Ő azt mondta neki: - Hagyd először jóllakni a gyermekeket; mert nem becsületes dolog elvenni a kenyeret a gyermekektől, és odavetni a kiskutyáknak.
De az így válaszolt: - Igen, uram! De a kiskutyák az asztal alatt esznek a kisgyermekek morzsáiból!
Ezt felelte neki: - Emiatt a beszéd miatt; menj, megszabadult a kislányod a démontól!
Az hazamenve a házába, gyermekét az ágyon fekve találta, de a démon elhagyta.

 
Istennel lehet tárgyalni

Ebből a történetből kiderül, hogy Jézus nagyon értékel bizonyos tulajdonságokat. Vagy inkább valamiféle magatartást. Lehet, hogy nem áll szándékában megtenni valamit, amit kérünk tőle, de ha úgy viselkedünk, mint a szír-föníciai asszony, akkor megváltoztatja a szándékát.
Ez hihetetlenül értékes információ a mi számunkra! Mert azt jelenti, hogy Istennel lehet tárgyalni.

Ettől a pogány asszonytól most te is megtanulhatod, hogyan kell tárgyalni Istennel.

Mit NE TEGYÉL, ha elsőre nemet mond a kérésedre:
Ne sértődj meg, ne dühöngj, ne keseredj el!
Ne menj haza dolgod végezetlenül!
Ne törődj azok véleményével, akik látják a megszégyenülésedet!
Mit TEGYÉL?
Légy résen, vedd észre, mikor van hozzád legközelebb Jézus!
Szedd össze minden bátorságodat, légy elszánt!
Borulj a lábai elé, mert az érdemeidre nem hivatkozhatsz.
Próbáld meghallani, miért utasít el, és fellebbezz! Okosan.
Csak akkor hagy abba a párbeszédet, ha Jézus megígéri, hogy segít.
Istennel lehet tárgyalni. Aki elszánt és okosan érvel, az eléri, amit akar.

Ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai-tengerhez ment, a Tízváros körzetébe. Odavittek hozzá egy dadogva beszélő siketet, és könyörögtek neki, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt a tömegtől, külön egyedül, ujjait a füleibe tette, köpött, megérintette a nyelvét, feltekintett az égre, sóhajtott, és ezt mondta neki: - Effata! Azaz: - Nyílj meg!
És megnyíltak a fülei, és azonnal megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Megparancsolta nekik, hogy senkinek ne szóljanak. De akármennyire megparancsolta, azok annál jobban hirdették.
Rendkívüli módon megdöbbentek és mondták: - Derekasan cselekedett mindent! A süketeknek hallást adott, és a némáknak hangot.
 
Radikális gyógymód

Három esetről tudunk, amikor Jézus nyállal "kezelt" valakit.*
Számunkra talán különösnek tűnik ez a gyógymód, de az akkori kor emberének egyáltalán nem volt az, mert a nyálnak gyógyító erőt tulajdonítottak.
Nem ebben rejlik a gyógyítás rendkívülisége! Hanem az effata kifejezésben. Mert ez a szó sokkal többet jelent, mint azt, hogy jól halljon, vagy dadogás nélkül tudjon beszélni valaki.
Jézus jobban szereti a radikális megoldásokat. Jobban szereti, ha a felszínen történt események a bensőnket is megváltoztatják, a gyökér-problémát is megoldják.
Amikor tehát az effata szót kimondja egy beteg fölött, akkor annak nem csupán a külső, hanem a belső füle is megnyílik. A nyelve pedig, ami addig akadozott, mert pecséttel volt lezárva, felszabadul, és mindenki számára érthetővé válik az, amiről beszél.

Mi, keresztények is sokszor vagyunk dadogva beszélő süketek. Nem értjük az életünk történéseit; nem értjük meg a világban zajló dolgokat; nem értjük a másik embert, gyakran még önmagunkat sem; és nem értjük meg az Isten cselekvéseit, vagy üzenetét.
Nem értjük, és emiatt beszélni sem tudunk róla helyesen. Csak össze-vissza dadogunk.

Jézus ma azt mondja: - Képes vagyok értő szívet, és halló fület adni neked!
Istennek - és a világnak! - nem értetlen és össze-vissza beszélő keresztényekre van szüksége, hanem olyanokra, akik hallanak, és értelmesen tudnak beszélni.

Ha igazán vágyunk rá, akkor Jézus képes véget vetni siketségünknek.
Ehhez az kell, hogy
- beismerjük értetlenségünket,
- megálljunk Jézus előtt és kérjük a gyógyulásunkat,
- engedjük, hogy Ő a maga elképzelése szerint nyissa meg a fülünket.
Amikor átéljük, hogy: - Isten derekasan cselekedett mindent!, akkor meggyógyultunk.
---------------------------
* Mk 7,33; Mk 8,23; Jn 9,6

Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő siketet, és kérték, tegye rá a kezét. Különhívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: - Effata! /Azaz: Nyílj meg!/
Azon nyomban meg is oldódott a nyelve, és érthetően beszélt.
Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: - Csupa jót tett, a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélő képességüket.

 
Dekapolisz határában

Ebben a történetben elsősorban Istenről kapunk információt.
Ezek pedig a következők:

1. Bárhol megtalál minket, ha szívünk vágyik a gyógyulásra. Semmi árat nem sajnál, eljön.
2. Isten nem siket, és nem is néma. Megért minket, törődik velünk és szólni is fog. Csak kivárja a megfelelő időt.
3. Ha nem az elvárásaink, vagy kérésünk szerint szerint cselekszik, annak oka van. Mást, mélyebbet, maradandóbbat akar adni.
4. Átmenetileg bizonytalan helyzetbe hozhat minket. Elválaszthat megszokott közegünktől. Azért teszi, hogy csak rá figyeljünk.
5. Neki minden ember egyedi és különleges. Így is közeledik hozzánk: egészen sajátos módon. Ahogy megtudjuk érteni.
6. Amikor Jézus gyógyít, belemerít minket abba a harmóniába és szeretetbe, ami Közte és Atyja között van. Ez a létmód: maga a gyógyulás.
7. Ebben a találkozásban egész személyiségünk megváltozik.
8. Néha azt kéri: ne kiabáljuk ki, amit láttunk és tapasztaltunk. Először hagyjuk, hogy mélyen átjárjon bennünket!

8. fejezet

Amikor kiszállt, a farizeusok elkezdték faggatni, égi jelet kívántak tőle, próbára tették őt.
Mélyet sóhajtott lelkéből, és azt mondta: - Miért kíván jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.
És otthagyta őket, ismét beszállt a hajóba, és átment a túlsó partra.


Lehet-e próbálgatni Istent?

Mire gondoltak a farizeusok, amikor égi jelet kértek Jézustól?
Nyilván arra, hogy cselekedjen valamit, amivel egyértelműen igazolja, hogy Ő Isten küldötte.
A farizeusok jól ismerték a zsidó nép történetét, melynek során Isten sok csodát tett azoknak az embereknek az igazolására, akiket kiválasztott.
- Emlékeztek Mózesre, akinek botja az égő csipkebokornál kígyóvá változott.
- Emlékeztek Józsuéra, akinek a szavára megállt a nap az égen.
- Vagy Dánielre, akit Isten kimentett az oroszlánok barlangjából.
Tehát olyan jelet vártak, melyet senki más nem tud bemutatni, csak az, akit valóban Isten küldött.
Nem volt elég, hogy Jézus ördögöket űzött és betegeket gyógyított? Nem, mert mások is megtették ezt abban az időben.

Jogos tehát, hogy jelet kérnek?
- Jogos lenne, abban az esetben, ha elfelejtették volna, hogy miről beszéltek a próféták 700 éven át. Ugyebár az eljövendő Messiásról.
- Jogos lenne, ha ezek a próféciák nem teljesedtek volna be Jézus életében. Pontról pontra. Például a származásában; a születési helyét illetően; arra vonatkozóan, hogy egy hírnök előzi meg a fellépését; vagy éppen, hogy Isten szolgájának jellemvonásait hordozza.
- Még akkor is jogos lenne, ha a hitük megerősítésére kérnék a jelet.
De ők nem ezért kérik, hanem azért, mert kóstolgatják Jézust. Vagyis: erősen kételkednek benne!

Nos, hát ezzel azért nagy szívességet tesznek nekünk! Mert néhány fontos következtetést levonhatunk a magatartásukból. Főleg pedig abból, hogy láthatjuk, hogyan reagál Jézus az ilyen közeledésre.

Lehet-e próbálgatni Istent? Kérhetünk-e tőle jeleket?
* Igen lehet, ha Isten emberei vagyunk, és azért tesszük ezt, hogy megerősítsen bennünket a küldetésünkben. Mint ahogy Mózest megerősítette.
* Igen, ha azért kérjük, hogy kimentsen bennünket egy kritikus élethelyzetből. Mint ahogy Dánielt kimentette.
* Igen, ha nem egy pillanatot, hanem a folyamatot látjuk az életünkben, és ebben a folyamatban felfedezzük a terveit, és ezek szolgálatába akarunk állni. Ahogy Józsué.
* Igen, ha nem csak kóstolgatni akarjuk Őt, hanem teljes, igaz, és őszinte kapcsolatra vágyunk Vele.
Különben lehet, hogy otthagy bennünket.

Megfeledkeztek arról, hogy kenyeret vegyenek, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban.
Intette őket, mondván: - Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.
Azok tanakodtak egymás közt: - Nincs kenyerünk.
Jézus észrevette, és azt mondta nekik: - Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem fogjátok fel, és nem is értitek meg? Még mindig megkövesedett szívetek van? Szemetek van, de nem láttok; fületek van, de nem hallotok; és nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret törtem meg ötezernek: hány tele kosár maradékot szedtetek össze?
Mondták neki: - Tizenkettőt.
És amikor a hetet négyezernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?
Azt felelték: - Hetet.
Ennyit mondott: - Mégsem értitek?

 
Mindent látunk, semmit sem értünk Uram

Voltál már úgy, hogy a gyereked nem akart sapkát húzni, pedig esett az eső? Vagy: egy ember, akinek lényegbevágó dolgokat magyaráztál, értetlenkedett?
Ha igen, akkor most biztosan együtt tudsz érezni Jézussal. És nagyon jól elképzeled a hangulatát!
A farizeusok éppen az előbb kértek tőle jelet. Otthagyta őket a hitetlenségükkel. Beszáll a hajóba, az övéi közé, remélve, hogy mélyenszántó gondolatokat ültethet el a szívükben, és megfelelő tanulságokat vonhatnak le az esetből. De észreveszi, hogy semmi nem jut el hozzájuk, mert ezeknek az embereknek az jár a fejében, hogy elfelejtettek kenyeret venni. Még az is lehet, hogy a nagy sietség miatt Őt okolják.
Csoda, hogy ledermed?

Akárhogy csűrnénk-csavarnánk is: nem az ötezernek szól ez az Ige!
Mert ők napestig, akár étlen-szomjan is hallgatnák Jézust. Lehet, hogy azután sok mindent elfelejtenek a tanításából, de amit tapasztalnak, az biztosan megmarad bennük.
Akik megfeledkeznek magukról, mert Isten dolgain jár az eszük, annyira, hogy még enni is elfelejtenek, azokról Ő gondoskodik.
Akik meg a saját érdekeiket tartják szem előtt - bár tanítványnak mondják magukat -, azoknak ma feltesz néhány kérdést.

Igen, ez az Ige nekünk szól. Nekünk, akik azt állítjuk magunkról, hogy egy csónakban evezünk Jézussal. Akik tudjuk, hogy valamiféle elhívásunk van a szolgálatra.
Csak éppen nem értünk semmit. Nem vagyunk összhangban Jézussal.
Mert a saját önös érdekeink és céljaink elrejtik előlünk az Ő terveit.

Ha nem akarjuk, hogy Jézus ledermedjen az értetlenségünktől, ahányszor csak magyarázni kezd nekünk valamit...
Ha meg akarjuk érteni Őt... a terveit és a gondolatait...
Ha nem azt várjuk, hogy Jézus - vagy bárki más - örökösen bennünket szolgáljon ki...
Ha szeretnénk, hogy az emberek hitre jussanak, és eleven tapasztalatot szerezzenek Istenről...
... akkor valaminek meg kell változnia bennünk!
De sem önzésünk, sem önös érdekeink, sem pedig érzelmeink nem fognak megváltozni maguktól. Nem tudnak.
Csak valami jóval nagyobb és erősebb érzelem képes ezeket felülírni.
Ahogy az apostolokban felülírta pünkösd hajnalán.
Csak a Lélek hatalmas tüze emésztheti fel bennünk is az önös érdekeket. Csak a Lélek lobogó tüze tud megváltoztatni minket is.

Kérjük ma Istent, hogy adjon a szívünkbe tüzet! Izzó szeretetet az Ő országának ügye iránt. Az értelem Lelkét. Hogy Jézussal együtt tudjunk dolgozni az emberekért.

Azután Betszaidába érkeztek.
Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg.
Ő ekkor megfogta a vak kezét, kivezette a faluból, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit.
Az föltekintett és azt mondta: - Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.
Ezután kezeit ismét rátette annak szemeire, mire az felépült, és látott messzire és élesen mindent.
Hazaküldte, mondván: - Nehogy bemenj a faluba!

Újra és újra megérint

Hihetetlenül érdekes ez a történet! Főképpen azért, mert számunkra is mély jelentéstartalma van. Márk sem véletlenül helyezte a farizeusok kételkedése-, és az apostolok bizonytalankodásának elbeszélése után.

Néhány sorral feljebb arról olvashatunk, hogy a tanítványok egymás között tanakodnak: nincs elég kenyerük. Mit fognak enni?
A második kenyérszaporítás után tanakodnak ezen!!!! Miközben Jézus lényeges dolgokról beszél nekik! Jogos a kérdése: - Van szemetek, de nem láttok; van fületek, de nem hallotok?
Az ország másik feléig mennek, mire egyikük ezt tudja mondani: - Megértettem a legfontosabbat! Amit annyiszor mondtál nekünk.

Ugye, ezek a nehezen értő tanítványok hasonlítanak a betszaidai vakhoz? Hiszen nekik is csak fokozatosan nyílik meg a szívük és a szemük.
Mondanom sem kell, ránk is ugyanez érvényes. Vakok vagyunk az Isten dolgaira. Vakok is maradunk, amíg Ő ki nem vezet minket a falunkból, a falaink közül. Csak a falainkon kívül - az Ő érintésére - nyílik meg a szemünk.
De hogy jól látunk-e rögtön? Azt látjuk-e, amit Ő valójában mutatni akar?
Nem hiszem. Gyakran mondtam az évek folyamán: - Hozzám aztán kell, hogy sok türelme legyen az Istennek, mire megértek valamit!
Újra és újra meg kell érintenie.

A mai evangélium üzenete valóban jó hír: Istennek van türelme hozzánk!
Nem tragédia, ha nehezen nyílik meg a szívünk és a szemünk annak befogadására, amit mutatni, vagy mondani akar.
Csak legyünk őszinték, és valljuk be, ha még homályosan látunk. Annyiszor fog megérinteni, ahányszor csak szükségünk van rá.

Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: - Kinek tartanak engem az emberek?
Ők azt felelték neki: - Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.
Erre megkérdezte őket: - És ti kinek tartotok engem?
Péter felelt neki: - Te vagy a Krisztus.
Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.

Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot.
Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: - Távozz előlem, sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.


Te kinek tartasz engem?

Amikor Istenről beszélünk, hasonlítunk a történetbeli vak emberekhez, akik tapogatják az elefántot; mivel nem látnak, saját benyomásaik alapján alkotnak képet róla. Mindenki mást és mást mond.
Így vagyunk mi is. Isten egyikünknek bíró, vagy erkölcs-csősz; másikunknak elnéző apuka, vagy éppen elérhetetlen távolságban uralkodó valaki; de az is lehet, hogy személytelen erő.
Bezárjuk Őt saját egyéni világunkba, hogy valamilyen módon a "kezünkben" legyen.
Emberi vágyaink, elvárásaink szerinti Istent szeretnénk teremteni magunknak. Olyan Istent, aki mindig - és lehetőleg feltétel nélkül - teljesíti kéréseinket.
Nehéz olyan Istent elfogadni, aki váratlan, vagy könyörtelennek tűnő élethelyzeteket is megenged.

Mi lehet az üzenete a mai Igének?
Talán az, hogy álljunk meg az úton, és engedjük, hogy Jézus odaforduljon hozzánk és személyesen tőlünk is megkérdezze: - Te kinek tartasz engem?
Legjobb lenne őszintén válaszolni erre a kérdésre. Bármi legyen is, amit gondolunk. Mert akkor Jézus elkezdhetne beszélni önmagáról.
Abban biztos vagyok, hogy mindegyikünknek szeretne bemutatkozni.

Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: - Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem.
Mert ha valaki meg akarja őrizni (biztonságba helyezni) a lelkét, elveszíti azt; ha pedig elveszíti a lelkét énmiattam és az evangéliumért, megőrzi (biztonságba helyezi) azt.
Mert mit segít az embernek, ha az egész világot megszerzi, a lelke meg kárt szenved? Mert mit adhat az ember cserébe a lelkéért?
Mert ha valaki szégyell engem, és az én beszédemet e parázna és bűnös nemzedék között, az Emberfia is szégyellni fogja őt, amikor megérkezik Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.
Ezután így folytatta: - Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók között, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten királysága eljön hatalommal.


Aki őrzi a lelkemet

Képzeld el, hogy nagy vagyont, sok értékes kincset gyűjtöttél az életed folyamán. Ápolod, őrzöd, gyönyörködsz benne és élvezed. A szívedhez nőtt, hiszen sok küszködésedbe került amíg megszerezted. Szenvedtél érte, és sokat tapasztaltál. Most a tiéd.
Ekkor jön valaki, és azt mondja: - Add át nekem a vagyonodat! Hadd őrizzem én! Nálam nagy biztonságban lesz.
Mit válaszolnál?
Háááááát................

A szívünk, a lelkünk, a gondolkodásunk, összes megszerzett tapasztalatunk és tudásunk az életről - ugyanilyen kincs. Ez a kincs jelenti számunkra a biztonságot: hogy túléljük a hétköznapokat; hogy el tudjunk igazodni valahogy a világban; és ki tudjunk vergődni a problémákból. Ez a kincs alkotja valódi énünket. Ezt keressük, ezt őrizzük szüntelen.

Ekkor jön Jézus, és azt mondja:
- Add át nekem a kincseidet! Engedd, hogy én rendelkezzek fölöttük. Lehet; úgy tűnik majd néha, hogy elveszíted azt, aki vagy. De ne félj! Amikor miattam és az én szavaim miatt veszíted el, éppen akkor őrzöd meg az örök életre! 

9. fejezet

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és külön felvitte őket egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája ragyogó lett, olyan fehér, mint a hó, olyat ruhafestő a földön nem fehéríthet.
Egyszerre megjelent nekik Illés, Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.
Megszólalt Péter és ezt mondta Jézusnak: - Rabbi! Nagyon jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.
Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve.
Felhő fogta őket körül, és a felhőből egy hang hallatszott: - Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!
Hirtelen körülnéztek, de már senkit nem láttak, csak Jézust egyedül.
Amikor lementek a hegyről, megparancsolta nekik, hogy amiket láttak, arról senkinek ne beszéljenek, csak amikor az Emberfia feltámad a halálból.
Magukban is tartották ezt a dolgot, de egymást kérdezgették; mit jelent az, hogy feltámad a halálból.

Aztán megkérdezték tőle: - Miért mondják a farizeusok és az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?
Ő így felelt nekik: - Illés eljön, és először helyreállít mindent. De mennyire meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie, és gyalázatot tűrnie!
Mondom nektek, Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, ahogy meg van írva róla.


Jézust nem lehet sátorba zárni

Péter általában fején találja a szöget.
Ha belegondolunk, igaza van; valóban jó lenne mindig emelkedett állapotban lenni Jézus mellett! Nemes érzésekkel telve, ahol az a legnagyobb problémánk, hogyan dolgozzuk fel a kellemes élményeket.
Ki akarná ezt az állapotot elveszíteni? Kinek ne jutna eszébe, hogy sátrat húzzon, és a hegyen maradjon?

Igen, vannak az életünkben emelkedett órák Isten jelenlétében. Amikor látjuk a dicsőségét és átjár bennünket a fénye. Ezek az órák megerősítenek és felemelnek bennünket. De nem tudjuk őket maradandóvá tenni.
Mert Jézus megy tovább. Le a hegyről. Mi maradhatunk, ha akarunk, de Jézus nélkül.

Tanítványnak lenni különös kiváltság. Azt jelenti, hogy Jézussal együtt fényt viszünk a világba. Azt a fényt, ami a hegyen ragyogott. 

Amikor visszaértek a tanítványokhoz, nagy tömeget látott körülöttük, és írástudókat, akik vitatkoztak velük.
Amint az egész néptömeg meglátta Jézust, egyszerre mindnyájan elcsodálkoztak és megrettentek, majd odasiettek hozzá és köszöntötték őt.
Jézus megkérdezte őket: - Miről vitatkoztok egymással?’
A tömegből valaki ezt felelte: - Mester! Elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, mindenütt megragadja őt, a földhöz vágja, ő pedig tajtékzik, a fogait csikorgatja és elsorvad. Szóltam már tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.’
Ő így szólt hozzájuk: - Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide!
Erre odavitték hozzá. Amint a gyermek meglátta őt, a lélek azonnal rángatni kezdte, és a földre esve tajtékozott és fetrengett.
Ő megkérdezte az apját: - Mennyi ideje, hogy ebbe a bajba esett?’
Az ezt válaszolta: - Gyermekkora óta. Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!
Jézus így szólt hozzá: - Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz.’
A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: - Hiszek, Uram! Segíts hitetlenségemen!’
Amikor Jézus látta, hogy a tömeg összefut, megfenyegette a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: - Te süket és néma lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és többé bele ne menj!
Erre az elkezdett kiáltozni, és össze-vissza rángatva őt, kiment belőle. A gyermek pedig olyan lett, mint a halott, mire sokan azt mondták, hogy meghalt.
Jézus pedig kézenfogva fölemelte őt; az pedig fölkelt.
Mikor aztán bement a házba, külön megkérdezték őt a tanítványai: - Mi miért nem tudtuk kiűzni?’
Azt felelte nekik: - Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által.


Csőd

Kilenc tanítvány várja, hogy Jézus (és a másik három apostol) lejöjjön a színeváltozás hegyéről. Jézus helyett azonban egy apa érkezik. Segítséget kér tőlük. És ők nem tudnak segíteni. Pedig! Jézus már rég hatalmat adott nekik erre.
CSŐD.

Mi lenne, ha ma hozzánk jönne egy kétségbeesett ember, aki gyógyulást kér egyetlen gyermeke számára? Tudnánk-e segíteni?

A világnak joggal vannak elvárásai velünk szemben. Jézusnak joggal vannak elvárásai velünk szemben. Mert mi az Ő tanítványai vagyunk.
Felhatalmazott bennünket a hitben való cselekvésre. Felhatalmazott arra, hogy megtörjük a gonosz erejét. Hogy gyógyítsunk. Irányt mutassunk. Világosságot gyújtsunk. Tápláljunk és éltessünk. Azt várja tőlünk, hogy felhatalmazásunknál fogva küzdjünk a fájdalmak, a betegségek, a bűnök, a tisztátalanság ellen.
Nem csak felhatalmazott, hanem ígéretet is tett arra, hogy a hívőket ezek a jelek fogják kísérni.
Hazudott volna?
Vagy csődbe vittük a kereszténységet?

Dr. Joó Sándor mondja egyik igehirdetésében:
"Ha ez a világ tudná, hogy milyen ígéreteket sikkasztottunk mi el, hogy Jézusnak milyen ígéreteit sikkasztottuk mi el, akkor ez a világ még jobban utálna bennünket, mint ahogy utál."

Hol van a probléma?
Meglátásom szerint ott, hogy eltévesztettük az ima és a böjt célját.
Mert imádkozunk mi, böjtölünk is - ha ki akarunk csikarni valamit Istentől.
Aztán csodálkozunk, vagy kiábrándulunk, hogyha hallgat. Pedig nem hallgat ám! Nekünk mondja: - Meddig tűrjelek még titeket?
Az ima és a böjt célja nem az, hogy elérjünk valamit Istennél. Hanem az, hogy hit teremjen bennünk általa. Amivel felforgathatjuk - vagy helyreállíthatjuk!!! - a világot.
Nem a csődöt, hanem ezt várja tőlünk az Isten.

Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt.
Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni.
Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: - Miről beszélgettetek az úton?
Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük.
Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: - Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.
Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: - Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.


A függönyön túl

Ha egy pillanatra belegondoljuk magunkat Jézus helyébe, akkor nagyon vegyes érzelmek kavaroghatnak bennünk! Mert mi is történik ezen az úton?
Megy a tanítványaival - bár még csak Kafarnaumba, mégis egyre közelebb a szenvedései helyéhez - ők meg közben arról vitatkoznak, hogy ki a legnagyobb közülük... !
Érthetetlen. Nem csak a részvét nélküliségük érthetetlen, hanem a tanítás iránti közönyük is. Mintha nem is hallanák, miről beszél Jézus!

Megdöbbent bennünket ez a történet, pedig mi pont olyanok vagyunk ám, mint a tanítványok.
Jézus sokszor 'elhúzza a függönyt' előttünk. Sokszor beavatna bennünket Isten gondolataiba és terveibe. Mi pedig egyáltalán nem érdeklődünk ezek iránt. Még csak nem is kérdezzük meg Jézust: - Mégis, hogy érted ezt Uram?
Inkább megmaradunk kicsinyes és önző gondolatainknál, személyes előmenetelünknél, annál az ész-veszejtő problémánál, hogy 'mikor leszek nagyobb, mint mások'. Mert ezért bezzeg mindent megtennénk.

Meg kellene változnunk. Hiszen amikor Jézus nyitogatja a szemünket, akkor nem akar mást, mint hogy rálássunk a nagy Egészre! Benne önmagunk helyére is. Nem akar mást, mint hogy túllássunk a függönyön.

Ha legközelebb úgy érzed, hogy Isten valami újat, vagy szokatlant mond neked, akkor - kérlek! -, ne menj tovább! Tedd félre a téged izgató kérdéseket, fordulj Jézus felé, és Őt kérdezgesd!
Válaszolni fog. Egy eseményen, egy Igén, egy újonnan olvasott mondaton, vagy egy másik emberen keresztül. Csak figyelj!

- Aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.
- Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék.
- Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre.
- Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehenna olthatatlan tüzére vetnek.
- Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.
- Mindenkit tűzzel fognak megsózni. Jó a só; de ha a só sótlanná válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek.


A test botránya

Azonnal megértjük ezt a furcsa Igeszakaszt, ha egy kicsit a szavak mögé nézünk.
Vegyük sorra a lényeges kifejezéseket!
Megbotránkoztat:
- tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt
- bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít
- felháborít
akadályt emel vkivel szemben
Kicsinyek / vsz. a tanítványokra vonatkozik/
- kicsi,
- kevés
- csekély, jelentéktelen
- fiatal
Test: a közösség metaforája; testrészek = a közösség tagjai. 
E mondások a közösségi élettel állnak kapcsolatban és az egyház súlyosan vétkező tagjaira utalnak.
Gyehenna = ge hinnom = völgy Jeruzsálemtől délnyugatra, 
- ahol korábban gyermekeket áldoztak Baal és Moloch tiszteletére /Ld. bővebben: Érdekességek a Biblia világából/
- Az örök büntetés helye.
Só és tűz = tisztulási folyamat.
  
Ugye szájbarágás lenne, ha még magyaráznám is?

10. fejezet

A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: - Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?
Ő így felelt nekik: - Mit parancsolt nektek Mózes?
Erre azt mondták: - Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elbocsássuk'.
Erre Jézus azt válaszolta nekik: - A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!

Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: - Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.


Elhagyja apját, anyját

A házasság: a férfi, a nő, és Isten szövetsége.
A férjnek kötelessége gondoskodni feleségéről, és neki védelmet nyújtani. Úgy kell szeretnie, mint Krisztus szerette övéit - magát feláldozva.
A feleségnek szolgálnia kell férjét, teljes szeretettel, felé hajló akarattal.
Mitől függ, hogy boldog-e a házasság?

- Meghatározza az, ahogyan előtte éltem. Mert a házasságba azt viszem bele, amim van. Korábbi döntéseim, gondolkodásom, tapasztalataim eredményével ajándékozom/vagy átkozom meg a másikat. Azt teszem le az asztalra, aki addig voltam.

- Van, amit le kell tennem örökre. Isten új Valóságot teremtett az "egy test - egy lélek" által. Más dolgokat akar adni, mint eddigi életemben. Hogy ezeket fogadhassam, van, amit ki kell engedni a kezemből.
Aki eddig voltam, az már nem lehetek. Valaki mássá kell lennem.

- Immár ketten vagyunk a Szentlélek temploma. Kettőnk becsülete és önfeláldozó szeretete által Isten megmutathatja magát a földön.

- Elkötelezettségünknek Isten a tanúja. Akkor is hordozza, ha problémák adódnak. Ő nem számol a válással. Mert Ő kettőt eggyé tett.

- A házasságtörés következménye: a fájdalom és az elsorvadás. Legalábbis a megbántott félre nézve. Örökké hordozza sebeit. Jézus éppen emiatt ítéli el a házasságtörést, sőt!, más asszony megkívánását is.

Amikor Isten teremt, valami egészen újat hoz létre. Megvalósítja azt, ami addig még nem volt. Néha nem egyik napról a másikra, hanem folyamatosan.
Beleleheli a világba, mint csírát veti el, ami attól fogva él, és halad a kiteljesedés felé. Ilyen a házasság is. Minden nap tenni kell érte valamit.
És hinni, hogy Isten megáldja törekvéseinket.

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: - Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.
Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.


A gyermekbarát Isten

Egy kanadai pszichológus, Dr. Gordon Neufeld így írja le a gyermekekre jellemző alapvető tulajdonságokat:
 
1. A gyermek jó akar lenni azok kedvéért, akikhez kötődik. De nem fogad szót bárkinek!!! Ha megtenné, kiszolgáltatottá válna!
2. Elég óvatos, hogy megértse a figyelmeztető jelzéseket.
3. Falba ütközve felfogja, hogy törekvése hiábavaló. Megtanul alkalmazkodni és elengedni.
4. Kapcsolatát a róla gondoskodó felnőttekkel a bizalomra építi.
5. Halad valamerre, akar valamit, és jók a szándékai.
6. Mérlegelni tudja saját ellentmondásos érzéseit, indulatait.
 
Ha ezekből a megállapításokból indulunk ki, akkor egy kereszténynek, aki megőrizte, vagy elsajátította a gyermeki lelkületet, a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie:
 
1. Személyválogató. Nem engedelmeskedik bárkinek.
2. Érzékeny a szíve az atyai intés befogadására.
3. Tud alkalmazkodni. Türelmes. Képes a veszteség feldolgozására.
4. Kapcsolatát a bizalomra építi.
5. Halad előre. Jó céljai és szándékai vannak.
6. Kezelni tudja saját ellentmondásos érzéseit.
 
Mindezen tulajdonságok alapja a kötődés! A kötődés olyan vonzerő, mint a gravitáció. Végigvezeti a gyermeket a növekedés útján.
Ahogy a szülőnek, úgy Istennek is van nevelési stratégiája.
Isten nevelési stratégiájának kulcsa nem a szüntelen fenyegetés, vagy az erőszakos faragás, hanem a szerető kötődés kialakítása.

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdre esett előtte és megkérdezte: - Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Jézus erre azt mondta neki: - Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!
Az illető azt felelte neki: - Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.
Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: - Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!
Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: - Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!
A tanítványok csodálkoztak szavain.
Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: - Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.
Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: - Akkor hát ki üdvözülhet?
Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: - Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.

 
A birtoklásról

Ha egy zsidó ember megtartotta a parancsokat, akkor tökéletesen biztos volt abban, hogy elnyeri az örök életet. Miért kérdezi hát ez a férfi Jézustól: - Mit tegyek, hogy elnyerjem...
Érthetetlen!
Kellett lennie valaminek, ami Jézushoz vitte őt! Kellett lennie valaminek, ami miatt 'jó Mester'-nek nevezte! Kellett lennie valaminek, ami miatt leborult a lábai elé!
Mi ez a mérhetetlen hiányérzet? Annak a megsejtése, hogy van valami több, valami jobb, amit még nem birtokol? Mert az, amije van, nem teszi boldoggá?
Igen, jó felé tapogatózunk, itt keresendő a válasz.

Itt keresendő ennek a történetnek a kérdésfeltevése - és válasza! - a mi sorsfordító problémáinkra nézve is.
Élünk a magunk gazdagsága szerint. Vívjuk a magunk harcait. Több-kevesebb jót teszünk. Megtartjuk a vallás parancsait. Jónak nevezzük az Istent... Mégis azt érezzük néha, hogy oly nehéz az élet; hiányzik valami, és nem vagyunk boldogok.
Odamegyünk Jézushoz. Százszor, ezerszer. Leborulunk elé. Talán még addig is eljutunk, hogy nemcsak panaszkodunk, hanem azt is megkérdezzük: - NEKEM mit kell tennem?
Nem másoknak! Nekem mit kell tennem. És várjuk az Isten válaszát...

Az Ő válasza pedig ugyanaz, ma is ugyanaz, nekünk is ugyanaz, mint amit akkor mondott: - Add el, amid van! Gyere és kövess engem!
Igen, van valami az életünkben, amit akkor el kellene adnunk. Fel kellene adnunk. Le kellene mondanunk róla. Ha alaposan magunkba nézünk, rájövünk, hogy mi az.
Szeretnénk mi követni Jézust! Hiszen érezzük, sejtjük, hogy vele boldogabbak lennénk! Ő betöltené a szívünkben levő űrt és a hiányérzetet! De oly nehéz lemondani arról, ami a birtokunkban van! Ami eddig hatalmat adott nekünk!

Pedig választanunk kell. Vagy az, amit birtoklunk; vagy a jézusi út - Vele.
Mert a kettő egyszerre nem lehet a miénk.

Ekkor Péter ezt kezdte mondani: - Lám, mi mindent elhagytunk és követtünk téged.
Jézus azt felelte: - Bizony, mondom nektek: senki sincs, aki elhagyta házát, vagy testvéreit, vagy nővéreit, vagy apját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy földjeit énértem és az evangéliumért;
hogy százszor annyit ne kapna most, a megfelelő időben: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket, és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig örök életet.
De rengeteg 'elsőkből' lesznek 'utolsók'; és utolsókból elsők.


A nagylelkű Isten

Máté evangéliumában Péter mondata így hangzik: - Mi mindent otthagytunk... Mi lesz hát minekünk? Becsületes kérdés! És lényegbevágó is. Elvégre tudnunk kell, megéri-e ez a nagy Jézus-követés!
Jézus válasza hasonlóan nyílt és egyenes, lényege pedig a következő: NEM TUDSZ NAGYLELKŰBB LENNI ISTENNÉL!

Ez eddig jól hangzik, de a dolgoknak van előzménye is. Mégpedig a hit. Nem a mindent odaadás, hanem a hit. Nem tudok mindent odaadni, ha nem hiszem, hogy Isten a "mindent odaadás" után gondoskodni fog rólam! Vagy bízom ebben, vagy nem.
Persze ennek a bizalomnak vannak mélypontjai is. Valaki egyszer azt mondta: "Ha nem mentél keresztül a kétségbeesés tesztjén, akkor valójában semmit sem tudsz."

Tehát...
Ahhoz, hogy megtapasztaljuk; Isten nagylelkűbb nálunk, el kell szakadnunk megszokott biztonsági rendszereinktől.
Ez az elszakadás kétféle eredménnyel zárulhat.
* Lázadással, a hit csökkenésével, és Istentől való eltávolodással.
* A hit élővé válásával, és egyre szorosabb Isten-kapcsolattal.
Hiába, a hit már csak ilyen!
Aki a hitre építi az életét, annak át kell lépnie egy dimenziót. A látszólagos valóságból, ahol minden kézzelfogható, a láthatatlan valóságba, ahol nincs más, csak Isten ígéretei.
Nagy kockázat! Mindenki maga dönti el, hogy vállalja-e. 

Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: - Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.
Ő megkérdezte tőlük: - Mit akartok, hogy megtegyek nektek?
Azt felelték: - Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.
Jézus erre azt mondta nekik: - Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?
Ők azt felelték neki: - Meg tudunk.
Ekkor Jézus azt mondta nekik: - A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.

Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: - Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.


Jobbodon ülhessünk

Zebedeus fiai vagyunk. Mert gyakran mi is úgy gondoljuk, hogy nekünk "jár" a megbecsülés. A munkánk értékelése és a tisztelet. Sőt még az is, hogy mindenki másnál jobb helyezést érjünk el, mert különbek vagyunk náluk.
Jézus azonban ma helyreteszi az agyunkat. Ezt üzeni:

1. Akkor érdemled meg a megbecsülést és a tiszteletet, ha már néhányszor az életed folyamán alámerültél a szenvedésbe és a megaláztatásba... és Emberként, sőt!, jobb emberként jöttél ki belőle.

2. Isten királyságában van nagyság. Ezt a rangot te is elnyerheted.
De nem úgy, hogy hatalmaskodsz mások felett, vagy legyőzöd őket! Nem is úgy, hogy magadat különbnek hiszed!
Hanem úgy, hogy előzékeny, bátorító és készséges vagy. Észreveszed a másik elesettségét és őt emeled fel, teszed nagyobbá. Mert valahol mélyen belül megérted, hogy ő még nem az, akinek Isten megálmodta. De azzá lehet, ha segíted őt.

Isten arra bíztat, hogy akarj naggyá válni!

Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: - Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!
Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: - Dávid Fia! Könyörülj rajtam!
Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: - Bízzál! Kelj föl, hív téged!
Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: - Mit akarsz, mit cselekedjek neked?
A vak azt felelte neki: - Mester! Hogy lássak!
Jézus erre azt mondta neki: - Menj, a hited meggyógyított téged.
Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.


Ne hagyd abba a kiáltozást!

Ez a gyönyörű történet rólad szól. Rólad, aki úgy érzed, hogy elhagyatva ülsz az út szélén, és képtelen vagy látni. Pedig mindent megpróbáltál...
Nagy szükséget szenvedsz, de hiába kiabálsz, még Jézus is elmegy melletted. Úgy tűnik, nem akar meghallani.
Sokféle gondolat merül fel benned. Néha talán azt érzed, meg sem érdemled a gyógyulást. Néha dühös vagy, hiszen Isten segíthetne. Lehet, hogy mások beszéde veszi el a hitedet.

Ez az ige a következőket üzeni neked:
Ne hagyd abba a kiáltozást! Mindegy, hogy mások mit mondanak, bízzál Jézusban. Ne engedj a kísértő gondolatoknak, érzéseknek, vagy embereknek.
Ne alamizsnát várj Tőle, hanem gyökeres megoldást! Ő azt akarja, hogy:
 
ÉLETÜK LEGYEN ÉS BŐSÉGBEN LEGYEN.
 
Maradj Jézus mellett! Csak a te hited tud megmenteni téged!
Ugyanakkor gondolkodj el azon;
- Nem lett-e miattam valaki koldussá?
- Segítem-e a másik embert abban, hogy találkozzon Istennel, vagy éppen gátolom benne?

12. fejezet

És elkezdett nekik példázatokban beszélni. - Egy ember szőlőskertet ültetett, körülkerítette sövénnyel, sajtót ásott, és őrtornyot épített.
Azután bérbe adta munkásoknak, és külföldre utazott.
Megfelelő időben elküldte a munkásokhoz szolgáját, hogy megkapja a szőlőültetvény nyereségét. De azok megfogták a szolgát, megverték, és üresen küldték el.
Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták.
Másikat küldött: ezzel is leszámoltak, aztán még rengeteget, némelyeket megvertek, másokat megöltek.
Már csak egyvalakije volt; szeretett fia. Végül őt küldte el hozzájuk, mondván: a fiamat tisztelni fogják.
De a munkások ezt mondták maguk között: - Ez az örökös, gyertek, öljük meg őt, és miénk lesz az örökség! Megfogták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.
Mit tesz majd a szőlőskert ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, és másoknak fogja adni a szőlőültetvényt. - Nem olvastátok ezt az írást: 'A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?' (Zsolt 118,22-23)
Arra törekedtek, hogy elfogják őt, de féltek a sokaságtól; mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és eltávoztak.


Nem a te részed

Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, majd kiűzte a kereskedőket a templomból. Néhány nap múlva odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és magyarázatot kértek Tőle. Hamar magukra is ismertek a magyarázatból, mert Jézus Izaiás könyvéből* vette a hasonlatot, amit ők is szó szerint tudtak idézni.

Mi az, ami ebben a történetben megragadhat minket? Hiszen látszólag nem nekünk szól. Vagy mégis?
Ha arról az oldalról tekintek a példabeszédre, hogy ránk is egy szőlőskertet bízott Isten, akkor azért van mondanivalója. Nézzünk hát körül a saját szőlőskertünkben!
Gondozzuk, ápoljuk, hiszen hasznot remélünk belőle - ez természetes. A gyarapodás az érdekünk. Jó érzéssel, boldogsággal tölt el bennünket az érett gyümölcs. Táplál minket, táplál másokat. Áldás mindenestől.
Isten nem is a termést, nem is a munkánkat kritizálja! Hiszen a termés jó, a munkát is a legjobb tudásunk szerint végezzük.
A probléma akkor kezdődik, amikor el akar vinni valamit.
Nyilván azért akarja elvinni, mert úgy gondolja, hogy az a 'valami' nem a mi részünk, hanem az Övé. Az ilyen 'valamikért' szoktunk haragban lenni Istennel!

Talán a leggyakoribb, amire jogot formál, az az idő. Mikor történjen/vagy ne történjen/ meg egy dolog. Határidőket tűzünk ki, Ő pedig azt mondja: - Ez nem a te részed, hanem az enyém.
Egy másik, amire jogot formál, az az események módja. Elképzeljük, hogyan kellene megtörténnie valaminek, miért és hogyan kellene változnia valakinek, Ő pedig azt mondja: - Ez nem a te részed, hanem az enyém.
Van néhány érzés is, amit szívesen elvenne tőlünk. A neheztelés, a harag, a bosszúvágy, amire szintén azt mondja: - Ez nem a te részed, hanem az enyém.
Elvinné egy-egy nyomorúságunkat is, ha nem ragaszkodnánk hozzá annyira. A félelmeinket, az aggodalmaskodásunkat, a sérelmeinket. Mindre azt mondja: - Ez nem a te részed, hanem az enyém.
Még a bűneinket is magának tartja fenn. Hiszen hozzánk nem a szolgáit, hanem a Fiát küldte. És amikor Ő eljött, azt mondta: - Ez sem a te részed, hanem az enyém.

Mi az, amit mi adhatunk Istennek? Mi az, ami nem az Övé? Egyedül a szabadságunk... az nem az Övé. Mert azt nekünk adta. Mi, egyedül mi dönthetjük el, hogy nagyobb szabadságot, vagy kevesebb mozgásteret hagyunk magunknak.

------------------ 
* Iz 5,1-7

Elküldtek hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes-pártiak, hogy tőrbe csalják szavaikkal.
Odamentek, és így szóltak hozzá: - Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem gondolsz senkivel; mert nem az emberek felszínét nézed, hanem igazságban tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessük, vagy ne fizessük?
De Ő, ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: - Mit kísértetek engem? Hozzatok dénárt, hogy megnézzem!
Azok pedig hoztak. Ekkor Jézus megkérdezte tőlük: - Kié ez a kép, és a felirat?
Ők pedig így feleltek: - A császáré.
Ekkor Jézus ezt mondta nekik: - Ami a császáré, adjátok a császárnak; az Istenét pedig az Istennek!
És elcsodálkoztak őrajta.

 
A császár képe
 
Máté egy csokorba gyűjti azokat a kritikus beszélgetéseket, amikor Jézust tőrbe akarják csalni az ellenségei.* Először a főpapok vonták kérdőre: - Ki adott neked hatalmat? Ma éppen a farizeusok és a Heródes pártiak faggatják: - Fizessünk-e adót? Később a szadduceusok mennek hozzá, és a feltámadásról kérdezik, holott nem hisznek a feltámadásban. Végül pedig egy írástudó vallatja: - Melyik az első parancs?
A történetek érdekessége, hogy mindenki nagyon magabiztos a saját tudását, vagy pozícióját illetően, és így közeledik Jézushoz. Azon a területen akarja becserkészni, ahol nem számít hathatós válaszra. Azt gondolja, hogy így fölénybe kerül - Jézus pedig zsákutcába.
De csalódniuk kell, mert a császár képe például elég jó válasz a provokációra. Ugye?

Veled is előfordult már, hogy számonkértek olyan dologról, amit helyesen tettél? Vagy támadtak, amikor a legjobb tudásod szerint cselekedtél? Volt már, hogy tőrbe akartak csalni? Megszégyeníteni, vagy fölénybe kerülni veled szemben?
Ha igen, és nem tudtad, hogyan reagálhatnál, akkor ma sokat tanulhatsz Jézustól!
Mi az Ő módszere?
 
1. Leleplezi a szándékot. /- Mit kísértetek engem?/ Nem baj, ha a másik tudja, hogy tudod...
2. Visszakérdez. Mégpedig az illető egy gyenge pontját megragadva. - Ha válaszolsz, én is válaszolok. Ha te megindoklod a magatartásodat, én is megindoklom az enyémet. /Főpapokkal szemben./
3. Nem dől be a hízelgésnek. /- Tudjuk, hogy igaz ember vagy./
4. Nem engedi, hogy valaki a maga oldalára állítsa. /Heródes pártiak./
5. Ha nézetek ütközéséről van szó, határozottan megindokolja a sajátját. /Szadduceusok./
6. Nyílt kérdésre nyílt választ ad. Kifejezi az egyetértését is. /Írástudó./
 
Mi az, amit Jézus NEM TESZ?
Nem védekezik, nem próbálja igazolni magát, nem bocsátkozik hosszas vitába, nem áll senkinek az oldalára.

Summa summarum: Jézusnak egészséges önértékelése volt. Lehet, hogy nekünk még nincs, de a fenti módszerekkel egészen gyorsan megszerezhetjük.
 
-------------------------------------------------
* Igehelyek: 1) Mk 11,27-33; 2) Mk 12,13-17; 3) Mk 12,18-27; 4) Mk 12,28-34

Odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitatkozni, és észrevette, hogy Jézus derekasan megfelelt nekik, és megkérdezte őt: - Melyik a legelső az összes parancs közül?
Jézus így válaszolt: - A legelső ez: Halld Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egyetlen Úr; és: szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd embertársadat úgy, mint önmagadat. Nincsen más, ezeknél fontosabb parancsolat.
Az írástudó ezt mondta neki: - Jól van, Mester, az igazság alapján mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és szeretni őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és szeretni embertársunkat úgy, ahogy önmagunkat, sokkal több minden egészen elégő áldozatnál és áldozati ajándéknál.
Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen válaszolt, ezt mondta neki: - Nem vagy messze az Isten országától.
Többé senki sem merte őt kérdezni.


Szívedből, lelkedből, elmédből, erődből

Ragadjuk ki ebből a beszélgetésből a lényeget, amin ma elgondolkodhatunk! 'Szeresd az Urat, a te Istenedet...'
De lehet-e szeretni azt, akit nem ismerünk? Főleg így, ahogy a Törvény mondja, teljes odaadással, szívünkből, lelkünkből. Nem hiszem, hogy lehetne. Valahogyan tehát meg kellene ismernünk az Istent! Jó kiindulás ehhez a puszta kíváncsiság is, mert amint közeledünk Hozzá, Ő megmutatja magát. Hogy kinek hogyan, az attól függ, hogy ki milyen antennán keresztül fogja az adást. Van, aki az értelmén vagy a belátásán, más az érzelmein keresztül közelíthető meg.
Néhány dolgot azonban kérdezés nélkül is elmond önmagáról az Isten. Például azt, hogy szeret.
A tenyerembe metszettelek téged, falaid szemem előtt vannak szüntelen.
Drága vagy a szememben, becses vagy nekem, és szeretlek.*

Ezekből a sorokból a napnál világosabban kitűnik, hogy Ő ismer bennünket. Úgy, ahogy vagyunk, minden szépítés nélkül. Mégis: drágák vagyunk a szemében!
Csak teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes erejéből szerethet az, aki az arcunkat a tenyerébe faragja. De nem csak belefaragja, hanem még ki is festi!
Csak akkor tudjuk Őt szeretni, amikor rájövünk, hogy Ő előbb szeretett minket...

------------------------ 
* Iz 49,16 és Iz 43.4

Ezt kérdezte Jézus, amikor a templomban tanított: - Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? Maga Dávid mondta a Szentlélek által: 'Azt mondja az Úr az én Uramnak; ülj az én jobbomra, míg lábad alá nem teszem ellenségeidet zsámolynak'. (Zsolt 110,1) Maga Dávid mondja őt úrnak, de hogyan lehet akkor a fia?
A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.


Csak rugalmasan!

Ez az az Ige-rész, amit gondosan kikerül az ember, ha elmélkedésre adja a fejét. Nem is mondana sokat, ha azon kezdenénk el gondolkodni; hogyan is van ez a 'Dávid fia' dolog! Hiszen Jézus valóban dávidi vérből származott. Akkor miért ez a nagy tiltakozás?
A tiltakozás nem is a zsoltár ellen szól! Hanem az írástudók szemléletmódja ellen.
Ugye tudjuk, hogy a zsidók olyan királyt vártak a Messiásban, aki majd leigázza a nemzeteket, és ismét naggyá teszi Izraelt. A keleti királyok győzelmi mámorukban ellenségeik uralkodóit zsámolyul használták, amikor lóra ültek. - Na, hát ilyen király kell nekünk! - mondták.
Bármit tett is Jézus, sehogyan sem tudta kiverni a fejükből ezt az elképzelést! Korlátok között gondolkodnak. És nem volt olyan erő, mely szétfeszíthette volna ezeket a korlátokat!

Akkor most térjünk át magunkra...
Ha odaállunk az ablak elé, és kitekintünk; keretek között látjuk a világot. Nem az egészet, hanem az egésznek csak egy szeletét tudjuk szemlélni. Ezt a szeletet mi valóságként észleljük, pedig NEM AZ EGÉSZ valóság! Csak annak egy része.
Néha mégis olyanok vagyunk, mint az írástudók: félünk kilépni a szobából, a falaink közül. Történhet bármi, Isten mondhat bármit, mi maradunk. Lehet, hogy az egész háznak össze kell omlania körülöttünk, mire belátjuk, hogy el kell hagynunk helyünket. Elképzeléseinket, szemléletmódunkat, korábbi önmagunkat.

Jézus ma azt mondja: - Légy rugalmas!
Ha Isten új irányba vezet bennünket, késznek kell lennünk a követésére.

Tanítása közben így szólt Jézus: - Óvakodjatok azoktól az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járkálni, szeretik a köszöntéseket a tereken, az első helyeket a zsinagógákban, és a díszhelyeket a lakomákon; felemésztik az özvegyasszonyok házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezek veszik el a súlyosabb ítéletet.
Leült szemben a kincstárral, és megfigyelte, hogyan dobja a rézpénzt a sokaság a kincstárba. Sok vagyonos sokat dobott bele, de jött egy szegény özvegyasszony, aki két fillért dobott be, ami aprópénz.
Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: - Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél értékesebbet dobott a kincstárba. Mert mindannyian a feleslegükből tettek bele, de ő a szűkölködéséből mindazt, amije csak volt beletette; az egész megélhetését.


Egy özvegyasszony szíve

Tizenhárom persely állt a jeruzsálemi templom udvarán. Aki ezek egyikébe pénzt dobott, az pontosan tudta, hogy a pénzét mire fogják használni. Mert egy táblára ki volt mellé írva:
  
AZ ISTENTISZTELET CÉLJAIRA
ÉS A SZEGÉNYEK MEGSEGÍTÉSÉRE
 
Adomány az is, ami bőségből terem. De mennyivel inkább adomány az, amit egy özvegyasszony a szűkösségéből dob a perselybe! Istennek, és egy másik szegény embernek.

Az jutott eszembe erről a történetről, hogy Jézus talán ma is leül néha, szemben a perselyeinkkel, és nézi egy darabig, hogy mit dobálunk bele. A bőségeinket, vagy a szűkösségeinket?
Nem nagy erőfeszítés, hogy meghallgassunk valakit. Csak akkor, ha nincs, aki minket meghallgasson.
Nem áldozat egy érdekes program. Csak ha lemondunk róla valakinek a kedvéért.
Nem kihívás együtt lenni azokkal, akiket szeretünk. De azokkal igen, akik számunkra nehéz emberek.
Nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy jót mondjunk a barátainkról. De nagy bátorság kell ahhoz, hogy elnémítsuk a szívünket, ha ellenségeink kerülnek szóba.
Nem nagy győzelem az, ha egy vitában igazunk van. De nagy győzelem lehet belőle, ha engedni tudunk.
Nem nagy dolog találkozni valakivel, ha sok időnk van. De nagyon nagy dolog, ha a kevés időnkből adunk valakinek.

Amikor a bőségünkből adunk, Jézus hallgat. De valószínűleg ma is megszólal, akárhányszor a két fillérünket adjuk oda.
Képzeld el, ahogy magához hívja a tanítványait a mennyben, és ezt mondja nekik: - Bizony mondom nektek, ez az ember mindazt, amije csak volt, betette a kincstárba!

13. fejezet

- Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek.
Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől, a föld végétől az ég határáig.
- Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek.
- Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

 
Márpedig eljön
 
Nem kis horderejű ez az ige számunkra!
Először is; az "idő"-re figyelmeztet bennünket. A mi időnkre. Amit a magunk életében fel kell ismernünk! A felismert időben pedig cselekednünk kell.
Legyen helye a te életedben is a megélt időnek! Ne pusztán az események egymásutánját jelentsék a napjaid! Csak ezzel a felelősséggel leszel képes arra, hogy felkészülj, és helyesen cselekedj, ha elérkezik a te időd. A változás ideje, a bűnbánat ideje, a megértés ideje. Az állhatatosság ideje, a bátorság ideje, a megtérés ideje.
Biztos lehetsz abban, hogy Isten sem késik! Különleges ideje elérkezik hozzád.
A kegyelem ideje, az áldás ideje, a gyógyulás ideje, a meghallgatás ideje, a felemelés ideje.

Másodszor: kinek van hatalma a te életed fölött?
Akinek a kezében vagy, az fog magával ragadni.

Harmadszor: figyelj a jelekre!
Nyugalmad, békességed van-e abban, ahogy éled az életedet? A szíved olyan, mint a szeizmográf. Ne hagyd figyelmen kívül a jelzéseit!

Negyedszer: nem tudhatod, mikor jön el az utolsó lehetőség.
Ne szalaszd el az alkalmakat! Jézus a maga részéről mindent megtesz érted.
Pál írja a korintusi gyülekezetnek, de ránk is érvényes:
"Semmi kegyelmet nem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok. Ő mindvégig megerősít titeket."

Fontold meg!
Jézus Krisztus el fog jönni. Hatalommal. Mindent megváltoztató erővel.
Eljön ma, eljön holnap.
És egyszer utoljára is eljön - mindenkinek az életében.

- Figyeljetek, őrködjetek, és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő! Úgy, mint az az ember, aki távoli útra készült; amikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy őrködjön.
- Legyetek éberek tehát; mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura, késő este-e, vagy éjfélkor, kakasszókor vagy kora reggel.
Ha hirtelen megérkezik, ne találjon benneteket alva.
Amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!


Figyeljetek, őrködjetek, imádkozzatok

Isten házanépe vagyunk, külön-külön is; egy személyben. Mert Ő bennünk lakik.
A szívünk, az érzékszerveink, az értelmünk, az akaratunk; olyanok, mint a szolgák. Bár mindegyik a maga munkáját végzi, mégis egy cél köti őket össze: az, hogy épségben megőrizzék a házat.
A ház Ura minden szolgának elrendelte a feladatát. Ehhez képességet, és jogot adott neki. Felhatalmazta arra, hogy különleges tekintélye legyen a maga területén.
Szabadon cselekedhet. Lehetőségei vannak. Ugyanakkor: felelőssége is. Elsősorban saját maga és a ház Ura felé. De felelős a többiekért is. Hiszen egy házat őriznek.
Egyik sem uralkodhat a másik fölött, mert közös Uruk van.
Harmóniában kell lenniük egymással.
Akkor működnek jól, ha szükség esetén "valaki" megerősíti a gyengét; "valaki" vigyáz arra, aki elesne; "valaki" állandóan ébren van; "valaki" pedig szüntelen könyörög.

A várakozás és a felkészülés ideje van.
Jézus ma azt üzeni, hogy a szolgákhoz hasonlóan szedjük rendbe magunkat, és teremtsük meg tagjaink között a harmóniát. Mert csak így lehetséges, hogy erőfeszítés nélkül koncentráljunk a célra.
Jelen esetben a koncentrálás: figyelmet, éber szívet és imádságos lelkületet jelent. Ő eljön, egészen biztosan. Csak nem mindegy, hogy számítunk-, és készülünk-e rá, vagy váratlanul és meglepetésként ér bennünket a megérkezése.

16. fejezet

Miután a hét első napjának hajnalán feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte. Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak.
Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el.
Ezután idegen alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Visszatérve ezek közölték a hírt a többiekkel is, de nekik sem hittek.
Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.
Aztán így szólt hozzájuk: - Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!

 
Hiszem, ha látom
 
Huh! Ez kemény! Márk nem nagyon szépíti a dolgokat! Nincs is mit szépíteni rajtuk, ha így történt, hát így történt. Néhány előnye mégis van az őszinteségének. Például az, hogy emberközelivé tesz egy krízis-állapotot, illetve annak megoldását.
Mert ha az apostoloknak sem volt könnyű elhinni azt, hogy Jézus halott volt, de feltámadt; akkor nem tragédia, ha hasonló hitetlen állapot a mi életünkben is megesik. Persze, nem is nagy dicsőség.

Köztünk és az apostolok között a különbség csak annyi, hogy mi nem Jézus feltámadását szoktuk kétségbe vonni, hanem azt, hogy egy kritikus, halott élethelyzetből Isten győztesen hozhat ki bennünket. Ha nagy bajban vagyunk, nehéz elhinni, hogy nem a halálé az utolsó szó. Hiszen már látjuk a saját temetésünket. Beszélhet nekünk bárki bármit, akár arról is, amit ő tapasztalt, nem használ. Legfeljebb halvány reményt ad, és nem széledünk szét. Nem hagyjuk ott az egész miskulanciát.

Ez egyúttal a megoldás is. Ahogy látjuk, két lépésből áll.
Az első, hogy őszinték vagyunk - legalább saját magunkhoz, és Istenhez. Ha egy adott pillanatban kételkedünk, hát kételkedünk. Ne mondjuk azt, hogy hiszünk, ha éppen nem tudunk hinni.
A második lépés, hogy 'együtt maradunk'. Nem feltétlenül olyanokkal, akik szintén nem tudnak hinni (ez nem vezetett eredményre a tanítványok esetében sem), inkább olyanokkal, akik már túljutottak a krízisen. Tőlük reményt, vagy erőt kaphatunk addig, míg a mi életünkben is megjelenik Jézus.
Amikor személyesen találkozunk Vele, akkor már nem is hitünk, hanem bizonyosságunk van. Csak ezzel a bizonyossággal tudunk odamenni bárkihez, és hitelesen beszélni arról, hogy Isten él.
Ne felejtsd, a győztes oldalán állunk! 

Aztán így szólt hozzájuk: - Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
Aki hisz és bemerítkezik, megmenekül, de aki hitetlen, az elítéltetik.
Viszont a hívőket ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki; új nyelveken beszélnek; kígyókat vesznek fel; ha pedig valami halálos mérget isznak, nem árt nekik; betegekre teszik a kezüket, és azok meggyógyulnak.

Miután az Úr szólt hozzájuk, felemeltetett a mennybe, leült az Isten jobbján, ők pedig elmenvén mindenfelé hirdették az evangéliumot. Az Úr támogatta őket, és szavaikat megerősítette kísérő jelekkel.

 
Megbízólevél

Sokat olvashatunk az Ószövetségben a kor hadviselési szokásairól. Ha egy király el akarta foglalni Izraelt, akkor először követeket küldött, akiknek parancsba adta, hogy vigyék hírül a szándékát, és szólítsák fel megadásra a zsidókat.
Nem akárkit bízott meg ezzel a feladattal! Csak kipróbált, hűséges, hozzá közel álló ember jöhetett számításba. Ez az ember viszont a maga területén teljhatalmat kapott. A király nevében cselekedett.

Most pedig annak vagyunk tanúi, amikor Jézus kezdi el a maga hadviselését. Ő készül elfoglalni - nem csak Izraelt -, hanem az egész világot. Kiválasztotta a követeit, és ebben a pillanatban adja át nekik a megbízólevelüket.
Az a feladatuk, hogy mindenkinek elmondják a győztes hadvezér érkezésének hírét. Ezt jelenti az evangélium!

Ha rádöbbennénk, milyen iszonyatos hordereje van Jézus szavainak, rögtön komolyabban vennénk a megbízásunkat!
Olyan Királytól kaptuk, aki mindenképpen győzni fog. Nagy részünk van abban, hogy a győzelme után merrefelé dől el az emberek sorsa.
Bátorításképpen azt tudom mondani; ne engedjük, hogy az erőtlenség, vagy a kishitűség csapdát állítson nekünk!
Isten annak ad megbízólevelet, akit már kipróbált, és hűséges maradt. Annak a küldetését támogatja, akit ismer, mert az illető közel van Hozzá.
Azzal az önbizalommal tegyük zsebre a megbízólevelünket, hogy Ő mögöttünk áll. Együtt dolgozik, együttműködik velünk. Nyomon követi a szavainkat és a cselekedeteinket. Higgyük el, hogy jelekkel fogja megerősíteni és igazolni! Akkor is, ha ez nem a mi szemünk láttára történik. 

© Copyright  www.adonai.hu  2012-2018  Minden jog fenntartva