online site builder

János evangéliuma

1. fejezet

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden általa jött létre, és nála nélkül semmi sem jött létre, ami lett.
Benne volt az élet, és az élet az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogta fel.
Született egy Istentől küldött ember, János volt a neve. Tanúbizonyságul jött, hogy tanúskodjék a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (jött), hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az igazi világosság megérkezett már a világba, amely beragyog minden embert.
A világban volt, a világ általa lett, de a világ nem értette meg őt. Saját tulajdonába jött, saját tulajdonai azonban nem fogadták be.
Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek; akik az ő nevében bíznak. Akik nem a vérből, nem a test akaratából, sem a férfi vágyából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és sátrat vert közöttünk, és néztük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett róla, és hangosan kiáltotta, mondván:
- Ő az, akiről beszéltem. Utánam érkezik, előttem született, mert előbb volt nálam.
Az ő teljességéből merítettünk mi mind kegyelemből kegyelmet. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által érkezett el. Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő részletesen elmondta.


Sátrat vert közöttünk

Kezdetben minden csak Istenben létezett. Kívüle semmi nem volt.
Mi az a 'minden', ami Istenben létezett, mielőtt bármit teremtett volna? Az Ige. A Logosz. Ami azt jelenti, hogy...
Szó. A beszéd minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás, üzenet, utasítás, parancs.
Írás. Ami lerögzít és elbeszél. Aminek témája, tárgya és mondanivalója van.
Felelősség; számítás és számadás. Figyelembevétel.
Ok és cél.
Mindez maga az Ige. Maga az Élet. A minden létező fölött ragyogó Világosság.

Isten semmit nem zár magába, és semmit nem titkol el. Sőt azt akarja, hogy minden dolognak, a saját létezésünknek is; az értelme, az oka és a célja felragyogjon előttünk. Azt akarja, hogy átjárjon bennünket a világosság, ami fölöttünk is fénylik; hogy Ő felelősséggel, mindent figyelembe véve teremtett minket.
Jézusban sátrat vert közöttünk - jószándékkal és őszinteséggel. Nincs szükségünk semmi másra, csak a Belé vetett bizalomra ahhoz, hogy választ kapjunk a kérdéseinkre; vagy megtudjuk, merre kell mennünk; hogy értelmet nyerjen bármi, ami velünk, vagy körülöttünk történik.
Isten nem dobott ki minket a világba! Isten velünk jött, és sátrat vert közöttünk.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa jött létre, és nélküle semmi sem lett, ami létezik. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben ragyog, de a sötétség nem értette meg azt.
Született egy Istentől küldött ember, János volt a neve.
Tanúbizonyságul érkezett, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
Az igazi világosság eljött a világba, hogy megvilágosítson minden embert. A világban volt, és a világ általa jött létre, de a világ nem értette meg őt. Saját tulajdonába jött, de saját tulajdona nem fogadta be.
De azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik az ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfi vágyából, hanem Istentől születtek.
Az Ige testté lett, és közöttünk vert sátrat.
És mi megláttuk dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve van kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett róla, és hangosan kiáltva mondta: ,,Ő az, akiről beszéltem; aki utánam érkezik, de előttem jött létre, mert előbb volt, mint én.''
Az ő teljességéből kaptunk mindnyájan kegyelemből kegyelmet.
Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által érkezett meg. Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő részletesen elmagyarázta.


Megérkezett a kegyelem

Jézus Krisztus hozta el. És minden ember, aki megérti és befogadja Jézus Krisztust, lehetőséget és jogot kap arra, hogy Isten gazdagságából merítsen.
Isten atyai szeretete törvényt; vagyis szabályokat és rendet adott a világnak. Isten anyai szeretete pedig kegyelmet és igazságot.
Az 'igaz'-ság azt jelenti, hogy valaki őszinte és valósághű. Egész lényében.
A 'kegyelem' szó jelentése pedig: öröm, élvezet, gyönyör, báj, kedvezés, szívesség, jóindulat, kivételezés, hála, elismerés, jutalom, viszonzás.
Ilyen az Isten. És igaz, hogy még nem láttuk Őt, de elhihetjük Jézusnak, mert Jézus az Atya keblén van, tehát belelát a szívébe.
Nekünk pedig részletesen elmagyarázta, amit látott.

Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy megismertesse velünk az Isten jóságát. És belemerítsen minket. Mint egy fürdőbe.
Ha az Övé vagyunk, elvehetünk a gazdagságából bármit!

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden általa jött létre, és nála nélkül semmi sem jött létre, ami lett.
Benne volt az élet, és az élet az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogta fel.
Született egy Istentől küldött ember, János volt a neve.
Bizonyságul jött, hogy tanúskodjék a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (jött), hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az igazi világosság megérkezett már a világba, amely beragyog minden embert.
A világban volt, a világ általa lett, de a világ nem értette meg őt. Saját tulajdonába jött, saját tulajdonai azonban nem fogadták be.
Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek; akik az ő nevében bíznak. Akik nem vérből, nem a test akaratából, sem a férfi vágyából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és sátrat vert közöttünk, és néztük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett róla, és hangosan kiáltotta, mondván:
- Ő az, akiről beszéltem. Utánam érkezik, előttem született, mert előbb volt nálam.
Az ő teljességéből merítettünk mi mind kegyelemből kegyelmet. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által érkezett el. Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő részletesen elmondta.


Hatalmat adott

Ha az apostolok történeteit olvassuk, akkor azt látjuk, hogy ők valóban hatalommal cselekedtek. Hatalommal hirdették az Isten szavát, hatalommal térítették az embereket, hatalommal gyógyítottak, hatalmat vettek a gonosz lelkek fölött.
Hatalommal, vagyis eredményesen.
Hová lett ez a hatalom? Mi miért hosszas könyörgésekkel ostromoljuk Istent? Miért törődünk bele a kudarcokba, és a vereségekbe?
Nekünk nincsenek családtagjaink és barátaink, akiknek szüksége lenne megtérésre? Nincsenek betegeink, akikért aggódunk? Nincsenek elintézésre váró ügyeink?
De igen, vannak, csak mi:
- vagy nem hiszünk abban, hogy hatalmunk van;
- vagy hiszünk ugyan benne, de nem merjük gyakorolni;
- vagy nem tudjuk, mire van hatalmunk.
Pedig egyértelmű: arra, hogy ne rabszolgaként, hanem a Király gyermekeinek kijáró jogok (és kötelességek) szerint éljük az életünket. Hogy ne csupán természetes síkon, hanem természetfeletti módon is tudjunk tevékenykedni.
Óriási különbség van a szolgai lét és a gyermeki élet között!
 
Szolgai lét:
- fogva tartott a körülményeitől,
- van, ami elérhetetlen számára,
- képességeit csak természetes úton tudja kamatoztatni,
- nincs felhatalmazva semmire,
- nincs tekintélye,
- nincsenek jogai,
- nincs hivatala, csak munkája.
 
Gyermeki élet:
- szabad a körülményeitől,
- nincs, amit ne tudna elérni,
- képességei túlmutatnak a természetes élet határain,
- felhatalmazást kaphat bármire,
- tekintélye van,
- jogai vannak,
- hivatala, elhívása van valamire.
 
A hatalom szabadságot, képességet, lehetőséget, és valamire való jogot jelent.
Pál apostol írja az efezusi közösségnek: "Mert nem vér és test ellen van nekünk küzdelmünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötét világ kormányzói ellen, és az égi magasságok gonosz szellemei ellen."
Ef 6,12

Ha ezek az erők jelen vannak a világban - márpedig jelen vannak!,- akkor nagy luxus elpazarolni Isten gyerekeinek hatalmát! Ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Hogyan fogjunk hozzá a hatalom gyakorlásához?
Először is: erősítsük meg magunkban a királyi gyermekség érzését!
Amíg csak kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, dühöt, vagy esetleg beletörődést érzünk, addig nem lesz változás körülöttünk. Az sem lesz túl hosszú életű vagy hatékony, ha emberi erőfeszítéseket teszünk.
Ha már azt érezzük, hogy módunkban áll változtatni dolgokon; és nincs, amit Isten jóváhagyásával el ne tudnánk érni, akkor kezdünk belenőni a gyermekségbe.
Másodszor: kutassuk fel a képességeinket!
Mert Isten talentumokat adott nekünk, és Ő ezekre épít. Ezeket fejleszti különlegesekké. Ezek által ad elhívást. Jogot. Tekintélyt.
Harmadszor: gyakoroljunk!
Először csak kis dolgokban gyakoroljuk azt, amire felhatalmazást érzünk. Aki kis dolgokban hűséges, arra Isten nagyot fog bízni.
Negyedszer: tanuljunk a győzelmekből és a kudarcokból!
Így jövünk rá, hogy mikor mit kell tennünk. Így tapasztaljuk meg Isten támogatását és a Lélek vezetéséről is így szerzünk ismereteket.

Nem leszünk egyik napról a másikra világrengető erő, vagy hatalom birtokosai. De ha törekszünk és vágyunk rá, akkor eljuthatunk, megérkezhetünk az Isten-gyermekség állapotába.
Amivel együtt megszerezhetjük a képességet és a jogot is arra, hogy hathatósan küzdjünk önmagunkért és azokért, akik a segítségünket kérik.

Lett egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.
Tanúskodni jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.

Ez János tanúsága, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: - Ki vagy te?
Ő megvallotta, és nem tagadta, megvallotta: - Nem én vagyok a Messiás.
Erre megkérdezték tőle: - Ki vagy tehát? Illés vagy?
Azt válaszolta: - Nem vagyok.
- A próféta vagy?
Azt felelte: - Nem.
Akkor azt mondták neki: - Akkor ki vagy? Hogy választ adjunk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?
Ő azt felelte: - Én kiáltó szó vagyok a pusztában. "Egyengessétek az Úr útját!", ahogyan Izaiás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusok közül voltak. Megkérdezték őt: - Miért merítesz be hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, és nem is a próféta?
János ezt válaszolta nekik: - Én vízbe merítek, de közöttetek áll, akit ti nem láttok. Aki utánam érkezik. Akinek én nem vagyok méltó megoldani a sarujának szíját sem.
Ez Betániában történt, túl a Jordánon, ahol János bemerített.


Kiáltó szó vagyok a pusztában

Izgalmas napnak nézünk elébe! Mert ez a történet minden erejével arra ösztönöz, hogy feltegyük magunknak a kérdést: - És én... ki vagyok?
Lettem, mert Isten akarta, hogy legyek. Ha ismerem Őt, és tudom, hogy Ő a világosság, akkor erről vallomással tartozom a világnak. Hiteles vallomás meg csak akkor törhet elő belőlem, ha azt is tudom, hogy ki vagyok én.

Van, amikor azt gondoljuk: - Én egy senki vagyok.
Istenhez képest ez igaz, de egyébként nem! Ez a gondolat csak egy kísértés, vagy az önbecsülés hiányából fakad. De az is lehet, hogy ezzel az alázatosnak tűnő mondattal akarjuk elhárítani magunkról a felelősséget. Mert ha senki vagyok, nem is várható el tőlem semmi.
De Isten "valakit" teremtett!
Van, amikor azt gondoljuk: - Csak ennyi, vagy annyi vagyok.
Szerénységnek tűnik, pedig lustaság. Kényelmes megoldása annak, hogy ne kelljen kutatnom a bennem rejlő lehetőségek után. Valóban, fárasztó dolog kibontakoztatni a képességeinket.
De Isten növekedésre hív!
Van, amikor azt gondoljuk magunkról: - Mindent meg tudok tenni.
Ez meg nem igaz. Nagyon tehetségesek lehetünk... valamiben. Egy vagy két dologban. Vagy kéz, vagy láb vagyunk. Egyszerre nem lehetünk mindkettő!
Mert Isten terve az: hogy kiegészítsük egymást.

Amikor a világban való helyünket, és szerepünket keressük, akkor előfordul, hogy önkéntelenül is összehasonlítjuk magunkat másokkal.
Lehet, hogy jó lenne másokhoz hasonlítani! Mert akkor utánozhatnánk őket, vagy versenyezhetnénk velük. De nem hasonlítunk másokhoz! Még akkor sem, ha ugyanazt a feladatot végezzük! Legfeljebb felnézhetünk rájuk és tanulhatunk tőlük. Ahogy János Izaiástól. De önismeretet csak a saját tapasztalatainkból szerezhetünk.
Istennek elég alkotókedve és kreativitása van ahhoz, hogy egyedi, és mindenki mástól különböző személyiséggel ajándékozzon meg minket.
Én: "én" vagyok. Egyedi és megismételhetetlen. A feladatom is az.

János így határozta meg önmagát:
- Kiáltó szó vagyok a pusztában. Aki egyengeti az Úr útját.
És te - ki vagy?

Ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: - Ki vagy te?
Ő elismerte, és nem tagadta, hanem megvallotta: - Nem én vagyok a Felkent.
Megkérdezték tőle: - Kicsoda tehát? Illés vagy?
Kijelentette: - Nem vagyok.
- Próféta vagy te?
Azt felelte: - Nem.
Azt mondták neki: - Akkor ki vagy? Hogy válaszolhassunk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?
Ő azt felelte: - Kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úr útját! Ahogy Izaiás próféta parancsolta.
A küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért kérdőre vonták: - Miért merítesz be tehát, ha nem vagy a Felkent, sem Illés, sem próféta?
János ezt felelte nekik: - Én vízzel merítek be, de közöttetek áll, akit ti nem láttok. Ő az, aki utánam jön, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani sem.
Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.


Egyenesítsd ki az utamat!

Az Úr útja egyenes. Csak bennünk nem az. És mivel a saját látásunk szerint tudunk csak menni; görbe utakon járunk. Kanyargós utakon. Isten pedig időről időre szól hozzánk: - Egyenesítsd ki az utadat!
Ami persze az Ő útja is, hiszen ezen az úton járunk együtt - Vele.

Két érdekes történelmi esemény jutott eszembe.
Az egyik a zsidók vándorlása az Egyiptomból való szabadulás után. Néhány heti utat negyven év alatt tettek meg, amíg elérték Kánaánt. Közben keserves próbákat kellett kiállaniuk, sokat tapasztaltak, de sokat is gyötrődtek.
Sivatagon, hegyeken át vezetett az útjuk. De ott kapták Istentől a 10 parancsot.

A másik az Izaiás által emlegetett út.
Amikor Izrael fiai hűtlenek lettek az Úrhoz, akkor Isten megengedte, hogy a népet - megvakított királyával együtt -, Babilonba hurcolják.
Bár gazdag és szép ország volt, a zsidók mégis zokogtak Babilon folyóinál. Ötven évig szenvedtek.
Aztán leáldozott Babilon napja, mert a perzsák meghódították a hatalmas országot, királyuk pedig elengedte a zsidókat. Útjuk zord hegyeken, sivatagokon át vezetett vissza hazájukba. De szabadok lettek, és újra felépíthették Jeruzsálemet, és a templomot.

A puszta: víz nélküli, magányos, elhagyatott hely.
Mindegyikünkben van ilyen.
Az egyikünké olyan, mint a szikla. Kemény, súlyos, nehezen megközelíthető. Szinte lehetetlen utat vágni az oldalába.
De Isten jól ismeri ezt a helyet. A legnagyobb sziklát fogja kiválasztani, hogy találkozzon azzal, aki elindul fölfelé. Nem kéri, hogy az illető lépcsőket vágjon, vagy elhordja a hegyet. Csak annyit kér, hogy másszon föl rájuk, és ne adja fel.

A másikunk szíve homoksivatag. Ahol minden változik, ha fúj a szél. Nyomok sincsenek, ami után menni lehetne.
De Isten ezt a helyet is ismeri. Egy jól látható pontot fog kiválasztani, hogy megjelölje az irányt annak, aki ki akar keveredni belőle. Nem kéri, hogy az illető fújja el a homokot, vagy állítsa el a szelet. Csak azt kéri, hogy a célra nézzen. És mindig lépjen tovább.

Mindkét út a szabadság felé vezet.

Másnap (János) látta, hogy Jézus közeledik hozzá, és így szólt: - Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!
Ő az, akiről mondtam: utánam jön egy férfi, aki előttem lett, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de, hogy megismertessem Izraellel, azért jöttem én, aki vízbe merítek alá.
János tanúságot tett, mondván: - Láttam a Lelket leereszkedni az égből, mint egy galambot, és rajta időzött. Én nem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízbe merítsek be, azt mondta nekem: - Akire látod a Lelket leereszkedni és rajta időzni, ő az, aki Szentlélekbe merít be.
Én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ő az Isten Fia.


Leereszkedett rá a Lélek és rajta is időzött

Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk egy érdekes történetet. Pál apostol az egyik útja során Efezusba érkezett, és talált ott néhány zsidókeresztény férfit és nőt. Néhány nap után egyszer csak megkérdezte tőlük: - Megkaptátok ti a Szentlelket?
Nos, kiderült, hogy nem is hallottak még Róla!*
Mi lett gyanús Pálnak? Miért kérdezte meg ezektől az emberektől, hogy találkoztak-e már Isten Lelkével?
Azért, mert nem látszott az életükön.

Akire leereszkedik a Lélek, és rajta is időzik, annak ez meglátszik az életén. Mert ott és akkor, valami megváltozik benne.
Próbáld ki! Ha legközelebb döntened kell valamiben, kérd a Lelket, hogy segítsen! Ha világosan látod, mit kell tenned, és meg is nyugodtál, akkor biztos lehetsz benne, hogy Ő időzött veled.
Ha legközelebb szomorú leszel, kérj Tőle vigasztalást! Nem telik bele öt perc, és nyoma sem marad a szomorúságodnak! Egyszer lemértem az időt. :) Helyette olyan érzésed lesz, mintha átölelne Valaki.
Ha erőtlennek érzed magadat, kérj Tőle erőt! Nemsokára erő fog eltölteni. Ha bántanak, kérj Tőle védelmet; ha félsz, bátorítást; ha nyugtalan vagy, harmóniát.
A Lélek várja, hogy hívjuk őt! Szeret velünk időzni! A neve is azt jelenti, hogy vigasztaló, éltető lehelet, szél, fuvallat, tűz és erő.

Kinek nincsen Rá szüksége? Ki boldogul mindezek nélkül, egyedül?
---------------------------------------------------
* Apcsel 19,1-7

Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül. Amint meglátta Jézust, amint ott járkál, azt mondta: - Nézzétek, az Isten Báránya.
Meghallván a két tanítvány a szavait, követte Jézust. Jézus pedig hátrafordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: - Mit kerestek?
Azok ezt mondták neki: - Rabbi -- ez a szó azt jelenti: tanító --, hol laksz?
Így válaszolt: - Gyertek és nézzétek meg!
Elmentek és megnézték, hol lakik, és nála maradtak azon a napon, körülbelül a tizedik óráig.
A kettő közül, akik hallottak róla Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Először testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: - Megtaláltuk a Messiást! Ami lefordítva: Felkent.
És elvezette őt Jézushoz.
Jézus ránézett és ezt mondta neki: - Te vagy Simon, János fia. Kéfás lesz a neved. Ami azt fejezi ki, hogy kő(darab).


Ahogyan Isten ismerkedik

Azt gondolom, hogy az életünk sok-sok kapcsolat története.
Az Istennel való kapcsolatunk története is.
Ez pedig azért érdekes, mert nincs senki, aki nála tapintatosabban közeledne hozzánk. Nincs senki, aki egyetlen pillanat alatt bármit elérhetne, mégis lépésről lépésre fedi fel előttünk önmagát. Isten igazán betartja az ismerkedés szabályait!

Nagyon izgalmas a mai evangélium, mert valahol el kell helyezkednünk benne. Ha pedig elhelyezkedtünk, akkor előbb-utóbb megfogalmazódik bennünk a kérdés:
- Vajon én hol tartok az Istennel való ismerkedésben?
Lehet, hogy még csak a kíváncsiság hajt, ahogy a két ifjoncot. De az is lehet, hogy már a vágy, ami Simont.
Jó, ha tisztában vagyunk ezzel, mert ettől függ, hogyan közeledik hozzánk az Isten.

Néha a bátor nekilendülés szakaszában vagyunk. Nyitottan bármi befogadására, és önmagunk feltárására is. Ilyenkor erőt érzünk magunkban ahhoz, hogy feladjuk biztonságunkat, és készek vagyunk arra, hogy új élményeket tapasztaljunk.
Néha elveszítjük ezt a bátorságot. Visszavonulót fújunk, mert veszélyeztetve érezzük biztonságunkat. Megijeszt bennünket az, ami ismeretlen.
Van, amikor pusztán egy udvariassági látogatás a cél. Aminek ismert menete van. Tudjuk az elejét és a végét. Különösebb meglepetéseket nem tartogat, de kiváló arra, hogy fenntartsunk általa egy kapcsolatot.
Van, amikor ennél mélyebbre megyünk, és "időt töltünk", vagyis találkozunk.
A találkozásnak számtalan formája van.
Néha másokról beszélgetünk, vagy elintézendő ügyeket tárgyalunk.
Néha a személyes érzéseinkről, a gondolatainkról, és a vágyainkról beszélgetünk.
Néha pedig rácsodálkozunk arra, aki mellettünk van.

Isten meglátogatott bennünket, mert érdeklődik utánunk. Mi több! Vágyakozik.
A végsőkig elment, hogy ezt mindenféle módon elmondja nekünk.
Lehet válasz nélkül hagyni Őt?

A következő napon Galileába akart menni Jézus, és találkozott Fülöppel. Mondta neki: - Csatlakozz hozzám!
Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt.
Fülöp találkozott Natánaellel és mondta neki: - Megtaláltuk, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták, a názáreti Jézust, József fiát.
- Jöhet valami jó Názáretből? - kérdezte Natánael.
- Gyere és tudd meg! - felelte Fülöp.
Észrevette Jézus Natánaelt közeledni, és ezt mondta róla: - Lám, egy igazi izraelita, akiben nincsen semmi álnokság.
Natánael megkérdezte tőle: - Honnan ismersz engem?
Jézus így válaszolt: - Mielőtt Fülöp hívott, láttalak téged, a fügefa alatt voltál.
Natánael így válaszolt: - Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!
Jézus ezt felelte neki: - Hogy azt mondtam: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobb dolgokat is látsz még.
Majd hozzátette: - Bizony bizony mondom nektek: mostantól fogva látjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait; amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.


A fügefa árnyékában is

Sok jót elmondhatunk Natanaelről. Igazi, művelt zsidó férfi volt: otthonosan mozgott az Írásokban. Okos is volt, mert tudta, hogy a Messiásnak nem Názáretből, hanem Betlehemből kell jönnie. (Az más kérdés, hogy nem ismerte Jézus születési helyét.) Ráadásul jó ember is, mert semmi álnokság nem volt benne.
Irigylésre méltó!
Vagy akkor válik igazán irigylésre méltóvá, amikor találkozik Jézussal, aki azt mondja neki: "Láttalak a fügefa alatt."?

Abban az időben az volt a szokás, hogy az írástudók, és az okos emberek a fügefa árnyékában találkoztak és beszélgettek az Írásokról.
Vagy! Imádkoztak, ha találtak egy magányos fügefát, ahol leülhettek.
Mi történt Natanaellel a fügefa alatt? Beszélgetett? Imádkozott?
Oly mindegy! Mert Jézus azt látta meg, ami benne végbement. És ez a belsejébe való látás rendítette meg Natanaelt. Ez az érdeklődés, és 'nem hétköznapi' figyelem hozta létre benne a felismerést, és a vallomást.

Ma is sok okos beszédet, sok véleményt, sok vitát hallhat Jézus. Csak ma tőlünk. Róla és Isten dolgairól. Imádkozni is leülünk a saját fügefáink árnyékába. Ahogy szoktuk. Ahogy illik. Nincs ezzel semmi baj.
De igazi találkozás, ami mindent megváltoztat bennünk; csak a szív mélységeiben jöhet létre köztünk és Isten között. Ott, ahová senki bele nem lát. Csak Ő.
Mert ekkor tapasztaljuk meg azt a különleges figyelmet és érdeklődést, ami Benne van - irántunk.

„Aki a szemet alkotta, az nem lát?” - kérdezi a zsoltáros.
De lát! Látja a szívünket. Látja ma is. Látja a tiédet is.
Még ha árnyékban vagy is.

Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: - Lám, egy igaz izraelita, akiben nincs semmi álnokság.
Natanael megkérdezte: - Honnan ismersz engem?
Jézus azt felelte: - Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.
Natanael erre felkiáltott: - Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!
Jézus erre így szólt: - Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz majd látni ezeknél.
Majd hozzátette: - Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.


Láttalak a fügefa alatt

Waw! Nagyon érdekes!
Izraelben szokás volt, hogy ha valaki imádkozni, vagy gondolkodni akart, leült egy fügefa árnyékába. Így tehetett Natanael is, hiszen Jézus látta őt. Sőt! Jézus ennél sokkal többet látott! Mert azt mondja róla: - Ő egy igaz ember.
Natanael nem attól lepődik meg, hogy Jézus látta őt a fügefa alatt, hiszen bárki láthatta; hanem attól, hogy belelátott a szívébe és a gondolataiba!

Néha teljesen egyedül vagyunk a saját fügefánk árnyékában. Ki tudja, mi minden forog a fejünkben! Hogyan vívjuk a harcainkat, vagy emésztünk meg egy dolgot!
Úgy tűnhet, hogy teljesen egyedül vagyunk. Pedig Jézus figyel.
Látja, mi zajlik bennünk. És ha a becsület győz, rólunk is elismeréssel fog szólni!

2. fejezet

Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: - Nincs boruk!
Jézus azt felelte neki: - Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!
Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: - Tegyétek meg, amit mond!
A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős. Jézus azt mondta nekik: - Töltsétek meg az edényeket vízzel!
Színig töltötték őket. Ekkor így szólt hozzájuk: - Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!
Azok vittek neki. Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való - de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták -, odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki: - Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!

Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Azután lement Kafarnaumba, ő és anyja, a testvérei és tanítványai, és ott maradtak néhány napig.


Mit kérhetünk Istentől?

Mit kérhetünk Istentől? Bármit. Különösen, ha problémánk van, amit nem tudunk megoldani. Lehet, hogy vannak emberek, akik szívükön viselhetnék az ügyedet, valamilyen oknál fogva mégsem teszik. Nem számíthatsz rájuk.
Ebben az esetben Mária példája sorsfordító lehet a számodra!
Mit tett ő?
1. Odament Jézushoz, és elmondta a problémát.
2. Elengedte a füle mellett a pillanatnyi választ.
3. Felkészült Jézus intézkedésére.

Ez igen! Ezt hit!
Mi nem minden esetben tudunk így hinni. Biztosan elmondjuk Jézusnak a problémáinkat, de menet közben többször kisiklunk és feladjuk a harcot. Például, ha rövid időn belül nem történik semmi. Vagy, ha belekeseredünk a pillanatnyi helyzet okozta kilátástalanságba. Pedig közismert tény, hogy ami bennünk nem születik meg, az kívülről sem fog! Vagy: amíg bennünk nem születik meg valami, addig kívülről sem fog. Mária nem teketóriázott! Határozott elképzelése volt a megoldásról. Nekünk - esetenként - több időre van szükségünk.
DE! Emlékezzünk arra, hányszor mondta Jézus egy-egy embernek:
- Legyen a te hited szerint!
Ez lebegjen a szemünk előtt!

Nos hát, akkor mit is kell tennünk?
1. Ismerni Jézust. Szoros kapcsolatot ápolni Vele.
2. Elmondani Neki a problémát.
3. Nem a pillanatnyi helyzetre, hanem a vágyott megoldásra koncentrálni.
4. Úgy cselekedni, mint aki biztos abban, hogy Jézus intézkedni fog.

Csak bizalom által lehet részünk az élet teljességében. Csak bizalom által részesülhetünk gazdag javakban, vagy kiváltságokban. Csak bizalom által kaphatjuk meg azokat az ajándékokat, melyeket Isten számunkra készített. Csak bizalom által ismerhetjük meg Őt igazán.

Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe.
A templomban ökrök, juhok, és galambok árusait találta, és a pénzváltókat, akik odatelepedtek. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból, az ökröket és a juhokat is, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat pedig felforgatta.
A galambárusoknak pedig azt mondta: - Vigyétek el ezeket innen, ne tegyétek az én Atyám házát kereskedés házává!
Emlékeztek ekkor az ő tanítványai arra, hogy írva van: 'Házadhoz való féltő szeretet emészt engem'.
Megszólaltak akkor a zsidók és mondták neki: - Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?
Jézus azt felelte nekik: - Rontsátok le a templomot, és én három nap alatt felépítem!
A zsidók erre így szóltak: - Negyvenhat évig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted azt?
De ő saját testének templomáról beszélt.
Amikor tényleg feltámadt halottaiból, tanítványai emlékeztek, hogy ezt mondta; és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott.


Milyen jelet mutatsz nekünk?

A zsidók ismét jelet kérnek Jézustól. Mert amit tett, azt csak olyan valaki tehetné meg, akiről nyilvánvaló, hogy az Isten küldötte, mint például Mózes, de legalább próféta! Az igazolványát kérik tehát.
Csodát mások is tettek, akár halottakat is fel tudtak támasztani, ezért Jézus eddigi cselekedetei az ő szemükben semmire nem bizonyíték.
A válasza is elég nevetséges: - Rontsátok le a templomot, és én három nap alatt felépítem!

Bocsánat, de most muszáj némi görög nyelvleckét vennünk, mert másképpen mi sem értjük ezt a mondatot!
A 'lerombolni' (lüó) kifejezés nem csak azt jelenti, hogy eltöröl, megsemmisít, véget vet valaminek; hanem azt is, hogy kiold, felszabadít, eloldoz a kötelékeiből.
A 'felépíteni' (egeiro) szó pedig nem csupán azt, hogy újra felállít; hanem azt is, hogy felébreszt, felkelt, feltámaszt. (Ugyanezt a szót használják majd Jézus feltámadásakor is az apostolok.)
Ugye, milyen érdekes?
Amit Jézus mondott, azt valóban félre lehet érteni. De amit gondolt, azt nem!

Hogy pedig gyakorlati haszna is legyen a mai Igének, töprengjünk egy kicsit a következőkön.
Néha úgy tűnik, hogy Isten lerombol valamit az életünkben, vagy megengedi, hogy egy része összeomoljon.
Ez nem pusztítás, hanem eloldozás. Még ha fáj is.
Ha bízunk Benne, akkor egy új élet kezdetét jelenti. Lehetőséget arra, hogy a szenvedés után új létformára támadjunk!
Mert Ő sohasem kedvelte a rombolást.
Határozott szándéka, hogy magasabb szinten felépítsen minket!
A mi templomunk ugyanolyan fontos neki, mint Jézusé.
Higgyünk ebben és eszerint cselekedjünk!

Utolsó gondolat.
Az embereknek jelek kellenek az Istentől. A szó nem elég. Soha nem is volt elég.
Csak a saját életünk példáján keresztül tudjuk bizonyítani bármikor, bárkinek, hogy Jézus él. Ekkor adunk reményt a világnak.
És olyan tettekkel, melyek által Isten - rajtunk keresztül - meg tudja mutatni magát. Hogy: VAN. És hogy: milyen Ő. Ne félj hát különleges dolgokat kérni Tőle! Mindent!
Mindent, ami által bemutathatod és megdicsőítheted a te Istenedet.
Ne felejtsd el: az emberek az igazolványodat akarják látni!

Közel volt a zsidók Pászka ünnepe, és Jézus felment Jeruzsálembe.
A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat.
Kötelekből ostort font, és mindenkit kidobott a templomból, a juhokat és az ökröket is, és a pénzváltóknak szétszórta a pénzét, asztalaikat meg feldöntötte.
A galambárusoknak ezt mondta: - Távolítsátok el ezeket innen, ne tegyétek Atyám házát kereskedelem házává!
Tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: "A te házadért rajongás emészt engem." (Zsolt 69,10)
A zsidók azonban válaszoltak és ezt mondták neki: - Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket teszed?
Jézus így válaszolt: - Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fel fogom állítani.
A zsidók erre így szóltak: - Negyvenhat évig épült ez a templom, és te három nap alatt felállítod?

De ő a saját testének templomáról beszélt.
Miután feltámadt a halottak közül, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta. Hittek az Írásnak, és a szónak, melyet Jézus mondott.
Amikor Jeruzsálemben volt a Pászka ünnepén, sokan hittek az ő személyében, megfigyelvén a jeleket, amelyeket tett.
Maga Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert tud mindent, és mert nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről, mert ő tudta, mi van az emberben.


Olvass a jelekből!

I. u. 27-ben olyan esemény történt a jeruzsálemi templomban, amely példa nélküli.
Megérkezik az ünnepre egy ismeretlen názáreti férfi, aki azonmód nekiesik az árusoknak és a pénzváltóknak, felforgatja a rendet, és hatalmas botrányt kavar.
A templomi árusok az áldozati szertartásokhoz, és a Pászka (húsvéti) vacsorához szükséges állatokat árulták. A pénzváltók az országban forgalomban levő sokfajta pénzt váltották át a templomadó befizetéséhez szükséges ezüstre.*
Mivel azonban mindez a templom területén történt, a bérbe adott helyek után befolyó összeg a főpap családját gazdagította. Még a Talmud is panaszkodott Annás fiainak kereskedése, és a templom területén berendezett árusítóhelyek miatt!
Ráadásul, a kereskedők esztelenül sok pénzt kértek az áldozati állatokért. Néhány évvel később a híres Gamaliel rabbi fia olyan határozottan lépett fel ez ellen, hogy egy pár galamb árát 1 arany dénárról azonnal negyed ezüst dénárra szállították le!
Az áldozathoz állatok kellettek, az adó befizetéséhez pedig pénz. Nem ezzel volt baja Jézusnak. Jézus azt támadta, aminek semmi köze nem volt az Istenhez.

Ezzel el is jutottunk a mai Ige üzenetéhez.
Jézusnak semmi baja nincs azzal, amit teszünk. Semmi baja nincs a kapcsolatainkkal, a tulajdonunkkal, vagy az elgondolásainkkal. Semmi baja nincs a vágyainkkal és az álmainkkal.
Jézusnak akkor támad baja, ha megvizsgálja ezeknek az okát, és nem találja tisztának. Mert az Ő kérdése mindig ugyanaz: - Van-e köze az Istenhez? És Istennek van-e köze hozzá?
Nekünk is ezt a két kérdést kell feltennünk magunknak, ha azt tapasztaljuk, hogy Isten keresztülhúzza a számításainkat, elvesz tőlünk valamit, vagy felforgatja az életünket. Nincs értelme annak, ha háborgunk. Inkább meg kell tanulnunk olvasni a jelekből!

-----------------------------------------------------------------------
* Némi fogalmat alkothatunk az itt folyó kereskedelem nagyságáról, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időben 50-60 ezer ember lakhatott Jeruzsálemben, és legalább 300 ezren jöttek az ünnepre a világ minden tájáról. 10-20 ember fogyasztott el egy bárányt. Ha szűken számolunk, ez akkor is 15-20 ezer állatot jelent!

3. fejezet

Volt a farizeusok között egy ember, Nikodémus volt a neve, a zsidók főembere. Ez éjnek idején felkereste Jézust, s így szólt hozzá: - Rabbi! Tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.
Jézus azt felelte neki: - Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát.
Nikodémus megkérdezte: - Hogyan születhet az ember, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza másodszor anyja méhébe, hogy megszülessen?
Jézus azt mondta: - Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Lélekből, nem képes bemenni a mennyek országába. Ami testből születik, az test; és ami Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a hangját, de nem látod, honnan jön és hova megy. Így van mindenki, aki Lélekből született.


Újjá kell születnetek

Nikodémus is azt kérdezte, amit most mi: - Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges nekünk, akik hiszünk Istenben, újjászületni? Mit jelentenek Jézus szavai?

Először is: szögezzük le, hogy a keresztény ember is testből van. Épp olyan nagyszerű, vagy 'randa' tulajdonságokkal, mint a nem-keresztény.
Másodszor: a növekedés, a változás iránti vágy alapvetően belénk van kódolva. Jó esetben nem is folytjuk el.
Tételezzük fel most a jó esetet! Hogyan növekedjünk, hogyan változzunk? Hogyan legyünk egyre nemesebb emberré? Hogyan szabaduljunk meg a zavaró tulajdonságoktól, és a belőlük fakadó magatartástól?
Mindenki másképp próbálkozik. Előveszi a józan eszét, és küzd... Belát... Harcol... Többet imádkozik... Sorolhatnánk a módszereket.
Valamennyi módszerre ugyanaz a jellemző: egyszer csak elérjük a határait.
Ami belőlem ered, az testi. Mert test vagyok.
És itt fordulhat meg a kocka! Most érthetjük meg, miről is beszél Jézus.

Az újjászületés, ami szó szerinti fordításban: fentről való születés, azt jelenti, hogy csak Isten tud megváltoztatni engem. Pontosabban: Ő nem toldoz-foltoz, hanem új embert teremt bennem. Jézus-képű embert.
Vízből és Lélekből.
A vízből való születés azt feltételezi, hogy szabadulni akarok a bűneimtől. Mert - és ha - már nagyon elegem van belőlük. A vízből való születés összetört szívet, és mély szükséget takar.
A Lélekből való születés során Isten betölti az űrt, amit a bűneink hagytak maguk után. Önmagával, önmagából tölti be. Lehet, hogy egy pillanat alatt, lehet, hogy fokozatosan. Ahogy be tudjuk fogadni. Nekünk vannak, de Isten Lelkének nincsenek határai!

Cseri Kálmán igehirdetésében olvastam az újjászületésről nagyon jó példát.*
"Az 51. zsoltárban Dávid, aki bűnös természetével kínlódott, így imádkozik: 'Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!'
Nem azt kéri, hogy Uram, segíts, ha csinos nőt látok, mindig félre tudjak nézni, vagy kevésbé kívánjam. Még csak azt sem kéri, hogy ne ismétlődjék az, amit Betsabéval tettem. Ezt kéri: egészen új belső világot teremts bennem. Bennem nincs tisztaság, Uram. Teremts bennem tisztaságot, hogy nyugodtan ránézhessek akármilyen nőre, tisztátalan gondolatok és vágyak nélkül. Tiszta szívet teremts bennem!"


-------------------------------------------------
* Forrás: refpasaret.hu

- Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből lejött: az Emberfia, aki a mennyben van.
Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
- Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert nem azért küldte Isten az ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.


El ne vesszen, hanem örökké éljen

Hosszú volt az út, amit Mózesnek és Izrael fiainak meg kellett tenniük az egyiptomi rabságból az Ígéret Földje felé. Mehettek volna rövidebb úton is, de ők nem azt választották. Ennek is megvolt a maga értelme. De megvolt a hátránya is. Mert sokszor elfáradtak, és lázadoztak Isten ellen.
Isten sokféleképpen próbált segíteni rajtuk. Közel a célhoz már nem tudott másképp segíteni, csak úgy, hogy tüzes kígyókat eresztett közéjük, halálos mérgűeket.
Ez volt az utolsó lehetőségük a választásra. Vagy meghalnak, vagy Istenhez kiáltanak, és engedik, hogy megmentse őket.
Nem kellett mást tenniük, csak felnézni egy botra, amelyre Mózes rézből kígyót veretett.

Mi vagyunk Isten vándorló népe. Sok bűnt követünk el, és sokszor lázadunk Isten ellen. Ezért sokat is szenvedünk. Tüzes kígyók marják a lelkünket.
Néha kerülő utakat járunk. De hinnünk kell abban, hogy Isten a kerülő úton is utolér bennünket! Talán éppen ott jön létre a nagy Találkozás, ahogy Izraelnek Sínai hegyén.
Néha pusztába érünk, ahol a szívünk kietlen lesz és sivár. De hinnünk kell abban, hogy Isten ott is sokféle módon próbál segíteni. Ha kell, vizet is fakaszt a sziklából nekünk!
Lehet, hogy olyan helyen járunk, ahonnét - úgy tűnik - nincs kiút. Csapdába estünk a kígyók között. Hinnünk kell benne, hogy Isten minden nyomorúságunk fölé emelkedik!

Jézus Krisztust azért feszítették keresztre, hogy magasan fölöttünk legyen. Ahhoz, hogy ránézzünk, fel kell emelni a szemünket. Elfordítani saját bűn-marta lelkünkről, fel Őhozzá, aki megtestesíti az Isten szeretetét.
Egy szó, hogy: - Vétkeztem! - és egy könyörgő tekintet elég.
Mert amit ott, és akkor Jézus szemében látunk; a gyógyulásunk. És egy új élet kezdete.

Mert a következőképpen szereti Isten a világot: annyira, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindenki, aki hisz Őbenne, el ne pusztuljon, hanem elnyerje az örök életet. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megmeneküljön a világ általa.
Aki hisz őbenne, nem ítéltetik el; aki nem hisz, már elítéltetett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.


Bizalom

1956-ban Jim Elliot és négy társa az ecuadori dzsungel mélyére utazott, hogy az ott élő indiánoknak elvigye az Örömhír üzenetét. Amikor egy hírhedten agresszív törzs lakhelyére bukkantak, kisrepülőről ajándékokat dobáltak le az indiánoknak, hogy kifejezzék baráti szándékukat. Mivel a waodanik hamarosan viszonozták a szívélyes közeledést, leszálltak közéjük a folyó partjára. Az első találkozások békességben teltek. Néhány nap múlva azonban a törzs harcias tagjai mind az öt misszionáriust agyonszúrták dárdáikkal.
Jim Elliot felesége, Elisabeth a kegyetlen gyilkosság után sem adta fel a misszió tervét. Tíz hónapos kislányával, és a lemészárolt pilóta nővérével a szomszédos kecsua indiánokhoz költözött, és tanulni kezdte a waodanik nyelvét. Két év után felkészültnek érezte magát arra, hogy a félelmetes törzshöz látogasson. Ezt követően pedig letelepedett azok között, akik férjét és négy társát megölték. Ottléte alatt a vad és bosszúálló indiánok közül sokan hitre jutottak. Többek között férje gyilkosai is.
(Történetét A dárda vége c. film örökítette meg.) 

Elisabeth Elliot nem azért ment a waodani indiánok közé, hogy bosszút álljon férje gyilkosain, hanem azért, hogy megmentse őket.
Jézus nem azért jött a földre, hogy felelősségre vonja az embert, vagy ítéletet mondjon fölötte, hanem azért, hogy meggyógyítson minket. És átvigyen az örök életre.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.
Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. 


Istennek nincs másik Fia

Nagyon nehéz beszélni erről az Igéről!
Részben azért, mert azok közé tartozik, melyet a sivatagi Atyák kivittek magukkal a pusztába, és egy egész életen át elmélkedtek róla - hát hogyan foghatnánk mi fel néhány perc alatt! Részben pedig azért, mert Isten szeretetét ki-ki maga kell, hogy megértse - ráadásul önmagára vonatkozóan - és ezer szó sem elég, hogy elhitessük vele.

Egy mindnyájunkra érvényes közös üzenetet azért mégis meg lehet fogalmazni.
Isten csupa Szeretet. Minden cselekedete, minden mondata, minden, amit ad, és amit megenged az életünkben; ebből a szeretetből fakad.
De mi ezt igen nehezen hisszük el.
Ezért elküldte hozzánk a Fiát, aki példát adott nekünk a bizalomra. Mert ha Isten csupa Szeretet, akkor Jézus a csupa Bizalom.
Az életünk rendezése és a boldogságunk felé nekünk sincs más utunk, csak Jézus útja, vagyis a bizalom. Istennek nincs másik Fia.
A Jézus Krisztusban való hit nem elmélet, hanem gyakorlat - minden áldott nap. Az Atya iránti bizalom átélése - az adott napon.
Ez néha nem könnyű. Van, amikor hosszú út vezet a bizalomig. Ezt a tényt el kell fogadnunk; mind önmagunkra, mind pedig azokra nézve, akiket szeretünk és akikért aggódunk.
Isten türelmén nem múlik.

A mai napon azzal növelhetjük a hitünket, ha átadjuk Neki az aktuális problémáinkat, vagy azokat az embereket, akikért imádkozni szoktunk.
Tegyük ezt azzal a bizonyossággal, hogy Isten a végsőkig szeret minket. Egyikünkről sem mond le könnyedén. Újra és újra közeledik hozzánk. A többi rajtunk múlik.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindenki, aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megtartsa a világot általa.
Aki hisz benne, nem ítéltetik el, aki nem hisz, már elítéltetett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
Az pedig az ítélet, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget mint a világosságot: mert rosszak voltak a cselekedeteik.
Mert mindenki, aki hitvány dolgot tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek a tettei.
De aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy láthatóvá váljanak a tettei, mert Istenben munkálkodott.


Szereti ezt a világot

Ha a Bibliából csak ezt az egyetlen igeszakaszt értjük meg, mindent megértettünk. Ez elég a földi életünkhöz, és elég az üdvösségünkhöz is.
Isten szereti ezt a világot. Nem azért jött, hogy elítélje, hanem hogy segítse.

Mi már százszor és ezerszer elítéltük a világot! Elítéltük és átkoztuk a kegyetlenségét, az önzését, az irigységét, a rosszindulatát, a tisztátalanságát.
Ha egy embertársunk viselkedését láttuk alávalónak, akkor személy szerint őt ítéltük el. Ha magunkban kellett szembenéznünk a hitványsággal, akkor magunkat ítéltük el. De Isten annyira szereti az embert, hogy még akkor sem ítéli el, amikor hitvány dolgot cselekszik!
Helyette valami egészen rendkívülit tesz. Mellé áll, és saját fényében láttatja vele a tetteit. Lehetőséget ad arra, hogy megtalálja a helyes utat.

Isten nem kívülről és felülről, vagy távirányítással vezérli a világot! Hanem belülről. Eljött, hogy mellettem, és melletted legyen.

Aki fentről jön, az mindenek felett van. Aki a földről, az a földön van, és földieket beszél. Aki az égből jött, azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát senki sem fogadja el. Aki elfogadja tanúságát, hitelesíti, hogy az Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az az Isten beszédeit mondja, mert (Isten) nem mértékkel adja a Lelket.
Az Atya szereti a Fiút, és mindent a Ő kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Aki nem hisz a Fiúban, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.


Igazat mondott-e Jézus?

Hogy jobban megértsük ezt az igeszakaszt, először néhány alapfogalmat kellene tisztáznunk.
Az első, hogy mit jelent a tanúság.
Az ember arról tanúskodhat, amit a saját szemével látott, és a saját fülével hallott. Mert erről van bizonyossága. Minden más csak elképzelés, fikció. Aki bíróságon tanúskodik, az olyan kijelentést tesz, amelytől egy élet függ. A tanúskodásnak következményei vannak. Ez lehet pozitív, de lehet negatív következmény is.
A másik érdekes fogalom a hitelesítés.
Egyes szövegekben ezt 'bizonyításnak', másokban pedig 'lepecsételésnek', 'hitelesítésnek' fordítják. Azt jelenti, hogy valaki leteszi a nagyesküt egy másik ember szavai mellett, mert meggyőződött róla, hogy az igazat beszél.

Nos hát, ezután az elvont bevezető után nézzük a gyakorlatot!
Jézus arról tanúskodik, amit látott és hallott a mennyben. Látta, amit az Atya ősidőktől fogva tett, és hallotta szüntelenül teremtő szavát. Tisztában van vele, hogy tanúskodásától életek függenek. Minden ember élete. Vállalta tanúskodásának következményeit is...
Pont.
Mi a mi részünk ebben a történetben?
Az, hogy nem elég, ha csak hiszünk Jézusnak. Nem elég, ha csak elvileg elfogadjuk, hogy igazat beszélt. Meg kell róla győződnünk! Ki kell próbálnunk. Ki kell próbálnunk a saját életünkben; igaz-e, hogy Isten a szeretet, hogy gondoskodik rólunk, és hogy eredendően a teremtésre és a gyarapodásra alapozta létünket.
A bizalom kockázattal jár. A megbizonyosodás viszont azt jelenti, hogy bármikor, bárki előtt lepecsételhetjük Jézus szavait.
Igazat beszélt. Isten olyan, amilyennek elmondta.

4. fejezet

Megérkezett tehát Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob a fiának, Józsefnek adott.
Ott volt Jákob kútja. Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál. Körülbelül hat óra volt.
Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: - Adj innom!
Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek.
A szamariai asszony erre megkérdezte tőle: - Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?
Mert a zsidók nem érintkeznek a szamariaiakkal.
Jézus azt felelte: - Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: "adj innom", talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.
Az asszony megjegyezte: - Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély; honnan vennéd hát az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, amelyből ő maga, fiai és jószágai is ittak?
Jézus azt felelte: - Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.
Erre az asszony megszólalt: - Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam, és ne járjak ide meríteni!
Jézus ezt felelte neki: - Menj, hívd el a férjedet, és jöjj ide!
Az asszony erre kijelentette: - Nincs férjem.
Jézus ezt válaszolta: - Jól mondtad: "Nincs férjem". Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem férjed. Ezt helyesen mondtad.
Az asszony ekkor így szólt: - Uram, látom, te próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol őt imádni kell.
Jézus azt felelte neki: - Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van.
De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának. Az Isten lélek, és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk.
Az asszony erre megjegyezte: - Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, kijelent majd nekünk mindent.
Jézus azt válaszolta neki: - Én vagyok az, aki veled beszélek.
Ekkor odaérkeztek a tanítványai, és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszélgetett. Mégsem kérdezte egyikük sem: "Mit akarsz tőle?", vagy "Miért beszélsz vele?"
Az asszony pedig otthagyta az edényét, elment a városba, és szólt az embereknek: - Gyertek, lássátok azt az embert, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Krisztus?
Azok erre kimentek a városból, és odamentek hozzá. Eközben a tanítványok kérték őt: - Rabbi, egyél!
Ő azt felelte nekik: - Van nekem ennivalóm, amiről ti nem tudtok.
A tanítványok egymást kérdezgették: - Talán enni hozott neki valaki?
Jézus pedig így folytatta: - Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét.
Ugye ti mondjátok: Még négy hónap, és elérkezik az aratás? Íme, mondom nektek: Emeljétek föl szemeteket, és nézzétek a szántóföldeket, mert megértek már az aratásra. Az arató megkapja a jutalmát, és termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örvendjen a vető az aratóval.
Mert abban igaza van a közmondásnak, hogy más az, aki vet, és más az, aki arat. Elküldtelek titeket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, és ti azok munkájába álltatok be.
Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek benne az asszony szavára, aki bizonygatta: - Elmondott nekem mindent, amit cselekedtem.
Amikor tehát a szamaritánusok odamentek hozzá, kérték őt, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. Ekkor már sokkal többen hittek az ő tanítása miatt. Az asszonynak pedig azt mondták: - Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy ő valóban a világ Üdvözítője.


Jákob kútjánál

Mindegyikünknek megvan a maga Jákob kútja. Talán nem is egy az élete folyamán.
Ez az a hely, ahol megfordul a szívünk, és átalakul a bensőnk - ahogy a szamariai asszonyé.
Ebből a történetből nyomon követhetjük, hogyan is történik ez.

Amíg "Szamariában élünk", addig sajátos elképzelésünk van a boldogságról. Úgy szeretnénk élni, ahogy azt mi jónak látjuk.
De a szívünk tele van gondokkal, félelmekkel, pozitív és negatív érzésekkel, önzéssel.
Függünk a munkától, a pénztől, a tévétől, az evéstől-ivástól, a becsvágytól.
Szilárd elméletünk van arról, hogy milyennek kellene lennie embertársainknak, családunk tagjainak, a kormánynak, a főnökünknek.
Közben imádjuk az Istent. Ezen a helyen.
Ami azt jelenti, hogy megpróbáljuk Őt a magunk érdekei mellé állítani. Úgy kellene cselekednie, ahogy mi szeretnénk.

Ilyen az életünk külső máza. Belül azonban szomjazunk. Szomjazunk a bizalomra, a feltétel nélküli szeretetre, a szabadságra. Ez a szomjúság visz ki bennünket Jákob kútjához.
Itt nagy dolgok történhetnek!
1. Megszabadulhatunk kötöttségeinktől.
Jákob kútjánál Jézus arra hív, hogy bízzunk benne. Hadd mutassa meg magát olyannak, amilyen.
2. Részt vehetünk saját átalakulási folyamatunkban.
A megtérés folyamatát így tudnánk megfogalmazni: először Istent a magunk képére akarjuk alakítani. Pontosabban azt, akit mi Istennek vélünk. Amikor azonban ínségünkben és szomjúságunkban találkozunk Vele, akkor Ő új utat kínál. Meg akar szabadítani hamis elképzeléseinktől. Át akar alakítani, hogy teljes szeretetével töltsön el, és felragyogtassa előttünk - és bennünk - az Ő arcát.

Erről szólnak a hitbeli krízisek. Minden hitbeli krízis: esély a fejlődésre. Aki krízisbe kerül, annál megkezdődik az átalakulás. Csak tőle függ, hogy végigmegy-e ezen az átalakulási folyamaton, vagy megreked benne. 

A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta.
Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, felkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt.
Jézus azonban így szólt: - Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.
De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: - Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!
Jézus megnyugtatta: - Menj csak, él a fiad!
Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza.
Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. - Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz – felelték. Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben.
Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.


Hitt, és aszerint cselekedett

Milyen egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik a tisztviselő magatartása! Hitt és elindult haza. Persze. Mi mást kellett volna tennie?
Hát ez az elindulás csak addig "persze", amíg meg nem próbáljuk a gyakorlatban!
Gondoljunk csak bele: mennyi mindent várunk, kérünk, remélünk Istentől, ami elhárítaná a bajainkat, vagy könnyebbé tenné az életünket!
Lehet, hogy hiszünk abban: Jézus meg tudja tenni, amit kérünk. Lehet, hogy még ígéretet is kapunk Tőle.
De aszerint cselekszünk-e? Arrafelé vesszük-e az utunkat, amerre a hitünk célja mutat? Ami azt bizonyítaná, hogy kész ténynek fogadjuk el Isten ígéretét. És meddig tartjuk az irányt? A következő percben? A következő órában? Vagy a következő napon? Vagy a harmadikon is?
Úgy tűnik, hogy mi keresztények nagyon jók vagyunk a könyörgésben. A kitartó imában. De nagyon gyengék az "aszerint való " cselekvésben.
Mi lenne, ha mától kezdve megpróbálnánk a cselekvő hit útjára lépni? Úgy viselkedni, mint aki biztosra veszi a sikert.
Nem tovább könyörögni, nem bóklászni össze-vissza, nem más megoldások után futkosni, hanem elindulni "hazafelé". Elszántan, bátran, célirányosan. Leküzdve az út közbeni kísértéseket - csak menni, egyre tovább, ha minden ésszerű ok ellene szól is.

Isten mindig meg fogja próbálni a hitünket. Hogy igazi-e a gyakorlatban, vagy csak elmélet. Ha csak elmélet, akkor jó keresztények, vagy vallásos emberek vagyunk. Ha gyakorlat, akkor Isten barátai. Akik bíznak Benne. Építenek a szavára. Akkor Ő is építeni fog ránk.
Figyeljük csak meg! Soha nem a vallásos emberek fordítottak a világ kerekén, hanem azok, akik meghallották az Isten szavát, és utána aszerint cselekedtek!

5. fejezet

Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák.
Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: - Meg akarsz gyógyulni?
- Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.
Erre Jézus azt mondta neki: - Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!
Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette az ágyát és elindult.
Aznap épp szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: - Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.
Így felelt nekik: - Aki meggyógyított, az mondta: "Fogd az ágyadat és menj!"
Erre megkérdezték tőle: - Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: "Fogd (ágyadat) és menj?!"
A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét.
Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: - Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.
Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg.
A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított.


Meg akarsz gyógyulni?

Évtizedek alatt sok nyomorúság rakódik ránk, sok seb esik rajtunk. Néha a szívünk is eldeformálódik a terhek alatt, amiket hordozunk. Jézus ma ezt kérdezi: - Meg akarsz gyógyulni?
Ahogy a 38 éve beteg embernek - nekünk sem könnyű ám a válasz!
Meg akarok-e gyógyulni a sebzettségeimből? Meg akarok-e szabadulni a mások /vagy Isten/ iránti haragomtól? A sértettségeimtől, a háborgásaimtól, a fájdalmaimtól.
Vagy továbbra is másokat hibáztatok, és fekszem tovább a betegágyamon?

Lehet, hogy nem törődik velünk senki - de Jézus igen! Neki fontos, hogy visszanyerjük az Élet erejét! Hogy szabadok legyünk és járni tudjunk. Ma beengedhetjük Őt egy olyan ajtón, amelyet eddig magunkra zártunk. 

Jézus azonban azt mondta nekik: - Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom. Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.
De Jézus tovább hirdette:
- Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta.
Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogyan az Atyát tiszteli.
- Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.
- Bizony, bizony, mondom nektek: elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak.
Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta!
Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.
Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.


Életre kelti őket

Huh! Ez a János! Igazán kiművelte magát teológiából! Jó néhányszor el kell olvasnunk ezt az Igerészt, hogy megértsünk belőle valamit. Remélem, Jézus egyszerűbben fogalmazott!
Ami számomra világos lett a szavai nyomán:

1. Az Atya és a Fiú teljes összhangban arra törekszenek, hogy életre keltsék a halottakat. Elsősorban nem azokat a halottakat, akik a sírokban vannak, hanem az élő halottakat! Amilyenek mi is voltunk, mielőtt Jézus nyomába szegődtünk volna.

2. Van ítélet, de meg lehet úszni! Hogyan?
-- Úgy, hogy meghalljuk, és oda is figyelünk arra, amit Jézus mond. Nekünk személyesen is.
-- Úgy, hogy hiszünk és bízunk az Atyában. Egész életünkön át.
-- Valamint belátjuk, hogy Isten kezében van - és nem a miénkben! - az Élet fölötti hatalom. A mi életünk fölötti hatalom is.

Mielőtt elérkezik az az idő, amikor már nem az Atya, nem Jézus, hanem a saját cselekedeteink döntenek; helyettük - és helyettünk: arról, hogy hogyan töltjük el az Örökkévalóságot.

A mai Ige bátorító üzenete, hogy Jézus és az Atya szeret bennünket. Mindkettejüknek az a célja, hogy életre keltsék az élő halottakat. Bízzunk ebben!

- Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz.
Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. (János) égő és világító lámpa volt, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni.
De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött.
Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött. Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
Dicsőítést nem fogadok el az emberektől.
Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok.
Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek?
Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én szavaimnak?


Ki tesz tanúságot?

Megtérésem után sokáig azt hittem, hogy kötelességem beszélni a hitemről másoknak. Kötelességem beszélni Istenről, és az Ő szeretetéről, amellyel megmentett. Örömmel tettem. Azt gondoltam, ez a tanúságtétel. Kiállok Istenért, és védelmezem az ügyét. Hogy másokat is megmenthessen az én szavaim által.
Persze tudtam, hogy úgy is kell élnem, ahogy az egy megtért keresztényhez illik. Hiszen az is tanúságtétel, ahogyan viselkedem.
A legnagyobb tanúságtétel pedig: ha valaki az életét is feláldozza Jézusért! (Erre azért annyira nem vágytam.) Ők a mártírok.
A "martüria" szó azt jelenti, hogy tanúskodás, vallomás, bizonyíték.

Jézus azonban egy másik oldalról közelíti meg ezt a fogalmat! Azt mondja, az az igazi tanúság, amit az Atya tesz - mellettünk.
Az az igazi tanúság, amikor az Atya küld bennünket, és mi megtesszük, amit mond. Mindegy, hogy elfogadják-e azt az emberek, hogy értékelik-e, vagy éppen elvetik. Mert maga Isten fog igazolni minket, Ő tesz vallomást rólunk, és ad bizonyítékot a tetteinkre. 

6. fejezet

Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett.
Jézus pedig felment a hegyre, és ott a tanítványaival együtt leült.
Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus felemelte a tekintetét és látta, hogy nagy tömeg jön hozzá, így szólt Fülöphöz: - Honnan vegyünk kenyereket, hogy ezek ehessenek?
Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő maga már tudta, mit készül tenni.
Fülöp így válaszolt neki: - Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon egy keveset.
Megszólalt a tanítványok közül az egyik, András, Simon Péter testvére: - Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?
Jézus ezt mondta: - Ültessétek le az embereket!
Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát a férfiak, szám szerint körülbelül ötezren.
Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és odaadta az ott ülőknek; ugyanígy a halból is, amennyit akartak.
Amikor jóllaktak, szólt a tanítványainak: - Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi se menjen kárba.
Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.
Az emberek, látva a csodát, amit tett, ezt mondták: - Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.
Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elmenekült a hegyre egyedül.


Szedjétek össze a felesleget

A történet első érdekessége, hogy Jézus észrevesz egy leendő problémát. Rajta kívül még eszébe sem jutott senkinek.
A második, hogy azonnal kész terve van a megoldásra.
A harmadik, hogy próbára teszi az egyik tanítványát.
A negyedik pedig, hogy egy másik tanítványának ötlete van! Igaz, hogy maga sem bízik benne.
Mindenesetre, ennyi "érdekesség" elég volt Jézusnak ahhoz, hogy csodát tegyen.

Nem hiszem, hogy Isten kétezer év alatt sokat változott volna!
Nyugodjunk meg. Ha ott vagyunk körülötte, rajtunk tartja a tekintetét. Előre látja az életünk történéseit. Amikor mi rádöbbenünk, hogy bajban vagyunk, addigra Neki már a megoldás is megszületett a fejében!
Mielőtt azonban véghezvinné a tervét, próbára tesz bennünket. Esetleg többször is...
Lehet, hogy először gyors fejszámolást végzünk, és azt mondjuk, hogy ennek a helyzetnek nincs megoldása.
Ha ebben az állapotban maradunk, akkor tényleg nem lesz.
Jobb, ha ötletelni kezdünk. Keresünk valami lehetőséget, aminek segítségével ki tudunk kecmeregni a problémából. Bár lehet, hogy eszement ötlet, amit kitaláltunk, olyan, amiben magunk sem hiszünk igazán, de Jézusnak valószínűleg tetszeni fog.
Mert nem a realitását mérlegeli. Azt értékeli, hogy kimozdultunk a holtpontról - a hit és a bizalom irányába.

Néha talán nehéz elhinned, hogy ebben a nagy tömegben te is fontos vagy Istennek. Hogy odafigyel rád, és nyomon követi az életedet. Néha meg azt gondolhatod, hogy nem törődik olyan apróságokkal, mint a te hétköznapi problémáid.
De ez a történet minden kételyt eloszlathat benned! Mert azt üzeni, hogy Isten nagyon is tud a gondjaidról. És ha közösen keresed Vele a megoldást, és odateszed azt, amid van, ami a te részed, akkor olyan bőségesen segít, hogy nem győzöd majd összeszedni a felesleget! 

Másnap a tenger túlsó partján maradt tömeg megállapította, hogy ott nem volt más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el.
Ellenben Tibériásból jöttek hajók, annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr.
Amikor tehát látta a tömeg, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, elmentek Kafarnaumba, és keresték Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: - Mester, mikor jöttél ide?
Jézus ezt válaszolta nekik: - Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, melyet az Emberfia ad majd nektek. Mert Őt pecsétjével igazolta az Isten.
Ekkor megkérdezték tőle: - Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjük?
Jézus ezt felelte nekik: - Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.


Miért kerestek?

Nagy tömeg kereste Jézust, amikor a kenyérszaporítás után eltűnt a színről. Ezek az emberek igen érdekes utat jártak be - lelkileg is! -, addig, amíg újra rá nem találtak. Nézzük csak!

* Előző nap végigfutottak 5-6 km-t a Galileai-tenger partján, hogy utolérjék Jézust, aki hajóval kelt át a másik oldalra. Azért mentek utána, mert hallották, hogy csodákat tesz.
* Ott felbaktattak a hegyre, ahol végre megtalálták. Egész nap hallgatták a tanítását, majd a legtöbben ráeszméltek, hogy velük is csodát tett: megszaporította a kenyeret és a halat.
* Erre meglódult a szívük, és királlyá akarták tenni a Názáretit.
* Éjszakára a hegyen maradtak, de másnap reggel ismét keresni kezdik Jézust. Rájönnek, hogy vissza kell térniük Kafarnaumba.
* Ahonnét elindultak, ott ismét szembetalálják magukat Vele.
* A találkozás során Jézus új utat mutat. Nem kicsinyli le azt, amit addig megtettek, de máshová helyezi a hangsúlyt. Az új út nem külső, hanem belső út. És az örökkévalóságba vezet.
 
Akár magunkra is ismerhetünk ebben a történetben.
Állandóan megyünk Jézus után, hol itt, hol ott keressük. Legtöbbször azért, mert szükségünk van Rá. Annyira kellene, hogy tegyen valamit! Néha meg is találjuk. Ráismerünk abból, hogy változnak a körülményeink. Akkor fellelkesülünk, és azt mondjuk: - Király ez a Jézus!
De egy nap arra ébredünk, hogy megint nincs jelen. Elveszítettük. Van, aki ekkor hosszú időre, vagy akár végleg elveszíti, mert neki nem megy tovább. Csalódott.
A kitartóbbak és a bátrabbak azonban nem adják fel. Aki nem adja fel, az ismét találkozik Jézussal. Mélyebben, mint eddig bármikor. Mert olyan útbaigazítást kap tőle, mely átvezeti az örök életre.

Hiszem, hogy Jézus nem vonja meg tőlünk a csodáit. De azt is tudom, hogy Neki fontosabb az a kérdés; hogy miért keressük Őt.
Arra bátorít, hogy a felszínnél mélyebb útra is rá merjünk lépni. Néha nem könnyű az ideiglenes helyett az örökkévaló után menni, de abban biztos vagyok, hogy Istennek tetsző dolog. 

Erre megkérdezték: - És te milyen jelet mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: 'mennyei kenyeret adott nekik enni.'
Jézus pedig így válaszolt nekik: - Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.
Erre ezt mondták neki: - Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!
Jézus azt mondta nekik: - Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik meg, és aki bennem hisz, nem szomjazik meg soha.


Az élet kenyere

Néhány nappal ezelőtt láttam egy filmet a világ leggazdagabb embereiről. Amikor a riporter megkérdezte tőlük, hogyan jutottak el addig, hogy mesés vagyonuk legyen, kivétel nélkül valamennyien ezt válaszolták: - Kemény kitartással, napi 16 óra munkával, és időben jött szerencsével.
Nekik a mesés gazdagság a kenyerük. Megfizették az árát.

Ezen a földön a legtöbb ember - ugyebár - nem milliárdos. Még az sem biztos, hogy pénzre éhezik. De valamilyen gazdagságra azért csak vágyik!
Mert mi másnak nevezhetnénk azokat a dolgokat, melyeket meg akarunk szerezni? Mire éhezünk mi, hétköznapi emberek?
Például elismerésre. Tiszteletre. Biztonságra. Önmegvalósításra. Viszonzott szeretetre. Tetteink pozitív megítélésére.
Aztán, hogy a 'gyengébbek' közül is említsek néhányat... Egy kis befolyásra mások élete felett. Az igazságosztó szerepére. A mindentudó bölcsesség látszatára.
Ezek közül bármelyikre is vágyunk - az számunkra az élet kenyere. De ez a kenyér olyan, mint a manna. Ma kielégít, ám holnap újra gyűjteni kell belőle.

Bárcsak öt percre le tudnánk mondani arról a kenyérről, ami után most annyira vágyunk, amiért annyit dolgozunk! Mert ez alatt az öt perc alatt megváltozna az életünk.
Abban az öt percben megéreznénk, hogy nincs szükségünk semmiféle mannára, mert sokkal szabadabbak vagyunk nélküle.
Istennek sincsen szüksége arra, hogy bármit is fel tudjunk mutatni, amit elértünk. Még a lelki gazdagságainkra sincsen szüksége.
Istennek üres edényekre van szüksége. Kiüresedett szívekre és lelkekre. Melyeket be tud tölteni - Önmagával. Hogy életet adjon a világnak.

- Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem taszítom el.
Mert lejöttem a mennyből, hogy ne a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.
- Az pedig az Atya akarata, aki küldött engem, hogy amit nekem adott, azt nehogy elveszítsem, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Az pedig annak akarata, aki küldött engem; hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz őbenne, örökkévaló élete legyen, és én feltámasszam az utolsó napon.


Az Örökkévalóság himnusza

Ma is belezeng a világba és sohasem fog elhallgatni.
Mert sohasem szűnik meg a Fiú szeretete az Atya felé. A szeretet pedig arra készteti, hogy szüntelenül ez a néhány szó visszhangozzon a szívében: - Nehogy elveszítsd! Akit neked adok, azt nehogy elveszítsd!
Vigyázz rá! Ne tedd tönkre, ne pusztítsd el!

Mindenki, aki Jézushoz megy; mindenki, aki szemléli, vagyis felismeri Őt; mindenki, aki bízik benne: örök életet birtokol. Jézus feltámasztja majd az utolsó napon.

- Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: - Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?
Jézus azt felelte nekik: - Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.
Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.


Aki eszi az én testemet...

Jézus annyira nyilvánvalóan beszél! És mi mégsem értjük! Fogalmunk sincs, mi történik akkor, amikor befogadjuk Őt. Minden egyes alkalommal, amikor magunkhoz vesszük az Ő Testét, arra kellene gondolnunk, hogy 'élek, de ettől a pillanattól fogva nem én, hanem Krisztus él bennem'. Átlényegültem. Eggyé olvadtam Vele. Szétválaszthatatlanul.

Ha igazán tudnánk, hogy mi történik velünk, amikor befogadjuk Jézust, többé nem szakadnánk bele, hogy átharcoljuk magunkat a hétköznapokon! Nem a saját erőnkből próbálnánk imádkozni, szeretni, élni, adni, szolgálni, nézni és beszélni.
A lelkünk nem lenne többé olyan, mint a szikkadt föld, hanem mint az öntözött kert! Tűz törne föl belőlünk, dinamizmus és erő! Éreznénk, tudnánk, hogy Isten bennünk él. A saját életerejét osztotta meg velünk!

Oly nagy szükségük van az embereknek arra, hogy világító fáklyák, jelek legyenek előttük! Mi vagyunk ezek a fáklyák. De csak akkor, ha Jézus éli az életét bennünk!  

A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték: - Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?
Jézus így szólt hozzájuk: - Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nincsen élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.
Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.
Ahogyan elküldött engem az élő Atya, én pedig az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.
Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban a zsinagógában tanított.


Jézus vére

Ha valakit baleset ér és sok vért veszít, valaki másnak a vérére van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon.
Ha beszűkülnek az ereink, rögök képződhetnek a vérünkben, és ezek meggátolják az egészséges keringést.
Így van ez a szellemi életünkben is. Néha megsérülünk, néha beszűkülünk, néha meg nehezen vesszük az akadályokat.
Jézus ma ezt mondja neked:
- Te az én 'vérem' vagy, a Gyermekem. Engedd, hogy átmossalak és megtisztítsalak. Hogy az én vérem folyjon az ereidben. Hogy átjárjon téged egészen mélyen és meggyógyítsa mindazt, ami akadályozza benned az Életet.
Nem kell többé a saját erődből élned. 

A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték: - Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?
Jézus így szólt hozzájuk: - Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nincsen élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.
Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.
Ahogyan elküldött engem az élő Atya, én pedig az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.
Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban a zsinagógában tanított.


Hogy élet legyen bennetek

Ez a beszéd akkora felháborodást kelthetett a zsidókban, hogy azon csodálkozom, miért nem kövezték meg Jézust azonnal!
Az Ószövetségben négy kemény törvényt olvashatunk a vérrel kapcsolatban, amit minden zsidó jól ismert. (Jézus is.)
Ezek:
-- a gyilkosság tilalma,
-- az asszony érintésének tilalma havi vérzés idején,
-- az állati vér elfogyasztásának tilalma,
-- mindenfajta vér földdel való befedésének parancsa. (Még a véletlenül megsérült ember sebéből kifolyó vért is el kellett földelni.)

A zsidók igen komolyan vették a vér tilalmát, mert hitük szerint a vérben van az élet lényege, esszenciája; vagyis az ember lelke. Erre jön Jézus, és azt mondja nekik; egyétek a testemet, és igyátok a véremet.... Nem is folytatom, gondolom el tudod képzelni a közhangulatot.

Ők nem értették - mi érthetjük, ami itt elhangzott. A vér szava, a vér kiáltása ez a jézusi beszéd!
Őt az Atya küldte, és az Atya által él. Az Atya szívéből, az Atya lelkéből. Azért jött, hogy belénk is átárassza ezt az életet.
Amit eszünk és iszunk, az a részünkké válik. Életben tart, és átalakul. Ezért tudunk lélegezni, menni, gondolkodni, szeretni; ezért van erőnk és energiánk.
Jézussal táplálkozni azt jelenti, hogy mindenestől befogadom Őt. Testestől-lelkestől. Azért, hogy eggyé váljak vele, szétválaszthatatlanul.
Ha az Ő életerői belénk áramlanak, akkor szabadon lélegezhetünk, járhatunk-kelhetünk, gondolkodhatunk és szerethetünk. Általa van energiánk alkotni.
Életünk az Ő véréből van.

Milyen jó lesz, amikor majd így mutat be bennünket az Atyának: - Ő az én véremből való! 

Tanítványai közül sokan, akik hallgatták, így szóltak: - Kemény beszéd ez, ki tudja ezt hallgatni?
De Jézus magától is tudta, hogy zúgolódnak a tanítványai, ezért így szólt hozzájuk: - Titeket is megbotránkoztat? Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? A lélek az, ami életre kelt, a test nem segít semmit. Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet. De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek.
Mert Jézus kezdettől fogva tisztában volt vele, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.
Így folytatta: - Ezért mondtam nektek, hogy senki sem képes hozzám jönni, ha nem adta meg ezt neki az Atya.
Ettől kezdve sokan a tanítványai közül elmentek tőle, és többé nem jártak vele.
Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: - Csak nem akartok ti is elmenni?
Simon Péter így felelt: - Uram, kihez mennénk? Az örök élet beszéde nálad van. Mi elhittük és megértettük, hogy te vagy az Isten Szentje.


Szakítópróba

Aki keresztülment néhány mélyponton a megtérése előtt, az talán jobban átéli mint mások, hogy nem magának köszönheti a tanítványságot. Nem ő kapaszkodott fel, hanem Isten hajolt le hozzá, és emelte ki abból az állapotból, amiből elege volt. Isten vonta magához. Az tehát, hogy Jézussal lehet, kegyelem. Azért van Jézussal, mert megváltoztatta az életét. Erővel és hatalommal lépett be hozzá.
A tanítványok is ezért voltak Jézussal. Lehettek volna mással is, hiszen épp elég tanító volt Izraelben! Ők talán nem jöttek nagyon mélyről, de amikor követni kezdték Jézust, felfedezték a 'szintkülönbséget' az addigi életük, és a megváltozott életük között. Aztán tapasztalatuk is lett Jézus hatalmáról.
Mégis eljött az a pillanat, amikor szakítópróba elé kerültek.

Nagyon jó dolog, hogy követjük Jézust, mert hiszünk Benne! De a hitnek mindig eljön a szakítópróbája. Ez törvényszerű. Mert Jézus nem alkudozik. Nem tagadja meg önmagát. Nem tagadja meg Istent. Nem tagadja meg azt, amit addig mondott. Ma sem.
Nekünk kellene feladni az álláspontunkat egy kényes kérdésben, egy megoldandó problémában vagy helyzetben. El kellene veszíteni az életünket, de mi ragaszkodunk hozzá.
Arra hivatkozunk, hogy most nem tudjuk, még nem tudjuk, nem is olyan fontos, stb...
Ezért időről időre elhagyjuk Jézust. Nem olyan látványosan, mint a tanítványok közül némelyek, de azért elhagyjuk. Kicsit távolabb megyünk Tőle.

Pedig így sohasem fogjuk megtapasztalni a 'szintkülönbséget'! A szintkülönbséget aközött, ami most van - és ami lehetne. Amik most vagyunk - és amik lehetnénk. Az eddigi életünk - és egy megváltozott között. Tapasztalatunk sem lesz Jézus hatalmáról!

Nem baj, ha Simonok és Péterek is vagyunk egyszerre. De várjuk meg, hogy mit tesz Isten! Ő munkálkodik.

7. fejezet

Ezek után Jézus átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték.
Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban.
A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: - Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban felismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.
Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: - Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.
Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.


Ki ismeri fel Jézust?

A történet alapján senki. Ha az egész fejezetet elolvassuk, akkor megtudjuk, hogy ekkor még a saját testvérei sem hisznek benne. Maradnak tehát a tanítványai, és a barátai. Valamint azok az emberek, akikkel jót tett.

Jézus ma is állandóan úton van. Jár-kel, felkeres helyeket és embereket, közeledik hozzánk. Elmegy és visszajön. Találkozni akar az Ő népével, hogy önmagán keresztül bemutassa neki Istent.

Ki ismeri fel? Az, akinek nincsenek előítéletei és feltételei Vele szemben. Az, aki nyomorúságában már nem tud máshoz fordulni, ezért hozzá fordul. Az, aki beengedi a házába.
Vagyis azok, akik egészen személyes kapcsolatba kerülnek vele. Nem baj, ha a maguk egyedi és különleges módján teszik ezt. Mert Jézus mindenkihez úgy közeledik, ahogy az illetőnek szüksége van rá, vagy be tudja fogadni.

Mindezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy ha egy élet-helyzetben nem tapasztaljuk meg Jézus hatékony jelenlétét vagy segítségét, akkor abban nem Ő a hibás.
Ha lebontjuk a falainkat, melyeket előítéletekből, feltételekből, félelmekből, okoskodásokból építettünk - megjelenik. Sőt, nem csak megjelenik, hanem teljes isteni valójában meg is mutatja magát.

E szavak hallatára a népből némelyek így beszéltek: - Valóban ez a Próféta!
Mások meg: - Ő a Messiás!
De voltak, akik így vélekedtek: - Hát jöhet a Messiás Galileából? Az Írás szerint Dávid családjából s Betlehem városából kell a Messiásnak jönnie.
Így szakadás támadt miatta a nép közt. Némelyek már el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet. A szolgák is visszatértek a papokhoz és a farizeusokhoz. Ezek kérdőre vonták őket: - Miért nem hoztátok magatokkal?
A szolgák mentegetőztek: - Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.
Erre a farizeusok megkérdezték tőlük: - Csak nem vezetett titeket is félre? Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből.
Egyikük azonban, Nikodémus, aki egy alkalommal fölkereste (Jézust), azt mondta nekik: - Elítél törvényünk valakit is anélkül, hogy először meghallgatták, s meggyőződtek volna róla, hogy mit tett?
De azt mondták neki: - Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána, s megbizonyosodsz, hogy Galileából nem támad próféta. Ezután mindnyájan hazamentek.


Kérdések és kételyek

Ebben a történetben majd' mindenkinek van valamilyen kérdése.
A nép egy része arra kíváncsi: - Jöhet-e a Messiás Galileából? Mert eddig mást tudtunk...
A farizeusok egyenlőre csak a szolgáktól kérdeznek: - Miért nem hoztátok magatokkal? Hitt-e benne valaki közülünk?
Nikodémus azt kérdezi: - Elítélhetjük-e anélkül, hogy meghallgatnánk?
A vita természetesen Jézusról folyik. A kérdések között azonban jelentős különbségek vannak. A különbségek pedig abból adódnak, ami kinek-kinek a szívében van elrejtve.

Nem baj, ha az ember kérdez. Még az sem baj, ha kételkedik. Kérdezhetünk Istentől is. A kételyeinket is elmondhatjuk Neki.
Csak azt vizsgáljuk meg előtte, hogy mi van a szívünkben elrejtve.
Ha őszinte vágy a bizonyosság után, akkor a kérdésünknek helye van. Választ is fogunk rá kapni hamarosan.
Ha a magunk érdekeinek szem előtt tartása, vagy hitetlenség, akkor bizony baj van. Mert Istent arra rávenni, hogy a mi szájunk íze szerint cselekedjen, nem lehet.

Isten mindent megtesz azért, hogy kinyilvánítsa irántunk a szeretetét. De a szívünket nekünk kell irányítani. 

8. fejezet

Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: - Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?
Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: - Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!
Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: - Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el? - Senki, Uram – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: - Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!


Menj, de többé ne vétkezz!

Érdekes Jézus magatartása ebben a történetben! Feltesznek neki egy kérdést, amire csak kétféle válasz lehetséges. Vagy: igen; vagy: nem. Az első a halált jelenti, a második pedig az Isten törvényének semmibevételét. Mit fog mondani?
Izgalmas a jelenet. Jézus lehajol - és felemelkedik. Mintha csak szimbolikája lenne a cselekedeteinek is.
Aztán egy jól irányzott mondattal a bűnös asszony mellé penderíti a vádlókat! Ez a válasz. Kértek belőle? Ha kövezünk, kövezzünk meg mindenkit.
Mivel a farizeusok nem kérnek belőle, szép lassan eloldalognak.
Jézus pedig újra lehajol. Mire felemelkedik, már csak az asszony áll előtte. Ahogy szent Ágoston mondja: „Ketten maradnak: a nyomorúság és az irgalom”.

Két tanulsága is van ennek az elbeszélésnek.
Egyrészt: leckét kaptunk az ítélkezésről. Arra az estre, ha netán mi is bűnügyi szakértőnek mutatkoznánk egy-egy embertársunkkal szemben.
Másrészt: megláthattuk, hogyan gondolkodik Isten a bűneinkről. Nincs oknyomozás, nincs lelkizés vagy faggatózás, hogy 'miért is tetted ezt?'; mert sokkal fontosabb az új út kijelölése!
Jézus mindenkihez lehajol. Az ítélkezőhöz is, a bűnöshöz is. De amikor felemelkedik, mindkettő felé ugyanaz az üzenete:
- Menj, de többé ne vétkezz!

Egy más alkalommal így beszélt Jézus: - Elmegyek és kerestek, de bűnötökben (tévedésetekben) haltok meg. Ahova ugyanis én megyek, oda ti nem jöhettek.
Erre a zsidók megjegyezték: - Csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: "Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?"
De ő megmagyarázta nekik: - Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben (tévedésetekben) haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben (tévedésetekben).
Erre megkérdezték tőle: - Ki vagy te?
- A kezdet, amint már mondtam nektek – mondta Jézus feleletül. - Sokat mondhatnék még rólatok ítéletképpen, mert az, aki küldött, igaz, s azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.
Nem fogták fel, hogy az Atyáról beszél nekik, Jézus mégis folytatta: - Amikor majd felmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.
E szavaira sokan hittek benne.


Ki vagy te?

Tévedésben, bűnben meghalni rettenetes dolog! Ezért nekünk is el kell gondolkodnunk azon, hogy kicsoda Jézus.
Ki a mi számunkra - személyesen. Mert csak akkor lesz hatékony a jelenléte, ha ezzel tisztában vagyunk.
Nézzük meg, mit mond önmagáról!

1. "Én vagyok."
Ami azt jelenti, hogy jelen van. Jelenléte pedig nem csupán szemlélődő-, hanem aktív, cselekvő jelenlét. Ahol valójában jelen van, ott történik valami. Keletkezik valami, ami addig nem volt. Ahol Ő időzik, ott lehetségessé válik a lehetetlen.
2. "Nem e világból vagyok."
Ránk a teremtett világ törvényszerűségei hatnak. Mert ebben a világban élünk. De Őrá nem! Ő felül tudja írni ezeket a törvényszerűségeket. Ami számunkra csoda, az nem más, mint a természetfeletti világ rendje, harmóniája, és megnyilatkozása.
3. "A kezdet vagyok."
A kezdet azt jelenti, hogy Jézus mindennek az eredete. Oka és alapja. A 'kezdet' ugyanakkor egy pozíció is. Egy hivatal. Hatáskör. Akinek a számára Ő a kezdet és a vég, annak az életében betölti ezt a pozíciót. Hogyan mutatkozik ez meg? Úgy, hogy vezetést ad, és uralma alatt tartja az eseményeket.

Amit tapasztalatból tudok mondani:
Hívd be Jézust a legnehezebb élet-helyzetedbe is! Ha már nem csak tudod, hanem érzed is a jelenlétét, akkor nemsokára megváltoznak a dolgok.

Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: - Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek. Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.
- Ábrahám utódai vagyunk – felelték –, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?
Jézus így válaszolt: - Bizony, bizony, mondom nektek: mindenki, aki bűnt cselekszik, rabszolgája a bűnnek. A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert az én tanításomnak nincs helye nálatok. Én azt beszélem, amit Atyámnál láttam, ti is azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.
Erre közbevágtak: - A mi atyánk Ábrahám!
Jézus így folytatta: - Ha Ábrahám fiai volnátok, azt tennétek, amit Ábrahám tett. De meg akartok ölni, olyan embert, aki az igazságot hirdetem nektek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem tette. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek.
De tovább erősködtek: - Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.
Jézus ezt válaszolta: - Ha Isten volna az atyátok, szeretnétek engem. Mert én az Istentől származtam, tőle jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, ő küldött engem.


Az igazság tesz szabaddá 

Csodálkozva olvasom, hogy Jézus a benne hívő zsidókhoz beszél! Akik elfogadták a tanítását, de most egyetlen szón, félmondaton megütköznek. Mert az sérti az önérzetüket.
(Mellesleg megjegyzem; ez a "nem szolgáltunk soha senkinek" elég nagyképű kijelentés, hiszen éppen római uralom alatt állnak, néhány évszázaddal korábban pedig Asszíria, ill. Babilon rabszolgái voltak.)
Egyébként is össze-vissza beszélnek, egyszer azt állítják, hogy az ő atyjuk Ábrahám, máskor pedig, hogy Isten. Ahogy éppen ki lehet bújni a szembesítés alól.

Nemde így teszünk mi is? Gyakran úgy gondolkodunk, beszélünk, vagy cselekszünk, ahogy azok az emberek, akiknek csak evilági apjuk van. Közben büszkén valljuk, hogy keresztények vagyunk, sőt!, Isten gyermekei. Amikor pedig szembesülnünk kellene a valósággal, kibúvókat keresünk és magyarázkodunk.
Jézus azt mondja: - Az igazság szabaddá tesz benneteket.
Az igazság tesz bennünket szabaddá. Nem az, hogyha be akarunk olvadni a tömegbe, vagy úgy élünk, mint a pogányok. Hanem az, ha úgy élünk, ahogy nekünk Jézus mondta. Ha kitartunk és helytállunk a tanításában. És ha szembesít bennünket egy-egy hibánkkal, akkor nem kifogást keresünk, mert sértve érezzük magunkat, hanem fejet hajtunk az igazság előtt.

- Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, nem ízlel halált az örökkévalóságban.
A zsidók közbevágtak: - Most értettük meg, hogy ördög van benned! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: aki megtartja tanításomat, nem ízlel halált az örökkévalóságban. Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hiszen ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Kivé teszed magadat?
Jézus így válaszolt: - Ha én dicsőíteném meg magamat, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.
A zsidók felháborodtak: - Ötven esztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?
Jézus így válaszolt: - Bizony, bizony, mondom nektek: mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.
Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.


Istenetek. De ismeritek?

Amíg a zsidók azon vitatkoznak Jézussal, hogy kivé is teszi magát, mi üljünk le, és gondolkodjunk el a következő félmondaton: - Istenetek, de nem ismeritek...
A címben kissé átfogalmaztam ezt a kijelentést, mert szeretném magunkra értelmezni, azt viszont nem feltételezem, hogy hívő létünkre egyáltalán nem ismernénk Istent.
Más kérdés, hogy mennyire ismerjük!

Különös jelentése van a Bibliában a 'megismer' igének.
Először is: személyes kapcsolatot tételez fel. Olyan kapcsolatot, mely közös élményekre, és megtapasztalásra épül. Minél mélyebb az ismeret, annál nagyobb a megértés, amellyel az egyik személy a másik gondolatait, vagy tetteit fogadja. Ez nem zárja ki azt, hogy önálló véleményük legyen valamiről, akár különböző is; de megkívánja az együttgondolkodást.
A megismerés döntés és elhatározás kérdése. Időt és energiát igényel.

Isten ismer bennünket. Közös élményekre vágyik, mert tudja, hogy csak tapasztalat által vagyunk képesek mi is megismerni Őt.
Megért bennünket. Jobban, mint hinnénk! Talán még akkor is, amikor saját magunkat sem értjük igazán. Bízik abban, hogy idővel mi is egyre jobban megértjük az Ő gondolatait és tetteit.
Elfogadja, mennyire elfogadja!, ha más véleményünk van valamiről, mint Neki. Nem rest ezerszer elismételni, körülírni, vagy megerősíteni egy gondolatot vagy igazságot, ami nehezen fér a fejünkbe. Van türelme hozzánk, mert úgy döntött, hogy fontosak vagyunk neki, időt és energiát szán ránk. 

9. fejezet

Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: - Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?
- Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.
Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.
Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: - Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Ez annyit jelent, mint: „küldött”.
Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott.

A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: - Nem ez az, aki itt ült és koldult? Némelyek azt állították: - Igen, ez az. Mások ellenben tagadták: - Nem az, csak hasonlít hozzá.
De ő kijelentette: - Én vagyok az.
Erre megkérdezték tőle: - Hogyan nyílt meg a szemed?
Elmondta nekik: - Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: "Menj, mosakodj meg a Siloe tavában!" Elmentem, megmosdottam és látok.
Erre megkérdezték tőle: - Hol van? - Nem tudom – felelte.

Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: - Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.
A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: - Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot. Mások ellene vetették: - Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát? Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: - Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát? - Azt, hogy próféta – felelte.

De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: - A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?
Szülei ezt válaszolták: - Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.
A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: - Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.

Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették:
- Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
- Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.
Erre újra faggatni kezdték: - Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?
- Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?
Erre becsmérelték, s azt mondták neki: - Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.
- Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.
Erre rászóltak: - Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél? Ezzel kidobták.

Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: - Hiszel az Emberfiában?

- Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?
- De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.
Erre felkiáltott: - Hiszek, Uram! – s leborult előtte.
Jézus pedig azt mondta: - Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.
Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: - Csak nem vagyunk mi is vakok?
- Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.


Elmentem, megmosdottam, és látok

Sok szempontból lehetne elmélkedni ezen a történeten, szinte bármelyik szereplő helyébe beleképzelhetnénk magunkat. Talán voltunk is, vagyunk is: néha egyszerű szemlélődők Jézus mellett; néha kérdező - kételkedő szomszédok; néha pedig konok, vitatkozó farizeusok a saját igazunkért.
Mégis, inkább azzal az emberrel azonosuljunk, akinek megnyílt a szeme! Mert - bár látni szeretnénk - vakok is éppen elégszer vagyunk. Nem látunk világosan. Nem látjuk világosan az előttünk álló utat, egy bonyolult élet-helyzetet, Isten üzenetét, a másik embert, a világban zajló eseményeket.

Hogyan lehetünk látókká?
Úgy, ahogyan ez a névtelen Ember.
Először is: be kell engednünk Jézust az adott helyzetbe.
Másodszor: meg kell tennünk, amit mond. Valószínűleg eltávolít majd attól a helytől, ahol "ülni" szoktunk.
Harmadszor: tanácsos megmosakodni. Bár nem bűn a vakság, csak akkor, ha azt látásnak nevezzük; mégis jó, ha mindenféle sarat lemosunk magunkról. Néha éppen a "szentség" sarát kell lemosni magunkról!

Mire erről az útról visszaérkezünk, látni fogunk

10. fejezet

- Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára.
Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.
Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott.
Jézus ekkor ismét szólt: - Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.


Jézus jó pásztor

Pihenjünk meg ma ebben az Igében: Jézus jó pásztor. Milyen pásztor Jézus? Olyan, aki... 
- Nem űz, nem hajt. Nem Ő az, aki űz és hajt! 
- Nem ő az, aki beoson az életedbe és csábít mindenfelé.
- Nem ő az, aki összezavar. Ő hív. És ismeri a nevedet.
- Nem öl, nem pusztít. Bekötözi a sebeidet. Sohasem okozza azokat! 
- Nem tolvaj, aki nyerészkedni akar rajtad, vagy kifoszt és megrabol. Ő érted van. Azt kívánja, hogy bőséges életed legyen.
- Nem ő az, aki kárhoztat, ha elvesztél. Ő megkeres és az ölébe vesz. Amíg hagyjuk, hogy vezessen, minden szükségünkről gondoskodik.

Csak egy dolgunk van; az, hogy ismerjük a hangját. Vele folytatott beszélgetéseink módot adnak rá, hogy megismerjük a hangját - és sohase tévesszük össze a tolvajéval.
Azért jött, hogy teljessé és boldoggá tegye az életünket. Hogy betöltse szükségeinket, és ne szenvedjünk hiányt semmiben.

- Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem a kapun keresztül megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az kapuőr, és a juhok hallgatnak a hangjára. A saját juhait nevükön szólítja és kivezeti őket.
Amikor a sajátjait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Ellenben idegent nem követnek, hanem elfutnak előle, mert az idegenek hangját nem ismerik.
Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, amit mondott nekik.
Jézus tehát így szólt: - Bizony, bizony, mondom nektek, én vagyok a juhok kapuja. Mindenki, aki csak előttem jött, tolvaj és rabló, de nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok a kapu. Ha valaki rajtam keresztül megy be, megmenekül, bejár és kijár, és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, és levágjon, és elveszejtsen.
Én azért jöttem, hogy megtartsák az életet, és bőségben legyenek.


Az ajtó

Eljátszottam a gondolattal: vajon melyik szereplője lehetek én ennek a példázatnak?
Kapu biztosan nem, mert azt Jézus fenntartotta magának. De lehetek a juhok közül egy. Lehetek akol is, vagy kapuőr. Más esetben pásztor, ne adj Isten, gyanúra okot adó idegen.

1. Kezdjük a kapuőrrel, aki az ajtót nyitogatja. Neki először is ismernie kell a kaput. Hogy ne matasson össze-vissza. Vagyis: ismernie kell Jézus Krisztust. De fel kell ismernie azt is, aki bebocsátást kér az akolba: juh, pásztor, vagy gyanús idegen.
Ha az a szerepünk, hogy Jézushoz vezessük az embereket, akkor...
-- Senki előtt, vagy senki kedvéért nem hamisíthatjuk meg Őt. Nem dekorálhatjuk ki, nem állíthatunk Róla mást, mint amit önmagáról mondott.
-- Aki az utat keresi, azt segítenünk kell, még ha kicsit (vagy nagyon) piszkos is.
-- Nem tehetünk keresztbe a pásztoroknak.
-- Ha valaki be akar menni az akolba, jogunk van kideríteni, és vele is tisztázni: őszintén vágyik-e egynek lenni a bárányok közül, vagy hasznot remél.

2. Az akol olyan hely, amely biztonságot ad, amikor éjszaka van.
Ha az a szerepünk, hogy befogadjunk embereket, akkor...
-- Ne azzal kezdjük a befogadást, hogy kritizáljuk őket, mert amíg éjszaka van, mi sem látunk jobban, mint ők.
-- Ugyanakkor: elmondhatjuk a bent tartózkodás feltételeit és szabályait.
-- Mindegy, hogy akolnak, udvarháznak, vagy palotának képzeljük magunkat; ne becsüljük túl a jelentőségünket.
-- Amikor eljön az ideje, bele kell nyugodnunk, hogy egy ideig nem lesz ránk szükség. Addig talán takaríthatunk is. :)

3. A nyáj legelőt keres, nyugalmat és biztonságot.
Ha 'egy' vagyunk Isten népének tagjai közül, akkor...
-- Elsősorban arra kell törekednünk, hogy megismerjük és megértsük annak a hangját, aki terelget bennünket.
-- Fel kell ismernünk a romboló, viszályt szító, tolvaj beszédet.
-- Alkalmazkodnunk kell a szabályokhoz, és a többiekhez.

4. A pásztorok dolga, hogy friss füvet, jó legelőt, éjszakára pedig biztonságos helyet találjanak a nyáj számára. Időnként nyírniuk kell a juhokat, vagy szétválasztani őket.
Ha pásztoroknak rendelt bennünket Isten, akkor:
-- Tudomásul kell vennünk, hogy a nyáj előtt megyünk és nem mögötte kullogunk.
-- Sok hegyet és völgyet kell bejárnunk és ismernünk ahhoz, hogy a ránk bízottakat olyan legelő felé tereljük, amely kielégíti őket, de nem nyuvadnak meg az úton.
-- A pásztornak joga van nyírni, és kötelessége szétválasztani a juhokat.

5. Végül pedig...
Mikor válhat belőlünk tolvaj és rabló? (Akár külső, akár belső emberként is.)
-- Akkor, ha a háta mögött kritizáljuk a pásztort.
-- Ha a beszédünk széthúzást és veszekedést szít.
-- Ha önző haszon érdekében cselekszünk, fittyet hányva a következményekre.

Ne feledjük, az ajtó nem mi vagyunk! Az ajtó Jézus Krisztus. Így vagy úgy, de mindnyájunknak van szerepe abban, hogy megtalálják Őt az emberek.

- Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.
A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut, mert béres, és nem törődik a juhokkal -- a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat.
- Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.


Jézus nem fut el a farkasaid elöl

Lehet, hogy nehéz helyzetben vagy. Lehet, hogy támadásoknak vagy kitéve, és harcolnod kell önmagadért, vagy valakiért, aki fontos neked.
Ne feledd; nem vagy egyedül!
A mai Igében Jézus azt üzeni, hogy ott van veled és sohasem fog cserbenhagyni téged. Mert Ő jó pásztor. Ő maga küzd meg az ellenségeiddel.

Izraelben a bírák korában volt egy ember, akit Gedeonnak hívtak. A legszegényebb nemzetségből származott és a legkisebb volt atyja házában.
Amikor a midiániták megtámadták Izraelt, Isten mégis őt választotta ki, hogy harcoljon ellenük.
Gedeonnak nem volt nagy önbizalma, és nemhogy az ellenségtől, még a saját családjától is félt.
Végül mégis nagy sereget gyűjtött, hogy legyen valami esélye a győzelemre és elindult a midiániták ellen. Mielőtt azonban harcba szállhatott volna, Isten a harmincezer harcosból csak háromszázat hagyott Gedeon keze alatt.
Emberileg nézve meg volt pecsételve a sorsuk.
Isten mégis apró lépésenként elvezette Gedeont a győzelemig. Mégpedig úgy, hogy minden lépésnél figyelembe vette Gedeon érzéseit és képességeit.
Gedeonnak semmi mást nem kellett tennie, mint állni egy helyben és dicsérni Istent. Isten pedig harcolt helyette.

Mi is érezhetünk félelmet, amikor szorult helyzetben vagyunk. Sőt! Ha a körülményekre tekintünk, azt is gondolhatjuk, hogy egyre kevesebb esélyünk van a győzelemre.
De nem szabad hinnünk a látszólagos túlerőnek! Jézusnak kell hinnünk, aki azt mondta, hogy megvéd bennünket! Akár az élete árán is.
Bízz Jézusban! Ő harcol érted és helyetted!

- Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, látja a farkast jönni, és magára hagyja a juhokat és elmenekül: a farkas pedig elragadja azokat és szétszéleszti.
Mert béres, és nem fontosak neki a juhok.
Én vagyok a jó pásztor, és ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem.
Ahogy ismer engem az Atya, én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért.
Más juhaim is vannak nekem, melyek nem ebből az akolból valók: ezeket is vezetnem kell, és hallgatni is fognak az én hangomra, és lesz egy nyáj, egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert én lemondok az életemről, hogy újra visszakapjam. Senki sem ragadja el tőlem, hanem én mondok le róla önmagamtól. Hatalmam van lemondani, és hatalmam van ismét elfogadni azt: ezt az utasítást kaptam az én Atyámtól.


Ismerem enyéimet

Bizonyára érezzük, hogy ennek a mondatnak pozitív kicsengése van. Tény, hogy Jézus ismer bennünket, név szerint is, egyenként. De az, hogy ismer bennünket, nem csupán azt jelenti, hogy meg tud különböztetni másoktól, vagy szólítani tud, hanem ennél jóval többet!

Sok emberrel foglalkoztam az életem folyamán. Tapasztalatból tudom, hogy a megismerés hosszú folyamat - és soha nincs vége.
A megismerés elsődleges célja, hogy megértsem az illetőt. Az indítékait, a motivációit, az indulatait, a fájdalmait, a történetét. Ezért gyakran csak hallgatom őt. Anélkül, hogy az értő visszajelzéseken kívül egy szót szólnék. Ha még nem tud beszélni; együtt hallgatunk. Ha kiömlik belőle a fájdalom; együtt sírunk.
Nagy lépést jelent, amikor valaki már kérdez. Mert akkor tudom, hogy befogadóvá vált, nyitottá a gyógyulás és a változás felé. Tehát meghallja a választ.
Amikor befejeződik egy találkozás, akkor kezdődik számomra a 'munka'. Gondolkodnom kell az illető problémáján. (Probléma-mentes ember még nem jött hozzám. :))
Döntenem kell néhány alapvető kérdésben. Például, hogy merre menjünk tovább; adhatok-e újabb tanácsot, és ha igen, akkor mit; bátorítanom kell-e, vagy szembesítenem a tetteivel; stb...
Ha sikerül akár egy kicsit is előrébb jutnunk, mindketten örülünk, és elégedettség érzés tölt el bennünket. Ráadásul bennem még elismerés is van, mert az illető megharcolta a maga harcát, és legyőzte önmagát. Büszke vagyok rá.

Isten is valami hasonló 'munkát' végez velünk.
Szabadságot adott nekünk az életünk felett. Hatalmat. Hatalmunk van odaadni, hatalmunk van visszavenni. Ő lemondott a maga hatalmáról velünk kapcsolatban. Ettől lett félelmetes - és felemelő a szabad akarat.
Ugyanakkor Isten jó Pásztor maradt!!! Jézusnak az a mondata, hogy "ismerem enyéimet", egy élethosszig tartó, soha be nem fejeződő folyamat a részéről.
Nagyon fontos Neki, hogy megértse, mit miért teszünk, vagy mi történt velünk. Ezért gyakran hallgat. De teljes szívével jelen van! Akár tudunk beszélni, akár csak a fájdalom ömlik ki belőlünk, Ő ott van. Mellettünk.
Akkor ad választ, ha kérdezünk, és az nem a 'miért'-re vonatkozik, hanem arra, hogy mit kell tennünk.
Biztos vagyok benne, hogy hordozza a problémánkat és foglalkozik vele. Gondolkodik és eltöpreng azon, hogy hogyan tovább. Hogy mit tegyen. Abban is biztos vagyok, hogy a legjobb döntést hozza meg. Akár várnia kell, míg megértjük, akár nem.
És ha sikerül kicsit is előrébb jutnunk, együtt örül velünk, és tudom, hogy nagyon büszke ránk.

Eljött a templomszentelés ünnepe Jeruzsálemben; tél volt; és Jézus a templomban sétált, Salamon oszlopcsarnokában.
Ekkor körülvették őt a zsidók, és így szóltak hozzá: - Meddig tartod a lelkünket bizonytalanságban? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk őszintén!
Jézus így válaszolt nekik: - Megmondtam nektek, de nem hiszitek. A cselekedetek, melyeket Atyám nevében teszek, azok tanúskodnak mellettem, de ti nem bíztok (bennem), mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én pedig ismerem őket, és követnek engem. Én pedig örökkévaló életet ajándékozok nekik, és nem vesznek el az örökkévalóságban, és nem fogja elrabolni őket a kezemből senki. Az Atya, aki őket nekem adta, mindennél hatalmasabb, és senki sem rabolhatja el őket az Atya kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.


Nem rabol el a kezemből senki

Az egész teremtett világ Isten elgondolása szerint működik. Ő álmodta meg, az Ő szava hívta létre és tartja fenn mind a mai napig. Nincs senki, aki nála nagyobb lenne, nincs senki, aki olyan hatalommal rendelkezne, mint Ő.
Mi apró kis emberkék vagyunk. Vagy a Jézus kezére bízott nyájban, vagy azon kívül valahol. Aki a nyájon kívül van, az állandó bizonytalanságban él, mert valami miatt nem meri elhinni, hogy amit maga körül lát, vagy hall, az Istentől való. Elvégre lehet mással is magyarázni.
Aki a nyájban van, az nagyon különbözik mindenki mástól. Jézus három ismérvet sorol fel, amikor őket jellemzi. Azok vannak a nyájban, akik hallgatnak rá, bíznak benne, és szoros menetben követik. Ők biztonságban vannak.
Biztonságban vannak nappal, amikor jól megy a soruk, süt a nap, dús a legelő, és csobog a tiszta forrásvíz. Ehetnek - ihatnak, amennyit akarnak.
Biztonságban vannak akkor is, amikor eljön az éjszaka. A maga árnyaival és félelmeivel.
Olvastam valahol, hogyan őrizték régen a nyájat. A pásztor addig nem feküdt le aludni, amíg biztonságos kerítést nem épített a juhoknak, vagy fedél alá nem terelte őket. Ha ezzel készen volt, az ajtó elé feküdt, hogy a legkisebb zajra felébredjen, és akcióba lépjen.

Ma is így őriz bennünket Jézus. Nappal könnyű hallgatni a szavára, és utána menni. Éjszaka kicsit nehezebb. Mert amikor sakálok ordítását halljuk, vagy farkasok kerülgetnek bennünket, akkor nehezebb elhinni, hogy kerítés van körülöttünk. Vagy ha van is, az elég erős ahhoz, hogy megvédjen bennünket. Lehet, hogy még akadálynak is hisszük.
Nem látjuk a Pásztort. Tudjuk, hogy az ajtó előtt van, de ez akkor kevés.
Jézus ma azt mondja:
- Ismerlek téged, tudom, hogy az enyém vagy. Azt is tudom, hogy most éjszaka van, és félsz. De bármit hallasz is, akármit mondanak mások, te bízz bennem! Az én kezemből nem fog elrabolni senki! Ha nem látsz is, itt fekszem az ajtód előtt.

A zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék.
Jézus ezt mondta nekik: - Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, melyikért köveztek meg?
A zsidók azt felelték: - Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel ember létedre Istenné teszed magadat.
Jézus azt felelte nekik: - Nincs megírva a törvényetekben: ‘Én mondtam: istenek vagytok'?
Ha azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt – márpedig az Írás érvényét nem veszti –, miképpen mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: ‘Káromkodsz!’, mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem, de ha cselekszem, akkor, ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy az Atya énbennem van, és én az Atyában.
Erre ismét el akarták őt fogni, de kisiklott a kezük közül.
Ezután ismét eltávozott a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott maradt. Sokan jöttek hozzá, és azt mondták: - János ugyan semmi csodajelet sem cselekedett, de mindaz, amit János róla mondott, igaz volt. És ott sokan hittek benne.


Istenek vagytok

Már korábbi szakaszokban is olvashatunk arról, hogy a zsidókat az háborítja fel legjobban, hogy Jézus Isten Fiának mondja magát. Állandóan meg akarják érte kövezni.
Bennünket már nem háborít fel ez a kijelentés, hiszen tudjuk, hogy igaz. De alapos fejtörést okozhat az a mondat, amit Jézus idéz az Írásból és ránk vonatkozik: 'istenek vagytok'.
A teljes szöveg így hangzik: "Én (Isten) mondtam: istenek vagytok ti, a Magasságbeli fiai mindnyájan." (Zsolt 82,6)
A Zsoltárok könyvében a bírákhoz szól így Isten.
Jézus ezt a magyarázatot fűzi az idézett részhez: azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt.
Ha tehát szól hozzánk Isten igéje, akkor...... ??? Istenek vagyunk?
Mit kezdjünk ezzel a kijelentéssel?

Bármilyen megdöbbentő is: igen, Isten 'részei' vagyunk. Isten lakik bennünk. Gondoljunk csak a szentáldozásra! Nem Krisztust vesszük magunkhoz? Mire vége a szentmisének, az Ő teste már az utolsó sejtünkhöz is eljutott!
De fordítva is igaz: nem csak bennünk van Isten, hanem mi is Őbenne vagyunk. "Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz" - mondja Jézus. (1)
Szent Pál alig használja a keresztényekre a "Krisztus-követő" kifejezést. Ezzel szemben 164 alkalommal beszél arról, hogy mi Krisztusban élünk, Ő pedig bennünk él.
Vagy gondoljunk a Lélekre, akit - jó esetben - naponta befogadunk az életünkbe!
"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?" (2)

Istennek az a terve az emberrel, hogy magára öltse Fia képmását.
Azt szeretné, ha az Ő Lelke élne bennünk. Minden nap, minden órában. Ugyanolyan intenzitással, mint egykor a tanítványokban. Mert most bennünk és általunk akarja kinyilvánítani önmagát a világban.
Megdöbbentő erre ráébredni!

-----------------------------------------------------------
1. Jn 15,5
2. 1 Kor 3,16

11. fejezet

Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár.
Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.”
Ennek hallatára Jézus azt mondta: - Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.
Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak:
- Menjünk vissza Júdeába!
- Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?
Jézus így válaszolt: - Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.
Aztán így folytatta: - Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.
- Uram, ha alszik, akkor meggyógyul – felelték a tanítványok.
Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: - Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!
Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: - Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket.
Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt.
- Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.
Jézus megnyugtatta: - Feltámad a testvéred.
Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.
Jézus így folytatta: - Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?
- Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.
E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: - Itt a Mester és hívat.
Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele.
Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: - Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.
Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült.
- Hova tettétek? – kérdezte megindultan.
- Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!
Jézus könnyekre fakadt.
Erre a zsidók megjegyezték: - Nézzétek, mennyire szerette!
Némelyek azonban így vélekedtek: - Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy meghaljon?
Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt.
- Hengerítsétek el a követ! – szólt Jézus.
De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: - Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.
Jézus így felelt: - Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?
Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: - Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.
E szavak után hangosan beszólt: - Lázár, jöjj ki!
S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte.
Jézus szólt nekik: - Oldjátok fel, hogy járni tudjon!
A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.


Jöjj ki!

Minden csodatörténet egy-egy üzenet számunkra, és egyben - kihívás is.
Amikor Jézus különleges hatalmáról hallunk, vagy olvasunk, kétféle érzés lehet bennünk. Az egyik a lemondás: - Ma már nincsenek csodák. - Az én esetem reménytelen. - Nem hiszem, hogy Isten segítene.
A másik a fellángoló remény: - Ha Jézus él, akkor rajtam is tud segíteni!

Ennek az elbeszélésnek a középpontjában nem a halott áll. Hanem az élők. Jézus nem Lázár miatt sír. Mária és Márta fájdalma indítja meg. A részvét és a megértés.
Ezért elsősorban értük küzd. Az értelem ellenállását kell legyőznie bennük, amely azt mondja: - Itt a földön már nincs remény. Bele kell törődni a megváltoztathatatlan tényekbe.
Nekik azt mondja: - Jöjjetek ki az értelem szabta korlátok közül!
Másodsorban Lázárért küzd, akiben nem csak a remény aludt ki végérvényesen, hanem az élet maga. Ezért Lázárhoz így szól: - Jöjj ki a sírodból!
Jézus nem alkuszik meg a korlátokkal és az akadályokkal! Nem tér ki előlük, nem fogadja el, hogy azok lezárják az Élet útját!

Ez a történet csak akkor lesz hatékony számunkra, ha bennünk is reményt támaszt.
Ezért ha van az életedben valami akadály, ami boldogtalanná tesz, akkor ne azt kérd Istentől, hogy bele tudj nyugodni, hanem azt, hogy adjon neked hitet!  

Sokan a zsidók közül elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket a testvérük miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje ment, Mária ellenben a házban üldögélt.
Márta így szólt Jézushoz: - Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem; de most is tudom, hogy akármit kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.
Jézus ezt felelte neki: - Fel fog támadni a testvéred.
Márta így szólt hozzá: - Tudom, hogy fel fog támadni, a feltámadáskor, az utolsó napon.
Jézus ezt mondta neki: - Én vagyok a feltámadás, és az élet. Aki hisz (megbízik) énbennem, még akkor is, ha haldoklik, életre kel. És mindenki, aki életre kel, és hisz (bízik) bennem, az semmiképpen sem hal meg az örökkévalóságban; elhiszed ezt?
Azt felelte neki: - Igen, Uram; én tökéletesen elhittem, hogy te vagy a Felkent, az Isten Fia, aki megérkezik a világba.


Márta, az élő hit bajnoka

Rendkívüli a mai Ige, rendkívüli!
Amikor Mártáról és Máriáról hallunk, sokszor csak a Jézussal való első találkozásuk jut az eszünkbe. Márta nyüzsög a felszolgálás teendői körül és aggodalmaskodik, Mária pedig nem foglalkozik semmivel, hanem leül Jézus lábaihoz és hallgatja őt. Akkor Jézus azt mondja: Mária döntött helyesen.
Békeidőben valóban az a helyes, ha a tennivalóink elé helyezzük Jézust. De most nem békeidő van, hanem egy vesztett helyzet. Mária most is csak üldögél. Pedig valószínűleg ő is hallott róla, hogy közeledik Jézus.
Mit tesz Márta? Felkel, és elindul. A szíve ezen a napon is nyugtalan, de éppen ez az érzés hajtja Jézus felé.
Ebben a történetben tanúi lehetünk az ő hősies hit-harcának.

Mi is kerülünk vesztett helyzetekbe. Ilyenkor vagy kapkodunk össze-vissza, vagy csak ülünk és nézünk. De az valószínűleg nekünk is megfordul a fejünkben: - Ez most... hogyan... ??? Meg... miért?
Bármilyen furcsának tűnik is, ezek a kérdések a hit harcának első lépései. Mert őszinték. Nem fedezik el az érzéseinket, hanem teret adnak nekik.
Ám nem ülhetünk magunkba roskadtan a végtelenségig, azt mondogatva, hogy ha Isten jelen lett volna, hiszen hívtuk!, akkor nem történt volna meg ez a dolog. Egyszer csak fel kell állnunk, és el kell indulnunk Jézus felé. Mert Ő csak egy darabig jön felénk. Aztán várakozik.
Amikor elhatározzuk, hogy felállunk, és nem Jézussal ellenkező irányba indulunk el, hanem éppen felé, akkor megtettük a hit harcának második lépését.
A harmadikra akkor kerül sor, amikor szemben állunk Jézussal. Nem baj, ha viaskodnak bennünk az érzések, és keveredik bennünk a vádaskodás, a remény, és a bizalom! Mert ha előtte állunk, az azt jelenti, hogy legalább elvben elhisszük, és reménykedünk is benne, hogy tehet 'valamit'.
Isten azonban soha nem hagyja konkrét válasz nélkül azt, aki előtte áll. Ahogy Mártának, nekünk is ígéretet fog tenni a megoldásra vonatkozóan. Többnyire azonban időbe telik, míg ezt az ígéretet felfogjuk, és teljes valójában elhisszük. Ezen idő alatt tesszük meg a hit harcának negyedik lépését.
Az ekkor megszülető hit már nem 'elvi', hanem nagyon is gyakorlati. Teljes ráhagyatkozás Istenre, mondhatnám; őrült bizalom abban a személyben, aki nekünk ezt mondta:
Aki bízik énbennem, még akkor is, ha haldoklik, életre kel.

Sokan a zsidók közül, akik eljöttek Máriához, és látták, amit Jézus tett, hittek benne.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, amit Jézus tett.
Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: - Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindenki hinni fog benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.
Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, ezt mondta: - Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.
De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit összegyűjtse.
Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik.
Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.
Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak.
Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás között: - Mit gondoltok, eljön az ünnepre?

Egy mindenkiért...

Vannak, akik "ész nélkül" hisznek. Ebben a történetben például azok a zsidók, akik látták Lázár feltámasztását. Egy részük hitt Jézusban, mert csodát tett. Nem gondolkodnak, meggyőzi őket a tapasztalat.
Nem tudjuk, meddig tartott ki a hitük.
Vannak olyanok, akik - bár rendkívüli esemény tanúi -, kételkednek. Miként vélekedjenek Jézusról? Ők azok, akik elmennek a farizeusokhoz, és beszámolnak az eseményekről. Vagy azért, hogy eligazítást kapjanak, vagy azért, hogy elárulják.
Nem tudjuk, hogy a későbbiek folyamán igazolva látták-e önmagukat, vagy változott a véleményük.
Vannak, akik csak az eszüket használják, és... többnyire nem hisznek. Jelen esetben őket képviselik a főtanács tagjai. Nagy a felelősségük, sok bennük a félelem, tehát jó alaposan meggondolják, mit kell tenniük.

Ha most belépnénk ebbe a történetbe, hova állnánk?
* Azok közé, akiknek érzelmi/tapasztalati hitük van?
* Azok mellé, akik a tapasztalat ellenére is kételkednek?
* Azokhoz, akik józan logikával mérlegelik a hit esélyeit.

Mielőtt válaszolnánk a kérdésre, vegyük fontolóra azt a helyzetet, amiben éppen vagyunk. Azt a problémát, amivel éppen szembenézünk.
Lehet, hogy máskor már megtapasztaltuk Jézus jelenlétét az életünkben - de most talán nem úgy tűnik, hogy segíteni fog. Hiszünk-e benne akkor is, továbbra is? Vagy kételkedünk? Lázadunk? Bizonytalankodunk? Emberi ésszel mérjük fel a lehetőségeket?

Jézus mindenkiért jött. Érted is. A mostani helyzetedben is ott van. Melletted. Higgy ebben!
Ne engedd, hogy a kísértő kihasználja az érzelmeidet, vagy az eszedet!
A hit stabil-, és teljes embert kíván.
Ha kételkedsz, emlékezz azokra az időkre, amikor biztosan tudtad, hogy Jézus törődik veled. Építs rájuk! Ne állj meg. Lépj tovább! 

12. fejezet

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt.
Mária vett egy font valódi nárdusból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával. A ház betelt az olaj illatával.
Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: - Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?
De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt, ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak.
Jézus így szólt: - Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.
Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.
Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban.


Hány dénárt ér?

Júdás szerint egy font valódi nárdusolaj, amit Mária öntött Jézus lábára; 300-at. Igaza is volt, mert ez az olaj - amit a Himalája 4000 m magas hegyi legelőin termő növényből sajtoltak -, az egyik legdrágábbnak számított. Hosszú úton került az országba, és csak különleges alkalmakkor használtak egy-egy cseppet belőle. 300 dénárért egy napszámos egy évig dolgozott.
A 'szeretet' és a 'hála' nem sajnálta az egészet kiönteni.
De hogy jól számolt-e mégis Júdás, azt akkor tudjuk meg, ha visszaemlékszünk, hogy ő mennyi pénzért adta el Jézust! 30 ezüst - egy rabszolga ára. Ráadásnak még megkapta érte a kétségbeesést.

A szeretet és a hála nem mérlegel. Csak az irigység, a csalódottság, a bosszú és a gyűlölet számol. Vagy inkább számítgat.
Jusson eszünkbe ez a történet, amikor azon kezdenénk el gondolkodni, hogy mennyi áldozat, vagy mi éri meg Jézusért.  

Jézus pedig hangosan kiáltozott és ezt mondta: - Aki hisz bennem, az nem bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem.
Én világosságul érkeztem a világba, azért, hogy mindenki, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon.
Ha valaki hallgatja az én beszédeimet, de nem tartja meg, én nem ítélem el őt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.
Aki elutasít engem, és nem fogadja el a beszédeimet, annak van bírája: az a beszéd, amelyet elmondtam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem aki elküldött engem, az Atya maga adta a parancsot, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.
És tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amiket tehát én mondok, ugyanúgy mondom, ahogyan az Atya mondta nekem.


Látod-e Istent?

Amilyen Jézus, olyan az Atya. Mert azt parancsolta neki, hogy olyan legyen. Őt tükrözze. Szavaiban és tetteiben egyaránt. Amikor a zsidók ezt sehogyan se akarták megérteni, akkor - nem én mondom, hanem János apostol! - Jézus kiabálni kezdett.
Kik nem értették meg Jézust? Kinek a fejében, szívében nem tudott világosságot gyújtani?
A betegek, akiket meggyógyított, biztosan megértették. Akiknek megváltoztatta az életét, azok ragyogtak. A római százados nem kételkedett. Hát akkor kiknek beszélt Jézus?
Azoknak, akik nem engedték, hogy hatással legyen az életükre. Akik falakat húztak, és tiltakoztak az ellen, hogy ki kelljen nyílniuk.
Ők láttak 'valamilyen' Istent. Hittek is benne. De azt nem akarták, hogy ez az Isten más oldaláról is bemutatkozzon nekik.
Hasonló hibába kis idő múlva az apostolok is beleestek. Jézust ismerték, de a feltámadt Jézust nem akarták megismerni az emmauszi úton.

Nekünk szól ez az Ige? Igen. Annak az énünknek, amelyik megijed és falakat húz, amikor Isten nem a szokásos, vagy elvárt módon mutatkozik meg előtte. Amikor olyat mond, vagy tesz, amit nem vártunk volna Tőle.
De lehet Őt kérni. Lehet tőle kérni, hogy világosítson meg bennünket. Hogy adjon hitet. Hogy segítsen meghallani a hangját. Mert meg akarjuk érteni amit mond; és meg is akarjuk tenni. Még jeleket is kérhetünk Tőle! Hiszen Tamás is ezt tette.
Az a lényeg, hogy ne utasítsuk el magunktól. Akkor látni fogjuk Őt, ahogyan cselekszik.

13. fejezet

A húsvét ünnepe előtt tudta Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen a világból az Atyához. Szerette övéit e világban, mindvégig szerette őket.
Vacsora közben történt, amikor az ördög már elhelyezte iskarióti Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy elárulja Őt.
Jézus tudta, hogy az Atya mindent az Ő kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Felkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga köré kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, és a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.
Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: - Uram, te mosod meg az én lábaimat?!
Jézus így válaszolt: - Amit én cselekszem, azt te most még nem érted, de később majd megérted.
Péter tovább tiltakozott: - Az én lábaimat ugyan meg nem mosod soha!
- Ha nem moslak meg téged – felelte Jézus –, semmi közöd sincs énhozzám.
- Uram, ne csak a lábaimat, hanem a kezeimet és a fejemet is! – mondta Simon Péter.
De Jézus ezt felelte: - Aki megfürdött, annak csak a lábait kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.
Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: 'Nem vagytok mindnyájan tiszták.'
Amikor megmosta lábukat, felvette felsőruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
- Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.


Törölközővel a vállán

Képzeljük el a jelenetet! Jézus megérkezik egy ház felső szobájába a tanítványaival. Az ajtónál nincsen szolga, aki megmosná az érkezők lábát, ahogy az szokásban volt. Tehát! Érintetlen marad a kőedényben levő víz. Lábmosás nélkül telepszenek le a húsvéti vacsora mellé.
Elég furcsa! Senki sem akar lehajolni a másik lábához. Még Jézuséhoz sem!
Ekkor Jézus felkel, szép komótosan leveszi a felsőruháját, maga köré köt egy kendőt, és odamegy a kőedényhez...
Törölközővel a vállán - a világmindenség Királya! És azoknak a lábát mossa, akik másnap szanaszét futnak!

Mi is ott vagyunk valahol Jézus körül. Feltehetően megtapasztaltuk, és emlékszünk rá, hogy milyen felszabadító érzés volt, amikor megfürdetett bennünket, és minden szennyet, szégyent lemosott rólunk.
De a lábunk, ó, a lábunk! Azóta is annyiféle úton jár.
Néha szép, tiszta ösvényen, és akkor boldogok vagyunk. Néha nehéz, sziklás talajon, ahol elfáradunk. Néha meg poros, sáros mocsokban tapos - mintha csak külön életet élne... és oda visz, ahová nem is akartunk menni. Ilyenkor legszívesebben elrejtenénk a lábainkat Isten elöl.
De Jézus ma nekünk is ezt mondja: - Ha akarod, hogy közöd legyen hozzám, meg kell mosnom a lábadat.

Isten Fia a saját vérével mosott tisztára téged. Gondolod, hogy sajnálna egy korsó vizet kiönteni azért, hogy a lábad is tiszta legyen?

- Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az ő uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha ezekkel tisztában vagytok, boldogok lesztek, ha eszerint cselekszetek.
Nem mindnyájatokról beszélek; tudom én, kiket választottam ki magamnak; de azért, hogy az Írás beteljesedjen: 'aki velem eszi a kenyeret, felemelte ellenem a sarkát'. Most mondom nektek, mielőtt ez megtörténik, hogy amikor megtörténik, elhiggyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogad valakit, akit küldök, engem fogad be; de aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.


Hidd el, én vagyok!

Az előző részben arról olvashattunk, hogy Jézus megmosta a tanítványok lábát, amit Péter elég nehezen fogadott. Talán azért, mert neki kellett volna ezt megtennie, ha már a ház szolgája nem volt jelen.
Most a történet konklúziója van soron, amit így lehetne összefoglalni; ha tudod, hogy a létezés ranglétráján hol a helyed, akkor boldog leszel. Magyarul: lehet, hogy úgy érzed; fontosabb, vagy jelentősebb vagy valakinél. Mert több az ismereted, a tapasztalatod, vagy jobban tudsz bizonyos dolgokat. Ilyenkor nehéz a másikhoz lehajolni. Mert úgy gondolhatod, hogy ha lehajolsz, feladod az igazságot, vagy önmagad.
Pedig a felsőbbrendűség magasságaiból óhatatlanul eltiporjuk a másikat. Csak azt az embert tudjuk felemelni, akihez lehajolunk. Ahogy Jézus lehajolt Zakeushoz. Márpedig akármilyen jelentősek vagyunk is mi, vagy amit képviselünk, Jézusnál nem vagyunk nagyobbak!

Többszörösen is igaz, amit ma Jézus mond: - Higgyétek, hogy én vagyok!
Ha ezt a mondatot személyessé tesszük, akkor megértjük a lényeget.

- Éppen az imént mostam meg a lábadat. De újra és újra megmosom, amikor csak egy asztalhoz ülsz velem. Bármilyen útról jöttél is. Hidd el, én vagyok neked!
- Amikor lehajolsz valakihez, aki enni akar az asztalodról, hidd el;
én vagyok benned!

A történet drámai mozzanata, amikor Jézus ezt mondja: aki velem ette a kenyeret, az emelte fel a sarkát ellenem. De akkor is higgyétek, hogy én vagyok!
Ha a mi életünkben is előfordult már, hogy az az ember árult el bennünket, akivel sokáig egy asztalnál ettük a kenyeret, akkor magunknak érezhetjük a szavait:

- Igen, én vagyok. Én vagyok, aki hozzád kötötte az életét. Én vagyok, aki bízott benned. Te elárultál, de én nem változom. Most is ugyanaz vagyok, aki tegnap voltam, és aki holnap leszek. Fájdalmat és szenvedést okozhatsz, de nem tudsz megsemmisíteni engem. Nem tudsz megváltoztatni sem. Maradok, aki vagyok. 

E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: - Bizony, bizony, mondom nektek; egyikőtök elárul engem.
Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: - Kérdezd meg, kiről beszél!
Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: - Uram, ki az?
Jézus így felelt: - Az, akinek a bemártott falatot adom. Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának.
A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: - Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!
De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: 'Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz'. Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek.
Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.

Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: - Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti.
Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: ahova megyek, oda ti nem jöhettek.
Simon Péter megkérdezte tőle: - Uram, hová mégy?
- Ahova megyek – válaszolta Jézus –, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.
Péter fogadkozott: - Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.
Jézus leintette: - Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked; mire megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.


Júdás, a kiválasztott

Akár az Ószövetséget, akár az Újszövetséget olvassuk, sokszor szemünkbe tűnik, hogy Isten kiválaszt egy embert, akit megáld, és különleges feladattal bíz meg. A megbízatás sohasem könnyű út. Sőt, talán a legnehezebb!
Ilyen kiválasztott volt Ábrahám, Mózes, a próféták, Jézus mellett pedig az apostolok.
Egyikük sem volt rendkívüli személyiség. De Isten keze munkája nyomán azzá lett. Sok próba árán. Szenvedések, kételkedések között. Míg végül győzelemre vitte Isten ügyét.
Isten nem a tökéletességet várta el tőlük - hanem a hűséget.

Júdás is kiválasztott volt. Akárcsak Péter, János, és a többi tanítvány.
Keveset tudunk Júdásról! Nem ismerjük őt. Nem olvashatunk a meghívásáról, az életútjáról, a foglalkozásáról, és azt sem tudjuk, miért árulta el Jézust. Mi játszódhatott le benne, hogy 30 ezüstért eladja azt, akit korábban bizonyára nagyon szeretett?
Nem Isten vonta vissza a meghívását. Nem Isten vetette el. Nem Isten akarta, hogy elbukjon. Nem Isten. Júdás volt az, aki döntött. Elesett a harcban és nem tudott felállni.

Isten sohasem vonja vissza a meghívását. Egyetlen kiválasztottnak sem mondja:
- Menj! Leszerepeltél, csalódtam benned.
Mert Ő hűséges, és mélységesen mély szeretettel szereti a választottait.
Egy asztalhoz ül velük, ám azt nem fogja megakadályozni, hogy onnét bármikor felálljanak.
De megrendül belé a lelke.

14. fejezet

- Ne nyugtalankodjék a szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?
- És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.
Tamás erre azt mondta neki:
- Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?
Jézus azt felelte neki:
- Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.


Csak Jézus által

o A vallás nem üdvözít. A vallás emberek által kitalált módszer Isten megközelítésére.
o A Biblia ismerete nem üdvözít. Csak utat mutat.
o Jézus nevének puszta emlegetése nem üdvözít. Csak manipuláció arra nézve, hogy elérjek valamit Istennél. De Istent nem lehet manipulálni.
o A róla való tudás nem üdvözít. A róla való beszéd nem üdvözít. A róla való gondolkodás sem.

Egy személy üdvözít. Jézus Krisztus. Ő vezet el az Atyához... már ebben a világban...., hogy megismerjük Istent.
A vele való kapcsolat, a személyes kontaktus, a bizalom, az engedelmesség, a benne való hit vezet el a teljes /kiteljesedett, örök/ életre.
Isten kapcsolatra hív minket.
Ha valamilyen kitalált módszerrel próbálunk eljutni az örök életre, akkor Isten utunkat állja.
Viszont Jézus Krisztusban rámutatott az Útra. 

- Ne nyugtalankodjék a szívetek; higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek gondoskodni a helyetekről?
És ha elmentem, és gondoskodtam a helyetekről, újra eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én elmegyek, oda ismeritek az utat.
Tamás ezt mondta: - Uram, nem tudjuk, hova mégy, hogyan ismernénk az utat?
Jézus ezt mondta neki: - Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem érkezik az Atyához, csak rajtam keresztül.


Gondoskodom a helyedről

Azt mondja Jézus: - Az én Atyám házában sok lakóhely van.... elmegyek, és gondoskodom a helyetekről.
Szándékosan fordítottam 'gondoskodásnak' azt a szót, melyet többnyire 'előkészítésnek' szoktunk olvasni.* Pusztán azért, mert jobban felhívja a figyelmünket arra, hogy mit tesz értünk Jézus a mennyben.

Eddigi életem folyamán tizennyolcszor költöztem. Egyik városból a másikba, vagy egyik helyről a másikra. Fiatal koromban csupán egy hátizsákkal és a könyveimmel, később valamivel több cókmókkal vándoroltam végig az országon.
Én aztán tudom, mit jelent előkészíteni egy lakóhelyet! Volt, amikor nekem kellett ezt megtennem, volt, amikor más készítette elő számomra. Amikor letelepedtem egy-egy helyen, az első időben meg kellett ismernem új környezetemet. Néha nem volt könnyű, és egy év is beletelt, míg végre azt éreztem, hogy már nem akarok megszökni.

Jézus nyilván nem azt akarja, hogy az első időben meg akarjunk szökni a mennyországból! Szeretné, ha azonnal nagyon jól éreznénk ott magunkat! Ezért előkészíti azt a helyet, melyet a világ kezdetétől nekünk szánt, és soha senki másnak nem adott.
Nem a kanapénkat állítja megfelelő szögbe, hogy jó kilátást biztosítson számunkra. Ő egészen másról gondoskodik!
Arról gondoskodik, hogy amivé a földön - Vele együtt - alakítottuk és tettük magunkat, annak ott örök létjogosultsága legyen.
Arról gondoskodik, hogy mindannak, amit a cselekedeteink által magunkkal viszünk és örök érték, annak ott attól kezdve helye legyen.

Isten nem akar bepréselni, és mindenestől hozzáigazítani bennünket az Ő öröktől fogva létező valóságába. Hanem számol velünk. Számít arra, hogy egyedi létezésünknél fogva hozzáadjuk a magunk különös természetét ahhoz a világhoz, melyet Ő alkotott.

---------------------------------------------------
* ἑτοιμάζω (hetoimadzó) 1) készít, elkészít, felkészít 2) készenlétbe helyez, gondoskodik valamiről

- Ne nyugtalankodjék a szívetek; higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek gondoskodni a helyetekről?
És ha elmentem, és gondoskodtam a helyetekről, újra eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én elmegyek, oda ismeritek az utat.
Tamás ezt mondta: - Uram, nem tudjuk, hova mégy, hogyan ismernénk az utat?
Jézus ezt mondta neki: - Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem érkezik az Atyához, csak rajtam keresztül. Ha megismertetek engem, megismeritek majd az én Atyámat is. Mostantól ismeritek is őt, és látjátok őt.
Fülöp így szólt hozzá: - Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!
Jézus erre ezt mondta: - Ennyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát látja. Hogyan mondhatod: mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem időzve cselekszi az Ő munkáját. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van. Ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.
- Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz bennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, ő is megteszi, és ezeknél nagyobbakat is cselekszik. Mert én elmegyek az Atyához.


Hogyan juthatsz a mennybe?

Mindegyikünkben van egy elképzelés Istenről. Ugyanakkor önmagunkról is van egy képünk. E kettő együtt nagy mértékben befolyásolja, hogy mit gondolunk arról; megérdemeljük-e a mennyországot. Mindkét kép nagyon szubjektív és viszonylagos - ennélfogva nem is megbízható. Ha eszerint kellene eldönteni, hogy ki jut a mennybe, nagy kavarodás lenne a mennyország kapujában!
Jézus azonban nem hagy bennünket bizonytalanságban. Elmondja, mi a biztos módja annak, hogy a mennybe jussunk. Megmutat egy rajtunk kívül álló, objektív tájékozódási pontot, ami szerint eldől a sorsunk: Önmagát.
Három szóval jellemzi: út, igazság és élet.

Ez a három szó mélységesen mély üzenetet hordoz.

Út
* Van út. Van kiút! Minden helyzetből, minden állapotból van kiút.
* Egyéni utad van, de az útjelző táblák minden ember útján azonosak.
* Lehet, hogy rossz volt a kezdet, ahonnét indultál, de Valaki felülírhatja azt.
* Tudnod kell, hogy utad mentén mindenhol segítők állnak.
* Megtervezheted az utadat:
-- ki az, akivel együtt akarsz haladni, és ki az, akivel nem, 
-- ki az, aki elöl kitérsz, mert akadályozza az utadat. 
-- Eldöntheted, hogy hol állsz meg, és mikor,
-- és mit viszel magaddal a hátadon.
* Néha nem csak tőled függ, hogy milyen terepen mész. De az igen, hogy hogyan látod, és kinek a szemével nézed azt az utat.
* Nem baj, ha eltévedsz, csak az a fontos, hogy visszatalálj.
* Időről időre állj meg, és összegezd a tapasztalatokat!
* Ha már gyakorlott túrázó vagy, nem csak az útjelző oszlopokra, hanem belső iránytűdre is hallgathatsz. Így kreatív és ötletes leszel.
* Tedd a tarisznyádba: 'Aki engem utamra bocsátott, velem van. Izgul értem, és vár rám az út végén.'

Igazság
* Amikor utadra indultál, egy zsebkönyvet kaptál ajándékba. Ez a könyv tartalmazza az Igazságot. Hogy el tévedj, vagy meg ne tévesszenek.
* Bárki bármit mond is, te mindig tudni fogod, hogy mihez igazodj.
* Légy bátor! Egyenes, és őszinte.
* Légy magabiztos és szilárd! Fáklyaként vidd magaddal azt, ami téged eligazít az életben.

Élet
* Az élet mozgalmasság és érzés. Fejlődés és remény. Erő és elevenség. Álom és valóság. Gondolat és magaviselet. Elszánás és küzdelem.
* Soha ne mondj le arról a lehetőségedről, hogy minden adottságodat felhasználva értékessé tedd a létedet! Ez méltó hozzád.
* Soha ne mondj le arról a képességedről, hogy valamilyen formában tovább tudod adni az Életet. Néha ettől függ mások élete.

Jézus így válaszolt: - Én vagyok az út, és az igazság, és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha megismertetek engem, megismeritek majd az én Atyámat is. Mostantól fogva ismeritek is őt, és látjátok őt.
Fülöp így szólt hozzá: - Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!
Jézus erre ezt mondta: - Mennyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát látja. Hogyan mondhatod: mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem időzve cselekszi az Ő munkáját. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van. Ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.
- Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz bennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, ő is megteszi, és ezeknél nagyobbakat is cselekszik. Mert én elmegyek az Atyához. És amit kértek az én nevemben, azt megteszem, hogy megdicsőíttessék az Atya a Fiúban.
Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, én megteszem.


Bennem időzve cselekszik

Ha Magyarország diplomáciai kapcsolatot akar fenntartani egy másik országgal, akkor oda nagykövetet küld. A nagykövetet az államfő nevezi ki, vagy menti fel szolgálata alól.
Munkába állása első pillanatától fogva tudatában van annak, hogy nemzetének képviselője. Eszerint beszél, és eszerint cselekszik. Nem a saját fejével gondolkodik, nem önmaga nevében tesz dolgokat, hanem annak a nevében, aki küldte.

Isten a saját Fiát nevezte ki 'nagykövetnek' a Földre, és azt kérte tőle, hogy képviselje Őt. Jézus tudta, mit vállal, és magára vette a felelősséget. Ezért mondhatja: - Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom. Az Atya bennem időzve cselekszi az Ő munkáját.

Amikor Jézus visszament az Atyához, ránk hagyományozta a nagyköveti címet, és a vele járó felelősséget is. Mi - keresztények - vagyunk Isten országának nagykövetei.
Istennek üres edényekre van szüksége - kiüresedett szívekre és lelkekre - melyeket be tud tölteni.
Ha kiüresedett a szívünk és a lelkünk, alkalmasak vagyunk a feladatra.
Odafigyelhetünk arra, hogy ne önmagunktól beszéljünk. Ne a magunk esze szerint adjunk tanácsot, hanem azt mondjuk az embereknek, amit Jézus mondana. Mert Ő az út.
Mindig legyünk hitelesek, és őszinték. Mert Ő az igazság.
És az Életet hirdessük! Mert akkor adunk reményt.
Ha minden nap Isten elé megyünk, és odavisszük hozzá üres edényeinket, akkor Ő megtölti azokat. Nem kétséges, hogy áldás formájában ki is fogja önteni másokra.
Lehet-e nagyobb vágyunk, mint hogy Jézussal együtt azt mondhassuk:
az Atya bennem időzve cselekszi az Ő munkáját.

- Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja és nem ismeri őt. De ti megismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz.
- Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé már nem lát engem. De ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem, és én tibennetek. Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.


Lelke által

Amikor átadjuk magunkat Istennek, Ő is átadja magát nekünk. A Lelkét adja. Teljes mértékben. Semmit vissza nem tart önmagából. Csak a mi befogadóképességünk szab határt annak, hogy milyen mélységben tudjuk megtapasztalni a Lélekben való életet.

Korábban azt gondoltam, hogy a Krisztusért való élet azt jelenti, hogy jó dolgokat teszek és sokat szolgálok. Több, mint két évtizeden át nem kis erőfeszítésembe került, hogy megfeleljek a saját elvárásaimnak. Mígnem egy napon végre megértettem, hogy Isten nem ezt várja tőlem.
Isten sokkal inkább arra vágyik, hogy Ő cselekedhessen.

Igen, Isten arra vágyik, hogy befogadjuk a Lelkét. Akkor nálunk marad és bennünk él. Nem azt akarja, hogy beleszakadjunk az erőlködésbe, hanem azt, hogy megtapasztaljuk a jelenlétét.
Ő a Vigasztalás, a Fény, az Erő. Őáltala van gyógyulás. Ő az, aki vezet - akár naponta is, ha kell.
És kik vagyunk mi? Azok, akiken keresztül megnyilvánulhat ebben a világban. 

- Ha szerettek engem, meg fogjátok tartani az én parancsaimat; én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad majd nektek, hogy közöttetek legyen örökre. Az igazság Lelkét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja meg őt, és nem ismeri meg. Ti megismeritek, mert mellettetek marad, és bennetek lesz.
- Nem hagylak el titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem; de ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megértitek, hogy én az Atyámban vagyok, és ti énbennem, én pedig tibennetek.
- Aki befogadja parancsaimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és megmutatom neki magamat.


Nem a fütty fújja a rigót

Dani barátom szokta ezt mondani azokra, akik úgy gondolják, hogy körülöttük forog a világ; vagy úgy vélik, irányítanak valamit, amihez valójában még csak közük sincs.
A világ fiainak szent meggyőződése, hogy ők irányítják a világot. Jézus nagyon világosan megfogalmazza, miért lehetséges, hogy ekkora önbizalmuk legyen. Így mondja: azért, mert nem látják meg az igazság Lelkét. Az igazság: valóságot is jelent. Azt, ami van.
A világ fiai tehát nem látják meg a valóság Lelkét - 'velejét'. Nem ismerik fel, nem értik meg, hogy mi, vagy ki az, aki valójában mozgatja a világot.

Az igazi hatalom nem azok kezében van, akik a világ fiai. Hanem Isten kezében. Ő pedig azoknak, akik szeretik Őt, elküldte a Pártfogót, mert Jézus nem bírta volna elviselni, hogy egyedül maradjunk a világgal szemben.
Milyen emberek lennénk, ha nem kérnénk a Pártfogónk segítségét? Ha nem kérnénk, hogy lépjen közbe az érdekünkben, amikor csak szükségünk van rá? Bármilyen ügyben! Mert ha Jézus ennyire törődött velünk, akkor nem beszélhetünk kis vagy nagy dolgokról; lényegesekről vagy lényegtelenekről, hiszen az Ő szemében minden fontos, ami velünk történik.
Ma azt üzeni az Ige, hogy bízzunk a Pártfogónkban! Kérjük bátran a segítségét! Akkor majd Jézus kinyilvánítja, megmutatja magát nekünk. A világnak meg azt, hogy ki az Úr a házban!

- Aki befogadja parancsaimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, én is szeretni fogom őt, és felfedem majd neki magamat.
Így szólt hozzá Júdás, de nem az iskarióti: - Uram, miért van az, hogy nekünk készülsz felfedni magadat, és nem a világnak?
Jézus így válaszolt: - Ha valaki szeret engem, megtartja az én tanításomat, és Atyám szeretni fogja őt, és hozzá megyünk, és helyet készítünk nála. Aki nem szeret engem, az tanításomat nem tartja meg; pedig a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.
- Elmondtam ezeket, amíg veletek vagyok; de a Pártfogó, a Szentlélek, akit nevemben küld az Atya, megtanít majd nektek mindent, és emlékeztet mindenre, amit mondtam nektek.


Kinek nyilatkoztatja ki magát az Isten?

Ez persze költői kérdés, mert Jézus kétszer is elmondja a választ. Azoknak, akik szeretik Őt.
Barátom! Te is azok előtt tudsz megnyílni, akik szeretnek téged. Sőt! Akikről biztosan tudod, hogy szeretnek téged! Mert már megmutatták, bizonyították a tetteikkel. Hiába mondja neked valaki, hogy szeret, ha csak a szája jár, előbb-utóbb eleged lesz belőle.
Isten is a tetteinkből méri le, hogy szeretjük-e Őt.
Az Ő szeretete a kölcsönösségben leli örömét. A "lélektől lélekig" állapotban. Az egyre mélyülő megismerésben, ami egyre mélyülő szeretetet is eredményez.
Ő befogadja a mi lelkünket, afelől nem lehet kétségünk. Ha mi is befogadjuk az Ő Lelkét, akkor vezetni fog minket és tanítani. Titkokat tár fel. Természetfeletti titkokat, melyek eszünkbe nem jutottak volna! Nem csak az értelem szintjén - ahová a szavak jutnak el; hanem a tapasztalat szintjén is megmutatja, azaz kinyilatkoztatja önmagát. 

- Aki befogadja parancsaimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, én is szeretni fogom őt, és felfedem majd neki magamat.
Így szólt hozzá Júdás, de nem az iskarióti: - Uram, miért van az, hogy nekünk készülsz felfedni magadat, és nem a világnak?
Jézus így válaszolt: - Ha valaki szeret engem, megtartja az én tanításomat, és Atyám szeretni fogja őt, és hozzá megyünk, és helyet készítünk nála. Aki nem szeret engem, az tanításomat nem tartja meg; pedig a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.
- Elmondtam ezeket, amíg veletek vagyok; de a Pártfogó, a Szentlélek, akit nevemben küld az Atya, megtanít majd nektek mindent, és emlékeztet mindenre, amit mondtam nektek.


Felfedi magát előttünk

Akárhogy olvasom is ezt a igeszakaszt, meg nem értem Júdást! Hogy kérdezhet ilyen balgaságot Jézustól: 'miért nem a világnak, hanem nekünk akarod felfedni magadat'? Ahelyett, hogy örülne a hírnek!
No mindegy, mi azért még felhőtlenül örülhetünk annak, hogy Jézus új ismeretekbe, vagy titkokba akar beavatni bennünket önmagával kapcsolatban. Hiszen ez az Ige nem csak a tanítványoknak szól, hanem nekünk is.

Izgalmas kérdés, hogy hogyan, és mikor fedi fel magát előttünk Jézus! Természetesen bármikor megteheti, akárkivel, mégis fel tudunk rajzolni egy utat, melyről ma Ő is beszél.

Először mindnyájan hallgatói vagyunk az Igének. Ahogy az apostolok.
Másodszor: befogadói leszünk mindannak, amit Jézus mondott. Ez azt jelenti, hogy egyetlen parancs ellen sincs kifogásunk, mert megértettük, hogy a parancsok irányítás alatt tartják az életünket. Nem korlátok közé szorítanak, nem fogva tartanak, hanem megvédenek és megtartanak. Nem elszegényítenek, hanem gazdagabbá tesznek minket.
A megértés és elfogadás után 'őrizőkké' válunk. A parancsok őrzése többet jelent, mint ha csak megtartjuk azokat. Az őrzés azt jelenti, hogy ahol vagyunk, ott megóvjuk a parancsokat. Figyelünk, vigyázunk arra, hogy sérthetetlenek legyenek. Mint egy személyről: gondoskodunk a parancsokról.
Azt senkire sem kell, és nem is tudjuk rákényszeríteni, hogy elfogadja Jézus parancsait, de azt igen, hogy bennünk tisztelje.
Ha ezeket a lépéseket megtesszük; Istenben van a lakhelyünk. Őbenne vagyunk otthon.
Jézus azt ígéri, hogy ebben az elrejtett otthonban különleges módon felfedi magát előttünk. Vagyis: titkokat árul el önmagáról. Titkokat árul el a velünk való kapcsolatáról. Kettőnkre vonatkozó kijelentéseket tesz. Vezetést ad. Megosztja velünk az elgondolásait és a terveit. Sőt, az ezzel kapcsolatos érzéseit is!
Hatalmas dolog ez! Hatalmas dolog ennyire közel lenni Jézushoz. Belelátni a szívébe...
De az Ő belső életét nem tudjuk emberi értelemmel felfogni. Arra sem vagyunk képesek, hogy összefüggésében lássuk az Ő munkáját az életünkben. Ezért segít nekünk Valaki, aki minden érdektől mentesen és szabadon mellénk áll.
A Szentlélek segítségünkre van abban, hogy megértsük Jézust. Megértsük az Ő titkait. Ugyanakkor megértsük saját életünk összefüggéseket is - az Ő szemével nézve - egy-egy konkrét helyzetben.

- Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom, ahogyan a világ adja nektek.
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne is féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: elmegyek, de visszajövök hozzátok.
Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam. Most mondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor megtörténik, higgyetek.
Már nem sokat beszélek veletek; mert jön a világ fejedelme, de bennem nincs hatalma semmi. De azért, hogy megértse a világ, hogy szeretem az Atyát, és ahogy elrendelte az én Atyám, úgy cselekszem.


A békesség törvényes örökösei

Jézus végrendeletileg hagyta ránk a békességet. Utolsó beszédében elmondta, hogy ez az ajándéka mindazok számára, akik az Ő törvényes örökösei.
Tudom, most azt kérdezed, hogy akkor miért nem tapasztalható ez a nagy ajándék!? Miért nincs mindig békesség az életünkben?
A válaszhoz tisztáznunk kell néhány alapfogalmat.
Mit jelent a békesség?
Belső nyugalmat, biztonság-érzést, lelki harmóniát és elégedettséget.
De semmi köze nincs a probléma-mentes élethez! A lüktető élet, a problémákat generáló élet, a nehézségekkel szembenéző élet mögött áll.
Nem is szerezhető meg kívülről. Mert nem kívülről befelé ható erő - hanem éppen fordítva; belülről kifelé ható.
Hogyan juthatunk a birtokába?
Először is úgy, hogy tudunk arról, hogy nekünk ez az ajándék alanyi jogon jár. Mert Jézus követői, utódai vagyunk.
Másodszor: minden esetben miénk ez az ajándék, ha szabadok vagyunk az elfogadására.
Akkor vagyunk szabadok, ha:

-- nem tudnak bennünket megrémíteni a külső körülmények,
-- nem zárjuk be az ajtót a remény előtt.

Harmadszor: ha szellemileg érettek vagyunk az elfogadására.
Jézus a maga esetében ezt mondja: 'Jön a világ fejedelme, de bennem nincs hatalma semmi'.
A világ, és a világ fejedelme arra törekszik, hogy minél nagyobb hatalma legyen. Ezt a hatalmat többnyire hazugsággal, félrevezetéssel szerzi meg. A szellemileg érett keresztény nem engedi becsapni magát!

* Inkább hisz az Atyának! Ahogy Jézus még a halálában is hitt Benne, bár nem érezte a jelenlétét.
* Biztonságban érzi az életét akkor is, ha külső körülményei meginognak.
* Nem hagyja legyőzni magát a kétségbeeséstől, és visszaszerzi a reményét.

A sátán legnagyobb hazugsága az, hogy nincs örökségünk. Második legnagyobb hazugsága, hogy ha mégis elhisszük, hogy van, akkor olyan gyengék vagyunk, hogy könnyűszerrel elveheti tőlünk. Harmadik hazugsága, hogy érdemtelenek vagyunk az örökségünkre.

NE HIGGY NEKI!!! Ragadd meg az örökségedet, és tartsd jó erősen minden nap! A te békességed hatással van a világra.
Aki naponta átveszi Jézustól a békességet, az ki is sugározza magából.

15. fejezet

- Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen.
- Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők.
- Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.
- Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok és a tanítványaim lesztek.


Szőlőtő és szőlővessző a Gazda kezében

A Bibliában a szőlő: a bőség, a gazdagság, a jólét, az áldás, és az öröm szimbóluma.
A szőlő nagyon érdekes "fa". Gyökere, törzse nem látható, mert a föld alatt van. Csak az ágai láthatók, melyek a termést hozzák.

Az első gondolat ezzel kapcsolatban jutott eszembe.
Krisztus ma nincs közöttünk testben. Nem látható. De az életünkből lehet következtetni arra, hogy jelen van-e. Hogyan? Úgy, hogy magunk is tudjuk, érezzük, és mások is látják, hogy terméketlenek vagyunk-e, vagy fürtökben lóg rajtunk a gyümölcs!
Ha egészséges kapcsolatunk van Vele, nyilván ez utóbbi.

A második gondolat: a vesszők egymás mellett vannak ugyan, de nem egymásból táplálkoznak, hanem a tőből és a közös gyökérből. Van, akinek azt kell megtanulnia, hogy ne mások vérét szívja, hanem saját maga vegye az éltető nedvet Krisztusból. Másnak pedig azt, hogy nem élhet senki helyett. Hiába is áldozza fel önmagát.

A harmadik gondolat: a szőlő egyedüli tulajdonosa és gondozója Isten. Ezt tiszteletben kell tartanunk. Sem a magunk, sem a mások életére nézve nem adhatunk Neki tanácsokat. Ő tudja, mikor kell napsütés, eső, vagy szélvihar; és mikor jön el - a metszés ideje.

Apropó! Hadd legyen ma még egy gondolatom! Kicsit merész, de igaz.
Jézus nem az erőlködést díjazza, hanem a kötődést! Nem az emberfeletti fáradozás, hanem a Benne való élet termi a gyümölcsöket. Erre fektessük a hangsúlyt! 

- Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlősgazda. Minden ágat énbennem, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetszi, és mindet, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt hozzon.
Ti már tiszták vagytok a tanításom által, amelyet elmondtam nektek.
Tartsatok ki énbennem, én is (kitartok) tibennetek.
Ahogyan a vessző nem képes gyümölcsöt teremni magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.
- Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem kitart, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert tőlem függetlenül nem tudtok csinálni semmit. Ha valaki nem tart ki énbennem, kidobják, ahogy a vesszőt, és elszárad, és összegyűjtik, és tűzre vetik, és elég.
Ha kitartotok bennem, és az én beszédeim bennetek maradnak, amit akartok; kérjetek, és meglesz nektek.
Abban dicsőül meg az én Atyám, hogy rengeteg gyümölcsöt hoztok, és a tanítványaim lesztek.


Te énbennem - én tebenned

Nagyapámnak volt egy kis szőlője. Néha kivitt magával a hegyre, és láthattam, ahogy dolgozik. Közben beszélt nekem arról, hogy milyen nagy szakértelmet kíván a szőlőművelés. Csodáltam azt a szeretetet és gondoskodást, amivel minden egyes tőkét körülvett. Emlékezett rá, hogy melyik milyen termést hozott; tudta, melyik ágat kell levágni, melyiket meghagyni, és melyiknek adjon még esélyt. De a metszőollót sohasem adta a kezembe!

Több érdekes részletre is felfigyelhetünk Jézus szavaiban.

Az egyik például, hogy Isten a gazdánk, aki egész életünkben nagy szeretettel gondoz bennünket. Születésünktől a halálunkig, sőt azon túl is. Tudja, hogy mikor van szükségünk napsütésre, vagy esőre. Ő dolgozik a metszőollóval is. És! Sohasem adja azt kontár kezébe!
Ezen elgondolkodhatunk. Egyrészt akkor, amikor bennünket akar megfaragni valaki; másrészt akkor, amikor mi gondoljuk úgy, hogy ezt vagy azt az embert nagyon meg kéne metszeni.

A másik érdekes gondolat, hogy ahány ág van, az annyiféleképpen viselkedik.
- Van olyan ág, mely lekívánkozik a szőlőtőről. Vagy azért, mert nagyobb szabadságban akar élni, vagy azért, mert úgy gondolja, máshol jobban ki tud teljesedni. Vagy... törzsnek képzeli magát... Ez az ág - függetlenségében - gyökerét veszti.
- Van olyan ág, mely szívesen tartózkodik a szőlőtőn, hiszen dúsan jut neki táplálék és napsütés. De nem jut eszébe, hogy tennie is kell valamit. Ő - valószínűleg sok türelem után - egyszer csak a földön találja magát.
- Van olyan ág, mely jó időben is, rossz időben is kitart a szőlőtőn. Kapaszkodik és helytáll. Jézus ezt üzeni neki: - Én is kitartok tebenned. Én is ragaszkodom hozzád.

Végül pedig; ami engem legjobban szíven ütött, ez a félmondat: 'aki bennem - én őbenne...'
Nem azt mondja Jézus, hogy mellettem, vagy mögöttem, vagy nekem kiszolgáltatva legyél ezen a világon, hanem azt, hogy bennem legyél.
- Ha pedig Énbennem vagy, akkor én sem csak melletted leszek ebben a világban, vagy a hátad mögött, vagy valahol fölötted, hanem BENNED! Amit teszel, én teszem. Amit beszélsz, én mondom. Amire vágysz, arra én vágyom. Amit akarsz, az meglesz neked, mert gazdag termésed által dicsőül meg az Atya.

- Ahogy engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
- Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.


Maradjatok meg szeretetemben!

Elég rövid a mai Evangélium, nincs is sok magyarázni-való rajta.
Két kérdést vet fel. Az egyik: mit kell tennünk?
Nekünk, akik elköteleztük magunkat Isten mellett, kiválóságra kell törekednünk. Ahogy Jézus is kiválóságra törekedett.
A másik kérdés: hogyan tudjuk ezt megtenni?
Úgy, ha megtartjuk azt, amire Ő tanít minket.
Mégpedig következetesen. Nem csak akkor, amikor lobognak bennünk az érzések, hanem a szürke hétköznapokban is.

Jézus többféle módon tanít bennünket a parancsaira. Alapvetően az Evangélium által. De! Személyes vezetése is van számunkra. Pl.:a lelkiismeretünk. A szívünkben érzett belső késztetés. Egy gyónásban kapott útmutatás. Stb...
Jézus minden cselekedetét összehangolta az Atya akaratával. Ennek az összehangolódásnak az eredménye lett a benne levő teljes békesség és öröm.

A puding próbája az evés. Legyünk bátrak és cselekedjünk meg ma valamit abból, amit Jézus már elmondott nekünk, de féltünk megtenni! Aztán figyeljük meg, nőtt-e az örömünk!  

- Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.
Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam
Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.
Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek.
- Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.
Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!


7+1 tény a kiválasztottakról

... melyek kincset érnek!
Mindenki tanítvány, aki követi Jézust. De nem mindenki kiválasztott. Azok a kiválasztottak, akiket Ő maga mellé vesz, és különleges feladattal bíz meg. Ahogy a tizenkettőt.
Jézus fenti mondatai akkor hangzottak el, amikor utolsó vacsoráját fogyasztotta együtt az apostolokkal. Júdás néhány perccel korábban távozott.
Az ígéretek tehát nekik szólnak -- és minden ma élő kiválasztottnak is. HA!!!! Jézus a barátainak mondhatja őket, mert megteszik, amit parancsol nekik.

7+1 tény a kiválasztottakról:
1. A kiválasztás nem az ember döntésén múlik, hanem azon, hogy Jézus kit szemel ki egy feladatra.
2. Jézus nem rabszolgáknak tekinti a kiválasztottakat, hanem a barátainak.
3. Jézus azt szeretné, hogy olyan nagy öröm legyen a bennük, mint Őbenne.
4. A kiválasztottaknak szeretniük kell egymást. Annak a szeretete a legerősebb, aki akár az életét is odaadja a barátaiért.
5. A kiválasztottak nem maguktól indulnak el egy úton, hanem azért, mert Jézus utasítja erre őket.
6. Munkálkodásuk gyümölcsöt terem, mégpedig maradandót.
7. A kiválasztottak úgy őrizhetik meg Jézus szeretetét, ha megtartják parancsait.
+ 1! Jézus garanciát vállal arra, hogy ha egy kiválasztott az Ő nevében kér - bármit! - az Atyától, az Atya megadja azt neki.

Jézus üzenete a kiválasztottakra nézve gyönyörű ígéret. Csak egy kényes pontja van.
Minden attól függ, hogy megmaradnak-e az Ő szeretetében. Megmaradni Jézus szeretetében azt jelenti:
- időzni Őbenne,
- fenntartani Vele a kapcsolatot,
- kitartani Benne - bármilyen körülmények között,
- helytállni a szeretetben,
- ha pedig kell; várakozni Rá.

- Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.
Senkiben nincs rendkívülibb szeretet, mint abban, aki odaadja az életét* a barátaiért.
- Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ura: benneteket inkább a barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, megismertettem veletek.
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek (tettelek olyanná) titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
- Ezeket parancsolom nektek, azért hogy szeressétek egymást.

Már kiválasztottalak

Annyi hősről olvasunk a Bibliában, hogy nem győzzük számon tartani őket! Mind kiválasztottak voltak. Nagy tetteket vittek vége. Ilyen hősöknek nevezhetjük az apostolokat is, akik néhány évtized alatt végigmasíroztak a fél világon, elterjesztették a kereszténységet, míg végül az életüket is odaadták a hitükért.
Vagy úgy tekintünk rájuk, hogy 'de jó lehetett nekik'; vagy úgy, hogy 'a kutya se kívánná ezt a nagy megtiszteltetést'.
De bármelyiket gondolod is, van egy hírem a számodra. Jézus már téged is kiválasztott!
És az is megvan, hogy mire.

Mivel Jézus kiválasztott, a te életedre is igaz, amit az apostoloknak mondott:
* Szolgasorból a barátommá emellek. Két okból teszi ezt. Az egyik, mert azt tapasztalja, hogy akit kiválasztott, az megtartja a parancsait. A másik, mert azt látja, hogy az illető nem rabszolgaként követi Őt, hanem felismerte a céljait, és egyetért Vele.
* Kiválasztottalak, tehát istápollak is. Isten eleve a tulajdonságainak megfelelő helyre állítja az embert. Azonkívül: egyre alkalmasabbá neveli/növeszti a feladatára. Ő teszi olyanná, hogy azon a helyen, ahová küldte, helyt tudjon állni.
* Bármit kérj a munkádhoz! Isten nagyon jól tudja, hogy eszközök nélkül nem lehet dolgozni.
* Rendkívülinek tartom a szeretetedet. Mert aki lemond az életéről, hogy annak más legyen a kedvezményezettje, az mindenét feláldozza. Az szívét-lelkét kiteszi a másikért.

---------------------------------------------------------
* ψυχή (pszükhé)
1) lélegzet, lehelet
2) lélek = értelem, érzelem és akarat összessége
3) élet

- Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ.
- Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd.
- Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.


Harcolj!

Nem lehet egyszerre két urat szolgálni. Vagy a világot szolgáljuk, vagy Istent.
Ha Istent, akkor a világ tiltakozni fog a döntésünk ellen. Nem pusztán úgy, hogy néma ellenszenvet érez irántunk, hanem minden eszközével. Nyíltan, vagy ravaszul rá akar bennünket bírni, hogy az ő gondolatait gondoljuk, és az ő cselekedeteit tegyük.
Nagyon gyakran kihívások elé állít minket, melyekre válaszolnunk kell - ugyanazzal az aktivitással, amilyen a támadás.

Krisztust követni nem békemenet, hanem harc.
Van, amikor valami ellen (bűn, nehéz helyzet, hitetlenség...) kell harcolnunk; van, amikor valakiért (gyermek, házastárs, biztonság...). Lehet, hogy a csata bennünk zajlik, lehet, hogy kívülünk.

Bármiért /vagy bármi ellen/ harcolsz is most az életedben, két dolgot ne feledj!
1. Ha néha félsz, vagy elcsüggedsz, nem baj; csak indulj el újra. Menj előre!
2. Gondolj Jézus ígéreteire, ez legyen a fegyvered! Vedd a kezedbe és küzdj!
VELE GYŐZNI FOGSZ!

- Ha a világ gyűlöl benneteket, értsétek meg, hogy engem előbb gyűlölt.
Ha a világból volnátok, a világ szeretné a saját tulajdonát; de mivel nem a világból vagytok, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ.
- Emlékezzetek a szavaimra, melyeket mondtam nektek: nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavaimat megtartották, a tiéteket is meg fogják tartani.
De mindezt az én nevemért fogják tenni veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.


Miért gyűlöl a világ?

Cseri Kálmán* meséli el az alábbi történetet.

"Szülővárosomban volt egy rokonszenves, rendkívül művelt, fiatal tanár. Lassan közismertté vált a városban, mert szelíd, kedves, jó természete volt, mégis sokan haragudtak rá.
Gyerekként egyszer akaratlanul fültanúja voltam egy beszélgetésnek, ahol arról tanácskoztak a felnőttek, hogy miért haragszanak sokan erre a Sanyira, mikor olyan kedves ember?
Valaki a következőt mondta, ami nagyon megmaradt az emlékezetemben: - Azért haragszanak rá, mert világít a feje, és ahova bedugja, ott kiderül, hogy sötét van.
És ez így igaz. Hiába kedves, előzékeny, segítőkész, nem tehet róla, hogy világít a feje. A világban meg sötét van. És ha valahova bedugja, akkor kiderül; eddig itt sötét volt."

Ennél világosabban nem is tudnám megfogalmazni, miért gyűlöl a világ. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy azért nem mindenkit gyűlöl. Nem gyűlöli például azokat, akik kompromisszumot kötnek vele. Nem gyűlöli azokat sem, akik a toleranciára hivatkozva elfogadják a másságát. Főképpen pedig nem gyűlöli azokat, akik hasonulnak hozzá.
Csak azokat gyűlöli, akik sem szóban, sem tettben nem alkusznak meg vele.

------------------------------------------------
* Cseri Kálmán (Kecskemét, 1939 – Budapest, 2017) református lelkipásztor /Forrás: refpasaret.hu/

- Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától ered, ő tanúskodik majd rólam. De ti is tanúskodtok, mert kezdettől velem vagytok.
- Ezeket azért mondtam nektek, nehogy elbotoljatok. Kizárnak majd benneteket a zsinagógákból; tehát eljön az óra, amikor mindenki, aki megöl titeket, úgy gondolja, hogy szolgálatot ajánl fel Istennek. És ezeket azért teszik majd, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem.
- Nos hát, elmondtam ezeket nektek, hogy amikor eljön az óra, emlékezzetek rá, hogy én kijelentettem. De ezeket kezdettől nem mondtam, mert veletek voltam.


Két lábon járó bizonyíték

A Jelenések könyvének 12. fejezetében arról olvashatunk, hogy nagy harc támadt a mennyben. Isten, és az ő Felkentje ellen indított háborút egy sereg, a sárkány vezetésével. Mihály és angyalai szálltak szembe vele, és "le is győzték a Bárány vére és tanúvallomásuk által, és nem kímélték életüket mindhalálig". A sátánt seregével együtt lehajították a mennyből.
Mondhatnánk, hogy: - Heuréka!, ha nem a földre helyeződött volna át a küzdelem!

Ha csak költői képként tekintünk erre a leírásra, a tényszerűsége akkor sem tagadható. Harc folyik a földön. A te területeden, és az én területemen. Hogy mi lesz ennek a harcnak a kimenetele, az nagymértékben tőlünk függ. Ha feladjuk, eleve vesztettünk. Ha nem, akkor azzal kell számolnunk, hogy sebeket kapunk. DE! Győzni fogunk. És ezzel: területet szerzünk Isten Országának!
Két karddal harcolunk. Ugyanazzal a két karddal, amit Mihály és az angyalok is használtak; a Bárány vérével és tanúvallomásunk erejével.
A Bárány vére = gyakorlati tapasztalat arról, hogy Krisztus tisztára mosott és a megváltottak sorába emelt. A tanúvallomás pedig = élő bizonyítéka annak, amit megváltásunk után cselekedett az életünkben Isten.
A sátán olyan, mint egy ügyész. A vádat képviseli, mégpedig nagyon ravasz módon. Hol bennünket vádol Isten előtt, hol pedig fordítva, Istent állítja a vádlottak padjára a mi szemünkben. Isten tisztán látja a cselt, és nem hisz neki. De mi vajon tudunk-e tanúskodni Isten és az ő Felkentje mellett, hogy legyőzzük a sátánt? Mert hiteles tanú csak az, aki személyes tapasztalatot szerzett. Személyesen átélt egy eseményt. Másnak nincs hitele! Még a tanúk padjának közelébe sem engedik azt, aki csak hallomásból ismer valakit!

Ezért arra bátorítalak, hogy szerezz személyes tapasztalatot Istenről! A hatalmáról, a szeretetéről, és karjának erejéről, ami meg fog nyilvánulni az életedben, ha bízol Benne. Szerezz személyes tapasztalatot arról, hogy igazat mondott-e Jézus, amikor azt állította, hogy elküldi nekünk a Pártfogót, aki mindenben segítségünkre lesz.
Ne add fel a harcot, ha küzdesz valamiért! Isten melletted áll, mert az az "érdeke", hogy tanúságot tudj tenni Róla. Arról, hogy mit cselekedett veled.
Akkor majd két lábon járó bizonyíték leszel a tanúk padján. Nem lehet téged megcáfolni, és tiéd lesz a terület, amelyért harcoltál.

- Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.
- Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok.
Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek.
Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.

Tanújának hívott

Jézus beszédei egyre jobban terelgetnek bennünket Isten Lelkének befogadása felé. Nélküle ugyanis semmit sem tehetünk. Legalábbis: hatékonyan nem.
Elgondolkodtam azon, mit jelent tanúságot tenni Jézusról.
Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy a tanúságtevés nem pusztán beszéd, ami Jézusról szól. Nem evangelizáció és nem igehirdetés. Ezek is kellenek, hiszen Pál apostol levelében olvassuk: "Beszélj róla, akár alkalmas, akár alkalmatlan!" (2Tim 4,2)
A tanúságtevés mégis több. Hiteles tanú csak az lehet, aki személyes tapasztalattal bír.
Beszélni mindenről tudunk. Tanúságot tenni csak arról, amit átéltünk.
Ha azt tapasztaltuk meg, hogy Isten jót cselekedett velünk, akkor a jó Istenről tudunk tanúskodni. Ha azt éltük át, hogy utánunk nyúlt a mélységekbe, akkor az irgalmas és megbocsátó Istenről. Ha meggyógyított, akkor a gyógyító Istenről.
Mindenki másról tud tanúságot tenni. És ez így van jól. Hiszen Isten mindezeknél sokkal több.
Tanúskodásra felkérni valakit a bizalom jele.
Ez egyrészt örömmel tölt el, mert azt jelenti, hogy Jézus megbízhatónak tart, olyan embernek, akinek a szavára adni lehet. Másrészt pedig felszólít, hogy mindig, minden körülmények között álljak ki az Igazság mellett.
Ezt az apostolok is csak akkor tudták megtenni, amikor betöltötte őket a Lélek. Velünk sincs másképp.  

16. fejezet

- Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. De senki sem kérdezi közületek: hová mégy? Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. De az igazságot mondtam: jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm.
- Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, mert nem hittek bennem. Az igazságról, mert az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mert a világ fejedelme ítélet alá esett.


Amire egyedül Isten Lelke képes I.

Nagyon érdekes a mai Ige! Arról beszél Jézus, hogy vannak olyan dolgok, melyeket egyedül Isten Lelke képes megtenni az életünkben. Egyedül Ő.

Az első ilyen dolog a bűn belátása.
Jézus elmondta, mi a jó, és mi a rossz. Mi a helyes, és mi a helytelen. Hihetnénk neki, de gyakran nem tesszük. Mindig van jó indokunk, jó magyarázatunk arra nézve, miért nem hallgatunk Rá. Így kettős életet élünk. Hasadt lélekkel.

A második dolog: az igazság megértése. Az igazság jelen esetben inkább igazságosságot jelöl; azt, ami Isten szerint jogos. Amit meg lehet tenni. Isten igazsága, igazságossága más, mint a miénk. Ha ezt megértjük, más szemmel nézünk az emberekre, a cselekedeteinkre.

A harmadik dolog pedig annak meglátása, hogy a világ fejedelme lelepleződött és már megszületett fölötte az ítélet. Mert hazugság volt minden, amit mondott, amivel becsapott bennünket.

Miért annyira fontos, hogy megértsük a mai Igét?
Mert bizonyára mindegyikünk életében van valaki, akiért aggódik. Feltehetően olyan valaki, aki nem Jézus útján jár. (Ez szokott lenni a legnagyobb aggodalmunk, nem?) Azt szeretnénk, ha ez az ember megváltozna.
Három dolgot kell tudnunk ezzel kapcsolatban.
Az egyik, hogy csak a Lélek tudja beláttatni vele a bűneit. Mi nem. Mi csak a szemére vethetjük, vagy szembesíthetjük vele.
A másik: a bűn belátása összetöri az embert. Júdás is összeroppant a terhe alatt. Kérjük Isten Lelkét, hogy megértesse az illetővel; Krisztus átvette tőle, és el is hordozta a bűnei súlyát. Benne Isten már megbocsátott neki. Ez a megértés kell ahhoz, hogy az ember túlélje saját gyarlóságait.
A harmadik pedig; minden bűn hazugságra épül. A világ fejedelmének hazugságára. Ám amikor valaki világosságban kezd járni, akkor a világ fejedelmének már nincsen felette hatalma! Mert a világ fejedelme elítéltetett. A Léleknek van felette hatalma! 

- Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

Amire egyedül Isten Lelke képes II.

Emlékeztetőül vissza kell utalnom a tegnapi Igére.
Három dolgot említettünk, amit egyedül a Szentlélek tud elvégezni az életünkben. Ez a három dolog:
1. ... hogy belássuk a bűneinket,
2. ... hogy megértsük; Jézus megbocsátja azokat,
3. ... hogy elhiggyük; semmilyen bűnnek nincs fölöttünk hatalma.

Ezek nagy horderejű dolgok, mert alapját képezik mindennapi megtérésünknek! Bármilyen problémával küszködünk is, amíg ezen a folyamaton keresztül nem megyünk, nem fog változni semmi. És ne a múlt hibáira gondoljunk ám! Hanem azokra, melyeket ma követünk el!

Jézus a mai Igében újabb ismerettel gazdagít bennünket.
Azt mondja: az igazság megismerésére is a Lélek vezet el minket.
Mi az igazság?
Ami valóságos, ami való. Ami nem viszonylagos, és nem változó. Ami VAN.
Az ember igazsága mindig relatív, vagyis csak sajátos nézőpont alapján állja meg a helyét. (Nekem van igazam, vagy neked?)
A teljes igazság nem az embernél, hanem Istennél van. Mert Ő az örök és változatlan lét. Aki VAN. Ő maga - és Benne Jézus Krisztus - az Igazság.
Egyedül a Szentlélek vezethet el minket az egyetlen igazságra.
Ha kérjük Őt, lépésről lépésre mutatja az utat. Ahhoz az igazsághoz vezet el, ami örökre megállja a helyét. Ami nem a mi emberi igazságunk, hanem mindenek fölötti. Ami az Isten Országába visz át. Már most. 

- Kis idő, és nem láttok engem, ismét kis idő, és megláttok engem.
Beszélgetvén a tanítványok egymás közt, így szóltak: - Mi az, amit mond nekünk: kis idő, és nem láttok engem, ismét egy kis idő, és megláttok engem; és hogy az Atyához megyek?
Aztán megjegyezték: - Mi az, amit mond: egy kis idő? Nem értjük, mit beszél!
Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, azért így szólt:
- Arról tanakodtok egymás között, hogy azt mondtam: kis idő, és nem láttok engem, ismét kis idő, és megláttok engem?
- Bizony, bizony mondom nektek, sírtok majd, és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Bánkódtok majd, de a fájdalmatok ujjongásra változik.


Még egy kis idő

Legtöbbünknek nem erőssége a várakozás. Még akkor sem, ha pontosan tudjuk, hogy mire várunk. Hát még, ha valami homályos ígéret az, amihez igazodnunk kell! Ezért aztán nem is igen tűrjük, hogy valaki homályos ígéretekkel biztatgasson bennünket. És ez jól van így.
De mit tegyünk, amikor Isten ígéretére kell várakoznunk???? Vagy hogyan kezeljük azt a problémát, amikor úgy érezzük, hogy nincs jelen az életünkben?
Jézus nekünk valahogy így fogalmazná meg a ránk váró helyzetet: - Egy ideig nem fogsz látni engem, de utána ismét megjelenek majd az életedben.

Nincs ennél nehezebb! Nincs annál nehezebb, mint amikor nem látjuk Jézust az életünkben. Nem tudjuk, hol van, nem tudjuk hová ment, nem tudjuk, mikor jön vissza. Nem tudjuk, miért nem rendeződnek a dolgok, vagy mikor rendeződnek el ismét. Egyáltalán: elrendeződnek-e?
Hívjuk, de nem jön.
Viszont van egy üzenete. 'Csak egy kis idő.'
Tudom, nekünk a rövid idő is nagyon hosszúnak tűnhet! Valószínűleg Jézus is tudja. Éppen ezért szólt előre. Hogy bízzunk Benne. Bízzunk Istenben! Aki a nap minden percében, minden órájában tevékenykedik.

Ha most éppen 'pakoló pályán' vagy, és arra vársz, hogy Isten ismét megjelenjen az életedben, vagy teljesítse egy ígéretét, akkor ez az üzenet neked szól.
Nem arról szól, hogy a várakozás idejének minden percét angyali türelemmel kell viselned. Nem arról szól, hogy nem fájhat az Ő hiánya. Nem is arról, hogy nem panaszkodhatsz, mert neked hívő emberként tudnod kell, hogy...
Hanem arról, hogy neked bíznod kell Benne. Ő nem ember, hanem Isten. Amit ígért, az úgy lesz. Nem baj, ha türelmetlen vagy, vagy kiborulsz néha. Jézus megérti.
Csak hagyd, hogy befejezze a munkáját! Még egy kis idő, és újra megjelenik az életedben. Nem baj, ha mások kinevettek, vagy örültek a szerencsétlenségednek, amikor bajban voltál! Majd akkor nevessenek, amikor látják, hogy a fájdalmad ujjongásra változik!

- Bizony, bizony mondom nektek, sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örülni fog; bánkódtok majd, de szomorúságotok ujjongásra változik.
Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, többé nem emlékszik a gyötrődésre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most titeket is szomorúság fog el, de újra meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek. Azon a napon majd nem kérdeztek tőlem semmit.
Bizony, bizony, mondom nektek, ha valamit kértek az Atyától, megadja majd nektek az én nevemben.


Amire vágytok, megkapjátok

Bizonyára feltűnt már, hogy Jézus az utolsó vacsora alatt elég 'tömény' oktatásban részesíti a tanítványokat. Minden mondata súlyos és elgondolkodtató, de van közöttük egy, ami - úgy vélem -, valamennyiünk fantáziáját felizgatja. Így hangzik: - Ha valamit kértek, én megcselekszem.

Nem bírtam magammal és megszámoltam, hányszor mondja ezt Jézus. Ötször!! Egy este alatt! Ekkor már csak arra voltam kíváncsi, hogy mik a feltételek. :)    
Ki kaphat meg valamit, amit kér?
1. Aki hisz, pontosabban bízik Jézusban. /14,12-13/
2. Aki az Ő nevében (=személyét hordozva) kér. /14,14/
3. Aki megmarad Jézusban, ill. Jézus tanítása megmarad benne. /15,7/ Ebben az esetben így mondja Jézus: - Amire vágytok, kérjétek és meglesz nektek!
4. Aki gyümölcsöt terem, mégpedig olyat, ami maradandó. /15,16/
5. Aki kivárja az időt. /16,23-24/

Ehhez nem nagyon lehet magyarázatot fűzni. Talán csak annyit, hogy nem a pillanatnyi érzéseink befolyásolják Jézust vagy az Atyát abban, hogy megadja-e, amit kérünk. Az érzéseink változnak, a kitartásunk nem változhat - a fentiekben!
Még egy érdekesség. Jézus nem szorítja keretek közé, hogy mit kérhetünk. Nem szab feltételeket: - Ha hasznos... - Ha célszerű... - Ha mások javát szolgálja... Ha a te üdvösségedre van... stb..., akkor megadom neked.
Nem. Ő ezt mondja: - Amire vágytok, kérjétek és meglesz nektek!

- Bizony, bizony, mondom nektek, ha valamit kértek az Atyától, megadja nektek az én nevemben.
Eddig nem kértetek semmit az én nevemben; kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.
Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek majd, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek.
Mert az Atya kedvel titeket, mivel ti kedveltetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem. Az Atyától jöttem el, és megérkeztem a világba; de most elhagyom a világot, és visszamegyek az Atyához.


A belső köreimbe hívlak téged

Évekbe telt, amíg megértettem, hogy mit jelent Jézus nevében kérni.
Először csak úgy mertem az Atyához fordulni, mint a példázatbeli szomszéd, akinek éjszaka vendége érkezett, de nem volt kenyere. Ültem az ajtó előtt, és kitartóan könyörögtem. Néha kiabáltam, máskor meg lecsendesedve és szomorúan vettem tudomásul, hogy a túloldalon valaki úgy tesz, mintha süket volna.
Aztán egy szép napon valami megvilágosodott előttem. Rájöttem, hogy nem a szomszéd vagyok... Nem a szomszéd vagyok, hanem tanítvány, akinek Jézusban kell élnie, hogy Jézus benne - és általa élhessen. Jézus személyiségét kell hordoznom. Krisztus-hordozó vagyok.
Amióta ez tudatosult bennem, már nem 'ajtón kívülinek' érzem magamat, hanem olyannak, aki a 'belső körökben' mozog.

Nyilván mindenki másképp jut el eddig a tapasztalatig. Lehet, hogy már rég eljutott, lehet, hogy ezután fog. De hiszem, hogy nagyon fontos, hogy eljusson. Mert kétféleképpen állhatunk Isten elé a kéréseinkkel.
Vagy úgy, hogy Jézus nevét ismételgetjük, mert azt tanították nekünk, hogy az Ő nevében kérjünk. Vagy úgy, hogy már tudjuk; Jézus nevében menni, cselekedni, kérni - azt jelenti, hogy Ő él bennünk.
Ha csak Jézus nevére hivatkozom amikor Isten elé állok, akkor megvan az esélye annak, hogy Isten visszakérdez: - Jézust ismerem, mert a Fiam, de te ki vagy?
Ha azonban Krisztus-hordozó vagyok, odaállhatok Isten trónja elé, és kérhetek bármit, mert ugyan én vagyok ott, de Ő a Fiát látja maga előtt. Őt ismeri fel bennem.

Meggyőződésem, hogy Jézus minden tanítványát a belső körbe hívja. Hiszen oly nagy szüksége van a világnak arra, hogy Isten fiai által fényt lásson a sötétségben. Hogy ne össze-vissza tapogatózzon, keresgéljen, és görbén, vagy a maga kedve szerint lássa a dolgokat, hanem világos, és egyértelmű utat követhessen.
Isten velünk tervezte meg a belső köreit. Veled, és velem. 

Tanítványai így szóltak hozzá: - Nézd, most nyíltan beszélsz, és egy példázatot sem mondasz. Most tisztába jöttünk vele, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen; ezért elhisszük, hogy az Istentől jöttél.
Jézus azt felelte nekik: - Most éppen elhiszitek? Vigyázzatok, eljön az óra, sőt már meg is érkezett, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig egyedül hagytok. De nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam nektek, hogy békességetek legyen bennem. A világban szorongattatás ér benneteket, de bízzatok, én legyőztem a világot!


Könnyű út vezet lefelé

Szeretem a hegyeket. Különösen a NAGY HEGY-eket. De a hegymászókat sohasem értettem. Mi örömüket lelik abban, hogy kínlódnak, fáznak, nem kapnak levegőt, amikor jó esetben egy kényelmes kabinban is fel lehet jutni a csúcsra? No persze nem olyan magasra, mint ők, de hát ki akar belepusztulni abba, hogy próbálgatja önmagát? Ráadásul nekik a vissza-út sem könnyű, hiszen köztudott, hogy például a Himalájában a lefelé vezető úton halnak meg többen.
Tehát: ami engem illet, továbbra is megelégszem a közepes magasságú hegyekkel, ahonnét gyönyörű a kilátás, és ha kell, gyalog is könnyűszerrel lejövök róla.

De sajnos, Jézus nem ezt ígéri. Se felvonót nem ígér, se alacsony hegyet, sem könnyű menetet. Csak tartókötelet!
Mert Ő már megmászta a csúcsot. Legyőzött minden akadályt, és kifeszítette nekünk a biztonságunkat jelentő kötelet.
Artista körökben az a mondás járja, hogy a tartókötél jó, de a védőháló már hamis biztonságérzetet ad.
Ezt a mondást Isten vagy nem ismeri, vagy nem vesz róla tudomást. Mert minket így biztat:
Ne félj!
"Minden oldalról körülveszlek,
és fölötted tartom kezemet."*


Ne félj, de készülj fel! A kisebb hegyek nagyon jók az edzésre. Ne ijedj meg tőlük, ne akard őket mindenáron megkerülni. És ha elindultál, semmiképpen se fordulj vissza! Néha könnyebbnek látszik a lefelé vezető út - de azon csak a kiindulópontra jutsz vissza.

--------------------------------------------------------
* Zsolt 139,5 szabad fordítás

17. fejezet

Ezeket mondta Jézus, majd tekintetét az égre emelve így szólt: - Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden test felett, hogy mindnek, akit neki ajándékoztál, örök életet adjon.
Márpedig az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.
Én téged megdicsőítettelek a földön, beteljesítettem a feladatot, amit adtál nekem, hogy megcselekedjek; és most dicsőíts meg engem te, Atyám, azzal a dicsőséggel (tekintéllyel), amely már akkor az enyém volt melletted, mielőtt a világ lett.
Ismertté tettem a nevedet az emberek előtt, akiket nekem adtál a világból.
A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te szavaidat. Most tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Mert a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, és ők elfogadták, és megértették valóban, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Én értük kérlek; nem a világért kérlek, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tiéd, és ami a tied, az enyém, és dicsőségessé tettem őbennük.
Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szent Atyám, őrizd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy legyenek egyek, ahogy mi.


Amikor eljön az óra

Olvastam egy lelkipásztorról, akit egyszer egy hölgy elhívott betegen fekvő édesapjához. Amikor a lelkész megérkezett a házba, bement a beteg szobájába, és leült az ágy melletti székre. Sok mindenről beszélgettek. Kis idő múltán a férfi elmondta; tudja, hogy meg kell halnia, de nem érzi magát felkészülnek rá, mert olyan sok teher nyomja a lelkét. Hogyan álljon így Isten elé? A lelkész azt tanácsolta neki, képzelje el, hogy nem ő, hanem Jézus ül azon a széken, és ahogy neki elmondta a terheit, mondja el Jézusnak is.
Ezzel elbúcsúztak egymástól.
Néhány nap múlva a férfi lánya látogatta meg a lelkészt. Meghalt az édesapja. A lelkész megkérdezte, hogy békességben ment-e el. Az asszony így felelt: - Igen, álmában érhette a halál, mert amikor reggel bementem hozzá, már nem élt.
Kisvártatva hozzátette: - Csak azt nem értem azóta sem, hogy miért volt a feje az ágy melletti széken.

Mindnyájunk számára elérkezik az óra, amikor visszamegyünk az Atyához. Remélem, hogy amikor az enyém eljön, úgy tudok majd imádkozni Istenhez, ahogyan Jézus!
Ilyen 'mindent elvégeztem' imával.
Ő ezt mondta: - Beteljesítettem a feladatot, amit rám bíztál, Atyám.
Igen, feladatunk van az életben. Sok kisebb-nagyobb feladatunk, és egy fő feladatunk is; az, hogy megismertessük Istent azokkal, akiket ránk bízott a világból. Mert az az örök élet, hogy megismerjék Istent!
Ám sokszor ez elég nehéz feladat! Mert vagy magunkkal nem vagyunk megelégedve, vagy azokkal, akiket Ő ránk bízott. De ma - Jézus imájából - megnyugtató választ kaphatunk néhány kérdésünkre.

1. A ránk bízottakra, legyenek bármilyen közel is hozzánk, úgy kell tekintenünk, hogy nem a mieink ők, hanem Istené, aki egy időre nekünk adta őket.
2. Nem az számít, hogy a másik hol tart az ő tanulásának útján, hanem az, hogy mi - önmagunkhoz képest - jól elvégezzük a feladatot. A Szentléleknek még elég sok munkája volt az apostolokkal is!
3. Jézus kicsit szépítette a tanítványok előmenetelét az Atya előtt. Mert ismerte őket, és tudta; jó irányba fognak növekedni. Nem a jelent, hanem a jövőt látta bennük. A lehetőséget. Nekünk is így kell tennünk! Meglátni a másik képességeiből fakadó lehetőséget, és hinni benne! Abban, hogy jó irányba fog növekedni.
4. Ha úgy érezzük, hogy már semmit nem tudunk tenni, akkor eljött az ideje, hogy a ránk bízottakat átadjuk Istennek. Meg kell bíznunk Istenben! Ő mindenkor szemmel tartja azokat, akiket nekünk adott. Nem esnek ki a látószögéből! Vigyáz rájuk, őrzi, óvja és gondozza őket, és minden szempontból gondoskodik róluk.
Isten elsősorban nem a hihetetlen sikertörténeteket kedveli, hanem azt, ha munkatársai vagyunk az emberekért vívott harcban - mindaddig, amíg vissza nem térünk Őhozzá.

- Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy legyenek egyek, ahogy mi.
Amikor velük voltam, megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és egy sem veszett el közülük, ha csak nem a pusztulás fia, hogy beteljesedjék az Írás.
- De most hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy betöltse őket az én örömöm. Én átadtam nekik a te szavaidat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.
Nem azt kérem, hogy ragadd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a rossztól. Nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban; a te beszéded igaz (valóság).
- Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldöm őket a világba; és az ő javukra odaszentelem (elkülönítem) magamat, azért hogy ők is legyenek teljesen odaszenteltek az igazságban.


Jézus imádkozik érted

Jézus ebben az imában a tanítványaiért kéri Istent. Bízvást mondhatjuk, hogy szavai örök érvényűek, és ma is elhangzanak a mennyben. Csak most már értünk, mai tanítványaiért könyörög Istenhez. Milyen jó tudni, hogy Ő ennyire velünk van! Szavai tele vannak szeretettel és aggódással. Akárcsak egy anyáé, aki éppen most bocsátja útjára gyermekét.

De mit is kér Istentől?
* Tartsd meg őket a nevedben! Mivel a név a személyiséget jelenti, ezt a mondatot így fordíthatnánk le a saját nyelvünkre: - Figyelj rájuk Atyám, őrizd őket, hogy mindig benned maradjanak! Ne vedd le róluk a szemedet!
* Óvd meg őket a rossztól! - Védd meg őket a gonosz, semmirekellő, hitvány dolgoktól és emberektől!
* Szenteld meg őket! A megszentel azt jelenti, hogy Isten egy személyt magának elkülönít, és alkalmassá tesz valamilyen feladatra. Szentnek tekint, és eszerint bánik vele.

Jézus ma is, minden nap, a te számodra is ugyanezt kéri az Atyától!
Mert nem vett ki a világból, és tudja, hogy küzdesz.
Azért imádkozik,

* hogy minden körülmények között megtartson téged az Isten...
* hogy se a világ, se a gonosz ne tudjon kárt tenni benned...
* és hogy növekedj - egészen a rendkívüliségig - mert Ő szentnek
tekint, akit magának elkülönített, és eszerint is bánik veled!

Ugye, milyen gyönyörű?

- De nem értük kérlek csak, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek bennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogy te Atyám énbennem, én pedig tebenned, ők is bennünk legyenek, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem.
Én pedig azt a dicsőséget (tekintélyt), amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egyek legyenek, ugyanúgy, ahogy mi egyek vagyunk; én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, ugyanúgy ahogy engem szeretsz.
- Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ahol én vagyok, ők is ott legyenek velem; hogy meglássák dicsőségemet, amit nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.
Igaz Atyám, a világ téged nem ismer, de én ismerlek, és ők is felismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a te nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én őbennük.


Oxigéncső nélkül

Egy átlagos testfelépítésű ember 1-2 percet bír ki levegő nélkül. Lehet persze növelni ezt az időt, mindenféle praktikával és edzéssel. Versenyeket is rendeznek az ún. szabadtüdős víz alatti merülésben. Ennek új világrekordját a spanyol Aleix Segura Vendrell állította fel, aki 2016-ban 24 perc 03 másodpercig tartotta vissza tüdejében a levegőt egy barcelonai versenyen. Hogy ezt a hihetetlen teljesítményt elérje, merülés előtt 20 percen át tiszta oxigént lélegzett be.
Levegő nélkül tehát nem tudunk élni!
De szeretet nélkül bezzeg - ami a szív és a lélek levegője! - átkínlódunk egy egész életet. Legfeljebb egymástól kapkodjuk el az oxigéncsövet, vagy fel-felbukkanunk a felszínre, hogy valamivel tovább bírjuk.

Ám Jézus nem ezt tervezte számunkra! Nem ezt akarja, és nem így.
Az imájából megérthetjük, hogy hogyan képzeli el a tanítványai életét. Azt szeretné, hogy...
1. egyek legyenek... EZÉRT! A Ő dicsőségét, vagyis a tekintélyét és a tisztességes hírnevét (mert ezt jelenti a dicsőség!) átadta nekünk! Mert ebből ismeri fel a világ, hogy Isten szeret bennünket. Az pedig fontos, hogy a világ felismerje, hogy Isten szereti a népét, hiszen csak a SZERETETTSÉG! vonz. Semmi más.
2. bennünk legyenek... AZÉRT, hogy meglássuk Jézus tekintélyét, amit az Atya adott neki. Jézus pedig: nekünk!
3. és én bennük legyek... AZÉRT, hogy az Ő szíve-Lelke-szeretete töltse el a mi szívünket és lelkünket. Amivel odafordulhatunk a világhoz. Mert a saját erőnkből nem sokra telik!

Ha Jézus szavait teljes valójában felfognánk, az egész élethez való hozzáállásunk megváltozna! Keresztényként pedig ki lennénk cserélve!
Megértenénk, hogy Jézus mind a mai napig azon van, hogy megismerjük Istent. Megismerjük azt, hogy ki Ő; hogy mire képes; és hogy mennyire szeret. Nem elméletben, hanem a hétköznapi életünkben.

Először Isten akar cselekedni az életedben. Mert csak akkor érzed magadat SZERETETTNEK! Ő nem gyönyörködik az ember kínlódásában. Nem azt mondja, hogy törekedj alulról felfelé jutni, és ha majd mindent megtettél, akkor kapsz levegőt; hanem felemel, mert ott 'fent' elég, bőséges levegő van. Ott szabadon lélegezhetsz. És onnét küld 'lefelé'. Tele életerővel, és Jézustól átruházott tekintéllyel.
Menj hát!

18. fejezet

Jézus elfogatása
Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta Őt...
Júdás kapott egy csapat katonát, a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték.

Jézus Annás és Kaifás előtt
Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap.
A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust.

Péter tagadása
A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte Pétertől: - Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy? - Nem vagyok – felelte.

Jézus Pilátus előtt
Pilátus kijelentette: - Én nem találom semmiben bűnösnek. De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?
Erre újra kiabálni kezdtek: - Ne őt, hanem Barabást!
Barabás rabló volt.
Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és gúnyolták.
Pilátus rámutatott: - Íme, az ember!
Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: - Keresztre vele, keresztre vele!
Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre.

Jézus halála
Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is.
Jézus így szólt: - Beteljesedett! Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.

Jézus temetése
Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.


Érthetetlen kegyelem

Igen, ilyen a mi Istenünk! Érthetetlen, hogy miért szeret bennünket ennyire!
Ha csak egyszer is megadta már nekünk, hogy belenézzünk a saját szívünkbe, és ott meglássuk, kik és milyenek vagyunk valójában, akkor még kevésbé értjük.

Szenvedésében olyannak látjuk Jézust, mint a bárányt, akit leölésre visznek. Némán tűr, nem nyitja ki a száját. Ahogy Izaiás írja. (Iz 53,7)
Ez a leölt Bárány ideje.
De a Báránynak lesz egy másik ideje is! Egyszer eljön az Ő menyegzőjének napja.
Jézus már átadta nekünk az erre szóló meghívót. És amikor átadta, nem azt kérdezte tőlünk: - Mit tettél? Hanem azt, hogy: - Mit fogsz tenni ezután?
A belépődíjat is megfizette helyettünk. Mert nem a magunk érdemei miatt ülhetünk le a menyegzői asztalhoz! Hanem a Bárány vére miatt.
Minden lehetőségünk megvan arra, hogy ragyogó, fehér ruhába öltözve vegyünk részt ezen az ünnepen. A fehér ruha azt jelenti: 'Ez az ember igaz tetteket vitt végbe.'

Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: - Te vagy-e a zsidók királya?
Jézus azt felelte: - Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?
Pilátus ezt válaszolta: - Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?
Jézus azt felelte: - Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.
Pilátus erre megkérdezte: - Tehát király vagy te?
Jézus azt felelte: - Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.


Király vagy?

Óhatatlan, hogy ebben a vérre menő vitában mi is állást foglaljunk. Nem Jézus Krisztus ellen, vagy mellett, hiszen azt már megtettük akkor, amikor eldöntöttük, hogy követjük Őt. Hanem azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy: kicsoda Ő a mi számunkra?

Gondolkodjunk el ezen! Önmagunk hite és hűsége életünk folyamán újra és újra állásfoglalásra kényszerít minket. Minden döntés-helyzetben. A nehéz időkben különös módon. A hit nem elmélet, hanem magatartás. Ezért, hogy könnyebben dönts, szorult helyzetekben tedd fel magadnak a kérdést:
Király-e számomra Jézus?

Az Ige azt üzeni ma neked:
Bátorság! Jézus a Király mindenek felett. Bízz benne! Amit Ő mond, az érvényes és igaz. Úgy lesz. Ne félj, teljesíti ígéretét, mert megvan hozzá a hatalma. Befolyásolhatja az eseményeket. A kilátástalan helyzetek fölött is uralkodik. Ne a valóság tényeinek higgy, hanem az Ő szavának! Szeret téged és jót akar.

20. fejezet

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól.
Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: - Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz.
Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen.
Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint fel kellett támadnia a halálból.


Üres a sírbolt 

Elvitték az Urat! Micsoda tragédia! Senki sem érti. Három ember fut... kutat. Magyarázatot keres arra, hogy hova lett Jézus.
János - aki egyedül a tanítványok közül ott volt Jézussal a halálakor - szalad, ahogy csak bír, viszi a kíváncsiság és - talán - a remény. Hiszen Jézus megmondta, hogy fel fog támadni a halálból. De a sír előtt megtorpan. Miért? Elfáradt? Kifulladt? Fél? Vagy elég volt neki, hogy a gyolcsokat látta? Saját bevallása szerint: igen. 'Látta és hitt'.
És Péter? Aki az előző napokban megtagadta Jézust? Hát, benne nincsen félelem! Neki a feltámadás: esély. Különben élete végéig hordozhatja a bűneit. Nem tudjuk, mit gondolt az üres sírban. De miután kijön, szó nélkül elindul a város felé. Jánossal együtt visszamegy oda, ahol a többi tanítvány van. És a zsidóktól való félelmükben magukra zárják az ajtót!
Péter és János hazament. Mária maradt. Csalódott volt és kétségbeesett, de nem tágított. Nem ment sehová. Aztán - mindenki közül elsőként - meglátta Jézust!

Néhányan közülünk olyanok, mint János. A végsőkig kitartanak Jézus mellett. Látnak. Hiszik is, hogy csoda történhet. De mások hatására mégis visszatérnek a hétköznapokba.
Néhányan közülünk olyanok, mint Péter. Fájdalmat hordoznak a szívükben, bűnöket, de nem tudják, mit higgyenek Jézusról. Szeretnének találkozni Vele, de vajon milyen lesz az a találkozás?
Néhányan pedig olyanok közülünk, mint Mária. Ott maradnak a csalódás és a fájdalom helyén. Nem tudják mit tegyenek, csak várnak. Mert Jézus nélkül nincs hova menniük.
A "maradóknak" jelenik meg először Jézus. Azoknak, akik nem mennek el, mielőtt a csoda megjelenne az életükben.

Mária ott állt a síron kívül és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Meglátott két angyalt fehér ruhában üldögélni, egyiküket fejtől, másikukat lábtól, ahol Jézus teste feküdt.
Megszólították őt: - Asszony, miért sírsz?
- Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.
Amint ezt kimondta, visszafordult, és meglátta Jézust ott állni, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
Jézus megkérdezte: - Asszony, miért sírsz? Kit keresel?
Ő pedig azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: - Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.
Ekkor Jézus megszólította: - Mária!
Erre megfordult, s csak ennyit mondott: - Rabboni! Ami azt jelenti: 'Mester'.
Jézus így szólt: - Ne érints meg engem, mert még nem mentem fel az én Atyámhoz. Hanem menj el az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.
Magdalai Mária elment és hírül adta a tanítványoknak, hogy: - Láttam az Urat, és ezt mondta nekem.


A fájdalmak helyén

Egy asszony a fájdalmak helyén - egyedül maradt. Péter és János már járt itt... de el is mentek... vissza a városba.
Csak egy asszony maradt a fájdalmak helyén.

Sokrétű üzenete van ennek az elbeszélésnek.
Van, aki elmegy a fájdalmak helyéről; van, aki marad.
Aki elmegy, lehet, hogy azért teszi, mert számára megoldódott, vagy máshová helyeződött át a probléma. Látta, hogy üres a sír. Mit keresne hát ott? Visszamegy a saját világába, és várja a fejleményeket. A bizonyítékot, hogy igaz, amire következtetett: véget ért valami, ami addig volt, de most nincs. Hogy lesz-e újra, és hogyan, arról csak sejtései vannak.
Aki marad, azért teszi, mert számára az ügy, aminek részese volt, nem elintézett. Még valami nincs lezárva. Neki szüksége van arra, hogy a maga módján oldja meg, fejezze be a történetet. Nem nyugszik; sír és kutat.

Mi ebből számunkra, számodra az üzenet?
Egyrészt: hogyha maradsz, és kutatsz, úgy, ahogy tudsz, előbb találkozol a 'megoldással'. Talán mást vártál, vagy máshogyan, de hihetetlenül gyorsan megérkezik, és minden kérdésedre választ jelent, minden kételyt felold benned. Új látást ad, ami felszabadít.
Másrészt: lehet, hogy azon a helyen először még az angyalokat sem ismered fel, sőt Jézust is csak kertésznek nézed... de Ő egyszer csak a neveden fog szólítani. Meggyógyít és felépít. Feladatot bíz rád, és utat mutat.
Talán még arra is rájössz, hogy végig mögötted állt.

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: - Békesség nektek!
És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezeit és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: - Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.
Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: - Fogadjátok be a Szentlelket! Akiknek elvetitek a bűneit, azok szabadok lettek, akiknek megtartjátok, azoknak megmaradtak.


Fogadjátok be a Szentlelket!

A teremtés előtt nem volt más, csak Isten. Isten önmagában és a Fiúban. Kettejükben pedig az egymás iránti forró szeretet. Akkora volt ez a Szeretet, hogy kitört az Atya szívéből és létrehozta a világegyetemet.
A világegyetem az Atya forró szeretetének kisugárzása. Egyetlen apró pontja sincs, ahol ne lenne jelen Isten Lelke, a Szeretet. Általa lélegzik a mindenség. Általa lüktet a világ.

Hozzád is közelít ez a sugárzó Szeretet! Vágyik utánad. Utánad, akit nem puszta anyagnak, hanem élő léleknek teremtett az Isten.
Az Ő Lelke - személyes Szeretete feléd. Érzékeny, de erős. Olyan erős, hogy még egy halott szívet is képes feltámasztani. Minden nap beléd akarja lehelni az Élet leheletét. Szeretne átfolyni rajtad, mint egy folyó, és élő vízzé alakítani. Szeretné felizzítani a lelkedet. Ha megnyugszol, megnyugszik benned.
Isten Lelke mindenre képes. Olyan, mint egy anya, aki él-hal a gyermekeiért. Bármit megtesz, hogy megvédjen. Bármit megad. Nincs olyan dolog vagy ajándék, amit megvonna tőled.

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: - Láttuk az Urat!
Ő azonban így szólt: - Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, nem hiszem!
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: - Békesség nektek!
Azután azt mondta Tamásnak: - Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet! Nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra! Ne légy hitetlen, hanem hívő!
Tamás azt felelte: - Én Uram, én Istenem!
Jézus csak ennyit mondott neki: - Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.


Én Uram, én Istenem!

Jézus akkor is jelen volt, amikor Tamás azt gondolta, hogy nincs, és minden végleg elveszett. Nagyon jól hallotta a kételkedő tanítvány szavait. Nyolc nap múlva odament hozzá, és bebizonyította neki, hogy él. Úgy mutatta meg magát, hogy Tamás is felismerje.

Azt tapasztaltam az életem folyamán, hogy Jézus valóban mindent megértő Isten.
Amikor úgy gondolom, hogy sehol sincs, akkor van mellettem leginkább. Körbevesz a szeretetével és megért engem. Amikor pedig eljön az alkalmas idő, megmutatja magát. Éppen úgy, ahogy nekem szükségem van rá!

Különösen azoknak szól a mai Ige, akik 'nincstelen' állapotban vannak.
Isten azt üzeni nekik:
"Megértem a kétségbeesésedet és szeretlek. Veled vagyok, nem hagytalak el. Csak egy kis idő, és meglátsz engem. Tarts ki! Minden rendben lesz. Eljövök hozzád."
Ha megerősítésre vágysz, vésd a szívedbe, és olvasd el sokszor a következő szavakat:
“Ne félj, mert veled vagyok, ne félj, mert én vagyok a te Istened.
Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.”
Iz 41,10

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. Elmondta hát neki a többi tanítvány: - Láttuk az Urat. Ő azonban így szólt: - Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az ő oldalára nem teszem, semmiképpen nem hiszem.
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Eljött Jézus a bezárt ajtón keresztül, megállt középen, és ezt mondta: - Békesség nektek. Azután így szólt Tamáshoz: - Tedd az ujjadat ide, és nézd a kezeimet, nyújtsd ki a kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő. Tamás így válaszolt: - Én Uram, és én Istenem! Jézus ezt mondta neki: - Mivel láttál engem, hittél? Boldogok, akik nem látnak, de hisznek.


Érezni akarom!

Szegény Tamás! Mindenki hitetlennek nevezi, pedig a többi apostol is csak akkor hitte el, hogy Jézus feltámadt, amikor találkozott Vele. Mária Magdolna meg egyenesen kertésznek nézte szeretett Mesterét a sírnál! Még a hangja alapján sem ismerte fel, csak akkor, amikor az a nevén szólította. Miért lenne Tamás rosszabb? Hiszen ő is csak tapasztalni akar!
Persze, nem lett volna baj, ha elhiszi, amit a többiek mondanak. De meddig tartott volna ki az a hit? Az első próbatételig?
Jézus nem is rója meg! Hanem megjelenik neki.

A mai Ige arra bátorít, hogy életünk kritikus, kételyekkel, fájdalmakkal teli óráiban ne nyugodjunk bele abba, hogy Isten 'van valahol'! Hallgathatunk azokra, akiknek már megjelent - de semmiképpen ne hallgassunk azokra, akik meg nem tapasztalt elméletekkel akarnak bennünket vigasztalni!
Szólítsuk meg Jézust! Akarjuk a saját bőrünkön érezni azt, hogy megjelenik! Kézzelfoghatóan! Tapinthatóan, érezhetően, hatékonyan, személyesen. Isten nem kenetes szövegeket akar hallani tőlünk, hanem őszinte beszédet. Akkor nem fog nyugodni. Eljön. Mert azt akarja, hogy elhiggyük; ÉL! Ma is él. Még a bezárt ajtót is áttöri, ha kell.

21. fejezet

Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál.
Így jelent meg nekik: együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natánael, Zebedeus fiai, és még két másik tanítvány.
Simon Péter így szólt hozzájuk: - Elmegyek halászni. - Mi is veled megyünk – felelték.
Kimentek és beszálltak a hajóba, de akkor éjszaka nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: - Gyermekeim, nincs valami ennivalótok?
- Nincs – felelték.
Azt mondta nekik: - Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, ott majd találtok.
Odavetették azért, de kihúzni már nem bírták a rengeteg hal miatt.
Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: - Az Úr az!
Simon, vagyis Péter amint meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját – mert neki volt vetkőzve –, és belevetette magát a tóba.
A többi tanítvány követte a hajóval, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és maguk után vonszolták a halakkal teli hálót.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret.
Jézus szólt nekik: - Hozzatok a halból, amit most fogtatok.
Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: - Gyertek, egyetek!
A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni őt: - Ki vagy te? – hiszen tudták, hogy az Úr az.
Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.


Gyertek, egyetek!

Mi történik itt? Ha jól számolom, hét tanítvány van együtt, valószínűleg Kafarnaumban. Találkoztak már - kétszer is! - a Feltámadottal. Mégsem boldogok! Voltak boldogok is, lelkesek, amikor még Jézussal együtt rótták az utakat, látták a csodáit és hallgatták Őt. De az az idő elmúlt. Az új időt meg még nem érzik. Nem látják a jövőt. Éjszaka van.

Ha azt mondom, hogy: - Waw! Ez nagyon jó! Milyen bátorító üzenet! - akkor bizonyára nagyon csodálkozol.
Pedig az. Mert mit is mond?
Azt, hogy nekünk is lehetnek, sőt!, vannak is olyan időszakaink, amikor valamilyen okból mélypontra kerülünk. A jó elmúlt, a jövőt meg nem látjuk. Kínunkban azt tesszük, amit a legjobbnak találunk, amihez értünk, ahhoz az eszközhöz folyamodunk, ami korábban bevált. Vagyis: kimegyünk halászni. Valahogy csak életben kell maradni!
De ez a módszer most nem válik be! Akárhogy próbálkozunk, akármit csinálunk, semmi nem jó, semmi nem vezet eredményre.
Ismerős a helyzet?
A történet azonban itt nem ér véget!
Mert ahogy ott és akkor, úgy számunkra is elérkezik a hajnal. Szükségszerűen. Jézus vár a parton. Téged is, engem is. Míg mi a sötétben kínlódtunk eredménytelenül, addig Ő előkészítette a találkozást. Nem kis meglepetéssel!
Hajnalban minden megváltozik. Áldott lesz a munkád, ami addig hiábavaló volt; áldott leszel te, és rajtad keresztül a családod is; és áldott lesz előtted az Isten, aki mindezt hagyta megtörténni.
Várd ki a hajnalt! 

Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: - Simon, János fia, szeretsz engem, jobban, mint ezek?
Ő pedig így felelt: - Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek téged!
Jézus ezt mondta neki: - Legeltesd az én bárányaimat!
Másodszor is megszólította: - Simon, János fia, szeretsz engem?
Ő így válaszolt: - Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek téged.
Jézus erre ezt mondta neki: - Őrizd az én juhaimat!
Harmadszor is szólt hozzá: - Simon, János fia, kedvelsz engem?
Péter elszomorodott, hogy harmadszor ezt kérdezte tőle: kedvelsz-e engem? Ezt mondta neki: - Uram, te mindent tudsz, te ismersz, hogy kedvellek téged.
Jézus ezt mondta neki: - Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, önmagadat övezted fel, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezeidet, más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.
Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze: milyen halálbüntetéssel fogja dicsőségessé tenni Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: - Kövess engem!


Egymásra találva

A csodálatos halfogás, és egy Jézus által felszolgált bőséges reggeli előzi meg ezt a drámai jelenetet. Olyan ereje van ennek a beszélgetésnek, hogy amikor olvassuk, azt érezzük, hogy Simon Péter helyett mi ülünk a tűznél.
Igen, életünk folyamán mi is ültünk már ennél a tűznél - lehet, hogy többször is. És talán el sem tudjuk képzelni, hogy ez milyen nagy kegyelem!

Nagyon szeretnénk hűséges Péterek lenni! Hiszen új nevet kaptunk, és új életet, mert Jézus egyszer megszólított, és elhívott minket. Tudjuk, hogy szeret. Aztán jön egy alkalom, amikor teljesen váratlanul és a magunk számára is megdöbbentő módon hűtlenek leszünk Hozzá. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy dologban, szóban vagy tettben; az árulás akkor is árulás.
Elveszítettük az értékeinket. Nem Péterek vagyunk már, hanem csak Simonok.
Így is szólít bennünket Jézus. Nem azért, mert meg akar alázni, hanem azért, mert ismer. És azt akarja, hogy tudjuk, hogy ismer. Azt akarja, hogy tudjuk: reálisan lát, és nincsenek illúziói.
Viszont ismét fel akar emelni!
Csak előtte megvizsgál bennünket. Hogy a történtek során megismertük-e önmagunkat? Vagy nekünk vannak-e még illúzióink magunkkal kapcsolatban. Maradt-e bennünk büszkeség - vagy a helyünkre kerültünk.
Többnyire lényünk legmélyéig átérezzük, hogy érdemtelenek vagyunk a bizalomra. És akkor - hihetetlen! - de mégis megteszi: új feladatot ad! Megmondja, hogy merre induljunk tovább. Mert Ő még mindig számít ránk.

Amikor ilyen és ehhez hasonló drámai találkozás történik Isten és közöttünk, azt nem felejtjük el. Jó is, hogy nem felejtjük el. Mert nem csak a hála érzését mélyíti el bennünk, hanem arra is rádöbbent, hogy előtte arra mentünk, amerre mi akartunk. Ettől kezdve pedig arra, amerre Ő vezet.

Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: - Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?
Ő azt felelte: - Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!
Erre azt mondta neki: - Legeltesd bárányaimat!
Majd másodszor is megkérdezte: - Simon, János fia, szeretsz engem?
Azt felelte: - Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!
Erre azt mondta neki: - Őrizd juhaimat!
Aztán harmadszor is megkérdezte: - Simon, János fia, szeretsz?
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: 'Szeretsz engem?' S így válaszolt: - Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!
Jézus ismét azt mondta: - Legeltesd juhaimat!
- Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatal voltál, felövezted magadat, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karodat, más övez fel téged, aztán oda visz, ahova nem akarod.
E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent.
Majd hozzátette: - Kövess engem!


Gyógyulás a bűnből

Komolyan mondom, Jézusban egy pszichoterapeuta veszett el!
A hősies és lánglelkű Pétert megsebezte a bűne. Összetört a súlya alatt. Vissza is ment halászni. Aminek itt tanúi vagyunk, az a gyógyulása. Néhány telitalálatos szó által...
Ha történetesen nem Péter, hanem egy nő tagadta volna meg Jézust, akkor persze lehet, hogy kicsit hosszabbra nyúlt volna ez a beszélgetés, de hát itt férfiak vannak egymást közt!

Ebben a rövid párbeszédben három lényeges dolog történik.
Az egyik, hogy Péter szembekerül a bűnével.
A másik, hogy beismeri: - Ez vagyok. Amikor harmadszor válaszol Jézus kérdésére, akkor az szó szerinti fordításban így hangzik: - Már tudod, hogyan szeretlek. Már ismered, hogyan tudlak én szeretni.
A harmadik pedig, hogy Jézus - ezek után! - fontos feladattal bízza meg Pétert.

Bennünket is megsebeznek a bűneink.
Sokszor úgy gondoljuk, a gyógyulás azt jelenti; hogy ugyanolyanok leszünk, mint korábban. Nagyon nagy baj, ha ez így történik! Nem lehetünk ugyanazok többé - hiszen minden bűnnek következménye van. Vagy végleg összetör bennünket, mint Júdást, vagy elmélyíti a kapcsolatunkat Istennel, mint Pétert.
Hogy ez utóbbi történjen meg, ugyanazon a három fázison kell keresztülmennünk, mint neki.
Szembenézés a bűnnel
Amíg le nem ülünk az élő Isten elé, hogy szembesüljünk Vele és önmagunkkal egy bűnünkkel kapcsolatban, addig Jézus minket attól a bűntől nem tud megmenteni.
Beismerés
És ha már annyira összetört a bűn, hogy leültünk Isten elé; jobb, ha nem keresünk kifogásokat. Nem mentegetőzünk, és nem magyarázkodunk. Nem akarjuk tisztára mosni magunkat, hanem elismerjük: - Ez vagyok. És hasonló helyzetben lehet, hogy megint ezt tenném.
Jézus válasza
Nos, ha eljutunk idáig, akkor jön el számunkra a gyógyulás ideje. Innéttől kezdve Jézus már tenni tud valamit. Nagyon valószínű, hogy nekünk is ugyanazt mondja, amit Péternek: - Tervem van veled. Csak gyere utánam!

Péternek - és hozzá hasonlóan nekünk is - még egy dolog kell, hogy ne azok legyünk többé, akik addig voltunk. A Lélek ereje.
Mert Istennel kiengesztelni csak Jézus tud. De felülírni régi természetünket - egyedül Isten Lelke képes. 

Péter megfordult, és látta azt a tanítványt, akit Jézus szeretett, hogy követi őket, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: 'Uram, ki az, aki elárul téged?'
Őt látta hát Péter, és megkérdezte Jézustól: - Uram, de ezzel mi lesz?
Jézus ezt mondta neki: - Ha azt akarom, hogy megmaradjon amíg eljövök, miért érint téged? Te kövess engem!
Mármost kiment a testvérekhez ez a beszéd, hogy ez a tanítvány nem hal meg; de nem azt mondta neki Jézus, hogy nem hal meg, hanem: 'Ha azt akarom, hogy megmaradjon amíg eljövök'.
Ez az a tanítvány, aki tanúskodik ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő tanúskodása. De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.

Miért érint téged?

Él Afrikában egy fekete sas nevű madár. Fészkét magas fákra építi, és fűvel béleli ki, hogy lakályos otthont teremtsen utódainak. A hím tavasszal kezd el udvarolni kedvesének. Mindenféle akrobatikus mutatvánnyal igyekszik elkápráztatni őt! Násztáncában először teljes erejéből felfelé tör, majd összezárja szárnyait, elengedi magát, és zuhanni kezd. Ezt a légi parádét ismételgeti egyre kisebbedő körökben vagy hullámos vonalakban.
Szerelmük eredményeként általában két fióka születik. Tökéletes a családi idill, ám drámai időszak következik! Az idősebb fióka néhány napon belül megöli testvérét.
A szülők soha nem avatkoznak közbe. Nem azért, mert közömbösek, vagy tehetetlenek, hanem mert pontosan tudják, hogy két utódot nem lennének képesek táplálni.

Nem véletlenül mondtam el ezt a drámai bevezetőt. Amiről a mai Igében Jézus tanít bennünket, az a testvérharc. Mert ilyen is van nálunk, keresztényeknél.
Képzeljük el Péter apostolt, amint sétál Jézussal, és éppen szégyenletesen megtört kapcsolatukat igazítja helyre a Mester. Ráadásul, még a küldetésében is megerősíti őt! Ám egyik pillanatban hősünk hátratekint, és kit lát? A kis János settenkedik mögöttük. Jézus kedvence. Kész a robbanás! Pétert elönti a féltékenység.

A testvérek közötti féltékenység örök, és - mondhatjuk - természetes jelenség. Akár a családban, akár csoporton vagy közösségen belül zajlik, az együttélés velejárója.
Miért vagyunk féltékenyek a másik emberre? Miért folyik a harc?
Néha az életben maradásért küzdünk. Mintha ezt kiáltanánk: - Én is vagyok! Én is értékes vagyok. Máskor a tekintélyt képviselő személy elismeréséért harcolunk: - Lássuk, melyikünket ismerik el! Ki a fontosabb? Ismét más alkalommal mintha egy képzeletbeli dobogó legfelső fokát céloznánk meg: - Én vagyok a jobb, a nagyobb, az erősebb, a tehetségesebb.

Mit lehet tenni ilyenkor?
Szülőnek is, közösségvezetőnek is azt, amit Jézus tesz. Ő nem bonyolódik bele semmiféle vitába, nem magyaráz, nem próbál az értelemre hatni, vagy bizonygatni, hogy: - Te bolond, mindketten fontosak vagytok!; hanem megkérdezi. - Miért érint téged?
Jézus nem a viszály istene! Hanem a SZÖVETSÉG ISTENE!
Azt jutalmazza, ami az egységet építi. Azon dolgozik, hogy a tanítványok megértsék: vállvetve kell küzdeniük egy közös ügyért.
Meg is értették. Péter is, János is sokat változott az idők folyamán. Három évvel később már együtt indulnak útnak, hogy Szamariában, a pogányok között hirdessék az Örömhírt.
Sikerrel dolgoztak.

Péter hátrafordult, és látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: 'Uram, ki az, aki téged elárul?' Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: - Uram, és ő?
Jézus azt felelte neki: - Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!
Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: 'Nem hal meg', hanem: 'Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök'.
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.


Mit törődsz vele? Te kövess engem!

Ugye, látjuk magunk előtt, ahogy Jézus sétál a Galileai tenger partján Péterrel, és beszél hozzá. Péter pedig - egy óvatlan pillanatban - hátrafordul, és Jánosról kérdez... Érthetetlen.
Pedig gyakran mi is így viselkedünk ám!
Jézus életünk lényeges dolgairól szeretne beszélni velünk, mi pedig azt figyeljük, hogy mit tesznek mások. Néha - ravaszul - aggódásnak álcázzuk a kérdéseinket, pedig csak összehasonlítjuk magunkat velük. Ki a nagyobb? Ki a fontosabb? Ki mit tesz? Mit csinál jól? Mit csinál rosszul? Stb...

Jézus ma azt üzeni, hogy jöjjünk ki ebből a csapdából!
Mindegy, mit tesznek mások, hiszen mindnyájunknak sajátos útja van Isten országa felé. Sajátos feladatokkal és küldetéssel. Azt kell megtalálnunk, ami a miénk! Azzal kell törődnünk; függetlenül attól, hogy mit tesznek, vagy milyen úton haladnak mások. Sem utánozni, sem irigyelni, sem vádolni őket nincs okunk.

Kérjük ma Isten Lelkét; mutassa meg nekünk szánt terveit! Ha pedig már felismertük, akkor erősítsen meg bennünket, hogy be tudjuk tölteni azokat. Segítsen, hogy ne másoktól, hanem egyedül Jézustól függjünk, az Ő vezetésére figyeljünk!
Ne oldalra, ne hátra, egyedül Őrá.

© Copyright  www.adonai.hu  2012-2018  Minden jog fenntartva